Bod Péter Ákos a pénzügyi védőpajzsról: Mi eddig úgy tudtuk, gondok vannak, de szakadék nincsen
Az Orbán-Trump csúcs legtalányosabb eredménye a "pénzügyi védőpajzs", amiről Orbán Viktor nem is a washingtoni sajtótájékoztatóján, csak a hazafelé tartó repülő fedélzetén beszélt. Azt mondta, „az, hogy a magyar valutát meg lehet támadni, hogy a magyar költségvetést nehéz helyzetbe lehet hozni, hogy a magyar gazdaságot finanszírozási oldalról lehet fojtogatni, ezt el lehet felejteni, ennek vége van. Ezt az amerikaiakkal mi megoldottuk.” De a miniszterelnök még ekkor sem árulta el, mire gondol. A Válasz Online írt először arról, hogy egy valutacsere-megállapodás, úgynevezett "currency swap" állhat a háttérbe.
Hétfőn aztán Nagy Márton szavaiból kiderült, részben valóban erről lehet szó, illetve emellett szabad felhasználású, fejlesztési és infrastrukturális hitel is szóba jöhet. A gazdasági miniszter szerint „Magyarországnak is szüksége van egy big brother-re”. Aztán arról is beszélt, van is már egy hasonló megállapodásunk Kínával, amiből az következik, létezik egy "kínai védőpajzs" is. Szerinte az amerikai segítségre azért van szükség, mert „Brüsszel benne van a kampányban, és a költségvetést, gazdaságot tudja szorítani, például a pénzek befagyasztásán keresztül", emellett segít egy forint elleni spekulatív támadás, valamint egy leminősítés ellen is védekezni. Magyar Péter szerint az egész egy amerikai „IMF hitel”, míg a Tisza Párt gazdasági szakértője, Kármán András arra hívta fel a figyelmet, hogy a jegybank kihagyása ebből a tárgyalásból súlyosan sérti az MNB függetlenségét. Miért lehet szükség egy ilyen védőpajzsra, és mit üzen ez a piacnak? Erről beszélgettünk Bod Péter Ákos volt jegybankelnökkel.
–Mit gondoljunk a „pénzügyi védőpajzsról”?
– Talán a „megbeszélés” szót akarta használni a repülőgépen a miniszterelnök. Megállapodás, ami szerződés jellegű lenne, nincs előttünk. Újságírók szerint arra gondolnak, hogy az amerikai hatóságok és a magyar hatóságok között egy úgynevezett devizacsere-ügylet jöhet létre. A currency swap egyébként bevett és ismert pénzügyi formula.
Emlékeim szerint a Svájci Nemzeti Bankkal (SNB) is volt ilyen, amikor úgy tűnt, hogy több svájci frankra lehet szükség. Dollárt, svájci frankot persze a piacon is lehet venni, ha van rá pénz. A currency swap annyiban más, hogy nem kell megvenni a devizát a piacon: ez cseremegállapodás két jegybank között. Itt most az amerikai fél valószínűleg a Treasury, az amerikai pénzügyminisztérium lenne, a másik pedig a Magyar Nemzeti Bank. De ez csak feltételezés.
– Nagy Márton is csak hétfőn csepegtetett információkat. Ezeket az ügyleteket fű alatt szokás kötni? Nem szokás nyilvánosságra hozni?
– Dehogynem. Ha a jegybank ilyen cseremegállapodást köt egy társbankkal, azt mindkét intézmény közzéteszi. Egyébként ha valóban devizacsere-keretre vonatkozik a nem eléggé világos politikusi szöveg, akkor el kell mondani, hogy az nem hitelfelvétel. Hitellé akkor válik, ha a kezdeményező ország jegybankja úgy érzi, hogy a piacon már nem képes forráshoz jutni, ekkor lehívja a devizahitelcsere-keretet. Az természetesen adósságnövelő hitelfelvétel lesz: a magyar költségvetésből vagy az MNB számláiról forinttal fizetünk, és annak fejében a devizatartalékba bekerül például az euró, dollár, ha tényleg igénybe veszik a devizacsere-keretet. De ezzel előreszaladtunk.
A nemzetközi devizatartalékok szintje megfelelő, a forint árfolyama az utóbbi hónapokban, sőt már egy éve feltűnően és örvendetes módon stabil. A miniszterelnök szavai tehát több kérdést vetettek fel, mintsem megnyugtattak volna. A közvélekedés szerint ugyanis a magyar állam, a magyar üzleti élet piaci finanszírozhatósággal nincs különösebb gond, azon túl, hogy a piaci források drágák. Ez a körülmény pedig abból adódik, hogy Magyarország mint hitelfelvevő, nem számít A-besorolású adósnak.
– Orbán Viktor azt nyilatkozta, hogy ha a világ bármely sarkából indulna pénzügyi támadás Magyarországgal szemben, ami akár az árfolyamunkat, vagy az adósság-, illetve a hitelbesorolásunkat érintené, annak az elhárításához rendelkezésre áll ez az amerikai segítség. Az adósság-, vagy hitelbesorolást felül lehet írni ezzel az eszközzel?
– A miniszterelnök mondatai több mint talányosak, inkább zavarosak. Betudom annak, hogy repülőgépen, a welcome drink után influencereknek foglalta össze azt, ahogy átélte a tárgyalásokat. És valóban, a „támadás” szót használta. Nos, minden valuta sebezhető, amely ki van téve a kereslet és kínálat hullámzásainak. A magyar különösen, mert a besorolásunk nem A, hanem az egyik nagy hitelminősítőnél BBB− (a bóvli, azaz BB+ határán), a másik kettőnél pedig valamivel afölött, BBB.
Ez nem lenne jó hír. Ilyenkor megeshet, hogy a magyar pénztulajdonosok megijednek, és elkezdenek eurót, dollárt, svájci frankot, aranyat, kriptót vagy akár festményeket venni. Ha a forintot tömegesen eladnák, esne az árfolyam. De ez nem olyan „támadás”, mint amikor egy sikátorban az ember oldalához nyomnak egy kést. Ez a piac normális működése, főleg ha a valuta kicsi és volatilis. 21. éve vagyunk EU-tagok, a belépéssel vállaltuk az euróövezethez való csatlakozást is; a velünk együtt csatlakozók többsége már bent van. Horvátország, amely később lett uniós tagállam, szintén eurót használ, 2023 óta. Az eurót a mérete miatt nem érheti olyan „támadás”, mint a zlotyt vagy a forintot.
Kérdés, hogy befolyásolja-e ez a feltételezhető valutacsere-keret a magyar hitelminősítést? Őszintén: nem tudom. Két logika van. Az egyik: ha bármi történne, az amerikai hatóságok hajlandók forintot venni és dollárt eladni egy swap keretében; a tartalékba bekerül a dollár. Ez a csereművelet tekinthető megnyugtató, jó hírnek. A másik olvasat: ha a magyar kormány ilyen devizacsere-ügyletet igényel, vajon miért is? Példaként most sokan Argentínát említik: Trump a vele barátkozó argentin elnöknek valóban nagy swapkeretet ígért. Csakhogy Argentína pénzügyi helyzete roppant törékeny.
Ez viszont elgondolkodtathatja az elemzőket is.
– Kicsit olyan ez, mint a rejtői mondat: „mindenki őrizze meg a nyugalmát”, és erre tör ki a pánik. Megtörténhet ez?
– A lebegő árfolyamú valutánál előfordulhat, hogy a körülmények hatására nagyot esik az árfolyam, ezt lehet „támadásnak” hívni. Valaki gondolhatja, hogy a forint veszíteni fog az értékéből, és eladja, ez a shortolás, ami az élet velejárója. A miniszterelnök ugyanakkor megnevezte, honnan várja a „támadást”. Nos, Brüsszeltől. Ezt azért nehéz komolyan venni.
– Vannak, akik szerint annak, hogy a forint most régóta nem látott, viszonylag magas árfolyamon van, az az oka, hogy a piacok már Magyar Péter győzelmére fogadnak. Mégiscsak november 10-e van, messze még bármilyen választás. Ez mégis lehet magyarázat, vagy inkább ez is „fantáziadús fordulat”?
– Három éve nem nő érdemben a magyar gazdaság, miközben a régió többi országa igen, ennek a kormánynak a gazdaságpolitikája láthatóan hibás. El tudom képzelni, hogy nemcsak itthon remélik sokan a kormányváltást, de az üzleti körökben is növekszik a fordulat iránti várakozás. Ám a választás még messze van.
Az euróövezetben 2% körüli az irányadó szint, a cseheknél 3,5%, a lengyeleknél 4,25%. Magyarországon érdemi kockázat nélkül nagy kamatelőnyt lehet elérni: valaki 2%-on felveszi a pénzt, és egy hónapra 6,5%-on kihelyezi; majd zsebre vágja a hozamot. Ezért áramlik be a pénz, viszonylag magasan tartva a forintárfolyamot. Csakhogy ez nincs ingyen. Igazán az a baj a forinttal, hogy van. Most elég stabil – ami jó, mindenesetre jobb a korábbi nagy kilengésnél, gyengülésnél –, de azért stabil, mert nagyon magasan tartják a kamatokat.
Nagyon jó lenne, ha a Magyar Nemzeti Bank lejjebb tudná vinni, mondjuk a lengyel szintre a kamatot, ám nem meri, mert az „erős forint” hirtelen visszagyengülhetne. Emlékeztetek: volt korábban olyan, hogy 434 forintot kellett adni egy euróért.
– Azt mondja, hogy az a baj a forinttal, hogy van. Mennyibe kerül nekünk az, hogy van forint?
– Nagyon sokba. Említettem az 5%-ot, amit a magyar állam az államadósság-állomány kamataira fizet, miközben az eladósodási hányadunk európai mércével közepes, a régióban viszont a legmagasabb.
Az, hogy inflációra hajlamos, ingatag saját valutánk van, és a hitelminősítésünk épp csak az „investment grade” (befektetésre ajánlott kategória) alján áll (BBB−/BBB), drágább finanszírozást eredményez. Magyarország ráadásul nem képes megfelelni az euró-átvétel úgynevezett maastrichti feltételeinek. Márpedig az előttünk belépő új tagok átmentek a fogyókúrán, vagy ha a cseh, svéd, dán esetet veszem, az utóbbiak önszántukból is „karcsúak”. A mi helyzetünk sajnos egészen kedvezőtlen:
Nyakunkon maradt ez a fizetőeszköz, ami hátrány a nemzetgazdaságnak és minden adófizetőnek: ha kamatra a mai felét kellene csak fizetni, ami reális lenne az eurózónában, abból például kijönne kéthavi nyugdíj.
– Magyar Péter Gyurcsány Ferenchez hasonlítja Orbán Viktort, és azt mondja, „mindketten tönkretették a magyar gazdaságot, aztán mentőcsomagért és gigahitelért futottak, mindketten »védőpajzsnak« hazudták Magyarország totális eladósítását”. Van ebben valós megfelelés, vagy ez inkább a költői munkásság része?
– Nehéz összevetni a két időszakot, de annyiban stimmel, hogy akkor is, most is törékeny volt az országkockázat. Gyurcsány idején A-kategóriából csúsztunk lefelé, jött a nemzetközi pénzügyi válság, és ismert módon csak a Valutaalaphoz (IMF) fordulva, annak hitelét felvéve lehetett elkerülni a nagyobb bajt. Az IMF hiteléhez kemény gazdasági kondíciók társultak. Most, az Orbán-kormány idején az országkockázati besorolás hasonlóan gyenge, az eladósodottság körülbelül ugyanannyi. A devizatartalékok szerencsére most nagyobbak. Különbség, hogy míg akkor az EU-hoz és az IMF-hez fordult a kormány, Orbán most a repülőúton tartott tájékoztatón Brüsszelt „támadási pontként” említette. Az IMF-ről pedig korábban azt mondta, hogy onnan nem vesz fel hitelt. Inkább bilaterális kapcsolatokban bízik.
– Ilyen téren rosszabbak Orbán pozíciói, mint Gyurcsányé voltak?
– Ezt nem tudjuk. Az IMF-nél tudható, mi történik, ha baj van: megfizethető kamatozású pénz jön, cserébe rendbe kell rakni a költségvetést. Az IMF mostanra elég transzparens eljárást követ. Ugyanakkor a bilaterális hiteleknél a nyújtási feltételeket, a kamatszintet nem ismerjük. Az ilyen hitelek kevésbé transzparensek. Az IMF, bármennyire misztikus sokaknak, átláthatóbb intézmény, melynek Magyarország a tagja. Nem öröm odafordulni, mert ez az „utolsó mentsvár”, akkor veszik igénybe, amikor a piacról már nem lehet forrást bevonni. Ezért sem értem a mostani bejelentést:
Mi úgy tudjuk, azt látjuk, hogy a magyar állam meg a nagyvállalatok, a MOL, az OTP, Richter, hozzáférnek a piachoz. A hitelkamat? Hát, a kölcsön ára olyan, amilyen. Lehetne kedvezőbb, de ennek oka a gyenge magyar renomé a csehekhez, dánokhoz, svédekhez, szlovákokhoz képest.
– Nem lehet, hogy Orbán Viktor már a választási osztogatás gazdasági hatásait látja előre, és ezért mintegy előremenekül?
– Szerintem nem. Ez gyakran felmerül, de a currency swap nem olyan hitel, amiből csak úgy osztogatni lehet. Ha valaki osztogatni akar, azt most is megteheti a költségvetésből. Csakhogy az már most is nagyon deficites. Tovább osztogatni csak a hiányterv további emelésével lehetne. Erre szoktak a hitelminősítők „a szívükhöz kapni”, és jön az, amit Orbán „támadásnak” nevez. A devizacsere-keret nem friss pénz: forintot adunk, devizát kapunk érte.
– Tehát ez inkább biztosítás, ahogy Nagy Márton is mondta?
– Igen, védőháló. Ha valaki a szakadék fölött kötélen megy, jó, ha van háló.
Az egész keretezés ezért különös. Az RTL Híradó is kérdezte tőlem: ha devizacsere-ügyletről van szó, miért van rá szükség? Válaszolni csak feltételes módban lehet: vagy bizalomnövelő óvintézkedés, vagy pedig ellenkezőleg, a növekvő kockázatok beismerése. Hamarosan kiderül, hogy a hitelminősítők melyiknek értékelik.