„Régebben sokkal nagyobb volt a tisztelet és a szeretet” – interjú a 100 éves Farkas Ernővel
„Csak rendes embernek kellett lenni, és nagyon szeretni a másikat”
Ernő bácsinál hitelesebb forrás azzal kapcsolatban se nagyon akad, mi a hosszú és boldog párkapcsolat titka: feleségével, aki már nem él, 63 évig voltak házasok.
Erről azt vallja: az ember vagy egy életre kötelezze el magát valaki mellett, vagy inkább meg se nősüljön.
Persze náluk is voltak konfliktusok, ahogy minden családban, de soha eszébe se jutott, hogy elváljon.
„Csak rendes embernek kellett lenni, és nagyon szeretni a másikat” – válaszolja arra, mi tartotta őket ennyi ideig együtt.
Ez is olyan dolog, ami manapság már szinte elképzelhetetlen. „Nagyon megváltozott a világ és az emberek, teljesen kimentek a formájukból” – fogalmaz.
A jövővel kapcsolatban se túl optimista:
„Az az érzésem, hogy mindig rosszabb világ jön. Az emberek folyamatosan változnak, de sosem jó felé. Régebben sokkal nagyobb volt a tisztelet és a szeretet a családokban. Valamennyi még ma is van, de már csak a töredéke annak, mint korábban. Ha a gyerekkoromat veszem alapul, össze se lehet hasonlítani a kettőt.”
Bár azt nem vitatja, hogy most is vannak becsületes, tisztességes emberek, de egyre kevesebben.
Szerinte nagyon megváltozott az időjárás is: akkoriban még volt ősz és tavasz, mára viszont teljesen eltűntek az átmenetek.
„A fiatalok bizonytalanságban élnek, sokan azt se tudják, holnap mi lesz. Régen annyit termeltek ebben az országban, ami akár háromnak elég lett volna, ma pedig annyi sincs, ami egy ország lakóinak elég.”
„Egy nap se telik el anélkül, hogy ne olvasnék”
Bud Spencer filmjeit Ernő bácsi ma is rajongva szereti, nem is emlékszik rá, hányszor nézte már őket újra.
De még a tévézésnél is több időt tölt olvasással: szó szerint falja a könyveket, a történelmi regények a kedvencei: „Egy ilyet három nap alatt kiolvasok” – mutat rá az asztalon Robert Ludlum egyik, legalább 400 oldalas művére.
Jó pár ezer könyvet vásárolt az élete során, és mindet el is olvasta. Amikor Budapestre költözött, egy részüket el is kellett ajándékoznia, mert egyszerűen nem volt nekik elég hely.
„Hogy kitől örököltem, fogalmam sincs... Nagyanyám már gyerekkoromban gyakran a térdére ültetett, hogy olvasson nekem, talán tőle. Mindenesetre az elemi iskolában már magamnak is olvastam, és onnan egész életemben egy nap se telt el enélkül.”
Ilyen előzmények után adja magát a kérdés, nem akarta-e íróként is kipróbálni magát.
„Már Kalocsán a paprikagyárban is javasolták, hogy írnom kellene egy regényt az életemről. Akkor elgondolkodtam rajta, de aztán egyre halogattam a dolgot, míg végül elmaradt. Ennyi idősen pedig már nem kezdek bele” – válaszolja.
A család könyvelését viszont a mai napig ő kezeli: akkurátusan felír minden kiadást, a befizetett csekkektől kezdve a legapróbb bolti bevásárlásig.
Lánya és unokái is minden számlát odaadnak neki, ő pedig iktatja az erre szolgáló vastag füzetébe.
Elmondásuk szerint olyan elképesztő mennyiségű pénzt spórol meg nekik ezzel a precizitással, amire ők maguk biztosan nem lennének képesek.
„Olyanok is felköszöntenek, akikkel 20 éve nem beszéltem”
A születésnapját szűk családi körben ünnepelték meg a konkrét napot, október 20-át megelőző hétvégén. Kedvenc ételét, bajai halászlevet főztek, és persze torta is volt.
Ha élőben nem is, telefonon keresztül rengetegen ott voltak és vannak vele, a köszöntések sora már hetekkel ezelőtt megkezdődött.
„Néhány napja felhívott egy nő, kollégák voltunk a paprikánál. Azt mondja, Ernő bácsi, nálam legalább tízen érdeklődtek Kalocsáról, tudom-e a telefonszámodat, mert szeretnének boldog 100. születésnapot kívánni” – meséli, hozzátéve: olyanok is felköszöntik, akikkel 20 éve nem beszélt, most mégis gondoltak rá.
És hogy milyen tervei vannak még így 100-on túl? Erre a kérdésre csak elneveti magát: „Tervezni? Ennyi idősen? Azt már csak a jóisten tudja, bízzuk őrá.”
Szerencsére van ok optimizmusra: nemcsak szellemileg teljesen friss, de a fizikai állapota is olyan bámulatos, amit a több évtizeddel fiatalabbak közül se sokan mondhatnak el magukról.
Félévente viszik őt teljes kivizsgálásra, legutóbb épp a napokban járt kardiológusnál, és az eredmény ugyanaz volt: nincsen semmilyen krónikus betegsége, sem szervi baja.
Egyedül a hangja ment el nagyjából két évvel ezelőtt, azóta csak suttogva, rekedtesen tud beszélni, de a gégész szerint ez is a korral jár: egyszerűen elfáradtak a hangszálai.
Persze nagy igazság, hogy ilyen korban már minden egyes nap ajándék, de abban azért bízik, hogy legalább néhány száz könyvet még el tud olvasni. Családtagjai pedig – ezt talán mondani sem kell – még nála is jobban.
