ÉLET-STÍLUS
A Rovatból

Így válik gyermekek számára halálos hőségcsapdává a kocsid a nyári melegben

Mitől forrósodik át az autó belseje? Hány fokot emelkedhet a belső hőmérséklet? Honnan tudhatod, hogy túlhevül a tested?


Nem árt, ha tudjátok, hogy még akár enyhébb időben is veszélyes lehet az autótokban ülni, ilyenkor pedig még végzetessé is válhat.

És hogy miért van ez így? Meleg időben az autó egyfajta üvegházként működik, azonban nem ennyire egyszerű a magyarázat arra, miért is forrósodik át ilyen könnyen. A napsugarak felmelegítik, de az igazi problémát azok az infravörös hullámok okozzák, amik a kocsi belsejében termelődnek.

Az autóüveg nem engedi át az olyan hosszabb hullámhosszokat, mint a fény, például az infravörös fényt sem. Ezek azok a hullámhosszok, amik hőt sugároznak egyébként, és amik valóban nem jutnak át az üvegen, de ki sem jutnak onnan.

auto1
Amikor napsütés éri az autódat, az olyan felszínek, mint például a kormány vagy a műszerfal, megpróbálják visszasugarazni a bejövő energiát. Ezeket infravörös hullámok segítségével teszik meg, magyarul úgy szabadulnak meg a felesleges energiától, hogy hőként sugározzák azt tovább.

Ennek következtében az autó belső hőmérséklete nagyon gyorsan megnő, még akkor is, ha kint nincs is olyan nagyon meleg. Tegyük fel például, hogy a kinti hőmérséklet 21°C, ami nem is olyan sok. Azonban ha közvetlen napfény éri ebben a melegben az autót, akár 50°C is lehet belül, ami viszont már könnyen nagy bajhoz vezethet, hiszen ha a testhőmérsékletünk eléri a 40 °C-ot, napszúrást kaphatunk. Márpedig egy 50°C-os autóban ez lazán előfordulhat.

Egy, a témával foglalkozó szaklap szerint az autó belső hőmérséklete pillanatok alatt akár 11°C-kal is emelkedhet, amennyiben tűző napon parkolsz. Ehhez elég mindössze 10 perc, 20 perc után pedig akár 16°C is lehet az emelkedés. Egy óra után a csúcshőmérséklet az autó belsejében akár a 60-82°C-ot is elérheti, ezt pedig már nem éli túl az emberi szervezet.

Amikor túlságosan nagy hőnek van kitéve a szervezet, a hőmérséklete emelkedni kezd. Ezt hipertermiának hívják: ilyenkor

a tested több hőt termel, mint amennyit le tud adni. Egyre gyorsul a lélegzet és a szívritmus, a vérnyomás pedig leesik. Emiatt a bőr is sápadtabb vagy kékes lesz,

hiszen a szíved arra fordítja az összes energiát, hogy megfelelő legyen a vérkeringés. Emiatt a szervek működése hiányos lehet, ami halálhoz vezethet.

auto2

Az is tévhit, hogy a lehúzott ablak vagy a légkondi ezt megakadályozza, hiszen egyik sem elég ahhoz, hogy elviselhetőek legyenek a körülmények. Akkor is elviselhetetlenné válik a hőmérséklet az autóban, ha az ablak résnyire le van húzva. Videók is mutatják, mennyire veszélyes tűző napon az autóban maradni.

Ami még fontosabb, hogy ugyan felnőttekre nézve is nagyon veszélyes ez, azonban

a gyerekek szervezetét sokkal jobban megviseli. Az ő testük ráadásul akár ötször gyorsabban is túl tud melegedni, mint a felnőtteké.

Ami pedig megdöbbentő, hogy az Egyesült Államokban például évente 37 gyerek hal meg amiatt, mert meleg időben az autóban ragad (57%-ban ezeknél az eseteknél a felnőttek nem vették észre, hogy a gyerek az autóban maradt). A 37 gyerekből 87% három éves vagy annál fiatalabb.

auto3

Ráadásul nemcsak nyáron kell erre figyelni, hiszen majdnem minden hónapban előfordulhat a jármű átmelegedése, hiába tűnik enyhének ehhez az időjárás. Emiatt mindig figyeljetek arra, hogy fontos körülnézni, mielőtt bezárjátok az autót, illetve akár a garázsban vagy az udvaron tartott járgány is legyen bezárva, nehogy be tudjanak mászni a gyerekek. Ha pedig olyat láttok, hogy valaki bent hagyta a gyerekét az autóban, azonnal értesítsétek a rendőrséget és a mentőket.

Ne hagyjatok háziállatot sem az autóban, hiszen számukra ugyanolyan halálos csapda lehet a jármű! Több száz kutya és más háziállat hal meg évente amiatt, mert az autóban hagyják őket!

A lényeg tehát, hogy főleg a nyári hónapokban legyetek nagyon óvatosak, még akkor is, ha nem is tűnik olyan melegnek az idő.

Forrás: IflScience


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben
Egy gyanús telefonhívás a bankod nevében, egy hamis fizetési oldal vagy akár egy zsebtolvajlás. Elmondjuk, mit tehetsz, hogy mindezek ne árnyékolják be az utazásodat és felkészülten indulhass útnak.


A nyári utazások idején nemcsak az útvonalat, a szállást és a programokat érdemes előre megtervezni, hanem a pénzügyeink biztonságát is.

Egy óvatlan kattintás vagy egy figyelmetlen pillanat elég ahhoz, hogy illetéktelenek hozzáférjenek érzékeny adatainkhoz, és ez komoly kellemetlenséget okozhat – akár még a pihenésünket is tönkreteheti.

Az OTP Bank és a Visa segítségével most összegyűjtöttünk öt hasznos tanácsot, amelyekkel elkerülheted a leggyakoribb pénzügyi buktatókat a nyaralás alatt. Ezeket nemcsak itt olvashatod, hanem egy videóban is megnézheted, hogy felkészülten, biztonságban élvezhesd a nyári élményeket.

KATTINTS ÉS NÉZD MEG VIDEÓNKAT A TIKTOKON!

@szeretlekmagyarorszag.hu 5 hasznos tanács, hogy a pihenés valóban gondtalan legyen - Így óvd meg a pénzügyeidet nyaralás közben #otpbank #visahun #biztonsagosfizetes #penzugyitippek #reklam ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu

Lássuk, hogy mi is az öt legfontosabb tanács, amit érdemes szem előtt tartanod!

1. Ne kattints gyanús linkekre!

Előfordulhat, hogy akár egy jól ismert szállásfoglaló oldal nevében kapsz üzenetet, amelyben arra kérnek, hogy egy külön linken keresztül intézd a fizetést.

Ez könnyen lehet egy hamis felület, amelyen illetéktelenek megszerezhetik az adataidat.

A biztonság érdekében a szállást mindig az eredeti, hivatalos foglalási felületen vagy a helyszínen fizesd ki és semmiképp ne kattints ismeretlen linkekre.

2. Ellenőrizd, kivel beszélsz telefonon!

Biztos te is hallottál már olyan esetről, amikor valakit telefonon hívtak azzal, hogy most azonnal cselekedniük kell, menekíteni a pénzt a számlájukról. A csalók gyakran a bank nevében telefonálnak, hogy érzékeny adatokat csaljanak ki. Tartsd észben, hogy a bankod soha nem fogja megkérdezni a bankkártyád adatait vagy a netbanki belépésed jelszavát – bárki ilyesmit kér tőled, legjobb, ha nem válaszolsz. Ha gyanús hívást kapsz, ellenőrizheted valós időben az OTP Mobilbank alkalmazásban, hogy valóban ügyintézővel beszélsz-e. Amennyiben kiderül, hogy nem, azonnal szakítsd meg a hívást.

3. Használd a push-értesítéseket és kezeld tudatosan a limiteket!

A MobilBankban bekapcsolt push-értesítések segítségével azonnal értesülhetsz minden tranzakcióról, így a gyanús pénzmozgásokat is gyorsabban kiszűrheted. Érdemes alacsonyabb vásárlási és készpénzfelvételi limiteket beállítani, majd szükség esetén – például egy nagyobb értékű foglalásnál – ideiglenesen megemelni, és utána visszaállítani az eredeti értékeket.

4. Óvatosan a nyaralási fotókkal!

Bár a legszebb pillanatokat sokan szeretnénk megosztani, fontos óvatosnak lenni: egy beszállókártyán, belépőjegyen vagy okmányon megjelenő adat az adathalászok számára is érték lehet. Mielőtt közzéteszel egy képet, gondold át, nem tartalmaz-e ilyen információt.

5. Digitális fizetés: praktikus és biztonságos

Zsúfolt turistalátványosságoknál vagy a strandon jobb elkerülni, hogy a pénztárcánkat magunkkal vigyük. Helyette fizess digitálisan – kártyával, mobiltelefonnal vagy okosórával.

Ha a Visa kártyádat hozzáadod a telefonodhoz, a kártyaadatokat a Visa egy egyedi számsorral helyettesíti, ami csak az adott eszközön érvényes.

Ez pedig a biometrikus azonosítással kiegészítve, extra védelmet nyújt. Ha a telefonod netán eltűnik, elég csak a digitalizált kártyát letiltani – a fizikai kártyád továbbra is használható marad.

Ha ezeket a tanácsokat szem előtt tartod, sokat tehetsz azért, hogy biztonságban tudd a pénzedet, és a nyaralás valóban a feltöltődésről szóljon.

A cikk az OTP Bank és a Visa támogatásával készült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Jön a nyár leglátványosabb meteorraja, mutatjuk, mikor érdemes az eget kémlelni
A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát. Ebben az időben óránként akár 100 hullócsillagot is láthatunk.


A Perseidák meteorraj augusztus 12-én hajnalban éri el maximumát, óránként 50-70 hullócsillaggal - tájékoztatta a Svábhegyi Csillagvizsgáló csütörtökön az MTI-t; az obszervatórium augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat.

A közleményben úgy fogalmaztak, hogy bár a telihold fénye idén zavarni fogja a "meteorlest", a meteorzápor megfigyelése így is szép élménynek ígérkezik.

A Perseidák meteorraj a maximum idején óránként akár 100 hullócsillagot is produkál. A rajból származó csillaghullás várhatóan augusztus 12-én hajnalban lesz a legsűrűbb. Hajnali 4-kor a raj radiánsa, azaz a hullócsillagok kisugárzási pontja a Perseus csillagképben, kb. 65 fok magasan helyezkedik majd el, így ideális pozícióban lesz a megfigyeléshez

- írták a szakemberek, hozzátéve, hogy

a Perseidák radiánsa már este 22 órakor is 25 fok magasan jár, így egész éjszaka láthatóak lesznek hullócsillagok.

A sajtóanyag szerint a Perseidák aktivitása július 17-től augusztus 24-ig tart, így az érdeklődők a maximum előtt és után is megfigyelhetnek Perseida meteorokat.

Mivel a hullócsillagok szabad szemmel látszanak, nem szükséges távcső a megfigyelésükhöz. Különösen sötét, fényszennyezéstől mentes helyről nézve szépek. A meteorok az égbolt bármelyik részén feltűnhetnek - olvasható a tájékoztatóban, amelyben arra is kitértek, hogy a Svábhegyi Csillagvizsgáló augusztus 9-től több napon át különleges csillagászati programokkal várja a látogatókat. Az érdeklődők nemcsak hullócsillagokat láthatnak, de távcsővel a nyári este legszebb csillaghalmazait és a hold sugárkrátereit is megfigyelhetik - olvasható a tájékoztatóban.

A szakemberek hozzátették, hogy augusztus 12-én hajnalban a Vénusz és a Jupiter is egészen közel, alig egy fok távolságra kerülnek majd egymástól, az év leglátványosabb bolygóegyüttállását rajzolva az égre. Úgy fogalmaztak, hogy "a két legfényesebb bolygó egy erőteljes fénnyel világító "csillagpárost" formáz majd, közel 15 fokkal a látóhatár felett". Mint írták, a jelenség augusztus 11-én és 13-án is látványos közelségből lesz megfigyelhető.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Ez hogy lehetséges? Kétszer született meg egy csecsemő Texasban
A szükségszerű beavatkozás miatt a babát 23 hetesen kiemelték az anyaméhből, majd a műtétet követően visszahelyezték. Három hónappal később a baba újra megszületett.


A texasi Margaret Boemer ikreket várt, de a terhesség első trimeszterében elvesztette az egyik babát, írja cikkében a CNN. Egy későbbi vizsgálaton az orvosok észrevették, hogy a másik magzat, Lynlee, egy sacrococcygealis teratoma nevű ritka daganatot növesztett. Ez a daganat a magzat vérét vonta el, ami súlyos szívproblémákat okozhatott volna.

A daganat majdnem akkora volt, mint maga a baba, és az orvosok szerint mindössze egy a 30–70 ezer élve születésből fordul elő ilyen eset. Lynlee túlélési esélyét 50 százalékra becsülték.

Margaret a CNN-nek így mesélte a döntést: „A 23. héten a daganat leállította a szívét, és szívelégtelenséget okozott, így választanunk kellett, hogy hagyjuk a daganatot átvenni az uralmat a teste felett, vagy esélyt adunk neki az életre. Könnyű döntés volt számunkra: életet akartunk neki adni.”

A terhesség 23. hetében tehát, amikor Lynlee mindössze 0,53 kilogrammot nyomott, az orvosok kiemelték az anyaméhből, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét közben a szíve majdnem leállt, miközben a levegőben tartották. A daganat nagy részét sikerült eltávolítani. A beavatkozást követően a babát visszahelyezték az anyaméhbe, és a méhet összevarrták.

Margaret a terhesség hátralévő részét ágyban fekve töltötte. Lynlee 13 héttel később, június 6-án, császármetszéssel született meg, 2,4 kilogrammos súllyal. Nyolcnapos korában újabb műtétet végeztek rajta, hogy eltávolítsák a daganat maradékát a keresztcsont környékéről.

Ma, kilenc évvel később, Lynlee egészségesen él.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


ÉLET-STÍLUS
A Rovatból
Kétszer érkezik a családi pótlék augusztusban, és az is kiderült, hogy miért
A júliusi összeget augusztus elején, az augusztusit a hónap végén utalják. Szeptemberben ennek okán már nem lesz újabb kifizetés.


Augusztusban kétszer érkezik a családi pótlék. A júliusi hónapra járó összeget augusztus elején, várhatóan 2–4. között utalja a Magyar Államkincstár, míg az augusztusi juttatást már a hónap végén, várhatóan 23–27. között kapják meg a jogosultak – számolt be róla az atv.hu.

Az iskolakezdés sok család számára jelentős kiadással jár a tanszerek és az iskolatáska megvásárlása miatt, ezért a szeptemberre járó családi pótlékot előrehozzák augusztusra.

Az előrehozott utalás következtében szeptemberben már nem érkezik újabb családi pótlék.


Link másolása
KÖVESS MINKET: