KULT
A Rovatból

Ő volt a Vogue első fekete címlaplánya, a dührohamait a kokainfüggősége számlájára írta, és „véres gyémántok” miatt állt bíróság elé – Naomi Campbell 55 éves

Nem volt könnyű dolga, de kitaposta az utat a fekete szupermodellek számára. Kalandos élete sokakat inspirált, de azt állítja, rendszeres munkája ellenére „nincs terve”.


Naomi Elaine Campbell 1970. május 22-én született a dél-londoni Lambeth-ben, a jamaikai származású táncosnő, Valerie Morris gyermekeként. Édesanyja kívánságára Naomi soha nem találkozott az apjával, aki négy hónapos terhesen elhagyta az édesanyját, s így a kislány vezetéknév nélkül került be az anyakönyvi kivonatába. A Campbell nevet később, az anyja második férjétől vette fel, akitől a féltestvére, Pierre született 1985-ben. Naomi tehát az anyja révén fekete-jamaikai, az apjáén pedig kínai-jamaikai származású. Kínai örökségét az apai nagymamájától örökölte, akinek a vezetékneve Ming volt.

Campbell a korai éveit Rómában töltötte, ahol az édesanyja modern táncosként dolgozott. A Londonba való visszatérésük után rokonoknál élt, míg Valerie a Fantastica nevű tánctársulattal bejárta Európát. Anyja miatt a showbiznisz igen korán érdekelni kezdte, hároméves korától a Barbara Speake Stage School színésziskolába járt, 10 évesen pedig felvették az Italia Conti Academy of Theatre Arts színművészeti akadémiára, ahol balett-tanulmányokat folytatott.

De már előtte, hétévesen feltűnt Bob Marley Is This Love című dalának videóklipjében, 1983-ban pedig a Culture Club I'll Tumble 4 Ya című videóklipjében táncolt.

Mindenki azt hitte ekkor, hogy az édesanyja nyomdokaiba lép, de ezek az álmok megváltoztak, amikor Naomi 15 évesen véletlenül találkozott Beth Boldttal, a Synchro Model Agency vezetőjével. „Amikor megláttam, azonnal látszott, hogy sugárzik belőle a szépség” – emlékezett vissza később Boldt. Néhány hónappal később Naomi már a brit Elle magazin címlapján tündökölt, 1986-ban pedig Jasper Conran divatbemutatóján sétált először a kifutón. Nem sokkal később Karl Lagerfeld, Azzedine Alaïa, Isaac Mizrahi, Yves Saint Laurent és Gianni Versace is érdeklődni kezdtek iránta.

A kifutó csúcsán

Mindössze két év alatt Campbell olyan hatást gyakorolt a divatvilágra, hogy a mentora, Yves Saint Laurent azzal fenyegetőzött, visszavonja a hirdetéseit a francia Vogue-ból, ha az továbbra is megtagadja, hogy fekete modellek kerüljenek a címlapra. Így tehát 1988 augusztusában Naomi lett a magazin első fekete címlapmodellje. Egyben ő volt az első brit fekete modell, aki a British Vogue címlapján megjelent, valamint az első fekete modell, aki 1989 szeptemberében a US Vogue borítójára kerülhetett.

A „szupermodell” kifejezést 1979-ben alkották meg, de csak a ’90-es évek elején vált igazán népszerűvé. Campbell akkoriban egy alakuló új hullám részese volt, amelyben lélegzetelállítóan gyönyörű és elbűvölő kisugárzású modellek jelentek meg a kifutókon és a magazinok címlapjain világszerte.

Claudia Schiffer és Cindy Crawford volt talán a két legnagyobb név, de hozzájuk becsatlakozott aztán Christy Turlington, Linda Evangelista és Naomi Campbell is, akik így hárman a „Szentháromság” néven váltak ismertté.

„Igazi barátok voltunk” – vallotta be Campbell 2016-ban.

A trió csaknem egy évtizedig „uralkodott” a divatszakmában. Bármit megtehettek, bármit elnéztek nekik. Amikor Campbell 1993-ban Vivienne Westwood divatbemutatóján elesett a hatalmas platformcipője miatt, és szégyenlősen mosolygott, a legtöbb modell helyett őt ünnepelték.

Az erőszakos díva

S bár mindenhol körülrajongták, Naomira az évek során egyre inkább rásütötték a „díva” jelzőt a viselkedése és a hirtelen haragja miatt. 1993-ban például kirúgták az ügynökségétől, az Elite Model Managementtől, mert állítólag bántalmazta a munkatársakat és az ügyfeleket. 2000-ben a helyzet még rosszabbra fordult, amikor Campbell bűnösnek vallotta magát, miután egy telefonnal megdobta a személyi asszisztensét, majd később bevallotta, hogy a dühproblémái a kokainfüggőségének következményei, amit egy rehabilitációs kezeléssel sikerült leküzdenie.

De a botrányok ezzel nem értek véget. 2007-ben, miután bűnösnek vallotta magát egy volt házvezetőnő bántalmazásában, Campbell közösségi szolgálatra jelentkezett egy New York-i szeméttelepre, ahol luxusruhákat viselt, köztük egy 300 000 dolláros Dolce & Gabbana-estélyit, ez a húzása pedig sokak szerint rendkíívül ízléstelen volt.

2010-ben aztán ismét a bíróság elé állt a nagy nyilvánosságot kapott, háborús bűnökkel kapcsolatos perben Charles Taylor, Libéria volt vezetője ellen. Állítólag Taylor 1997 szeptemberében egy fokvárosi partin „véres gyémántokat” (instabil politikai hátterű háborús övezetekben bányászott gyémántok, amelyek eladásából a bányát birtokló csoport katonai műveleteit finanszírozzák) ajándékozott neki, Campbell pedig azzal védekezett, hogy a köveket ismeretlen férfiaktól kapta, akikről azt feltételezte, hogy Taylor küldte őket. Később a gyémántokat Jeremy Ractliffe-nek, a Nelson Mandela Gyermeksegély Alapítvány akkori igazgatójának adta jótékonysági célra, 2010. augusztus 5-én azonban a dél-afrikai rendőrség lefoglalta az ékköveket. Campbell ellen végül nem emeltek vádat, mivel nem volt bűnös szándéka.

A modell még ugyanabban az évben bevallotta, hogy a gyermekkori elhagyatottságából fakadó problémák miatt terápiára jár, amelyek korábban a kábítószerfüggőségéhez vezettek.

A celebvilág java

A szerelmi élete sem volt eseménytelen. A korai „trófeái” közt például megtalálhatjuk Mike Tysont, Sylvester Stallone-t és Eric Claptont is, 1993-ban pedig eljegyezte őt a U2 basszusgitárosa, Adam Clayton. Az év februárjában találkoztak, miután Clayton egy interjúban arra a kérdésre, hogy van-e valami a világon, amit nagyon szeretne az életben, így válaszolt: „Egy randit Naomi Campbell-lel.” Naomi és Clayton azonban végül nem házasodtak össze, a következő évben szakítottak. Majd Campbell rövid ideig randizott állítólag Albert, monacói herceggel és Kevin Costnerrel, illetve Robert De Niróval éveken át, 1998-ban pedig a nála három és fél évvel fiatalabb Leonardo DiCaprióval járt.

1998 és 2003 között a Formula-1-es Benetton, majd Renault istálló csapatfőnökével, Flavio Briatoréval volt hosszabb kapcsolata, el is jegyezték egymást. Briatorét ma elmondása szerint a mentorának tekinti.

2008-tól 2013-ig az orosz üzletember, Vladislav Doronin volt a párja, de viszonya volt többek között Sean „Diddy” Combsszal, 50 Centtel, Usherrel, Quincy Jonesszal, Gerard Butlerrel, Lenny Kravitzcel, valamint a tavaly elhunyt, nála 23 évvel fiatalabb énekessel, Liam Payne-nel is.

Sok idő után elismerték

2013-ban, a sorozatos botrányai után Campbell új fejezetet nyitott az életében. Abban az évben vetett véget vetett öt évig tartó, szakításokkal tarkított kapcsolatának az orosz milliárdos Vladislav Doroninnal, amely mostanáig az utolsó hosszú távú románca volt. Ezt követően felkérték, hogy mentoráljon feltörekvő modelleket a The Face című tévéműsorban. Ahogy várható volt, az éles nyelve tökéletes volt a tehetségkutatóba, de sokan meglátták a kilencvenes évek, önmagát „ribancnak” nevező sztárjának lágyabb oldalát is. Jól mutatja ezt, hogy a fiatalabb modellek, például Adut Akech és Anok Yai ma már rendszeresen emlegetik őt mentorukként és példaképükként.

De Campbellnek soha nem csak a divat volt fontos. Az évek során folyamatosan és csendben jótékonykodott. 2005-ben létrehozta a Fashion For Relief nevű divatbemutatót és aukciót, amely az évek során több millió dollárt gyűjtött jótékonysági célokra. Afrikában 1993 óta munkálkodik, amelynek keretében infrastrukturális projekteket és a nők jogainak előmozdítását támogatja. Nelson Mandelával olyan jó kapcsolatba került, hogy az egykori államfő a „tiszteletbeli unokájának” nevezte őt.

A jótékonysági aktivitása sokáig nem kapott elismerést, inkább a forró véréről szóló cikkek jelentek meg sorra az újságokban, de 2019 végén a londoni Royal Albert Hallban Campbell végre átvehette a Fashion Icon-díjat, amit azok kapnak, akik a státuszukat jótékonysági célokra használják fel. „Ma tudtam meg, hogy én vagyok az első színes bőrű nő, aki kiérdemelte ezt az elismerést” – mondta akkor könnyes szemmel.

Naomi az 50. szülinapja után érezte úgy, hogy anyává kell válnia. 2021 májusában jelentette be a lánya születését, a Vogue magazinnak pedig később megerősítette, hogy a kicsit nem örökbe fogadta, hanem béranya segítségével jött a világra. Ahogy második gyermeke, egy fiú is 2023 júniusában.

Amikor 2016-ban egy riporter megkérdezte tőle, miért dolgozik még mindig fáradhatatlanul, főként, hogy a vagyona meghaladja a 90 millió dollárt, így válaszolt: „Nincs tervem. Nincs programom.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Amikor a múlt színpadra lép: így kel új életre Cseh Tamás és Bereményi Géza klasszikusa
Cseh Tamás és Bereményi Géza közel félévszázados, helykereső albuma, a Frontátvonulás fiatal színházcsinálók kezei között született újjá – a különleges előadás július 28-án látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon.


Az, hogy egyelőre viszonylag kevesen ismerik a Sicc Production nevét, véletlenül sem az általuk készített előadások minőségéről, sokkal inkább arról tanúskodik, hogy milyen nehéz ma a minket körülvevő zajban kiszűrni a tiszta hangokat.

Aki ugyanis már látta és hallotta a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Novák Eszter és Selmeczi György irányítása mellett 2024-ben végzett zenés színészosztály valamelyik produkcióját, az azonnal függő lesz.

És bár első ránézésre a tegnaphoz mintha több közük lenne, mint a mához, jegyezzük meg jól a nevüket, mert valójában ők a jövő.

Kapkodás nélkül, ütemesen épül a repertoárjuk. Eddig bemutatták Nagy Feró kis híján elfeledett, punk-rockoperaként emlegetett Hamletjét, illetve Majd, ha fagy! címmel neoreneszánsz rallyt vezényeltek, éles párhuzamot vonva többek között a százévekkel ezelőtti London és a mai Budapest között. És ha nem is épp Shakespeare korához, de azért a mából szemlélve erősen a régi időkhöz látszik kötődni a 2024 nyarán bemutatott, azóta folyamatosan játszott, fesztiváljáró Frontátvonulás is.

Koncert, színház, koncertszínház a műfaj: Cseh Tamás és Bereményi Géza azonos című albuma jelenti a kiindulópontot a delikát találkozáshoz. Ha már találkozás: Ecsedi a pesti flaszteren futkos fel s alá, hogy rátaláljon barátjára, Vizire, aki két liter kávélikőr elfogyasztása után megvilágosodik, és a Keleti pályaudvarra megy, ami azonban csak egy álpályaudvar, ahova és ahonnan „nem érkeznek és nem is indulnak” vonatok... A játszók szülei (óvatosan mondjuk: nagyszülei...) generációjának jól ismert a létező szocializmusban, a hetvenes évek legvégén fogant kerettörténet, de vajon mi közük mindehhez a mai pesti srácoknak?

Krasznai Vilmos zene- és szövegérzékeny, a muzikális helyzeteket színházivá emelő rendezésében hat fiatalember kelti életre az összes karaktert. Kerek Dávid, Liber Ágoston, Fülöp Kristóf (egyben az előadás zenei vezetője), Turi Péter, Sas Zoltán és Vatamány Atanáz magabiztosan teremt néhány gesztussal és minimális számú kellékkel hiánytalan világot, ami véletlenül sem másolja a nyolcvanas évek egyszerre áporodott és kedélyes hétköznapjait. A frissdiplomás színészek ennél vakmerőbbek, de nagyon is jól teszik, hogy mernek kockáztatni: a mai magyar fiatalok kilátástalansága, reményvesztettsége, a sokakat nyomasztó politikai és társadalmi légkör nem erőszakolt üzenetként, hanem megélt tapasztalatként jelenik meg a színen.

Cseh Tamás-estet sokat láttunk már, fogunk is még, de a Sicc Production Frontátvonulása nem áll be a sorba:

egyes dalokat teljesen újrahangszereltek, másoknak a vokális előadásmódját változtatták meg, és az egész zenei világot szigorú dramaturgiai megfontolások mentén gondolták tovább.

Céljuk egyértelmű: ez az est nem az üres tiszteletről, hanem az emblematikus album és mondanivalója mély értéséről és feltétel nélküli szeretetéről szól. A hat szereplő kézről kézre adja a nyolc hangszert, már csak azért is, mert a szűk, de átjárható cellákból épült jelzésszerű díszlet összezárja őket. És épp ez a lényeg, vagyis az, hogy ők is szorosan összezárnak, és így néznek kihívóan a holnap szemébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
„A toi toi vécék tetejéről játszottunk az utcán rekedt közönségnek” – Besh o droM-interjú
A több mint 25 éve aktívan koncertező zenekar két tagja, Barcza Gergő és Pettik Ádám elsősorban a Művészetek Völgyéhez kapcsolódó emlékeiről mesélt nekünk.


A Besh o droM története szorosan összefonódik a Művészetek Völgyével: 1999-es megalakulásuk óta visszatérő fellépők a kapolcsi központú fesztiválon. Az utóbbi időben több alkalommal is szabályos tömegjelenetek alakultak ki a koncertjeiken, mivel sokkal többen voltak kíváncsiak rájuk, mint a helyszín befogadóképessége, ahol játszottak. Idén azonban biztosan nem fenyeget ez a veszély, ugyanis most először a Panoráma Színpadon kaptak helyet. Ebből az alkalomból kérdeztük a zenekar két alapítóját.

– Mi az első emléketek a Művészetek Völgyéről, akár látogatóként, akár fellépőként?

Pettik Ádám: Ando Drom koncert a romok között 30 éve, iszonyat katartikus volt, ott dőlt el véglegesen, hogy világzenével fogok leginkább foglalkozni.

Barcza Gergő: Nekem is ugyanebből az évből van a legelső emlékem, nagyon élveztem a kellemesen kaotikus, teljesen újszerű falusi fesztiválhangulatot. Emlékszem, reggelente lehetetlen volt péksüteményhez jutni, a kisboltokból már hajnalban elfogyott a kifli, zsömle. A piaci résbe azonnal meg is érkezett a házi palacsinta...

– Itthon és világszerte is rengeteg fesztiválon játszottatok az elmúlt 26 évben. Van-e bármi, ami miatt a Völgy kiemelkedik ebből a mezőnyből?

Ádám: A legtöbb helyszínen ezen a fesztiválon játszottunk, és magasan kiemelkedik a tavalyelőtti, toi-toi vécék tetejéről az utcán ragadt közönségnek adott koncertünk.

Kicsit többen ragadtak kint, mint ahányan befértek a Kocsor udvarba, de a technikusok kegyetlen, buligyilkos főnöke nem engedte elhúzni a hátsó függönyt, pedig akkor legalább hátulról láthatta volna a koncertet szegény hoppon maradt közönségünk. Ezért akinek a zenekarban zsinór nélküli mikrofonja volt, az időnként a színpad háta mögé ment és a támfal tetejéről játszott a kint rekedt tömegnek.

A fal alatt az utcán, kissé jobb oldalt volt három mobil wc, aminek a tetejére viszonylag könnyen át lehetett lépni az alacsony kerítésen keresztül, és Légrádi úr óriási sikert aratott, amikor úgy döntött, hogy az egyik szólóját onnan fogja celebrálni. Nem szakadt be.

Gergő: Nagy lendülettel én is fel akartam ugrani az egyikre, de rögtön elképzeltem, ahogy szomorúan kászálódok ki a szörpből, így inkább kihagytam. Légrádi Gábor, fiatalabb és könnyebb kollégánk viszont valóban nem tétovázott, felpattant az egyik tetejére, onnan fújta. Remekül szórakozott mindenki.

– Az olvasztótégely elég jó kifejezés a zenétekre. Mennyi mindent szívtatok magatokba a kezdetekhez képest ebben a bő két és fél évtizedben?

Ádám: Az operetten és k-popon kívül mindent.

Gergő: Az én fejemben folyton megy a zene, csak akkor áll meg egy-egy pillanatra, ha meghallok valami más zenét egy külső hangforrásból. Akkor betárazom azt az agyam megfelelő polcára. Zeneírás közben aztán onnan dől ki a megfelelő zenei anyag, gondolkozni nem is nagyon kell.

– Mindketten nagyobbrészt külföldön éltek. Egy átlagos évben hányszor ingáztok Budapest, Bristol és Jeruzsálem között, és hány koncertfelkérésre kell nemet mondanotok logisztikai okokból?

Ádám: Nem túl sok buli marad el ilyen okból, 15-20 alkalommal biztos megfordulok, és jóformán az egész nyarat itt töltöm.

Gergő: én is igyekszem minél gyakrabban jönni, de a Közel-Keleten nem mindíg úgy történnek a dolgok, ahogy azt az ember eltervezi.

– Mi a fő tevékenységetek, amikor nem vagytok Magyarországon és nem a zenekarral foglalkoztok?

Ádám: Szervezem a további bulikat, intézem a zenekar és a saját ügyeimet, tagja vagyok a Bujdosó oktettnek és kvartettnek, valamint van egy új kvartettünk Babindák-Juhász-Papesch-Pettik néven. Zajlik az élet.

Gergő: Írom, gyártom a többiek segítségével a Besh o droM zenéjét, nálam állnak össze a három országban felvett zenei anyagok, intézem a zenekar külföldi útjait.

Amikor épp nincs háború, és általában nincs, akkor a legkülönbözőbb helyeken, stadionoktól az utcazene-fesztiválokig minden lehetséges helyszínen fellépek, gyakran szinte éjjel-nappal. Most épp leggyakrabban az óvóhelyen ülök, de a zene ott is megy a fejemben.

– Ádám többször is fellépett már a Duckshell vendégeként, és elmondta, hogy ők a kedvenc fiatal zenekara. Kiket követtek/kedveltek még a jelenlegi hazai színtérről?

Ádám: Sickratmen, cserihanna, Zsiványjazz és még sokan mások.

– Egyike vagytok annak a nem túl sok zenekarnak, akik saját Patreon-oldalt üzemeltetnek, a legutóbbi lemezetek költségeit is közösségi finanszírozással igyekeztetek előteremteni. Mennyire jelentős ez a láb a bevételeitekben?

Ádám: Reméljük, lesz még sokkal jobb is.

Gergő: Első körben összegyűlt egy kicsi, de annál kitartóbb támogatói kör. Hálásak vagyunk nekik, mindenkit bíztatunk, hogy nézzen el hozzánk, legyen a támogatónk egy kávé árával, vagy akár többel.

– Idén első alkalommal játszotok a Völgyben a Panoráma Színpadon. Mekkora szintlépés ez számotokra?

Ádám: Játszottunk már a Völgyben nagyszínpadon többször is, bár akkor nem ott volt még és nem így hívták, csak aztán a Bárka színpadhoz és később a Kocsor Házhoz való hűségünk ezt a dolgot felülírta.

Ez a helyzet tavalyelőtt tarthatatlanná vált és azóta akkora színpadon játszunk, hogy végre odafér az egész közönségünk. Nem hiszem, hogy zavarba jönnénk, ha már a montreali jazz fesztiválon nem jöttünk 25 ezer ember előtt 4 alkalommal.

– Lesz-e a alkalmatok több időt is a fesztiválon tölteni a koncerten túl? Ha igen, mit szeretnétek még mindenképp megnézni?

Ádám: Tervezem, tervezzük, de ameddig nem sikerül megfejteni, hogy melyik napokon tudok maradni, addig nem fájdítom a szívem. Mókus udvarába biztos elnézek, mert ott valahogy mindig valami izgalmas történik.

Gergő: Minden évben körbejárjuk a helyszíneket, idén sem lesz másképp.

Jegyvásárlás a fesztiválra EZEN A LINKEN lehetséges, a részletes programot ITT találod.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Lemondta a fellépését a Sziget egyik fő előadója, kiderült, ki jön helyette
A Sziget szervezői gyorsan reagáltak a váratlan fejleményre, így a pénteki napon szintén világsztár zárja a Nagyszínpad programját.


Váratlan bejelentést tett a Sziget Fesztivál: A$AP Rocky lemondta több augusztusi európai koncertjét, köztük a budapestit is. A szervezők azonban gyorsan pótolták a kieső előadót, így

augusztus 8-án, pénteken a Nagyszínpad fő fellépője Kid Cudi lesz.

A Grammy-díjas rapper, énekes és producer a 2000-es évek végén robbant be a köztudatba. Debütáló albuma, a Man on the Moon: The End of Day rögtön hatalmas siker lett, és dupla platinalemezzé vált. Azóta több mint 22 millió lemezt adott el világszerte, és két Grammy-díjat is bezsebelt.

Kid Cudi, polgári nevén Scott Ramon Seguro Mescudi jelenleg új albumán dolgozik, amelynek első dala Neverland címmel idén májusban jelent meg. Érdekesség, hogy Travis Scott is tőle kapta a művésznevében szereplő „Scott” nevet, mert Cudit gyerekkora óta példaképének tekinti.

A Sziget Fesztivál idén augusztus 6. és 11. között várja a látogatókat. A fellépők között ott lesz Shawn Mendes, Armin Van Buuren, Nelly Furtado, Papa Roach és Anima is. A zenei programok mellett színházi előadások, cirkusz és más különleges élmények is várják a fesztiválozókat.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Zombiszülés, gerinckitépés, kitakart nemi szervek – A 28 évvel később nem cicózik, mégis az év egyik legmeghatóbb és legjobb filmje
A 28 nappal később Oscar-díjas rendezője visszatért, hogy megmutassa, van még kraft ebben a horrorműfajban: nos, rendesen megmutatta.


Nem 28, „csupán” 23 évvel ezelőtt kezdődött történetünk, 2002 őszén, amikor bemutatták az angliai mozik a Sekély sírhant, a Trainspotting, Az élet sója és A part rendezője, Danny Boyle új zombifilmjét, a 28 nappal későbbet (a magyar vásznakra 2003 februárjában pattant fel). A legtöbben ebben a filmben ismerték meg a később Oscar-díjassá váló Cillian Murphyt, valamint a később Oscar-jelöltté avanzsáló Naomie Harrist (Brendan Gleeson és Christopher Eccleston azért már elég ismertek voltak ekkor is). A forgatókönyvet Alex Garland írta, akit azóta olyan filmek direktoraként is ismerhetünk, mint az Ex Machina, az Expedíció, az Ők, a Polgárháború vagy a Hadviselés.

A 28 nappal később sztorija szerint egy olyan vírus kezdett el fertőzni az Egyesült Királyságban, amely dühöngő, vérhányó vadállattá aljasított mindenkit, akit megfertőzött, a maroknyi túlélő pedig próbált menedéket találni a szigetországban.

A mindössze 8 millió dolláros büdzsé pedig szépen meg is térült, hiszen világszinten kb. 75 milliót szedett össze a film.

Érkezett is öt évvel később, 2007-ben a folytatás, a 28 héttel később, amit már nem Boyle rendezett, hanem a 2001-es Intactóval nagyot gurító spanyol fenegyerek, Juan Carlos Fresnadillo (továbbá: Betolakodók, A hercegnő és a sárkány), aki Robert Carlyle-t, Rose Byrne-t, az akkor még viszonylag ismeretlen Jeremy Rennert, Idris Elbát és Imogen Pootsot küldte csatázni Londonba a zombihaddal, kb. fél évvel az első rész eseményei után. S bár nem volt olyan jó, mint az első rész (nem is Garland írta), és kb. dupla költségvetéssel nagyjából ugyanannyit is hozott, azért még mindig szép sikernek könyvelték el az alkotók, és el is kezdték tervezgetni a harmadik etapot, a 28 hónappal későbbet, nagyjából egy 2010-es mozipremierrel. Legalábbis erről számolt be Alex Garland, ám ebből végül nem lett semmi, mivel a Fox Searchlighton belül olyan embereknél voltak a jogok, akik úgy döntöttek, hogy nem állnak szóba egymással, így az újabb zombiterveknek is lőttek egy időre.

Majdnem tíz évvel később azonban Danny Boyle és Alex Garland újra elővették korábbi sikerüket, a jogok Andrew Mcdonald producer hathatós közreműködésének hála átkerültek a Sonyhoz, s így elkezdtek dolgozni egy új trilógián, ami az azóta eltelt hosszú idő miatt, kihagyva címében a hónapot, rögtön 28 évvel később lett.

Ennek első epizódja került most a mozikba, méghozzá újra Boyle rendezésében, aki az első rész óta Oscar-díjas rendező lett a Gettómilliomosnak köszönhetően, és olyan további filmeket álmodott a vászonra, mint a Milliók (2004), a Napfény (2007), a 127 óra (2010), a Transz (2013), a Steve Jobs (2015), a T2 Trainspotting (2017), legutóbb pedig a Yesterday 2019-ben. Vagyis Boyle hat év után csüccsent vissza a direktori székbe, hogy bebizonyítsa, továbbra is megvan a monyója, ráadásul ismét egy Alex Garland-forgatókönyvből garázdálkodhatott.

Boyle-nak pedig sikerült is a bizonyítás, mivel a 28 évvel később talán az eddigi legjobb epizód lett, ráadásul úgy, hogy nem feltétlenül (vagy egyáltalán nem) azt kaptuk, amire számítottunk. A sztori szerint a vírus elszabadulása óta 28 év telt el, Nagy-Britannia és Írország pedig sziget mivoltukból fakadóan karantén alá kerültek, a világ többi pontjáról sikerült kiszorítani a halálos kórt. Persze a veszélyzónában is vannak túlélők, közülük ismerünk meg egy kis szigeten élő közösséget, benne Jamie-t (Aaron Taylor-Johnson), a súlyos beteg feleségét, Islát (Jodie Comer) és a 12 éves kisfiukat, Spike-ot (Alfie Williams). Jamie úgy dönt, Spike elég érett már ahhoz, hogy elvigye őt a kerítéseiken túlra, a szárazföldre zombivadászatra, a túra azonban nem várt fordulatot hoz a gyerkőc életébe: megtudja, hogy odakint él magányosan egy kattant orvos, Dr. Kelso, akikből nem sok maradt, és talán ő segíthetne meggyógyítani a zavarodott édesanyját, akivel a többiek tudta nélkül útra is kel zombiföldön a vágyott cél felé.

A 28 évvel később alapvetően nem hazudtolja meg önmagát: véres, kegyetlen, izgalmas. A fertőzöttek minden fajtája durva és rendkívül félelmetes (bár valami fura oknál fogva, talán hogy elkerüljék az X korhatár-besorolást, itthon is kitakarták a pucér zombik nemi szervét), Danny Boyle pedig közel a hetvenhez is bizonyítja, hogy semmit nem veszített a fenegyerekségéből, s éppolyan profi direktor, mint a harmincas-negyvenes éveiben.

Ez a film ugyanis rendkívül intenzív, és próbára teszi a nézők türelmét. Rendkívül gyors vágásokkal, áttűnésekkel és furcsa zenékkel, hanghatásokkal operál, ráadásul a jelenetek nagy többségét iPhone 15 Pro Max okostelefonokkal rögzítette a szintén Oscar-díjas operatőr, Anthony Dod Mantle, ami egyedi képi világot és atmoszférát kölcsönöz a sztorinak. Atmoszféra pedig akad bőven, Boyle nagyon ért ahhoz, hogy kézzelfoghatóvá, nyomasztóvá, élővé, veszélyessé, vagy akár reménytelivé tegyen egy történetet, pontosabban a világot, ahol az játszódik.

A 28 évvel későbbnek azonban van egy olyan vetülete is, amire talán nem sokan számítottak egy 18-as karikás zombis horrortól: hatalmas szíve van, és hihetetlenül megható.

Bizony, fogalmazhatunk úgy is, hogy egy könnyfacsaró zombis horrorral van dolgunk.

Az új és fantasztikus színészi felfedezett, Alfie Williams egymaga viszi el a hátán a filmet, pedig olyan „segítői” vannak, mint Aaron Taylor-Johnson, Jodie Comer és Ralph Fiennes, de hát ez igazából az ő felnövéstörténete, amely során már ilyen fiatalon kénytelen felelősséget vállalni, és mindent megtenni azokért, akiket szeret. Ralph Fiennesnak pedig, aki a sztorinak csak egy későbbi pontján bukkan fel, szintén egy csodás és emlékezetes karakter jutott, ő a film lezárásában játszik hatalmas szerepet, és micsoda lezárás az!

Nem is érdemes többet elárulni a filmről, ami biztosan sokakat kikészít majd, ám az kétségtelen, hogy egy egyenesen az elevenünkbe vágó, nyers, mégis rendkívül érzelmes mestermű lett Danny Boyle új 28-filmjéből. Aki pedig értetlenül áll a több mint fura utolsó jelenettől, ne feledje, hogy kb. fél év múlva, 2026 januárjában érkezik az új trilógia már leforgott második (összesítve a franchise negyedik) része, a 28 Years Later: The Bone Temple (28 évvel később: A csonttemplom), amit viszont nem Danny Boyle rendezett, hanem Nia DaCosta (Little Woods, 2021-es Kampókéz), akinek azt üzenjük: még vért, még verejtéket, még könnyeket!


Link másolása
KÖVESS MINKET: