SZEMPONT
A Rovatból

„Ami most történik, az egyszerűen pusztító” - Trump és Musk USAID elleni háborúja pánikot és káoszt okozott Afrikában

Emberek millióinak élete került veszélybe azzal, hogy Donald Trump és Elon Musk a nemzetközi segélyeket finanszírozó ügynökség megszüntetésén dolgoznak. Egyik pillanatról a másikra menekülttáborok, élelmezési programok, klinikák álltak le a legszegényebb térségekben.


Az Egyesült Államok évtizedeken át segítette Afrika szegényebb régióit. Évente 2800 milliárd forintnyi támogatást biztosítottak, amelyből éhező gyerekek kaptak élelmet, életmentő gyógyszereket osztottak, és háborús övezetekben humanitárius segélyt nyújtottak.

A támogatás a világ legnagyobb, globális segélyügynökségétől, a Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségtől (USAID) egy bonyolult hálózaton keresztül áramlott a segélyeket nyújtó kis, közepes és nagy szervezetekhez. Így biztosítottak például HIV-gyógyszereket több mint 20 millió embernek, táplálék-kiegészítőket az éhező gyerekeknek, működtettek különböző oktatási és segélyprogramokat a menekülteknek, árva gyerekeknek és azoknak a nőknek, akiket erőszak ért.

Most azonban Donald Trump és Elon Musk úgy döntött, hogy teljesen megszüntetik az USAID-et.

„ZÁRJÁTOK BE!” – írta Trump a közösségi médiában, korrupcióval és csalással vádolva az intézményt.

Musk csapata átvette az irányítást az USAID washingtoni központjában, az alkalmazottak 94 százalékát elbocsátották vagy felfüggesztették, és az afrikai programokat szinte teljesen leállították. A kenyai, dél-afrikai és szenegáli USAID-hivatalok dolgozóit a világ leggazdagabb embere „bűnözőnek” nevezte közösségi médiás bejegyzéseiben, majd azonnali hazatérésre utasították őket.

Bár egy amerikai bíróság egyelőre megakadályozott néhány lépést, így is óriási a bizonytalanság a New York Times szerint.

Az USAID világszerte hatalmas létszámleépítést hajt végre. A héten kiszivárgott információk szerint a több mint 10 ezer munkatársból alig 300-an maradnak, Afrikában pedig mindössze 12-en folytathatják a munkát. Igaz, másnap reggel már 611 főről beszéltek. Sokan remélik, hogy sikerül még néhány pozíciót megmenteni, de így is rengeteg embernek kellett távoznia.

És ez csak a jéghegy csúcsa.

A történtek miatt tömeges elbocsátások indultak az összes olyan szervezetnél, amelyik eddig a rendszer része volt. A New York Times becslése szerint mostanára világszerte 100 ezer ember vesztette el a munkáját, az Egyesült Államokban pedig 42 államban 52 ezren kerültek utcára.

Az afrikai országok most kétségbeesetten próbálnak megoldást találni, hogy pótolják az amerikai segélyeket, amelyekből eddig az egészségügyet és az oktatást finanszírozták. Segélyszervezetek és ENSZ-programok is összeomlottak, mert elvesztették költségvetésük felét vagy még nagyobb részét.

„Ez drámai és súlyos következményekkel jár, és nehéz elképzelni, hogy ezt vissza lehetne csinálni” – mondta Murithi Mutiga, a Nemzetközi Válságcsoport afrikai igazgatója a lapnak.

Kenyában az USAID adatai szerint legalább 40 ezer egészségügyi dolgozó veszíti el az állását. A támogatások elapadása miatt az ország két legnagyobb menekülttábora is veszélybe került, ahol több mint 700 ezer ember él.

Etiópiában 5000 egészségügyi dolgozót bocsátottak el, mert az ő fizetésüket is amerikai források fedezték. „El sem hisszük” – mondta Medhanye Alem, aki egy olyan szervezetnél dolgozott, amely háborús traumát átélt embereket kezelt. „A központ, ahol eddig segítettünk, most teljesen bezárt.”

„Megszabadultak az összes munkatárstól, az összegyűlt tudástól és a bizalomtól – nemcsak az Egyesült Államokban, hanem azokban az országokban is, ahol az USAID működött” – tette hozzá egy másik volt alkalmazott. „Évtizedekbe telt ezt kiépíteni, de két hét alatt lerombolták.”

„Ami most történik, az egyszerűen pusztító. Nehéz szavakba önteni, de valóban az”

– mondta Maria Carrasco, aki 25 éve dolgozott az USAID-hez kötődő projekteken, mielőtt őt és kollégáit elbocsátották. „Évekig dolgoztunk azon, hogy segítsünk másokon, és most mindezt egy pillanat alatt eltörölték.”

Az egészségügyben a következmények egyenesen katasztrofálisak. A Guttmacher Intézet szerint az első héten 900 ezer nő és lány maradt fogamzásgátlás és más reproduktív ellátások nélkül a segélyek befagyasztása miatt. Ha a leállás három hónapig tart, ez a szám elérheti a 11,7 milliót. Az intézet becslése szerint ennek eredményeként 4,2 millió lány és nő eshet akarata ellenére teherbe.

Néhány USAID által finanszírozott szervezet tiszta vizet és higiéniát biztosított, különösen a menekülteknek. Mások a gyermekbénulás és a kanyaró ellen harcoltak a konfliktusövezetekben. Megint mások szakértőket fizettek, akik az Ugandában és Tanzániában felbukkanó veszélyes kórokozók, például Ebola és Marburg kitöréseinek megfékezésében segítettek.

Az egészségügyi ellátás hiánya alultápláltságot, járványokat és társadalmi feszültségeket okozhat, sőt, akár szélesebb körű társadalmi összeomlást is előidézhet.

A megszorítások különösen érzékenyen érinti a HIV-programokat. Ezek a programok a legveszélyeztetettebb csoportokra, például transznemű emberekre és meleg férfiakra összpontosítottak, akik sok országban ki vannak rekesztve vagy akár üldözik is őket. Ugandában például az amerikai támogatásból működő szervezetek létfontosságú pénzügyi és egészségügyi segítséget nyújtottak a HIV-vel élőknek. Az országban ugyanis a törvény akár halálbüntetéssel is sújthatja azokat, akik azonos nemű partnerrel létesítenek kapcsolatot.

Az amerikai külügyminiszter később ugyan engedélyezte a létfontosságú gyógyszerek és segélyszállítmányok folytatását, de sok szervezet továbbra sem kapott pénzt. Egy nagy segélyszervezet például a várt támogatásának kevesebb mint 5 százalékát kapta meg, mások pedig egyáltalán semmit.

„Örülök, hogy a külügyminiszter kiadott egy engedélyt és posztolt róla az interneten, de ezzel nem tudjuk kifizetni a számláinkat” – mondta egy segélyszervezet vezetője.

Az amerikai segélyek kiesése az afrikai gazdaságokra is óriási hatással van: Dél-Szudán GDP-jének 15 százaléka amerikai támogatásból származott. Szomália gazdaságának 6 százaléka is az USAID-en múlott. A Közép-afrikai Köztársaságban pedig 4 százaléknyi kiesést okoz a döntés.

„Néhány országban teljesen összeomolhat a kormányzás, ha nem sikerül más forrásból pótolni az amerikai pénzeket” – mondja Charlie Robertson gazdasági elemző.

A segélyek elmaradása miatt az amerikai mezőgazdaság is hatalmas veszteséget szenved el: eddig évente több százmilliárd forintnyi élelmiszert szállítottak segélyként a világ különböző pontjaira, most viszont hatalmas készletek állnak raktárakban és kikötőkben. Több mint 166 milliárd forint értékű kukorica, lencse és rizs nem jut el a rászorulókhoz.

Trump ráadásul csak 30 napot adott az összes USAID-alkalmazottnak, hogy elhagyják Afrikát. Ez sok családnak óriási problémát okoz, mert sokan most kénytelenek a gyerekeiket is kivenni az iskolából.

Samantha Cooper, aki az anyák és gyermekek egészségügyi programjában dolgozott, új állást kapott volna a HIV/AIDS osztályon, de néhány napon belül munkanélküli segélyt kellett igényelnie, mert hirtelen elveszítette a megélhetését. „A segély még a lakbéremet sem fedezi. Az élelmiszerjegyek legalább segítenek, de így is nagyon nehéz helyzetben vagyok” – mondta a New York Times-nak.

Sokan még nála is rosszabb helyzetbe kerültek.

„Vannak kollégáim, akik éppen lombikbébi-programban vesznek részt, és elveszítették az egészségbiztosításukat. Mások rákkezelést kapnak, vagy idős szüleiket ápolják, és most nincs jövedelmük” – tette hozzá.

Egy Afrikában dolgozó külügyi tisztviselő azt mondta, hogy nem tudja, hogyan mondja el a két kisgyerekének, hogy elveszítette az állását. Férjével együtt a fejlesztési szektorban dolgozott, és most attól tart, hogy az összes megtakarításukat el kell költeniük.

„Úgy érzem, az egész szektor elsüllyed. Egész életemben fejlesztéssel és közegészségüggyel foglalkoztam. Mit fogok most csinálni?” – kérdezte kétségbeesetten.

Ha esetleg a bírósági döntések következtében a segélyprogramokat újra is indítják, a kár már bekövetkezett. Sok szervezet már bezárt, az emberek elköltöztek, és a bizalom is megrendült.

„A legjobb szó, amit erre találok, a gyász” – mondta egy volt USAID-alkalmazott.

„A küldetésünk az életmentés és a szenvedés enyhítése. Az, hogy ezt egyik napról a másikra, figyelmeztetés nélkül elvették tőlünk, egyszerűen szívszorító.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
„A királynak is hatalmas birtoka van” – fideszesek az Orbán-család meggazdagodásáról
A Fidesz szimpatizánsaival is beszélgettünk a Múzeumkertnél, ahol Orbán Viktor is beszédet mondott március 15-én.


A Múzeumkertben tartották a március 15-i állami ünnepséget, amelynek részeként Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet mondott. Az esemény helyszínén sok szimpatizáns gyűlt össze, kokárdákkal, nemzeti színű szalagokkal és zászlókkal érkeztek az egyébként esős, borongós időben.

A helyszínen megjelent Puzsér Róbert, illetve több ellentüntető is. A Szeretlek Magyarország riporterének a publicista elmondta, miért tartotta fontosnak, hogy ott legyen az eseményen, és mire szeretné felhívni a figyelmet.

Emellett a Fidesz szimpatizánsaival is beszélgettünk, többek között arról, mit gondolnak az Orbán-család meggazdagodásáról.

A Szeretlek Magyarország riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Nagy Attila Tibor: jó ötlet volt Magyar Pétertől a korrupcióellenes ügyészség, de Orbán a poloskázással hosszú távon tematizálhatja a közbeszédet
Orbán megosztó beszédet mondott, ami a keménymagnak szólt, de nála a szavazatokat nem ezek a beszédek, hanem az osztogatás hozhatja. Magyar Péter az elemző szerint lendületet veszített, túl sok témával foglalkozott a beszédében.


A kormányfő a Nemzeti Múzeum elé várta a híveit délelőtt, délután pedig Magyar Péter Tisza Pártja töltötte meg az Andrássy út körúton belüli szakaszát. Orbán Viktor a brüsszeli birodalomról beszélt, és a független sajtó, valamint a civil szervezetek munkatársait „áttelelő poloskáknak” nevezte, belengetve a húsvéti nagytakarítást. Ezzel szemben Magyar Péter, miután felsorolta Orbánék bűneit, gazdagodásukat, bejelentette, hogy független korrupcióellenes ügyészséget hoznának létre, és teljes vagyonelkobzást helyezett kilátásba a korrupciós cselekmények elkövetői számára. Segítséget kért a külhoni magyar állampolgároktól, és alternatív népszavazást hirdetett meg.

Mire volt elég a két beszéd, mire volt elég az ünnepi erődemonstráció? Erről kérdeztük Nagy Attila Tibor politikai elemzőt.

– Két beszédet hallottunk. A délelőtti lényegesen rövidebb volt, mint a délutáni, ennyi bizonyos.

– A kevesebb most több. Azt gondolom, hogy Orbán Viktor mostani beszéde hatásosabb, erőteljesebb volt, mint a tavalyi, Magyar Péternél is erőteljesebb volt. Azért gondolom, mert

volt olyan szófordulata, ez a bizonyos poloskázás, amely jobban megmarad az emberekben,

mint Magyar Péter már megint terjengőssé vált beszéde. Ennyiben biztos, hogy sikeresebb volt a kormányfő beszéde, de természetesen ez nem jelenti azt, hogy ezzel a Fidesz már biztosan megnyeri a jövő áprilisi választásokat. Arról nem beszélve, hogy lesz még két nagy ünnepi rendezvény és beszéd: október 23-a ebben az évben, és a választások előtt jövő március 15-e, tehát semmi sem veszett el. Végleg most senki sem aratott győzelmet. Annyi történt csak, hogy a miniszterelnöknek most sikerült hatásosabb, keményebb beszédet mondania.

– Ez a poloskázásról nekem Torgyán József ’96-os féregirtós beszéde jutott eszembe. Azt látom, hogy már most felrobbant az internet, tehát azért nagyon sokan, nagyon sokféleképpen magyarázzák. Sokan azt gondolják, hogy ez a fajta dehumanizálás egy szintlépés volt.

– Éppen ez a lényeg, hogy egy beszéd kiváltson hatásokat, véleményeket, ellenvéleményeket. Ezzel a miniszterelnök máris elérte, hogy a közvéleményben nagyobb érdeklődést kelthet a beszéde a következő napokban vagy akár hetekben, mint Magyar Péter mostani terjengős beszéde. Mondjuk az a felvetése, hogy a miniszterelnök és az országgyűlési képviselők fizetése csökkenjen, például egy figyelemreméltó felvetés volt, lehetett volna erre fókuszálni a beszédet, e köré csoportosítani a többi elemet, például Hatvanpusztára utalni, ami el is hangzott a beszédben egyébként.

– Egy hosszú részt szentelt az urizálásoknak.

– Igen, az urizálás, és ebből levezethető lett volna a követelés, hogy csökkentsük a hatalmon lévők fizetését. És akkor lehetett volna mondjuk erre építeni a beszéd fő vonulatát. Ehhez képest Magyar Péter beszéde nagyon sok mindent megfogott: fű, fa, virág, sok minden volt benne. Nagyon nehéz kihámozni belőle a lényeget. Orbán Viktor beszédéből lényegesen könnyebb volt.

Az, hogy az ízlésünkkel találkozik-e a miniszterelnök mondanivalója, az egy újabb kérdés.

Nekem például személy szerint nem tetszik a poloskázás, nem tetszik az, hogy az ellenfeleket poloskákhoz hasonlítjuk, ez nem jó, nem szép dolog, de kétségtelen, hogy hatásosabb, mint Magyar Péter hosszabb és bonyolultabb beszéde.

– Én azon gondolkozom, hogy ezzel a poloskázással mintha Orbán Viktor is csak megtartani tudná a szavazóbázisát, miközben a vele szemben álló szavazóbázist is összerántja egy ilyen szöveg. Tehát mindkét szavazóbázist csak még jobban harci tűzbe tudja hozni, de tud ez a dolog új szavazókat hozni?

– Új szavazókat a Fidesz nem az ünnepi beszédekkel szokott tipikusan megszerezni, hanem a választási osztogatással. Ez 15 év tapasztalata. Az orbáni beszédek – különösen, ha jól sikerülnek – a saját szavazók felrázására hivatottak, akik már eleve fideszesek, és itt azért van házi feladata a Fidesznek. Éppen a Medián mérte meg, hogy a Fidesz szavazóinak kisebb a hajlandósága elmenni a választásokra. Emiatt a biztos szavazók körében 9 százalékpont a különbség a Tisza javára, legalábbis a Medián szerint.

Tehát a Fidesznek elemi érdeke, hogy a saját szavazóit akár kemény, meghökkentő szófordulatokkal hozza lázba és tűzbe,

hogy akik azért alapvetően fideszesek, azok tényleg nagy számban menjenek el. A többi peremszavazót pedig inkább a választási osztogatással próbálják megnyerni. Természetesen hogy ez mennyire sikerül, az attól is függ majd, hogy a gazdaság helyzete 2025-ben hogyan alakul.

– Egyetért azzal a vélekedéssel, hogy egy év után Orbán Viktor pont ezekkel a gazdasági ígérgetésekkel átvette a közbeszéd tematizálását?

– Igen, mondhatjuk. Magyar Péter lendületet vesztett az ez év február 11-i Partizán-interjúban, és Orbán Viktor ügyes érzékkel Magyar Péter évértékelője után mondta el a saját beszédét, amelyben bejelentette a népszerű választási osztogatási lépéseit, és azóta valóban a miniszterelnök uralja alapvetően a közéletet.

– Értékelhetjük a közbeszéd-tematizálás visszavételi kísérletének Magyar Péter alternatív népszavazásról szóló bejelentését?

– Szerintem Magyar Péter hibázott, amikor Ukrajna EU-tagságát beletette ebbe a népszavazási kérdéssorba, ugyanis itt nem fog tudni győzni, Ez egy eleve vesztes pozíció. Éppen a Medián felmérése mutatta ki, hogy a magyarok többsége nem támogatja Ukrajna uniós tagságát.

Tehát ez egy olyan csata, amelyet Magyar Péter csak elveszíteni tud, és ráadásul a kormánynak több eszköze és pénze van arra, hogy Ukrajna európai uniós tagsága ellen kampányoljon.

Őszintén szólva nem értem, hogy a Tisza vezetése miért gondolta jó ötletnek ezt beletenni a kérdések közé.

– Volt még szó arról, hogy független korrupcióellenes ügyészséget akarnak létrehozni, ha megnyerik a választásokat.

– Jól hangzik a Korrupcióellenes Ügyészség felállítása, ezzel egyetértek. A tömegben úgy hallottam, hogy nagy tapsot is kapott, tehát ez egy elég népszerű ötlet. Úgyhogy

ebből a szempontból Magyar Péter biztos, hogy nem nyúlt félre.

Hogy ez jogilag mennyire megvalósítható feles többséggel, abban már van kételyem, hiszen az ügyészség szervezeti rendjéről, illetve az ügyészség alapvető szabályairól szóló törvény, illetve jogi normák az Alaptörvénybe tartoznak, illetve sarkalatos törvények. Ebből adódóan ez kétharmados többséget igényel. Nehezen tudom elhinni, hogy a Tisza Párt képes lesz kétharmados többséget szerezni, bár a választási rendszerünk a győztest jutalmazza. De nyilván a jogi akadályok hangoztatása nem alkalmas egy ilyen ünnepi beszédhez.

– Beszéljünk a résztvevők számáról. Elárul-e ez egyáltalán valamit?

– Nehéz összehasonlítani, mert a múzeum előtti térség viszonylag szélesebb. A felvételekből úgy láttam, hogy a Kálvin térre is jutott még valamennyi ember. A miniszterelnök beszédén nem voltam személyesen jelen. A Tisza rendezvényén viszont igen, és azt tudom tanúsítani, hogy valóban az Oktogontól a Bajcsy-Zsilinszky útig terjedt a tömeg, viszont talán szűkösebb ez az út. Nem tudok igazságot tenni, hogy hol voltak többen, de ezt nem is értékelném túl.

Kétségtelenül van egy presztízsverseny, hogy a Tisza vagy a Fidesz rendezvényén voltak-e többen.

Szerintem a Tisza biztosan nem vallott szégyent ma. Tisztességes létszámmal vonultak fel az emberek. De valóban nem érdemes túlértékelni, hiszen itt most a politika iránt aktívabb emberek jöttek el, de a szavazást nagyobb részben azok döntik el, akik nem naponta öt-hat órán keresztül foglalkoznak a politikával.

– Mit gondol, milyen lépésekkel tudná átvenni, vagy újra átvenni a kezdeményezést Magyar Péter? Illetve folytatódhat-e Orbán Viktorék kommunikációs offenzívája annak érdekében, hogy nyeregben maradjanak?

– Folytatódhat a kommunikációs offenzíva, megpróbálják fenntartani a közbeszéd feletti uralmat. Magyar Péternek most egy olyan témát kellene találnia, amely ténylegesen az emberek mindennapjait érinti, és nem olyan ügyekben próbálkozni, ahol a kormány könnyen megverheti. A kegyelmi ügy például egy szerencsés véletlen volt számára, amelyet jól kihasznált. De nem tudhatjuk, lesz-e még hasonló ügy, amely ekkora politikai hullámokat vethet.

– Kell egy újabb kegyelmi ügy ahhoz, hogy kibillenjen Orbán pozíciójából?

– Én úgy is fogalmazhatnék, hogy egy „kegyelmi ügy 2.0” jót tenne a Tisza Párt esélyeinek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Most nekünk jöhet, de mi már nagyon-nagyon sokan vagyunk” – tiszások Orbán Viktor poloskázásáról
Videónkban Magyar Pétert is kérdeztük az ünnepi beszédében elhangzottakról.


Az Andrássy útra hirdette meg március 15-i rendezvényét a Tisza Párt. Az eseményre rengetegen látogattak ki, a tömeg a Bajcsy-Zsilinszky úttól egészen az Oktogonig állt. A rendezvényen beszédet mondott Nagy Ervin, Ruszin-Szendi Romulusz, Bódis Kriszta és a párt elnöke, Magyar Péter is.

A Szeretlek Magyarország riportere többek között arról kérdezte a Tisza Párt szimpatizánsait, tartanak-e attól, hogy Orbán Viktor bejelentései (áfavisszatérítés, anyák szja-mentessége, árrésstop) miatt megtörik a Tisza lendülete, de reagáltak a miniszterelnök poloskázására is, és a Ruszin-Szendi Romolusz ról szóló hírekre is.

Videónkban Magyar Péter is megszólalt. A Tisza Párt elnöke elárulta, mit értett beszédében azalatt, hogy a Magyarországnak szüksége van a külhoni magyarok segítségére, és reagált arra is, hogy egy elemző szerint hiba volt belerakni a népszavazásukba az Ukrajna uniós csatlakozásáról szóló kérdést.

A Szeretlek Magyarország riportja:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán a poloskázásról: Minden elrontott pillanat beleéghet a választók emlékezetébe
Orbán Viktor úgy érzi, erőt kell mutatnia, de valószínűleg azt mérték, hogy a többség megijedt a miniszterelnöktől – mondja a politikai elemző. Magyar Péter közben próbálja elkerülni, hogy belemenjen az Orbán Viktor által felállított csapdákba.


Orbán Viktor hétfőn már visszakozott poloskázós beszédéből, és azt írta, csak Magyar Péterre gondolt, akit szerinte azért neveznek poloskának, mert lehallgatta a feleségét. Pedig az ünnepi beszédében egyértelműen többesszámban fogalmazott a miniszterelnök, sőt, azt is megnevezte, kikre gondol: „A mai ünnepi összesereglés után jön a húsvéti nagytakarítás: átteleltek a poloskák. Felszámoljuk a pénzügyi gépezetet, amely korrupt dollárokból vásárolt meg politikusokat, bírókat, újságírókat, álcivil szervezeteket és politikai aktivistákat.” Magyar Péter szerint Orbán Viktor most gyáván magyarázkodik, miután a közvéleménykutatóik megmérték, mekkora felháborodást váltottak ki a szavai.

Hogyan befolyásolhatják az elhangzottak a Fidesz és a TISZA párharcát? És miért lett fontos hirtelen a Fidesznek a Pride betiltása, aminek az érdekében az alaptörvényt és a gyülekezési törvényt is rohamtempóban módosítják? Erről beszélgettünk Somogyi Zoltán politikai elemzővel.

– Orbán Viktor már korábban beszélt a „guruló dollárokról”, és arról, hogy kormánybiztost küld Washingtonba, hogy feltárja, milyen szervezetek kaptak pénzt az USAID-től. Március 15-én viszont szintet lépett, amikor poloskázással egybekötve „húsvéti nagytakarítást” emlegetett. Mire jó a kormánynak ez a radikális hangvétel?

– Orbán nyilván azért teszi ezt, mert felmerült a politikájával kapcsolatban annak gyengesége, sikertelensége, elfáradása. Felmerült, hogy esetleg nem is ért már a kormányzáshoz, mert nagyon nem jönnek az eredmények. Ezzel a véleménnyel szemben kell neki erőt mutatnia. A választók oda szeretnek csatlakozni, ahol erőt látnak, nem gyengeséget. Ezt az erőt építi mind a két politikus. Orbán Viktor folyamatosan fenyegetőzik valamivel, amiről nem tudjuk, hogy mi is lesz az.

Abszolút lehetséges, hogy ténylegesen jönnek majd rosszabbnál rosszabb törvények, de az is megtörténhet, hogy önmagában az élet elrendezi ezt a tavaszi nagytakarítást.

Az amerikai pénzek befagyasztása ugyanis valóban hatni fog számos civil szervezetre, ellenzéki médiára, lesznek leépítések, és lesz, amelyik eltűnik, és akkor már önmagában azt mondhatja majd a miniszterelnök, hogy lám, meglett az eredménye ennek a politikának, mert rá tud mutatni konkrét intézményekre, amelyek meggyengültek. Előre bejelenti, hogy milyen kemény lesz, majd az egész amerikai eseménysorozat eredményét felmutatja úgy, mint a saját eredményét. Persze nyilván ez a legoptimistább verzió, miközben vannak más, realistának tekinthető forgatókönyvek, mely szerint lépni fog, belemegy abba, hogy ellehetetlenítse azokat az intézményeket, amelyek a kormányzását felügyelhetik, kritizálhatják, kontrollálhatják, rákérdezhetnek. Lehet részéről mindenféle szabályozást hozni, rendeleti kormányzásról beszélünk, és fel lehet lépni büntetőjogi eszközökkel is.

A kérdés nem az, hogy meg tudja-e csinálni, hanem az, hogy mennyien fogadnak el egy ilyen, erőszakos kormányzást.

Ezt neki is mérlegelnie kell, mert egyáltalán nem biztos, hogy az a fajta presszió, amit ő gyakorolni akar, népszerű lesz. Lásd ehhez most a poloskás beszédet: másnap már visszavonulót fújt, azt mondta, hogy csak Magyar Péterről szólt, miközben tudjuk, mert hallottuk, hogy messze nem csak Magyar Péterről szólt. Miközben az is nagyon durva lenne azért, de ennél még durvább dologról beszélünk. Nyilván mérték utána azonnal, hogy ment át ez a része a beszédnek. Azt gondolom, azt mérték, hogy a többség megijedt a miniszterelnöktől, ami pedig nem lehet cél, mert akkor a választók elfordulnak tőle.

– Elképzelhető az, hogy a Fidesz fogja diktálni a közbeszédet egy év után újra?

– Persze, abszolút elképzelhető, hiszen ő diktálja már most is. Egy igen hosszú kihagyás után Orbánék tematizálnak újra. Az azonban kérdés, hogy az, amivel tematizálnak, jó-e. Nem mindig előnyös minden politikai akció. A politikában végig kell gondolni, hogy mi az, amiben úgy gondolod, hogy te akarod bedobni a témát. Ha valaki durva, ha valaki szélre megy, ha valaki radikális, azzal szemben mindig nehéz tematizációs versenyben nyerni, mert a szokatlan, váratlan, polgárokat pukkasztó szöveg nyilván érdekesebb.

Ettől még nem feltétlenül sikeresek. A radikális beszédeket sokszor nem szeretik az emberek.

Mindig oda kell gondolnunk ilyenkor a csendes többséget, egy olyan többséget, amelyik nem szereti az ilyen típusú hangot, amelyik inkább a békés megoldásokat szereti, nem támogatja azt, aki nagyon agresszíven lép fel. Mindig jól kell beállítani, hogy mivel és hogyan tematizál valaki, mert amikor ezt teszi egy politikus, akkor mindenki rá figyel. Ez a tematizálás lényege. Ott pedig minden elrontott pillanat beleéghet a választók emlékezetébe, ahogy minden jó húzás is.

– Magyar Péter az ATV-ben, arról beszélt, a Pride betiltását csak azért találta ki a kormány, hogy az emberek figyelmét eltereljék. Az nem lehet, hogy legalább annyira egy a Tisza Párt elnökének bekészített csapda ez a lépés, mint amennyire tematizálási kísérlet?

– Ez összetett probléma, mert nem igazán tudjuk, hogy a magyar társadalomnak mi a véleménye arról, hogy az Orbánék betiltják a Pride-ot. Az igaz lehet, hogy semmilyen többségi támogatást nem élvezett a Pride, de most ezt az egészet felülírja, a miniszterelnök kampánya a gyülekezési szabadsággal szemben. Ez pedig nem ugyanaz a probléma, így nem is ugyanaz a kérdés. Miközben Magyar Péternek olyan közügyben kellene állást foglalni, ami elviszi a fókuszt arról, amiről ő igazán beszélni akar. Ez pedig hátrányos lehet számára, ahogy arra is figyelnie kell, hogy még mindig szüksége van a Fidesz oldaláról szavazatok elbitorlására úgy, hogy megtartsa az ellenzéki tábort is maga mellett.

Ez egy nagyon bonyolult mutatvány, amiben továbbra sem szabad megszólalnia semmilyen olyan témában, amely erősen megosztó lehet.

A legelőnyösebb számára, ha nem megy bele a Fidesz által generált témákba.

– Ha történik valamilyen attrocitás, akkor már nem teheti meg, hogy nem szólal meg. És lehet, hogy csak emberjogi oldaláról szól hozzá, de a kormánypárt behúzhatja így a csőbe, hogy lám-lám, ő is LMBTQ aktivista.

– 1990 és 1994 között a két legnagyobb politikai erő, az MDF és az SZDSZ gyakorlatilag demokrácia-vitát folytatott egymással. Eközben ott volt az MSZP, amelyik inkább abba az irányba ment, hogy megpróbált nyugodt, szakpolitikai programot hirdetni, majd ezzel 50 százalék fölött megnyerte a választásokat. Nyilván most nem ugyanaz a helyzet, meg persze az akkori is sokkal bonyolultabb volt, de az viszont igaz, hogy

nem áll jól a kormánynak, ha ezekről a témákról vitatkozik egy széles emberjogi aktivista közeggel, ha közben Magyar Péter távol tartja magát ettől, és ragaszkodik a saját témájához.

Ha Magyar Péter azt gondolja, nincs fontosabb annál, hogy meg kell verni Orbán Viktort a következő választáson, és ehhez az kell, hogy ne menjen be az Orbán Viktor által kínált csapdákba, akkor valószínűleg tartani fogja magát ehhez még akkor is, ha sokan meg ezért a hallgatásért fognak haragudni rá.

– Ha már ott tartunk, hogy a Magyar Péternek tanácsos kerülnie a kormány által erőltetett témákat, akkor nem vétett-e hibát, amikor beemelte az általa meghirdetett népszavazás pontjai közé plusz pontként az ukrajnai uniós tagságot?

– Ha ugyanazt az eredményt hozza, mint a Fidesz, és azt mondja, hogy ezt mi sem támogatjuk, mert a mi szavazásunkon is ugyanez volt az álláspont, mint a Fideszén, akkor eljelentékteleníti ezzel az egész kérdést, nem?

– Nem lett volna okosabb kikerülnie ezt a kérdést? Pont azért, mert nincs jelentősége, de esetleg a jövőben külpolitikai károkat okozhat a Tiszának is, ha így beleáll.

– A Fidesz talált egy olyan kérdést, ami mellé tényleg többséget állíthat, Ukrajna Európai Uniós tagságára a többség valószínűsíthetően nemet mondana. Csak azért, mert nincs témaként Oroszország mellé téve. Minden olyan ügyben gyengébb lenne a Fidesz álláspontja, ahol ott lenne Oroszország is. Ukrajna vagy Oroszország? Ukrajna. Legyen orosz-magyar határ? Ne legyen. Oroszországgal szemben fontos egy közös európai hadsereg? Igen. Ezeket válaszolná a többség.

Ha csak Ukrajnára kérdeznek rá, akkor persze nem, miközben Ukrajna európai uniós tagsága tényleg nem kérdés most.

Magyar Péter valószínűleg ki akarja húzni ennek a méregfogát azzal, hogy megszavaztatja az emberek ő is, és ezzel letudja a problémát, nem kell bonyolult magyarázkodásba kezdenie.


Link másolása
KÖVESS MINKET: