HÍREK
A Rovatból

Felesége vezetett a nyomára – az ISIS vezér elleni akció titkos története

Egy futár és egyik felesége buktatta le Abu Bakr al-Bagdadit. Egyáltalán nem ott bujkált, ahol előtte gondolták.


Szombat éjfél körül nyolc helikopter szállt fel az iraki Erbil közelében található egyik katonai támaszpontról. A legtöbb gép CH-47-es Chinooks volt, ezeket a kéthajtóműves, hatalmas helikoptereket főleg csapatszállításra használják.

Ezúttal az amerikai hadsereg elitkommandósai, egy Delta Force alakulat tagjai voltak a fedélzeten, akik hónapok óta készültek arra, hogy kézre kerítsék a világ legkeresettebb terroristavezérét, Abu Bakr al-Bagdadit.

Az Iszlám Állam megalapítója ekkor már régóta bújkált. Igaz, a hírszerzők korábban egész máshol keresték. Csakhogy a múlt nyáron sikerült elfogni egy futárt és egy nőt, akiről kiderült, hogy al-Bagdadi egyik felesége - írja a New York Times a Pentagon két tisztviselőjére hivatkozva. A foglyok kihallgatása során kiderült, hogy egy Szíria északnyugati részén található faluban kell keresni az Iszlám Állam vezérét.

Ez váratlanul érte az elemzőket, ugyanis korábban azt feltételezték, hogy több száz kilométerrel arrébb, a szír-iraki határ közelében bújkál. A CIA hónapokon keresztül dolgozott azon, hogy iraki és szíriai kurd hírszerzőkkel együttműködve kémeket telepítsen a feleség és a futár által megjelölt körzetbe, és megpróbálja minél pontosabban behatárolni al-Bagdadi lehetséges búvóhelyét.

Végül egy Barisha nevű kis faluban találtak rá, néhány kilométerre a török határtól, és 20 kilométerre a legközelebbi nagyvárostól, Idlibtől.

Egy itteni katonai művelet több szempontból is rendkívül kockázatosnak ígérkezett. Egyrészt ezt a térséget még mindig az al-Kaida ellenőrzi, másrészt a légteret az oroszok és a szírek uralják. A tervezés a múlt nyár óta folyt, de az akcióról csak a héten született döntés. Csütörtökön és pénteken az utolsó pillanatban állították le a műveletet. Trump végül szombaton adott zöld utat.

A helikopterek alacsonyan repülve lépték a szír határt, majd 70 percig repültek ellenséges területen a cél felé. Közvetlenül a leszállás előtt tüzet nyitottak az épületre, ahová feltételezésük szerint a terroristák befészkelték magukat. Ezzel fedezték a Delta Forca kommandósait, akik harci kutyákkal együtt értek földet a leszállási zónában.

A kommandósok csapdáktól tartva nem a kapun keresztül hatoltak be, hanem lyukat robbantottak a falba.

Ezután tűzharc kezdődött köztük, és a terroristák között. Sok embert lelőttek, 11 gyereket azonban egy arab tolmács segítségével sikerült kihozniuk. Maga a terroristavezér egy föld alatti járaton át próbált meg menekülni. Három gyereket is magával vitt, akiket a katonák feltételezése szerint élő pajzsként próbált meg használni.

Az amerikai kommandósok az egyik harci kutyát küldték be a föld alatti alagútba, tartva attól, hogy al-Bagdadi felrobbantja a testére erősített, robbanóanyaggal megrakott mellényét. Korábban ugyanis két feleségén is ilyen mellényeket találtak, nekik azonban nem volt idejük élesíteni a tölteteket, még azelőtt lelőtték őket.

Al-Bagdadi viszont robbantott, amikor a kutya a közelébe ért. Így az állat is megsebesült, miközben a terrorvezért és a három kisgyereket darabokra szakította a robbanás.

A lövöldözésben két amerikai katona is könnyebb sérüléseket szenvedett.

Az amerikai alakulatok a tűzharc vége után még két órán át a helyszínen maradtak, hogy minden olyan dokumentumot összegyűjthessenek, ami hasznos lehet a későbbi támadások megakadályozásában. Ezután repülőkről ledobott bombákkal megsemmisítették az épület maradékát, a Delta Forca kommandósai pedig helikoptereken keresztül ugyanabba az irányba távoztak, amerről érkeztek.

Al-Bagdadi holttestét végül olyan DNS minták alapján azonosították, amelyeket már korábban begyűjtött tőle a hírszerzés.

Az amerikai sajtóban nem egyértelmű annak megítélése, hogy mekkora volt a történtekben Trump szerepe. Ő persze megpróbálta ezt minél jelentősebbnek feltűntetni, hasonló képet tettek közzé, mint Oszama bin Laden levadászásakor Obama. Ezen Trump a legfontosabb embereivel és a vezérkari főnökkel együtt figyeli élőben a Fehér Ház szituációs szobájában, mi történik épp az akció helyszínén.

Ugyanakkor a Pentagon több képviselője is arról beszélt újságíróknak, hogy épp Trump miatt kellett most a kockázatos éjszakai akció mellett dönteni.

Az elnök úgy rendelte el az amerikai csapatkivonást Szíria északkeleti részéről, hogy pontosan tudta, a CIA és az amerikai különleges egységek Bagdadi nyomában vannak.

A kurdok szerencsére annak ellenére is együttműködtek az akcióban az amerikaiakkal, hogy az ország másik felében az Egyesült Államok magukra hagyta őket a törökökkel vívott háborúban.

A három héttel ezelőtti csapatkivonási döntés arra kényszerítette a Pentagon tervezőit, hogy gyorsítsák fel a műveletet, mielőtt a térségből végleg eltűnnek az amerikai kémek, és a felderítést végző repülőgépek. A terveket így 2-3 nap alatt véglegesítették, és a Delta Force egység zöld utat kapott az akcióra, ami azután a világ legkeresettebb terroristavezérének halálával végződött.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ideje volna elhúzni a csíkot, ha érted, mire gondolok” – Fekete-Győr András kiosztotta Deutsch Tamást, aki előzőleg Kapitány Istvánt kritizálta
Távozásra szólította fel Deutsch Tamást a Momentum volt elnöke. Fekete-Győr a Fidesz EP-képviselőjének közel húszéves brüsszeli munkáját és nyelvtudását is bírálta.


Nem hagyta szó nélkül Fekete-Győr András, hogy Deutsch Tamás a Tisza Párt szakértőjét, Kapitány Istvánt minősítette. A Momentum volt elnöke pénteken a közösségi oldalán reagált:

„Deutsch Tamás, azért az még tőled is meredek, hogy te nevezed „öregedéstől rettegő sugar daddy”-nek Kapitány Istvánt, te, aki az országunk egyik legdrágább és leghaszontalanabb kitartottja vagy.”

A bejegyzés előzménye, hogy a fideszes EP-képviselő egy online műsorában használta a kifejezést Kapitányra.

Fekete-Győr szerint Deutsch egész életében „politikai sugar daddy”-t keresett magának, "hol a Soros Alapítvány támogatása, hol Orbán Viktor személyes kegye tartott el" - vélte.

Szerinte Deutsch „évtizedekig parazitaként élősködik az adófizetők nyakán nulla teljesítménnyel”. A politikus szerint a Fideszben is csak a Bibó-kollégiumi tagsága miatt tűrik meg. „Úgy vannak veled, mint a családi ebédeken a vállalhatatlan, részeges nagybácsival: senki nem akarja, hogy ott legyen, de hát családtag, így kénytelenek eltűrni... A választóitok szemében is pontosan az a kategória vagy, mint Győzike vagy Tóth Gabi: mindenki tudja, hogy szekunder szégyen, amit művelsz, de mivel a Fidesz-zászló alatt bohóckodsz, kénytelenek lenyelni a békát.”

Fekete-Győr a posztban Deutsch nyelvtudását is bírálta. „Hogy a fenébe lehet valaki EP-képviselő úgy, hogy a legegyszerűbb tőmondatot sem bírja kinyögni egy idegen nyelven??”

Majd szembeállította Deutsch pályafutását Kapitány Istvánéval, akiről azt írta, „a világpiacon bizonyított, a saját erejéből, szorgalmából és tehetségéből küzdötte fel magát a csúcsra... neki még a kisujjába is több tudás, szakmai alázat és tisztesség szorult, mint amiről te valaha álmodhattál volna két mámoros este közepette. Te viszont mindig csak egy élősködő voltál, akit kizárólag az állami emlő tartott életben".

Végül Fekete-Győr azt üzente:

„Ideje volna „elhúzni a csíkot”, ha érted, mire gondolok.”

Kapitány István, a Shell korábbi globális alelnöke januárban csatlakozott a Tisza Párthoz gazdaságfejlesztési és energetikai szakértőként. Deutsch Tamás a Fidesz politikusa 2009 óta európai parlamenti képviselő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Trump olyan videót posztolt, amin Obamát majomként ábrázolta, de akkora felháborodás lett, hogy törölte
A 2020-as választási csalásról szóló klip végén bukkant fel a rasszista mém. A botrány a Fekete Történelem Hónapjának első hetében robbant ki.


Egy munkatárs hibázott – ezzel a magyarázattal távolította el pénteken a Fehér Ház Donald Trump elnök csütörtök esti posztját, amely egy videó végén Barack és Michelle Obamát főemlősökként ábrázolta. A Fekete Történelem Hónapjának első hetében közzétett bejegyzés azonnali, kétpárti felháborodást váltott ki – írta a CTV News.

A 62 másodperces klip szinte egésze egy konzervatív videóból származik, amely azt állítja, hogy a 2020-as választás során szándékosan manipulálták a szavazógépeket. A 60. másodpercnél villan fel egy rövid jelenet két főemlősről, amelyekre az Obamák mosolygó arcát montírozták. Ezek a képkockák egy hosszabb, korábban terjesztett mémvideóból származnak, amelyben Trump „a dzsungel királyaként” jelenik meg, és különféle demokrata vezetőket állatokként ábrázol, köztük a fehér Joe Bident is, mint egy banánt evő főemlőst.

A Fehér Ház kommunikációja a botrány kirobbanása után fordulatot vett. Karoline Leavitt szóvivő kezdetben „álfelháborodásként” utasította vissza a kritikákat. „Ez egy internetes mémvideóból van, amely Donald Trump elnököt a dzsungel királyaként, a demokratákat pedig az Oroszlánkirály szereplőiként ábrázolja” – írta, majd hozzátette:

„Kérem, hagyjanak fel az ál-felháborodással, és számoljanak be ma valami olyasmiről, ami valóban fontos az amerikai közvélemény számára.” Később azonban egy másik Fehér Házi tisztviselő már arról beszélt, hogy a posztot tévedésből tették közzé. „Egy Fehér Házi alkalmazott tévedésből tette közzé a bejegyzést. Eltávolítottuk.”

A bejegyzés azonnali politikai visszhangot váltott ki. Tim Scott, fekete bőrű republikánus szenátor is bírálta a posztot. „Remélem, hogy hamis volt, mert ez a leginkább rasszista dolog, amit láttam ettől a Fehér Háztól. Az elnöknek el kell távolítania” – írta a közösségi médiában. Derrick Johnson, az NAACP elnöke közleményében úgy fogalmazott: „Donald Trump videója nyíltan rasszista, undorító és teljesen elvetemült.” A Republicans Against Trump csoport annyit írt: „Nincs legalja.”

A fekete emberek majmokkal való, rasszista azonosításának hosszú múltja van az Egyesült Államokban. A gyakorlat a 18. századi kulturális rasszizmusig és azokig az áltudományos elméletekig nyúlik vissza, amelyekkel a rabszolgaságot igazolták. Thomas Jefferson azt írta, hogy a fekete nők az orangutánok kedvelt szexuális partnerei. Dwight Eisenhower elnök az 1950-es években azzal érvelt, hogy a fehér szülők aggódnak lányaik miatt, ha „nagy fekete hímekkel” kerülnek egy osztályba. Magát Obamát már elnökjelöltként és elnökként is majomként vagy más főemlősként ábrázolták pólókon és egyéb árucikkeken.

Trump maga is régóta személyeskedve bírálja Obamát, és gyakran használ uszító, időnként rasszista retorikát. A 2024-es kampányában azt mondta, hogy a bevándorlók „mérgezik országunk vérét”. Első elnöki ciklusa idején a többségében fekete lakosságú fejlődő országok egy részét „szarfészek országoknak” nevezte. Amikor Obama a Fehér Házban volt, Trump terjesztette a hamis állításokat, miszerint a 44. elnök Kenyában született, és így alkotmányosan nem lett volna jogosult az elnöki tisztségre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Befagyasztaná a béreket a győri Audi, több százezer forintos juttatást is elvennének a dolgozóktól
Az Audi Hungaria a bértárgyalások első körében közölte, hogy nem emeli az alapbéreket. A szakszervezet azonnal elutasította a javaslatot, amely a VBK-t és az egyszeri kifizetéseket is megszüntetné.


Alapbéremelés helyett a juttatások megvágásával indította a bértárgyalásokat a győri Audinál a munkáltató – írta az Audi Hungária Független Szakszervezet egy közleményben.

Február 4-én, a tárgyalások első fordulójában a cég közölte: nem lát lehetőséget az alapbérek emelésére, az egyszeri kifizetéseket és a választható béren kívüli juttatásokat (VBK) pedig fenntarthatatlannak tartja. A szakszervezet a javaslatot azonnal elutasította.

A munkáltatói delegációt vezető Németh Kinga szerint „különösen fontos, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel erősítsük vállalatunk jövőképességét annak érdekében, hogy eséllyel pályázhassunk új termékekért. Célunk a regionális munkaerőpiachoz mért magasabb bérszínvonal csökkentése.

Ennek értelmében a vállalatvezetés a jelenlegi helyzetben nem látja lehetőségét az alapbéremelésnek, az egyszeri kifizetésnek, valamint nem látja fenntarthatónak a VBK-t a továbbiakban” - mondta a munkáltatói küldöttség vezetője.

Erre a szakszervezeti delegációt vezető Zsidi Dávid úgy reagált, hogy egyik ponttal sem értenek egyet. „Legfontosabb tárgyalási témáink közé tartozik a munkatársak foglalkoztatás-biztonságának feltételei, a járműgyárban tapasztalható leterheltség csökkentése, a bérelemek védelme, a jövedelmi szint megtartása és fejlesztése –, továbbá egyéb szociális jellegű intézkedések. A delegációnk hangsúlyozta, hogy ezen tárgyalási pontok mentén javasolja folytatni a bértárgyalást, egyúttal leszögezte, hogy a felek tárgyalási induló álláspontjai távol vannak egymástól” – hangsúlyozta a szakszervezeti vezető.

A vita tétjét a két évvel ezelőtt kötött, 2026. március 31-ig tartó bérmegállapodás adja. Ennek értelmében a dolgozók 2024-ben 6, 2025-ben pedig 4 százalékos alapbéremelést kaptak, amit a mozgóbér két lépcsőben történő beépítése is kiegészített.

Ezen felül mindkét évben járt 650 ezer forint egyszeri kifizetés, valamint évi 500 ezer forintos VBK-keret.

A szakszervezet mostani legfőbb célja a foglalkoztatás biztonságának erősítése és a létszámleépítések korlátozása. Emellett el akarják érni a dolgozók leterheltségének csökkentését egy, a munka és a magánélet egyensúlyát jobban szolgáló műszakrenddel, továbbá megvédenék az összes eddigi bérelemet az alapbértől a bónuszokon át a VBK-ig. A győri üzemben a kemény bérvitáknak komoly hagyománya van: a 2019-es sztrájk 18 százalékos alapbéremeléssel zárult, ami precedenst teremtett a kollektív érdekérvényesítésre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bajban a Fidesz jelöltje – a NAV vizsgálja Radics Béla alapítványának eltűnt 40 millióját
Hadházy Ákos feljelentése nyomán a legfőbb ügyész a NAV bűnügyi igazgatóságához utalta a Tradíciókért Alapítvány ügyét. A nyomozás politikai következményekkel is járhat a mandátumért induló jelöltre nézve.


A Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja a fideszes Radics Béla alapítványának pénzügyeit. A legfőbb ügyész erről Hadházy Ákost tájékoztatta, miután a független képviselő az ügyben hozzá fordult – írta a 24.hu.

Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész közölte: a kérdést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Közép-magyarországi Bűnügyi Igazgatóságának küldte át. Mivel a Tradíciókért Alapítvány állami támogatása ügyében korábban már feljelentést tettek, feljelentés-kiegészítést rendeltek el.

Hadházy Ákos azt tudakolta, indult-e eljárás az alapítvány állami támogatásainak felhasználása miatt költségvetési csalás vagy más vagyon elleni bűncselekmény gyanújával.

Szerinte megalapozottan feltételezhető, hogy az állami támogatások egy részét egy tényleges piaci tevékenységet érdemben nem folytató nyomdán keresztül, fiktív vagy túlárazott szolgáltatások mögé rejtve, magánérdekeket szolgáló módon vonták ki.

A független képviselő azt követően fordult a legfőbb ügyészhez, hogy az RTL kiderítette: Radics Béla alapítványa hivatalosan egy székhelyszolgáltató cég belvárosi címére van bejelentve, weboldala pedig „karbantartás” miatt évek óta nem elérhető.

Ennek ellenére jelentős pályázati forrásokhoz jutott: az Erasmus+ program hazai forrásából 24,4 millió forintot, a Bethlen Gábor Alapkezelőtől 13,8 milliót, a Miniszterelnöki Kabinetirodától 3 milliót, a kultúráért és innovációért felelős minisztertől pedig 1,7 milliót kapott.

Az elmúlt három évben összesen több mint 40 millió forintra rúgott a szervezet költségvetési támogatása.

A Magyar Narancs arról írt, hogy a feltárt állami támogatások egyike sem szerepel a Tradíciókért Alapítvány beszámolóiban. Bár 2023-ban 700 ezer, 2024-ben pedig 5 millió forint költségvetési támogatást jeleztek, az nem derül ki, hogy melyik állami szervtől érkezett a pénz, és hiányoznak az elvégzett teljesítésekről, valamint az alapítványi munkáról szóló szöveges beszámolók is.

Radics Béla korábban „gratulált” az RTL-nek az oknyomozáshoz, és úgy reagált: „reméli nem bűn irodabérlés helyett ifjúsági és kulturális programokat megvalósítani.” Magyar Péter szerint ugyanakkor Radics Bélának fel kellene függesztenie tevékenységét a Fővárosi Közgyűlésben, amíg nem tisztázza magát a közpénzmilliók eltüntetésének gyanúja alól, a Fidesznek pedig vissza kellene vonnia országgyűlési képviselőjelöltségét.

Az alapítványt vezető Radics Béla jelenleg a fővárosi képviselő-testület tagja, az áprilisi választáson pedig Budapest 6-os számú egyéni választókerületében indul a parlamenti mandátumért a kormánypárt színeiben. Ebben a körzetben indul Hadházy Ákos és a Tisza Párt jelöltje, Velkey György László is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk