SZEMPONT
A Rovatból

Ranschburg Zoltán: Számomra is érdekes, hogy Orbán mennyire nyíltan beszél arról, hogy gondok vannak

A miniszterelnök azt mondta, benne van az erdőben, és bár hisz a győzelemben, már kevesebb egyéni választókerületet tart nyerhetőnek. Fordíthat-e a Fidesz, miután a Medián a pártot választani tudó biztos szavazók körében 20%-os Tisza előnyt mért? Erről beszélgettünk.


Orbán Viktor szerda este arról beszélt, „benne van az erdőben”, és „már a saját felméréseiket is kétkedve olvasgatja”. Mindezt a Medián friss számaira reagálva közölte, amiket szerinte nem lehet komolyan venni. Ebben a pártot választani tudó biztos szavazók között 20%-os előnyt mértek a Tisza javára, a teljes népességben is 11%-kal előzte meg az ellenzéki párt a Fideszt. A Nézőpont azonnal kihozta saját eredményeit, amik szerint továbbra is stabil a kormánypárt előnye. A miniszterelnök pedig közölte, a győzelemhez azokat is mozgósítani kell, akik nem mennének el szavazni, ha nem kopogtatnának be hozzájuk.

A kormányoldal reakció azt mutatják, a Fideszt is érzékenyen érinthették a választások előtt alig hat héttel mért Medián-adatok. Hann Endre és több politikai elemző is úgy látja, a választás eldőlni látszik, már ha a kormány betartja a demokratikus játékszabályokat. A kormány közben bejelentette, katonákat és rendőröket vezényelnek a magyar energetikai infrastrúra védelmére, amit ukrán támadás fenyeget. Magyar Péter válaszként figyelmeztetett, nehogy önmerényletre készüljenek. Valóban ennyire ledolgozhatatlan már a Fidesz hátránya? Fordíthat-e ezen a kormánypárt, ha még tovább fokozza a háborús veszély hangoztatását vagy jobban mozgósít? És mi a helyzet a többi párttal? Ranschburg Zoltán politikai elemzőt kérdeztük.

— Ezeket az eredményeket már a gödi botrány és hálószoba-ügy után mérték. A lejárató kampányok nem hatásosak?

— A hálószoba-ügy érdekes, mert még mindig nem tudjuk, hogy mi az ügy. Valójában azon túl, hogy megjelent egy oldal, még semmi konkrétumot nem láttunk. Ebben az esetben Magyar Péter közzétett egy videót, ahol ő a saját oldaláról megmagyarázta, hogy mit láthatunk majd esetleg egy videón. De ennél többet nem tudunk, tehát ez még persze gyűrűzhet. De én úgy látom, hogy annak ellenére, hogy nagyon aktívan folyik a kampány, érdemi elmozdulások nagyon nem történtek; illetve történt elmozdulás, de csak a Tisza irányába. Tehát a Fidesznek nem sikerült megállítani a Tisza népszerűség-növekedését.

A február kulcsfontosságú volt ebből a szempontból, hiszen a hónap elején elkezdtek érkezni azok a pénzügyi juttatások, amelyekhez, én azt gondolom, hogy a Fidesz nagyon komoly reményeket fűzhetett.

Itt a fegyverpénzre gondolok, a 14. havi nyugdíj részletére és így tovább. De ennek a hatása nem látszik ezekben a Medián-számokban.

Ez mindenképp egy nagyon-nagyon komoly probléma a Fidesznek. Én most először gondolom azt, hogy itt tényleg... Nem akarom azt mondani, hogy eldőlt a választás, de most már csak valami egészen földcsuszamlásszerű dolognak kellene ahhoz történnie, hogy ez megfordulhasson.

— Mi fordíthatná meg ezt a trendet?

— Fogalmam sincs. Ha ezek a Medián-számok így stimmelnek, akkor... nem tudom. 2022-ben nem láttuk előre, hogy Oroszország le fogja rohanni Ukrajnát. Ez nyilván alapvetően megváltoztatta a kampány utolsó bő másfél hónapját. Valami hasonló, földcsuszamlásszerű esemény persze most is történhet, de a különbség akkor is óriási. Mert hogy olyasmi tud-e történni, ami alapvetően megingatja azokat, akik a Tisza Pártra voksolnának, és a Fidesz felé terelné azokat, akik jelenleg a bizonytalanok közé tartoznak, az előfordulhat, de én nem tudom, hogy minek kell történnie ehhez.

Az is igaz azonban, hogy egy számsor nem számsor.

Nem a Medián mai adataiból kell kiindulni, hanem meg kell nézni, hogy mit mért a Medián az előző hónapokban, és meg kell majd nézni azt is, hogy a többi kutatóintézetnek lesznek-e legfrissebb számai, amelyek már a február hónap eseményeit is figyelembe veszik, tehát amelyek február második felében, végén készültek, akkori adatfelvétellel. Ha ezeket megnézzük, akkor nem csak az az érdekes, hogy most hogy áll a Tisza és most hogy áll a Fidesz, hanem az látszik, hogy egy hónapok óta tartó trendről van szó, ami a Fidesz stagnálását, esetleg enyhe gyengülését és a Tisza erősödését mutatja.

Ezt a hosszú folyamatot kellene valahogy megfordítani, nem a mai állást. És ez az, ami miatt ennyire nehezen látom, hogy mi lehet az, amit még be tud vetni a Fidesz.

Főleg úgy, hogy ugye már aktívan zajlik a kampány. Tehát most már nem arról van szó, hogy Magyar Péter pörög az online térben, és mindenki rá figyel, és a Fidesz meg közben morfondírozik, hanem folyamatosan zajlik az oda-vissza küzdelem a két nagy párt között. Orbán Viktor személyesen országot jár, gyakorlatilag minden nap megszólal valahol, tele van vele az összes hírmagazin, híradó és minden egyéb hírforrás. És még így sem sikerült ezen a trenden változtatni. Szerintem ezt így, ebben a kontextusban érdemes nézni. Innen nézve mondom azt: fogalmam sincs, mi lehet az, ami még ezt meg tudná változtatni.

— Nem gyengíti Orbán Viktor a saját pozícióit azzal, hogy az országjárása gyakorlatilag titkosított, míg Magyar Péter nyilvánosan hirdeti meg, hol lép fel, akár egy nap több helyen is?

— Ami az országos nyilvánosság szintjét illeti, azt gondolom, hogy Magyar ettől láthatóbb, jobban fel lehet rá készülni. Azért nyilván Orbán Viktor szerepléseiről is kapunk híreket utólag. De az biztos, hogy Magyar Péternek a személyes elérése nagyobb.

— A mérés szerint a fideszes tábor bizonytalanabb, amit nézhetünk úgy is, mint mozgósítási tartalékot. De azt is jelentheti, hogy ha több kutatás is megerősíti ezt a trendet, hogy elérkezünk most már egy lélektani ponthoz, amikor a bizonytalanok elkezdenek a vélhető győztes, a Tisza felé áramlani. Melyik a hihetőbb magyarázat?

— Az, hogy a Fidesz szavazói kevésbé aktívak, nem új jelenség; ezt nagyon régóta mutatják a kutatások. Ezért van az, hogy a Tisza jellemzően jelentősen nagyobb arányban vezet a biztos szavazó pártválasztók között, mint a teljes népességben. Tehát többen mondják a Tisza szavazói közül, hogy biztosan el is mennének szavazni; azaz az ő esetükben a mozgósítottság szintje magasabb. A Fidesz-közeli elemzők nagyon szeretik ezt úgy értelmezni, hogy a Fidesznek több a tartaléka, és ebben valamennyi igazság van is, bár nagyon sok tekintetben szerintem lehet ezzel vitatkozni, hiszen nagyon meglepődnék, ha Orbán Viktor egy évvel ezelőtt azt gondolta volna, hogy de jó lesz nekünk, ha csak mondjuk 80 százaléknyi a mozgósítottságunk, és nem 90. Nem hiszem, hogy ez a helyzet. Igazából két különböző feladat áll most a Tisza és a Fidesz előtt.

A Fidesz dolga az, hogy a kevésbé aktív választói mozgósítottsági szintjét növelje, őket aktivizálja, hogy mindenképpen elmenjenek szavazni.

A Tiszánál nem nagyon van már hova fokozni: majdnem 100 százalékon áll azoknak az aránya, akik azt mondják, hogy el is mennének a Tiszára szavazni. Az ő esetükben az a kihívás, hogy ezt a szintet fenntartsák április 12-ig. Valójában ugyanis az a lényeg, hogy a választás napján érje el a maximumát a mozgósítottság. Ezzel együtt azt gondolom, hogy a Tisza előtt álló kihívás ebből a szempontból jóval kisebb. A tiszás mag nagyon aktív, a választóik nagyon aktívak, aminek nyilván kedvez az (és ezt a kutatások is igazolják), hogy egyre nagyobb lehetőség van a kormányváltásra, a rendszerváltásra. Ez önmagában is olyan tényező, ami fenntarthatja ezt a mozgósítottsági szintet. A Fidesznél nem tudom, meddig lehet fokozni azt az aktivitást, ahol most állnak. Nyilván ez az elképesztő háborús őrület, ami kezd beindulni megint a Fidesz részéről, és az egyre agresszívabbá és konfliktusosabbá váló kommunikáció Ukrajna kapcsán ezt a célt szolgálja. De még ha a fideszes szavazótábor mozgósítottsága magasabbra is nőne, az sem lenne elég.

A Fidesznek az is kell, hogy a bizonytalanok közül tudjon maga felé terelni újabb választókat a félelemkeltéssel, azzal az üzenettel, hogy a Fidesz az egyedüli párt, amely képes biztonságot nyújtani az állampolgároknak.

Számomra kérdéses, hogy sokan vannak-e azok, akik hitelt adnak ennek az üzenetnek, illetve azok az emberek nincsenek-e már most a Fidesz mögött.

— Az országot elárasztották a Fidesz, a kormány és a hozzájuk köthető szervezetek plakátjai. Ez az egyszólamú, háborús veszélyre épülő stratégia elég lehet a Fidesznek a helyzet korrigálására?

— Ez az, amivel kapcsolatban az előbb azt mondtam, hogy vannak kétségeim, mennyire tud ez még eredményes lenni. Nem csak azért, mert négy éve, a 22-es kampányban már ugyanerre épített a Fidesz, és még a 2024-es EP-kampányban is, hanem azért, mert nagyon régóta folyamatosan zajlik a háborús riogatás. Nincs olyan érzése a választónak, hogy na most berobbant a kampány, most aztán jönnek a kampányplakátok. Több olyan hirdetőfelülettel találkoztam én magam is, például üres telkek előtt álló hirdetőtáblákkal, ahol faltól falig arról szólnak a plakátok, hogy Von der Leyen és Zelenszkij dróton rángatja Magyar Pétert, és Magyar Péter kiszolgálja a brüsszeli érdekeket. Ez nem új dolog. Szerintem ehhez nagyon-nagyon hozzászoktak már a választók.

Nem tudom, mekkora újdonságerővel tud még bírni az, ha még további plakáthelyekre is kikerülnek hasonló hirdetések.

Ezt én különválasztanám a politikusok hirdetéseitől. A Tisza elmondta, hogy óriásplakátokat nem fognak kihelyezni, viszont az egyes politikusaikat, az OEVK-ban induló jelöltjeiket fogják hirdetni. Nyilván ennek van egy ismertségi oka: egyszerűen el kell érni, hogy a sokszor helyben kevésbé ismert, újonc tiszás jelöltek névismertsége terjedjen, egyre többen tudják, kik a tiszás jelöltek. Ezen a szinten nyilván a Tisza is jelen lesz. Ami magukat az üzeneteket illeti, tehát ami nemcsak a politikusok ismertségére vonatkozik, hanem a politikai üzenetekre, ott a Tisza eddig is nagyon eredményes volt óriásplakátok nélkül, a Fidesz pedig mindig is operált ilyenekkel. Nem tudom, nehezen látom magam előtt, hogy most akkora óriási robbanás lesz ebben a típusú közterületi kampányolásban, ami alapvetően megváltoztatná az eddigi viszonyokat.

— Ha ennyire nyílik az olló, a Fidesz gondolhatja-e úgy, hogy mégiscsak ki kellene állni egy miniszterelnök-jelölti vitára?

— Egy miniszterelnök-jelölti vita mindig a kihívó számára jelent előnyt, hiszen egy szintre kerül a kihívottal, az inkumbens miniszterelnökkel; számára lehet ez igazán eredményes. Ha a Fidesz azt gondolja, hogy nagyon nagy hátrányban van, én akkor is nehezen tudom elképzelni a vitát. De azért pár hónappal ezelőtt sokkal egyértelműbben mondtam volna nemet erre. Most is azt gondolom, hogy valószínűbb, hogy nem fog sor kerülni a miniszterelnök-jelölti vitára, mert ez egyértelműen a gyengeség beismerése lenne. De jobban nem látok bele.

— A független és a kormányközeli közvélemény-kutatók mintha másik valóságban élnének. Most, hogy alig 40 nap van a választásokig, kockáztathatja-e bárki a hitelességét azzal, hogy a valóságtól durván eltérő adatokat közöl?

— Egyfelől ez valóban kérdés lehet, viszont másfelől azt gondolom, hogy ezért is fontos különbséget tenni az egyes pártoktól függő és a valóban a piacról működő közvélemény-kutatók között. Egy, a kormánytól vagy a kormánypártoktól függő kutatóintézetnek vagy think tanknek nem az a sikerszempont, hogy jól eltalálja a számokat; tőlük nem ezt várják el. Ami azt is jelenti, hogy nekik ebben az értelemben nem kell majd elszámolni, vagy nem igazán kell elszámolni a számaikkal. A közvélemény felé nyilván valamilyen magyarázatot kell majd adni, de az nem jelenti azt, hogy politikai megrendeléseket ne kapnának a jövőben.

Egy piacról működő közvélemény-kutatónak ebből a szempontból sokkal óvatosabbnak kell lennie, mert náluk nyilván, ha nagyon mellélőnek, ha valami óriási hibát követnek el, amit nem lehet megmagyarázni, akkor annak hatása lehet egyszerűen arra, miből fognak megélni a jövőben.

Tehát ez egy fontos különbség. Egyébként, ami a tendenciákat illeti, azokban még a kormányközeli kutatóintézeteknél sem nagyon más a helyzet, mint a függetleneknél. Nyilván a számok maguk mások, de náluk is, ahol azért a Fidesz vezet, ott is a két párt közeledését mutatják már régóta. Ott is csökken a különbség a Fidesz és a Tisza között. El tudom képzelni, hogy valamilyen magyarázatot utólag szőnének arra, ha nem az ő számaiknak megfelelő eredmény jönne ki, de hát ezt persze nyilván mindenki megteszi.

— Orbán Viktor nemrég elismerte, hogy a pesti agglomerációban nehéz helyzetók van. Ez azt jelenti, hogy a választókerületi átrajzolás, a gerrymandering hatástalan lett?

— A gerrymanderingnek van hatása, nyilván ezért is csinálják, de önmagában nem dönt el egy választást; lehet hatása rá, de ez csak egy a sok tényező közül.

Az számomra is érdekes, hogy Orbán mennyire nyíltan beszél arról, hogy gondok vannak.

Én azt hiszem, hogy itt most az a fontos, és ahogy közeledünk a választásokhoz, egyre fontosabbá válik, hogy érezzék a fideszes szavazók, nem engedhetik meg maguknak azt a luxust, hogy nem mennek el szavazni. Ez egy érdekes probléma a Fidesznél, ami már régóta megvan: egyszerre kell kétféle üzenetet kommunikálniuk. Az egyik a magabiztosság, a másik pedig az, hogy óriási a tét, muszáj elmenni. Figyelemreméltó volt, hogy még az évértékelőjében Orbán mennyire magabiztosan beszélt; ott fel sem merült, hogy ez nyitott kimenetelű választás lenne. Bár előtte is és azóta is több helyen célzott rá, hogy valójában korántsem tartja ezt megnyert választásnak. Én azt hiszem, hogy itt ez a legfontosabb üzenet minden választókerület irányába. Úgyhogy mondom: a gerrymanderingnek lehetett hatása, biztos, hogy okkal került sor ezekre, de hát változtak azóta az idők.

— Nézzük a kispártokat. A Mi Hazánkat befutóra mérik, de a DK-nak a jelek szerint az aláírásgyűjtés is nehezen megy. Okozhat-e meglepetést a Mi Hazánk azzal, hogy mérleg nyelveként hatalomra segíti a Fideszt?

— Erre az utóbbi kérdésre azt tudom mondani, hogy előfordulhat, de nem akarok eredményeket tippelni. Nyilván a matematikai lehetőség megvan rá, tehát ez előfordulhat. És valóban a három még játékban maradt kispárt közül a Mi Hazánk tűnik a legesélyesebbnek. Ha megnézzük a korábbi választási eredményeiket: a Mi Hazánk környékén volt egy viszonylag stabil, olyan hat százaléknyi választói réteg, amely leadta a szavazatát a pártra. Most ez nagyon érdekes helyzet lesz, több okból. Egyrészt, ha nagyon a bejutási küszöbön egyensúlyoz a Mi Hazánk, akkor nem érzik-e a választói, hogy inkább biztosra mennek, és átszavaznak olyan pártra, amelyik biztos bejutó. Ez az egyik. Azért ennél általában elkötelezettebbek a Mi Hazánk-szavazók. Akkor viszont az a kérdés merül fel, hogy a Mi Hazánk szavazói inkább a Fideszt támogatnák-e, vagy inkább a kormányváltást? Mert az a nagyon érdekes helyzet, és ezt Szabó Andrásék tavaly év végi, nagymintás közvélemény-kutatásából szűrtem le, hogy

a Mi Hazánk-osok között elég magas azoknak az aránya is, akik kormányváltást szeretnének.

Nyilván nem a Tisza lenne az elsődleges választásuk, hanem a Mi Hazánk. De nem rajongói a Fidesznek. Emellett viszont sokan vannak, akiknek mégiscsak a Fidesz a másodlagos preferenciája. Tehát ha átszavaznak a Mi Hazánk-szavazók, számomra nem teljesen egyértelmű, hogy az fideszes szavazatként konvertálódik át. Úgyhogy ezt még meglátjuk. Ezzel együtt is azt gondolom, hogy a Fidesznek lehet a Mi Hazánknál nagyobb tartaléka. Ha ez viszont igaz, akkor a Mi Hazánk-szavazóknál az merül fel, hogy ha azt látják, hogy bajban a Fidesz, akkor nem gondolják-e azt, hogy inkább átszavaznak a Fideszre. Ezt azt hiszem, ezt április 12. előtt nagyon nehéz megmondani. Egy közvélemény-kutatásban, ahol megkérdezik, melyik a preferált pártja, melyik pártra szavazna egy elméleti helyzetben, ha most lennének a választások, azért könnyebben mondja az ember a saját valós pártpreferenciáját, minthogy utána effektív döntést kelljen hoznia erről. Tehát itt további spekulációba nem mennék bele. Ami a DK-t és a Kutyapártot illeti: igen, nagyon jól látszik, mennyire küzdeniük kell.

— Mi a helyzet az örök dilemmával: mi van, ha a régi ellenzéki jelöltek, mint Hadházy Ákos vagy Tordai Bence, annyira megosztják a szavazatokat, hogy nevető harmadikként a Fidesz fut be egyéniben? Ezen múlhat a választás, vagy a Tisza kétharmada?

— Megint csak azt mondom, hogy a matematikai esélye nincs kizárva, de kevés esélyt látok rá. Elsősorban azért, mert azokban az OEVK-kban, ahol erős, tiszán kívüli, régi ellenzéki jelöltek vannak, ott a Tisza borzasztóan erős. Ezek túlnyomó többségben budapesti OEVK-k.

Nagyon erőn felül kellene a Fidesznek teljesítenie ahhoz, hogy nevető harmadikként fusson be, és ne csak simán harmadik helyezett legyen egy ilyen helyzetben.

Tehát nem látom igazán esélyét, hogy ezen múlna a dolog. Az előző választásokon is jellemző volt, hogy alapvetően az egyéni jelöltekre is pártszimpátia alapján szavaznak a legtöbben. Általában elég kicsi volt az eltérés a listákra és az egyéni jelöltekre leadott szavazatok száma között, ezért kicsi esélyét látom annak, hogy a régi ellenzéki jelöltek olyan mértékben vinnék el a Tisza voksait, hogy ezen múljon a Tisza győzelme. Ha ez mégis előfordulna, akkor viszont nagyon nem lennék azoknak a jelölteknek, vagy azoknak az akkor már megválasztott képviselőknek a helyében, akiken ez adott esetben elúszott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Vidéki Prókátor: Ami az Orbán-rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt
Fülöp Botond, a Vidéki prókátorként elhíresült ügyvéd a Magyar Hang műsorában összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást, és elmondta, miben más az Orbán-rendszer leváltása, mint a Kádár-korszaké. Szerinte ha a jogállam helyreáll, elkerülhetetlen lesz a volt miniszterelnök felelősségre vonása a családja gazdagodása miatt.
F. O. - szmo.hu
2026. június 10.



Fülöp Botond, a magát korábban a „Vidéki prókátor” álnév mögé rejtő ügyvéd volt a Magyar Hang Kompország című műsorának vendége, ahol a közéletbe való visszatéréséről, a kegyelmi ügy kirobbantásának hátteréről és a rendszerváltás utáni politikai helyzetről beszélt. Elmondta, hogy az élete nem változott meg negatív irányba azután, hogy a választások után felfedte kilétét. Állítása szerint ez is jelzi a magyarországi komoly változásokat.

„Igazából csak pozitív visszajelzések jöttek. Tehát egyetlenegy negatív visszajelzés nem jött, egy negatív tartalmú gyalázkodó vagy sértő hangnemű üzenetet nem kaptam” – fogalmazott.

Mint mondta, mindig is természetesnek tartotta a közéleti szerepvállalást. „Nagyon fiatal korom óta részt veszek a közéletben, névvel, arccal, mindenhogy, tehát számomra ez a normális állapot, és nagyon örülök annak, hogy a normális állapot, most úgy néz ki, hogy visszaállt Magyarországon” – mondta, hozzátéve, hogy a közéleti szerepvállalásait az ügyvédi munkájától szigorúan elválasztja.

Arra a kérdésre, hogy mi történt volna, ha a Fidesz nyeri a választást, nem tudott egyértelmű választ adni; úgy véli, egy újabb kétharmados győzelem esetén valószínűleg olyan lelkiállapotba került volna, hogy felhagy a közéleti írással: „Könnyen lehet, hogy úgy döntöttem volna, hogy nincs értelme”.

A kegyelmi ügy kirobbantása előtti időszakról elmondta, hogy a 2022-es választás után az egész országra jellemző apátiába süllyedt, és elhatározta, hogy kevesebb időt tölt politikai tartalmak fogyasztásával, mert nem látott reményt a közeli változásra.

„Álmomban nem gondoltam volna, hogy ez így egy-két éven belül meg fog történni” – jelentette ki.

A botrányt elindító információra egy kúriai határozat böngészése közben, szakmai munka során bukkant rá. Amikor a 444 megjelentette az erről szóló cikket, és beindult a lavina, az egyszerre volt számára ijesztő és jóleső érzés. Úgy fogalmazott, „egyfajta jóleső érzést is okozott, hogy ezt én okoztam, ezt én indítottam el”, és bízott abban, hogy az eseményeknek pozitív hozadéka lesz az ország számára.

Az ügy jogi és politikai hátterét elemezve Fülöp Botond kifejtette, hogy Novák Katalin és Varga Judit is súlyos hibákat követett el. Novák Katalinnal kapcsolatban úgy véli, egy komoly köztársasági elnök nem engedheti meg, hogy protekciós alapon járjanak ki nála közjogi döntéseket, és fel kellett volna mérnie a politikai kockázatokat is. Varga Judit felelősségét az ellenjegyzési jog természetével magyarázta, amely szerinte a felelősség átvállalását jelenti a kormány részéről.

„Tulajdonképpen közjogi értelemben Novák Katalin nem terhelte felelősség. Tehát ha Novák Katalin azt mondta volna, hogy a kormány magára vállalta az én egyébként rossz döntésemért a politika és a közjogi felelősséget, és én meg innentől kezdve mosom kezeimet, akkor tulajdonképpen jogi értelemben Novák Katalinak igaza lett volna” – magyarázta.

Véleménye szerint egy komolyabb alkotmányos hagyományokkal rendelkező országban az ügy kormányválságot okozott volna. A parlamenti vizsgálóbizottság munkájától nem vár sokat.

„Csodálkoznék azon, hogyha a parlamenti vizsgálóbizottság előtt megjelenő bármelyik személy, ha valóban van köze, akkor ezt ott elmondaná, hogy van köze” – mondta az Orbán család esetleges érintettségére utalva.

Saját életútjáról elmondta, hogy bár gépészmérnöki diplomát szerzett, mindig is humán beállítottságú volt, és a rendszerváltás idején, 19 évesen aktívan politizált az MDF-ben. Később elvégezte a jogi egyetemet, majd hat évet dolgozott az Európai Bíróságon Luxemburgban. A hazatérését a hazaszeretettel és azzal indokolta, hogy mindig is ügyvéd szeretett volna lenni. „Az ember igazán boldog, igazán teljes életet, azt a hazájában tud élni” – idézte Eötvös Józsefet.

Az Orbán-kormány és az Európai Unió konfliktusát Fülöp Botond logikus következménynek tartja. Szerinte a Fidesz hatalomgyakorlása összeegyeztethetetlen volt az uniós értékekkel, ezért az ebből fakadó konfliktusokat egy Brüsszel-ellenes narratívával kellett leplezniük a szavazóik előtt.

Azt a döntést, hogy a hatalom megtartása érdekében lemondtak az országnak járó uniós forrásokról, egyértelműen nemzetárulásnak nevezte: „Erre szerintem nincs jobb szó, ez konkrétan nemzetárulás volt”.

Azt is hozzátette, hogy az Orbán-kormány működése minden tekintetben abnormális volt.

„Ami itt az Orbán rendszerben ment, az minden tekintetben teljes mértékben abnormális volt, és olyan mértékben volt ellentétes a nemzeti érdekeinkkel, hogy szerintem ez mégis sokkal inkább elmondható volt rájuk, mint akár a 80-as évek késő Kádár-rendszerére”

– jelentette ki.

Az interjúban összehasonlította az 1990-es és a 2026-os rendszerváltást. Úgy látja, a mostani fordulat sokkal inkább a nép által kiharcolt esemény volt, szemben a '90-es, elitek által letárgyalt váltással.

„Ez sokkal inkább a társadalom által akart, várt és kiharcolt változás volt, mint a 90-es” – mondta. Szerinte az Orbán-rendszert a társadalom jelentős része jobban gyűlölte, mint a késő Kádár-korszakot, amivel sokan pozitívan tudtak azonosulni.

„A Kádár-rendszerrel a magyar társadalom nagy része pozitív módon tudott azonosulni. Én arra nem számítok, hogy a Kádár nosztalgiához hasonlóan majd egyfajta Orbán-nosztalgia is ki fog alakulni.”

Az új kormány előtt álló kihívásokról és az igazságtétel kérdéséről is beszélt. A közjogi méltóságok eltávolítását azzal indokolta, hogy itt nem egy normális kormányváltás, hanem egy maffiaállam lebontása zajlik, ugyanakkor elismerte, hogy ez egy normális jogállamban elfogadhatatlan lenne.

„Egy normális jogállami működés során egy új többség alkotmányozó hatalmat szerez, és ezt arra használja fel, hogy idő előtt megszünteti közjogi méltóságok megbízatását, ez álláspontom szerint sem férne össze mindazzal, amit mi a jogállamról gondolunk” – vezette fel, majd így folytatta: „Itt arról van szó, hogy egy maffiaállamot kell lebontani<, és helyébe fel kell építeni egy jogállamot. A magyarok, akik a Tisza Pártra szavaztak, kifejezetten arra adtak felhatalmazást a Magyar Péternek, hogy ezt a rendszerváltást valósítsa meg”.

Úgy véli, az Orbán-rendszer lényege az volt, hogy a jogállami intézményeket a saját embereikkel töltötték fel.

„Ők azáltal tudták ezt a jogállami működést kisiklatni és elvinni egy maffiaállam felé, hogy megfelelő embereket helyeztek a megfelelő pozíciókba” – magyarázta.

Emiatt szerinte „azok a közjogi szereplők, akik egyébként a maffiaállamot kiszolgálták, méltatlanná váltak arra, nem is élvezik a társadalom bizalmát sem, hogy ők egy jogállomban is közjogi méltóságot töltsenek be.”

Az eltávolításuk azért is szükséges – tette hozzá –, mert „ők ennek a maffiarendszernek személyükben is jelképeivé váltak.”

„Az egész, amit mi elszámoltatásnak nevezünk, ez lényegében semmi mást nem jelent, mint hogy az országnak úgy kellene működnie, ahogy egyébként tényleg a jogszabályok szerint kell.”

Ennek következménye szerinte egyértelmű: „Ha az állam mostantól kezdve úgy működik, ahogy egy jogállamnak kell, hogy tényleg kompromisszumok nélkül, kíméletlenül működik a törvény előtti egyenlőség, akkor mindenki, aki bűncselekményt követett el, azért menni kell, és őellene büntetőeljárást kell indítani.” Úgy véli, ez Orbán Viktorra is vonatkozik.

„Azt, hogy egy politikai vezető regnálása alatt a családjának minden tagja milliárdos lett, a gyerekkori barátja milliárdos lett, és őt ezért semmilyen adott esetben büntetőjogi felelősség ne terhelje. Hát ez azért szerintem elég nagy fantázia kell, hogy ezt így elképzeljük” – fogalmazott.

Az interjú végén elmondta, hogy Magyar Péterrel még nem találkozott, és az új kormány részéről sem keresték, de nyitott lenne egy felkérésre. „Ha olyan feladatra érkezne mondjuk megkeresés vagy felkérés, ami úgy érzem, hogy nekem való, és legalább olyan mértékben hasznosnak is látom a közösség, a nemzet számára, mint a mostani munkámat, akkor persze, akkor nyitott lennék rá” – árulta el.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Vitézy Dávid: Magyar Péter kemény főnök, a Tisza-kormány nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A közlekedési miniszter a 444-nek adott interjújában mondta el, mi az alapvető különbség az előző és a mostani kormány működése között. Élesen bírálta elődjét, Lázár Jánost, aki szerinte mindent lerombolt, és arról is beszélt, hogy az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált.
DKA - szmo.hu
2026. június 11.



A 444 stúdiójának vendége volt Vitézy Dávid, a Tisza Párt vezette kormány közlekedési és beruházási minisztere. Az interjút azzal kezdte, hogy bár a 2022-es Orbán-kormányban is betöltött közlekedéspolitikai államtitkári pozíciót, miután felkérést kapott szakmai munkára, abból végül a kormány semmit nem tett meg, így útjaik néhány hónap után elváltak. Ezt követően szerinte Lázár János „gyakorlatilag mindent lerombolt”, nemcsak az ő néhány hónapos munkáját, hanem a magyar vasútfejlesztés korábbi pozitívumait is. Elődje tevékenységét egy 1968-as, vasútellenes politikához hasonlította.

„Engem erre a kommunista, vasútleépítő politikára emlékeztetett az, amit Lázár János végigvitt” – mondta.

Hozzátette, a miniszteri pozíció lényegesen nagyobb felelősséggel és mozgástérrel jár, mint egy államtitkári, például rendszeresen részt kell vennie a kormányüléseken, éppen onnan érkezett az interjúra is.

Az Orbán-kormány és a mostani magyar kormány működése között Vitézy Dávid szerint radikális a különbség. Állítása szerint azon kívül, hogy a döntéseket ugyanúgy kormányhatározatnak hívják, jóformán csak eltéréseket lát. Úgy véli, most nem magánérdekek, hanem a közérdek által vezérelt kormányzás zajlik, ahol a viták a Tisza-program teljesítéséről szólnak.

„Ahol nem különböző, ilyen-olyan módon előnyben részesíteni kívánt különböző tőkecsoportok, cégek, érdekek alapján próbálnak valamiféle kormányzást végrehajtani, ahol a közérdek, a szakpolitikai érdek ezek alá szorul” – fogalmazott, utalva arra, amit Orbán Viktor politikai kormányzásnak nevezett.

Hozzátette, a mostani kormány működése „nyomokban sem emlékeztet engem arra, ahogyan az előző kormány működött, bármely részletét is nézem”.

Korábbi és mostani főnökét összehasonlítva elmondta, Palkovics Lászlóval a kapcsolata kifejezetten szakmai volt, míg Magyar Péterrel korábban nem dolgozott együtt.

Magyar Pétert nagyon kemény főnöknek tartja, aki nem tolerálja a hatalmi gőgöt, és szakmai döntéseket vár el a miniszterektől.

Eddig semmilyen vitája nem volt a miniszterelnökkel, az elmúlt hetek a közös, intenzív munkáról szóltak, elsősorban az európai uniós források hazahozatala miatt.

A kormány látványosan mediatizált működésével kapcsolatban Vitézy elmondta, számára ez nem újdonság, mert a Fővárosi Közgyűlésben is hasonlóan dolgozott, de országos szinten ezt jónak és fontosnak tartja. Úgy látja, az embereknek van igényük arra, hogy lássák, hogyan születnek a döntések. „Én ezt látom gyakorlatban annak, amikor tényleg látják, hogy mi történik, hogyan születnek döntések, és elmagyarázzuk azt, hogy mi miért történik” – tette hozzá.

Azzal kapcsolatban, hogy a kormány a Fidesz bűneinek feltárására vagy a kormányzati munkára koncentráljon-e, Vitézy azt mondta, mindkettő teljesíthető. „Azért dolgozunk két műszakban, hogy mindkettőre jusson idő” – jelentette ki. Szerinte a két feladat sokszor összefügg, példaként a mohácsi hidat és a Budapest-Belgrád vasútvonalat említette, ahol a múlt feltárása és a jövőbeli döntések kéz a kézben járnak.

Államtitkári időszakából Vitézy szerint vannak olyan információi, amelyek most segítenek abban, hogy tudják, hol érdemes körülnézni. Példaként említette a Budapest-Belgrád vasútvonal építését, ahol állítása szerint Mészáros Lőrinc cégét amerikai dollárban fizetik. Beszélt a Balásy Gyula nevével fémjelzett Lounge Group-hoz hasonló, jogszabályokkal bebiztosított monopóliumokról is, amelyek szerinte rendkívül drágán és lassan dolgoztak az államnak. A miniszter elmondta, ahol tudta, igyekezett kikerülni ezeket a cégeket. Hozzátette, a felelősség azokat terheli, akik a jogszabályi kényszert megteremtették.

Az uniós források hazahozatalának koordinálását azért kapta feladatul a miniszterelnöktől, mert korábban a főváros képviseletében is sokat foglalkozott ezzel a területtel, és rálátása volt az akadályokra. A felkérés már a közös munka során, a kormányalakítás után érkezett. Elmondása szerint a tárgyalások során az Európai Bizottság eredetileg úgy vélte, Magyarország a 10 milliárd eurós helyreállítási alap felét el fogja bukni a szűk határidők miatt. A magyar tárgyalódelegáció azonban a teljes összegért ment.

„A magyarok a teljes keretre jöttek, ezt Magyar Péter többször nagyon világossá tette, és hát erről szóltak a tárgyalások az utolsó percig” – mondta.

A megállapodás az utolsó pillanatban született meg. „Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen és Magyar Péter miniszterelnök ki tudott állni, és be tudták jelenteni azt, hogy megvan a megállapodás, ez tényleg még előző nap is legalábbis kétséges volt” – idézte fel. A kedden benyújtott korrupcióellenes törvénycsomag a jogállamisági feltételek teljesítését célozza, de Vitézy szerint további, ágazati törvénymódosításokra is szükség lesz.

Ha a 16,4 milliárd euró hazahozatala nem sikerül, azt a saját felelősségének is fogja érezni, de hangsúlyozta, hogy az egész kormánytól ezt várják a választók. „Az én dolgom az, hogy a lehetőségét megteremtsük annak, hogy a 16,4 milliárd eurót Magyarország megkaphassa” – jelentette ki. Hozzátette:

„Nem szoktunk ilyen beszélgetéseket folytatni, hogy kinek a felelőssége lesz, ha valami nem sikerül, hanem alapvetően az a feladat egy ilyen 24 órás, éjjel-nappali munkában, hogy sehol ne akadhasson el a folyamat.”

Lázár János hírhedt mondatára, miszerint a magyar vasútnál „szarból kell várat építeni”, Vitézy úgy reagált, hogy Lázár minden döntésével csak mélyebbre lökte a MÁV-ot. Szerinte „a magyar vasút, ha Ausztriához mérjük, óriási elmaradásokkal küzd, infrastruktúra, járműpark, működéskultúra terén”. Úgy véli, a helyzet az elmúlt négy évben csak romlott, mert leállítottak minden fejlesztést és hagyták elveszni az uniós pénzeket.

>„Azt lehet most már teljesen világosan mondani, hogy a magyar korrupció fenntartása volt az, ami miatt az Orbán-kormány lemondott az uniós pénzekről” – jelentette ki.

Egy hónapnyi miniszterség után Vitézy azt mondta, az előző vezetés után szinte csak anomáliákat talált. „Röviden ezt nagyon nehéz összefoglalni, mert csak anomáliákat találunk. Nem is tudom, hogy hol nincs anomália” – fogalmazott. A legkirívóbb példaként a mohácsi híd ügyét hozta fel, ami szerinte egy feleslegesen túlméretezett és túlárazott beruházás. Részletezte, hogy a tanulmányok szerint indokolatlan 2x2 sávos hidat két héttel a választások előtt 76 milliárd forinttal drágították meg, a Duna Aszfaltnak pedig 98%-os előleget utaltak ki bankgarancia nélkül.

„Soha nem hallottam ilyet. Soha. Hogy ilyet lehetne” – mondta a miniszter.A kifizetés a választások előtt történt meg. „A választások előtt kettő nappal, április 10-én kiutalják 94 milliárd forintot, illetve pár nap előtte még kettő, tehát összességében 97 milliárd forintot kiutalnak a Duna Aszfaltnak” – állította. Szerinte a fedezetet a MÁV és a Volán közszolgáltatási pénzeiből vonták el, a hiányt a következő kormányra hagyva.

A ciklus végéig megvalósuló közlekedési projektekről elmondta, a vasúti beruházások hosszúak, de sok, Lázár János által leállított projektnek már kész tervei vannak. „Ha vannak rá források, akkor azért nagyon sok olyan terv van, amit fel tudunk éleszteni” – mondta.

Az uniós forrásokból ezeket újra lehet indítani, így a következő négy évben már látható építkezések kezdődhetnek, sőt, akár átadott szakaszok is lehetnek. Ígérete szerint a járműparkban is lesznek látható eredmények.

A HÉV-kocsik cseréjéhez kapcsolódóan elmagyarázta, hogy az új szerelvényekhez új infrastruktúra is kell. „Az új járművek nem tudnak olyan régi infrastruktúrán közlekedni, mert például nincs olyan kocsiszín, ahol befér egy 120 méter hosszú új, egyben egyterű szerelvény” – részletezte. Emellett a nem villamosított vonalakra is gondolnak. „Kell Magyarországnak korszerű dízelmotorvonatokat is venni a BZ-k, tehát a kis piroskák helyett, meg a csörgők helyett” – jelentette ki.

A Fidesz történelmi vereségét Vitézy Dávid három fő okra vezette vissza:

„Korrupció, belharcok és az, hogy a választókat elvesztették a kormányzás közben.”

Szerinte a politikai kormányzás öncélúvá vált, és már csak a belső hatalmi harcokról és gazdasági érdekekről szólt. A felelősség elsősorban a volt miniszterelnöké.

„A miniszterelnök, mivel minden hatalom tőle származott ebben a kormányzásban, nyilván elsőszámú és bizonyos szempontból politikai értelemben egyedüli felelőse ennek” – állapította meg.

A Fidesz jövőjével kapcsolatban úgy látja, a párt nem néz szembe a történtekkel. „Nem azt érzem, hogy bármiféle szembenézés történt volna azzal, hogy miért történhetett ez meg” – mondta, majd hozzátette: „A Fidesz helyzetének romlása nem fog megállni addig, ameddig ilyenkor nem válaszolnak arra, hogy mégis szerintük lehet-e 98%-os előleget fizetni.” Szerinte a párt számára a valódi kérdés a választók bizalmának visszaszerzése. „A kérdés, hogy van-e Fidesz választók nélkül” – zárta gondolatait.

A teljes beszélgetés:

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor: Ami Magyar Péter jutalomjátékának indult, mostanra nagy kockázat lett
A politológus Sulyok Tamás alkotmánybírósági beadványát elemezte. Az államfő azután lépett, hogy a Magyar Péter által szabott lemondási határidő 11 napja lejárt.
F. O. - Fotó: - szmo.hu
2026. június 12.



Török Gábor politológus a Facebook-oldalán elemezte a köztársasági elnök legújabb lépését. Sulyok Tamás csütörtökön az Alkotmánybírósághoz fordult a leváltását célzó kormányzati tervek miatt. A politológus szerint „egyre érdekesebb ez a történet”, és a helyzetet úgy látja, mintha az államfő hirtelen egy aktív, politizáló szereplővé vált volna.

„Aki április 12-én született, akár azt is gondolhatná, hogy Sulyok Tamás egy aktív, politizáló, kreatív köztársasági elnök, akinek van álláspontja a politikai viták középpontjában álló kérdésekről, nem is fél elmondani azt, sőt, akár az államfő számára rendelkezésre álló eszközöket (nyilatkozat, interjú, közlemény, vagy éppen AB-hez fordulás stb.) is bátran igénybe veszi.”

Török szerint Sulyok mostani fellépésével azt is bizonyítja, „hogy hogyan és milyen eszközök használatával lehetett volna más az államfő (és szerepe + megítélése) az elmúlt két évben”.

A politológus a bejelentést „nem ügyetlen lépésnek” tartja, mivel 11 napja nem történt semmi a Magyar Péter által szabott határidő lejárta óta. Így az államfő még időben szerezhet egy „alkotmányértelmezést” az Alkotmánybíróságtól.

Török Gábor úgy látja, a korábban egyértelműnek tűnő helyzet megváltozott.

„A korábban Magyar Péter jutalomjátékának látszó ügy minden nappal egyre több politikai kockázatot hordoz a miniszterelnök számára” – zárta bejegyzését.

Május 31-én járt le a Magyar Péter miniszterelnök által több közjogi méltóság lemondására szabott határidő, miután egy keddi, utolsó, négyszemközti megbeszélésre tett ajánlat sem vezetett eredményre. Az államfő már korábban jelezte, hogy nem mond le, és a tervezett elmozdítása miatt a Velencei Bizottsághoz fordult. A csütörtöki, Alkotmánybírósághoz fordulás a védekezésének újabb lépése, amely egy lehetséges alkotmányos válsághoz vezethet.

A Sándor-palota közleményére a kormányfő szinte azonnal reagált, „szánalom kategóriának” nevezve az elnök lépését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: Egy év múlva Sulyok Tamás nevére sem fog senki emlékezni
Kéri László politológus értékelte az új kormány első hónapját: bizonyos területeken már most meglepően sikeresnek látja Magyar Péteréket. Ugyanakkor figyelmeztet, határozott korrupcióellenes fellépés nélkül bajok lesznek.


A Népszava Kéri László politológussal beszélgetett az új kormány hivatalba lépése utáni első, eseményekkel sűrűn telezsúfolt hónapról.

A politológus szerint a Sulyok Tamás köztársasági elnök személye körüli vita eltereli a figyelmet a valódi problémáról, mert a kérdés sokkal szélesebb körű, és a teljes, Fidesz által kinevezett vezetői elitet érinti. Úgy véli, a sajtó aránytalanul sokat foglalkozik az államfővel, miközben a valódi kérdés az, hogy mi lesz a sorsa a többi, kulcspozícióban lévő, a korábbi rendszer által kinevezett vezetőnek.

„Én ezt inkább gumicsontnak tartom, mert itt nem Sulyok Tamásról van szó, hanem az összes többiről. Tehát néha ki szokták rakni ezt az osztálytablót, ugye, hogy minimum 8-10 vezetőről van szó”

– mondta Kéri, aki szerint ha az új kormányzat alkotmánymódosítással meg tudja oldani Sulyok Tamás eltávolítását, akkor azt a többi vezetővel együtt, egy csomagban kellene megtennie.

A politológus szerint az államfő jelentősége csak most, a menesztése kapcsán merült fel, korábban két évig senki sem vette észre a létezését, hozzátéve, hogy Sulyok nem is adott alkalmat arra, hogy fontosnak tartsák. Éppen ezért Kéri szerint a távozása semmilyen veszteséget nem jelentene a magyar demokráciának.

„Egy év múlva a nevére se fog senki emlékezni” – jósolta.

A politológus szerint a korábbi rendszer által pozícióba juttatott teljes elit leváltása természetes folyamat lenne egy ekkora horderejű győzelem után. „Ezek az emberek egytől egyig ennek a rendszernek a kegyeltjei.” Úgy látja, a választási eredmény elsöprő erejű népítélet volt, amely a Fidesz egész rendszerére és elitjére vonatkozott. Nevetségesnek tartja pusztán százalékokban mérni a győzelem mértékét, mivel szerinte az egyéni választókerületi eredmények a döntőek. „A választási eredmény az 96-10 volt” – jelentette ki, utalva a 106 választókerület eredményére. Ebből kiindulva a vitát arról, hogy a győzelem mire jogosítja fel a Tiszát, puszta szócséplésnek tartja.

„36 év távlatában a legnagyobb arányú győzelmét aratta egyik tábor a másik fölött, és ez a győzelem egyúttal egy rendszer bukását is, egy 16 évig létező rendszer bukását is jelenti” – fogalmazott.

Szerinte az eredmény egyértelmű felhatalmazás.

„Kétharmaddal lecserélhető a rendszer.”

Az új kormány elsöprő győzelmét Kéri élesen szembeállította a Fidesz 2010-es kétharmadával. Álláspontja szerint 2010-ben nem egy kiépített rendszert, hanem egy válságkezelő, átmeneti kormányt kellett legyőzni, mivel a Gyurcsány-korszak rendszere már 2009-re összeomlott.

„A 2010-es elsöprő győzelem az inkább az ölébe esett a Fidesznek, úgy nem nagyon kellett megharcolni, mert annyira szétverte magát az ellenfél. 2026-ban nem verte magát szét az ellenfél” – magyarázta a különbséget.

Az új kormányzás első hónapját értékelve Kéri László elmondta, a bírálók által emlegetett Facebook-kormányzás és a rohamtempójú jogalkotás mellett rendkívül sok minden történt. Szerinte a korábbi kormányváltások utáni első 30 napban szinte semmi érdemi nem szokott történni, ehhez képest a mostani helyzetben már össze sem tudja számolni az eseményeket.

A kormány teljesítményét négy fő mérce alapján fogja értékelni száz nap után, de már most látja, hogy a közvélemény egy része türelmetlen és irreális elvárásokat támaszt.

Az első és legfontosabb mérce szerinte az uniós pénzek sorsa, mert a magyar gazdaság stagnálásának legfőbb oka ezek hiánya volt. Úgy látja, a nemzetközi bizalom jelei már látszanak, és a kormány harminc nap alatt „baromi nagyot lépett előre” a források visszaszerzése érdekében.

A második mérce a korábbi rendszer elitjének leváltása. Kéri szerint bár a legfelsőbb vezetők még a helyükön vannak, alattuk, a „vezérkari szinten” már naponta történnek a cserék. A legnagyobb változást azonban az új kormánytagok és államtitkárok hátterében látja.

„Magyarországon soha nem volt magas tisztségben ennyi olyan ember, akiknek elég jelentős nyugati munkatapasztalataik vannak” – emelte ki.

Úgy látja, ez nem egyszerűen rendszerváltás, hanem egyben generációváltás is. „Miniszterek, államtitkárok lettek azok, akiknek már a 90 előtti múlthoz az égvilágon semmi közük nincsen” – magyarázta. Ezt éles kontrasztba állította az Orbán-kormányzattal. „A Viktorék kormányzása az én legnagyobb elkeseredésemre hihetetlenül provinciálissá vált” – mondta, majd hozzátette: „A legrémesebb volt ebben a 16 évben ez a hihetetlen bezárkózása az országnak.”

A harmadik, legkínosabb területnek a vagyonvisszaszerzést és az elszámoltatást tartja, amire szerinte a legnagyobb a „népi várakozás”. Problémának látja, hogy bár naponta derülnek ki újabb és újabb korrupciós ügyek, a határozott fellépés még várat magára. Figyelmeztetett:

„ha naponta halljuk, hogy ide ment ennyi milliárd, oda ment ennyi milliárd, de nem látjuk a számonkérést és a visszaszerzést, akkor ebből komoly gondok lesznek.”

A negyedik szempont a külpolitika, amelyben a kormány szerinte váratlanul sikeres. Kiemelte a lengyelországi látogatást, „hát ez egy diadalmenet volt, ahogy fogadták” – fogalmazott. Ugyanakkor hiányolja a határon túli magyarság felé tett gesztusokat.

A politológus szerint a kormányzás sikerének kulcsa a teljes körű leltár elkészítése lesz augusztus végéig, amelynek horizontálisan és vertikálisan is le kell fednie az ország állapotát.

Kéri Lászlót meglepte, hogy a Fidesz-frakció a súlyos vereség után úgy viselkedik a parlamentben, mintha győzött volna. A leginkább felháborítónak azt tartja, hogy a korábbi kormánypárt képviselői a jogállamiságot kérik számon az új kabineten.

„Na most ennél képmutatóbb, ennél szemetebb eljárás, mint hogy ezek az emberek elkezdik a jogállamiságot reklamálni négy hét után ezen a kormányon, akiknek egyetlen szavuk nem volt” – mondta.

Úgy látja, Magyar Péter láthatóan élvezi a parlamenti csatákat. „Azt látom, hogy ebben Magyar Péter lubickol” – fogalmazott, amit Kéri egyrészt felesleges energiafecsérlésnek tart, másrészt megérti, hogy a miniszterelnök ezzel a saját táborának elvárásait elégíti ki. Ugyanakkor óva intett attól, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonítsanak a Fidesz felszólalásainak. „Nem kell fölértékelni ezeket a teljesen szemérmetlen Fidesz-kritikákat, azzal, hogy te még érdemben komolyan is veszed” – tanácsolta.

Összességében az első hónapot egy „meglehetősen ellentmondásos folyamatnak” látja, amit elsősorban szereptanulásként fog fel.

„Ha minden hónap ennyire termékeny lesz, mint ez az, akkor azt hiszem, hogy az első száz napra azt tudjuk mondani, hogy tényleg látszik, hogy ebből rendszerváltás is lehet.”

Legnagyobb csalódásának a Fidesz viselkedését nevezte, mivel szerinte a párt képtelen szembenézni a vereség okaival. „Én azt hittem, hogy egy ekkora vereség az elegendő ok lesz arra, hogy szembenézzenek a 16 évvel, de nem látom a nyomát ennek” – mondta. Szerinte ez káros, mert az országnak szüksége lenne egy hiteles ellenzékre.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk