KULT
A Rovatból

Ő volt a Vogue első fekete címlaplánya, a dührohamait a kokainfüggősége számlájára írta, és „véres gyémántok” miatt állt bíróság elé – Naomi Campbell 55 éves

Nem volt könnyű dolga, de kitaposta az utat a fekete szupermodellek számára. Kalandos élete sokakat inspirált, de azt állítja, rendszeres munkája ellenére „nincs terve”.


Naomi Elaine Campbell 1970. május 22-én született a dél-londoni Lambeth-ben, a jamaikai származású táncosnő, Valerie Morris gyermekeként. Édesanyja kívánságára Naomi soha nem találkozott az apjával, aki négy hónapos terhesen elhagyta az édesanyját, s így a kislány vezetéknév nélkül került be az anyakönyvi kivonatába. A Campbell nevet később, az anyja második férjétől vette fel, akitől a féltestvére, Pierre született 1985-ben. Naomi tehát az anyja révén fekete-jamaikai, az apjáén pedig kínai-jamaikai származású. Kínai örökségét az apai nagymamájától örökölte, akinek a vezetékneve Ming volt.

Campbell a korai éveit Rómában töltötte, ahol az édesanyja modern táncosként dolgozott. A Londonba való visszatérésük után rokonoknál élt, míg Valerie a Fantastica nevű tánctársulattal bejárta Európát. Anyja miatt a showbiznisz igen korán érdekelni kezdte, hároméves korától a Barbara Speake Stage School színésziskolába járt, 10 évesen pedig felvették az Italia Conti Academy of Theatre Arts színművészeti akadémiára, ahol balett-tanulmányokat folytatott.

De már előtte, hétévesen feltűnt Bob Marley Is This Love című dalának videóklipjében, 1983-ban pedig a Culture Club I'll Tumble 4 Ya című videóklipjében táncolt.

Mindenki azt hitte ekkor, hogy az édesanyja nyomdokaiba lép, de ezek az álmok megváltoztak, amikor Naomi 15 évesen véletlenül találkozott Beth Boldttal, a Synchro Model Agency vezetőjével. „Amikor megláttam, azonnal látszott, hogy sugárzik belőle a szépség” – emlékezett vissza később Boldt. Néhány hónappal később Naomi már a brit Elle magazin címlapján tündökölt, 1986-ban pedig Jasper Conran divatbemutatóján sétált először a kifutón. Nem sokkal később Karl Lagerfeld, Azzedine Alaïa, Isaac Mizrahi, Yves Saint Laurent és Gianni Versace is érdeklődni kezdtek iránta.

A kifutó csúcsán

Mindössze két év alatt Campbell olyan hatást gyakorolt a divatvilágra, hogy a mentora, Yves Saint Laurent azzal fenyegetőzött, visszavonja a hirdetéseit a francia Vogue-ból, ha az továbbra is megtagadja, hogy fekete modellek kerüljenek a címlapra. Így tehát 1988 augusztusában Naomi lett a magazin első fekete címlapmodellje. Egyben ő volt az első brit fekete modell, aki a British Vogue címlapján megjelent, valamint az első fekete modell, aki 1989 szeptemberében a US Vogue borítójára kerülhetett.

A „szupermodell” kifejezést 1979-ben alkották meg, de csak a ’90-es évek elején vált igazán népszerűvé. Campbell akkoriban egy alakuló új hullám részese volt, amelyben lélegzetelállítóan gyönyörű és elbűvölő kisugárzású modellek jelentek meg a kifutókon és a magazinok címlapjain világszerte.

Claudia Schiffer és Cindy Crawford volt talán a két legnagyobb név, de hozzájuk becsatlakozott aztán Christy Turlington, Linda Evangelista és Naomi Campbell is, akik így hárman a „Szentháromság” néven váltak ismertté.

„Igazi barátok voltunk” – vallotta be Campbell 2016-ban.

A trió csaknem egy évtizedig „uralkodott” a divatszakmában. Bármit megtehettek, bármit elnéztek nekik. Amikor Campbell 1993-ban Vivienne Westwood divatbemutatóján elesett a hatalmas platformcipője miatt, és szégyenlősen mosolygott, a legtöbb modell helyett őt ünnepelték.

Az erőszakos díva

S bár mindenhol körülrajongták, Naomira az évek során egyre inkább rásütötték a „díva” jelzőt a viselkedése és a hirtelen haragja miatt. 1993-ban például kirúgták az ügynökségétől, az Elite Model Managementtől, mert állítólag bántalmazta a munkatársakat és az ügyfeleket. 2000-ben a helyzet még rosszabbra fordult, amikor Campbell bűnösnek vallotta magát, miután egy telefonnal megdobta a személyi asszisztensét, majd később bevallotta, hogy a dühproblémái a kokainfüggőségének következményei, amit egy rehabilitációs kezeléssel sikerült leküzdenie.

De a botrányok ezzel nem értek véget. 2007-ben, miután bűnösnek vallotta magát egy volt házvezetőnő bántalmazásában, Campbell közösségi szolgálatra jelentkezett egy New York-i szeméttelepre, ahol luxusruhákat viselt, köztük egy 300 000 dolláros Dolce & Gabbana-estélyit, ez a húzása pedig sokak szerint rendkíívül ízléstelen volt.

2010-ben aztán ismét a bíróság elé állt a nagy nyilvánosságot kapott, háborús bűnökkel kapcsolatos perben Charles Taylor, Libéria volt vezetője ellen. Állítólag Taylor 1997 szeptemberében egy fokvárosi partin „véres gyémántokat” (instabil politikai hátterű háborús övezetekben bányászott gyémántok, amelyek eladásából a bányát birtokló csoport katonai műveleteit finanszírozzák) ajándékozott neki, Campbell pedig azzal védekezett, hogy a köveket ismeretlen férfiaktól kapta, akikről azt feltételezte, hogy Taylor küldte őket. Később a gyémántokat Jeremy Ractliffe-nek, a Nelson Mandela Gyermeksegély Alapítvány akkori igazgatójának adta jótékonysági célra, 2010. augusztus 5-én azonban a dél-afrikai rendőrség lefoglalta az ékköveket. Campbell ellen végül nem emeltek vádat, mivel nem volt bűnös szándéka.

A modell még ugyanabban az évben bevallotta, hogy a gyermekkori elhagyatottságából fakadó problémák miatt terápiára jár, amelyek korábban a kábítószerfüggőségéhez vezettek.

A celebvilág java

A szerelmi élete sem volt eseménytelen. A korai „trófeái” közt például megtalálhatjuk Mike Tysont, Sylvester Stallone-t és Eric Claptont is, 1993-ban pedig eljegyezte őt a U2 basszusgitárosa, Adam Clayton. Az év februárjában találkoztak, miután Clayton egy interjúban arra a kérdésre, hogy van-e valami a világon, amit nagyon szeretne az életben, így válaszolt: „Egy randit Naomi Campbell-lel.” Naomi és Clayton azonban végül nem házasodtak össze, a következő évben szakítottak. Majd Campbell rövid ideig randizott állítólag Albert, monacói herceggel és Kevin Costnerrel, illetve Robert De Niróval éveken át, 1998-ban pedig a nála három és fél évvel fiatalabb Leonardo DiCaprióval járt.

1998 és 2003 között a Formula-1-es Benetton, majd Renault istálló csapatfőnökével, Flavio Briatoréval volt hosszabb kapcsolata, el is jegyezték egymást. Briatorét ma elmondása szerint a mentorának tekinti.

2008-tól 2013-ig az orosz üzletember, Vladislav Doronin volt a párja, de viszonya volt többek között Sean „Diddy” Combsszal, 50 Centtel, Usherrel, Quincy Jonesszal, Gerard Butlerrel, Lenny Kravitzcel, valamint a tavaly elhunyt, nála 23 évvel fiatalabb énekessel, Liam Payne-nel is.

Sok idő után elismerték

2013-ban, a sorozatos botrányai után Campbell új fejezetet nyitott az életében. Abban az évben vetett véget vetett öt évig tartó, szakításokkal tarkított kapcsolatának az orosz milliárdos Vladislav Doroninnal, amely mostanáig az utolsó hosszú távú románca volt. Ezt követően felkérték, hogy mentoráljon feltörekvő modelleket a The Face című tévéműsorban. Ahogy várható volt, az éles nyelve tökéletes volt a tehetségkutatóba, de sokan meglátták a kilencvenes évek, önmagát „ribancnak” nevező sztárjának lágyabb oldalát is. Jól mutatja ezt, hogy a fiatalabb modellek, például Adut Akech és Anok Yai ma már rendszeresen emlegetik őt mentorukként és példaképükként.

De Campbellnek soha nem csak a divat volt fontos. Az évek során folyamatosan és csendben jótékonykodott. 2005-ben létrehozta a Fashion For Relief nevű divatbemutatót és aukciót, amely az évek során több millió dollárt gyűjtött jótékonysági célokra. Afrikában 1993 óta munkálkodik, amelynek keretében infrastrukturális projekteket és a nők jogainak előmozdítását támogatja. Nelson Mandelával olyan jó kapcsolatba került, hogy az egykori államfő a „tiszteletbeli unokájának” nevezte őt.

A jótékonysági aktivitása sokáig nem kapott elismerést, inkább a forró véréről szóló cikkek jelentek meg sorra az újságokban, de 2019 végén a londoni Royal Albert Hallban Campbell végre átvehette a Fashion Icon-díjat, amit azok kapnak, akik a státuszukat jótékonysági célokra használják fel. „Ma tudtam meg, hogy én vagyok az első színes bőrű nő, aki kiérdemelte ezt az elismerést” – mondta akkor könnyes szemmel.

Naomi az 50. szülinapja után érezte úgy, hogy anyává kell válnia. 2021 májusában jelentette be a lánya születését, a Vogue magazinnak pedig később megerősítette, hogy a kicsit nem örökbe fogadta, hanem béranya segítségével jött a világra. Ahogy második gyermeke, egy fiú is 2023 júniusában.

Amikor 2016-ban egy riporter megkérdezte tőle, miért dolgozik még mindig fáradhatatlanul, főként, hogy a vagyona meghaladja a 90 millió dollárt, így válaszolt: „Nincs tervem. Nincs programom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Tragédia a Netflix velencei forgatásán: a stáb szeme láttára meghalt a sikersorozat rendezőasszisztense
Diego Borella az Emily Párizsban ötödik évadának munkálatai közben esett össze. Az orvosok a Hotel Danieli épületébe siettek, de már nem tudták megmenteni a 47 éves rendezőasszisztenst.


Tragikus esemény árnyékolta be az Emily Párizsban forgatását Velencében: váratlanul elhunyt Diego Borella, a Netflix népszerű sorozatának rendezőasszisztense.

A Daily Mail beszámolója szerint az ötödik évad utolsó jeleneteinek felvétele zajlott a lagúnák városában, amikor Borella a stáb jelenlétében összeesett.

A La Repubblica információi szerint

az orvosok csütörtök este, 7 óra körül érkeztek a történelmi Hotel Danieli épületébe, de már nem tudták megmenteni az életét.

A rendezőasszisztens mindössze 47 éves volt. A hírek szerint halálát valószínűleg szívroham okozta.

A tragédia után a forgatást ideiglenesen felfüggesztették. Az ötödik évad velencei jeleneteit augusztus 15-én kezdték rögzíteni, és eredetileg hétfőn fejezték volna be a munkát.

Diego Borella 1978-ban született Velencében. Elismerést szerzett rendezőként és íróként, tanulmányait Rómában, Londonban és New Yorkban folytatta. Közösségi oldalain meséket, haikukat és színdarabokat is megosztott.

(via Femina)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tóth Gabi: kimegyek mindjárt, azt kint valakit agyonverek – A Megasztár előzetese szerint bőven lesz feszültség a tehetségkutatóban
Herceg Erika könnyeit törli, Curtis kiakad és káromkodik, Marics Peti pedig kiabálni kezd.


Hamarosan érkezik a Megasztár idei évada. A csatorna egy előzetest is megosztott, melyből kiderül, hogy bőven lesznek megint feszültségek, sértődések, könnyek.

A műsorban új mesterek is érkeznek. A zsűri tagjai: Tóth Gabi, Herceg Erika, Curtis és Marics Peti. Ördög Nóra pedig új társat kap a műsorvezetéshez, Till Attila helyett Szépréthy Roland lesz a partnere.

VIDEÓ: A Megasztár beharangozója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Fotók: Káprázatos légi parádéval ünnepelte a honvédség augusztus 20-át
A bemutatón nemcsak a jól ismert régi helikopterek, hanem vadonatúj harci és szállító gépek is feltűntek, amelyek most először repültek a főváros felett.


Budapest felett idén is látványos légi parádéval ünnepelte Szent István napját a Magyar Honvédség. A programban minden olyan repülő eszköz bemutatkozott, amely a honvédség birtokában van, köztük vadonatúj harci és szállító gépek is, amelyek most először tűntek fel a főváros felett.

Az érdeklődők a bemutatón láthatták

a már jól ismert MI–17 és MI–24 helikoptereket, de a legújabb H145M és H225M típusok is feltűntek.

Az eseményen készült fotóinkat itt tudjátok megnézni (kattintás után galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
A romantikus komédia, ami se nem vicces, se nem romantikus, de épp ettől lesz jobb és több – Kritika a Többesélyes szerelemről
Mondd, te kit választanál? A dúsgazdag, magas, jóképű és sármos üzletembert, vagy a csóró, magas, jóképű, sikertelen színész exedet? Itt a szerelem ötven árnyalata!


Celine Song nevét 2023 januárjában kezdte hajtogatni szinte mindenki az amerikai filmes körökben, amikor első filmjét, az Előző életeket bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Nem véletlenül, hiszen egy csodás alkotásról volt/van szó, amelyben két dél-koreai gyerekkori jó barát (talán több is annál), a Föld két legtávolabbi pontjára kerül, majd felnőttként újra felveszik a kapcsolatot, és maguk sem gondolják, hogy ez milyen érzelmeket ébreszt bennük.

A film átfesztiválozta a világot, majd 2024 januárjában végül a magyar mozikba is befutott (igaz, 2023 szeptemberében már el lehetett csípni a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon), nem sokkal később pedig két Oscar-díjra is jelölték, a legjobb film és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriáiban.

S hogy mi volt az Előző életek titka? Minden bizonnyal a benne rejlő őszinteség, hitelesség és emberiesség. Egy apró és érzékeny, sokszor szavak nélkül is sokatmondó alkotásról van szó, amellyel a dél-koreai Celine Song számára megnyíltak Hollywood kapui. Ő pedig rendesen betrappolt rajtuk. A következő filmjéhez ugyanis már olyan álomgyári nagyágyúkat sikerült megnyerni, mint Anastasia Steele, A mandalóri és Amerika Kapitány, vagyis Dakota Johnson, Pedro Pascal és Chris Evans.

Ha pedig az Előző életek egyik fő erénye az őszinteség volt, akkor ezt Song a Többesélyes szerelemmel rendesen kimaxolta. Talán túl is tolta… De hogyan lehet túltolni az őszinteséget? Nos, a sztori szerint a sikertelen színésznőből sikeres házasságközvetítővé vált Lucy Mason (Dakota Johnson) „örök szingliként” azt állítja, hogy vagy egyedül fog meghalni, vagy egy gazdag férfihoz megy feleségül. A szakmai sikerei ellenére Lucyt azonban egyre inkább frusztrálják ügyfelei irreális elvárásai. Részt vesz egy korábbi kliense esküvőjén, ahol megismerkedik a tehetős befektetővel, Harryvel (Pedro Pascal), aki élénk érdeklődést mutat iránta, de Lucy elutasítja, s azt javasolja, inkább legyen a cége ügyfele, hiszen ő lenne a legkapósabb férfi.

Lucy az esküvőn ráadásul váratlanul találkozik az exével, Johnnal (Chris Evans) is, aki éppen felszolgál a násznépnek, és továbbra is várja, hogy befusson színészként. Felelevenítik a közös múltjukat, amely az anyagi nehézségeik miatt ért véget.

Hősnőnk tehát nehéz helyzetbe kerül: választania kell a jóképű, sármos és mocskosul gazdag Harry, vagy a szintén jóképű, de csóró John között.

A Többesélyes szerelem magyar címe nyilvánvalóan a sztori romkomos oldalára utal, s ezzel próbálja becsábítani a nézőket a mozikba. Az eredeti cím, a Materialists (Materialisták) azonban már jóval őszintébb, hiszen Celine Song filmje egyrészt nem vígjáték, másrészt, ha lehet ilyen jelzővel illetni, akkor inkább antiromantikus film. A főhősnő ugyanis meg van győződve róla, hogy a házasság egy kölcsönösen gyümölcsöző üzlet két fél között, és a boldogságot az anyagi biztonság hozza el (persze az sem baj, ha a férfi jól néz ki, magas, és korban is stimmel).

Mert passzolhat egymáshoz bármennyire két ember, ha nincs elég pénz a közös életükre, az csak vitákat, veszekedéseket generál, szóval a szerelem nem elég a teljes boldogsághoz.

Song filmje tehát minden, csak nem a klasszikus hollywoodi értelemben vett romantikus film. Inkább megöli a romantikát.

Aztán persze a két férfi közt tipródó Lucy is kezdi felfogni, hogy nem lehet mindent matekkal megoldani, de addira a Többesélyes szerelem már elvesztette a szimpla romkomra izguló közönsége érdeklődését. Épp ezért is számít bátor vállalkozásnak: nem azt kapjuk, amit várunk tőle, és nem biztos, hogy örülünk annak, amit kapunk, de az biztos, hogy el fogunk gondolkodni rajta.

A film első fele épp ezért erősebb is, mivel abban kapjuk az arcunkba ezt a hollywoodi csöpögős romantikát kíméletlenül ledózeroló őszinteséget, a második felére már inkább kezd a cselekmény olyan irányt venni, mint ami ellen korábban oly ékesen felszólalt.

Azért így is távol áll a giccstől, csupán Song megijedt kissé a saját felvetésétől és a nézők teljes elidegenítésétől. Persze ezzel sincs semmi baj, hiszen a Többesélyes szerelem így is emlékezetesebb, mint a műfajbeli átlagos limonádék, és savanyúbb azoknál, mivel jóval több citromot facsartak bele.

E film kapcsán azonban már nem lehet elmondani, hogy szavak nélkül is sokatmondó lenne, annyi benne a szövegelés, és bizony épp ennyivel marad el az Előző életektől. Song első rendezésében a karakterek minden gondolatával és érzelmi vívódásával tisztában voltunk az apró rezdüléseikből, az egymásra nézéseikből, a ki nem mondott szavaikból. A Többesélyes szerelem azonban mindent kimond, sokszor. A kevesebb több lett volna.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk