Élet egy depresszióssal – meddig terjed a felelősségem?
Hogy milyen volt ő? Az a típusú pasi, akiről minden nő álmodozik. Aki a legnehezebb napokon is megnevettet, akivel éjszakába nyúlóan beszélgethetsz az élet nagy kérdéseiről, akivel tombol köztetek a kémia, és reggelente reggelit visz az ágyba. Azonban valami egyszer csak megváltozott. A férfi, aki korábban a feltétel nélküli szerelmet, a mókát és a kacagást jelentette, elkomorodott.
Először apróságokat észleltem: szótlan lett, éjjel a plafont bámulta és forgolódott, nappal feltűnően sokáig aludt. Nem kívánta az ételt, fogyni kezdett. Leverté és semlegessé vált, lemondta a közös programokat. Gyakran volt ingerült, máskor érdektelen, de előfordult, hogy minden ok nélkül folyni kezdenek a könnyei. Hétköznapokon is előkerült a borosüveg, fájdalmakra és kimerültségre panaszkodott, könnyen felhúzta magát, és bizony az együttlétek is elmaradtak már jó pár hete.
Annyit sikerült kihúzni belőle, hogy nem velem van baja, arra viszont nem kaptam magyarázatot, mi zajlik benne.
Kedves sorstársam, ha ismerősek ezek a sorok, jóllehet, hogy egy cipőben járunk. Egy tavalyi statisztika szerint Magyarország felnőtt lakosságának 10.5% depresszióval küzd, így az Európai Unió aranyérmesei vagyunk. Micsoda büszkeség! Ezek alapján szinte biztos, hogy a te környezetedben is él olyan, aki érintett, esetleg te magad vagy a párod küzdötök ilyesmivel. Ha segíteni szeretnél a szeretteden – márpedig ki ne szeretne – engedd meg, hogy megosszam a személyes tapasztalataimat, és megkíméljelek olyan hibáktól, amiket én elkövettem.
Az elsődleges hiba, hogy az emberek nagy része kreál a fejében egy képet a depresszióról, majd ez alapján próbálja megérteni és segíteni a társát. Egy kívülálló számára evidensnek tűnik a megoldás, és már-már felháborodik, ha a beteg nem követi az instrukcióit. „Minden fejben dől el, miért kell mindenen parázni?”/ „De hát mindened megvan, akkor mi a bajod?” – mondjuk sokszor.
Ezeket a mondatokat a jó szándék vezérli, azonban egyáltalán nem biztos, hogy a másiknak arra van szüksége, amit az egészséges, kiegyensúlyozott társa gondol.
A depressziót és a szorongást sokszor irreálisan sötét gondolatok és felnagyított, a jövőbe kivetített félelmek táplálják, melyek groteszknek, esetleg nevetségesnek tűnhetnek a külvilág számára. A legtöbb, amit tehetünk, hogy nyíltan megkérdezzük, mivel tudunk segíteni, tájékozódunk a betegség természetéről, esetleg konzultálunk egy pszichológussal.
A depressziós fél aggályainak súlyosságát kívülről megítélni nem csak lehetetlen, de egyben tilos is – ez nagyjából olyan, mintha egy 2 méter magas ember nem értené, hogy 120 centis haverja miért nem tudja átugrani azt a "jelentéktelen kis" pocsolyát. Talán klisésnek tűnik, de tapasztalataim alapján a legtöbb, amit adhatunk, az a nagybetűs FI-GYE-LEM és türelem.
Utóbbiból egy jó nagy kanállal.
Mert ne legyünk álszentek: egy depressziós emberrel együtt élni cseppet sem könnyű, cseppet sem feszültségmentes. Eltolódnak a kapcsolat határai, a partnerek szerepei, felelősségvállalása.
A depressziós fél hajlamos lehet maximálisan társára támaszkodni, ezáltal annak függőjévé, szerves részévé válni, adott esetben a betegségét érzelmi zsaroláshoz felhasználni. A köztetek dúló kémia alábbhagy, hiszen nem egy védelmező férfi és a vonzó nő incselkedik már, hanem az anyuka ápolja a gyerekét.
A kérdés csupán az, meddig lehet elmenni egy ilyen szituációban. Mi az a pont, amíg átmenetiről beszélhetünk, és mi az, amikor a párodban és a kapcsolatban végbement változás a te identitásodat, önértékelésedet is pusztítja, az intimitás és törődés iránti vágyad pedig kielégítetlen marad. Ugyanis, bármennyire a tiszta jóindulat motivál, fontos, hogy tudd, nem lesz könnyű!
Van egy pont, ahol meg kell húzni a határokat. Bizonyos kérdések előbb-utóbb felmerülnek benned, és bármilyen kellemetlen, meg kell őket válaszolnod magadnak.
Az első és legfontosabb, hogy a párod valóban szeretne-e meggyógyulni, vagy csupán dagonyázik a sárban? Gyakran mondják, hogy a depresszió ugyanolyan függőséggé válhat, mint a drog: egy ponton túl a szorongás és a levertség válik a beteg „otthonává”, a javulásért folytatott küzdelem pedig a komfortzónájából való kilépést jelenti. Talán mondanom sem kell, bárhogy erőlködik 10 kívülálló, ha a másik nem hozza meg A döntést.
Amennyiben kívülről szemléled az eseményeket, elengedhetetlen, hogy pozicionálni tudd magad a helyzetben. Tudatosítanod kell, hogy a párod drámája nem a te drámád, te kívülálló vagy, aki igény esetén mankót nyújthat. A probléma megoldódása tőled függetlenül következik be, te maximum motiválni és támogatni tudod szerelmedet. Fontos azonban, hogy magadról se feledkezz meg.
Az empátia és a törődés ködében állj meg olykor egy percre, és vizsgáld meg, hogyan változik a kapcsolat és a saját személyiséged. Valamint, hogy mennyi időd, erőd és toleranciád van a közös küzdelemre.
Sok ember esetében a depressziós állapot átmeneti, mely pár hónap elteltével megoldódik, és minden visszatér a régi kerékvágásba. Az ő esetük természetesen összehasonlíthatatlan azzal, ha valaki genetikailag neurotikus. Azonban fontos, hogy senki sem menthetetlen: kellő önkontroll, motiváltság és szakszerű segítség mellett bárki javíthat az életminőségén, és újra lehet tökéletes szerető, életigenlő gyerek vagy gondoskodó szülő.
