SZEMPONT
A Rovatból

Bod Péter Ákos 2024-ről: Az illúzióra épülő politika nem tud tartós lenni, egy darabig hitegetheti magát az ember, de aztán bekopog a valóság

A jegybank volt elnöke jövőre sem vár mást az Orbán-kormánytól. Szerinte elfogytak az ötletek, ugyanazt ígérik, mindig reménykedve egy külső csodában. Évzáró sorozatunk második része a gazdasággal foglalkozik.


Hogyan jutott Magyarország oda, hogy gazdasági helyzete leginkább egy szűkös böjtre emlékeztet, miközben politikai vezetése évről évre újabb csodákat ígér? Bod Péter Ákos közgazdász, egyetemi tanár szerint ez nem az elmúlt egy év története, hanem egy évtizedes folyamat eredménye, amely során az ország elszalasztotta a gazdasági önállósodás lehetőségeit, és egyre inkább külső tényezőktől várja a megváltást.

Év végi interjúsorozatunk mai részében szóba kerül a közepes fejlettség csapdájának kérdése, és az is, jó lóra tett-e a kormány a munkaalapú társadalom víziójával.

– 2024 azzal kezdődött, hogy Magyarország nem akarta megszavazni Ukrajna európai uniós támogatását, emiatt is került szó a pénzek megvonásáról. Akkor még csak 400 forint közeli euróról beszéltünk, ami most már stabilan 415 körül van. Aztán év közben megjelent a gazdasági semlegesség fogalma, továbbá az is kiderült, hogy az akkumulátorgyártásra talán mégsem volt olyan jó feltenni mindent, amikor az európai autóipar gyengélkedik. De hogy örüljünk, egymilliós átlagbérrel kecsegtettek minket, csak persze nem tudjuk, hogy ehhez milyen infláció társul. Majd az év végén Orbán Viktor Trumpba helyezte a bizalmát gazdaságpolitika terén, elfeledkezve arról, hogy a trumpi gazdaságpolitika kemény vámpolitikát jelenthet velünk szemben is. Mindezek mellett az egész évünket végigkísérte a gazdasági növekedés ígérete, ami olyan lett, mint a Mars-utazás, ami mindig ugyanolyan messze van tőlünk a jövőben.

– Ez se rossz összefoglaló, de mindennek még van előzménye. Az uniós intézményrendszerrel és az európai államok többségével szembeni viszony romlása nem Ukrajnának a cserbenhagyásával kezdődött, mert lényegében erről van szó, hiszen egy megtámadott országgal szembeni feltűnően hűvös álláspont erkölcsileg is, de a reálpolitika szintjén is elfogadhatatlan az én szememben. Már csak azért is, mert az európai politika alappillére, hogy a határokat nem lehet erőszakkal megváltoztatni, amit még a brezsnyevi időkben a Helsinki Megállapodásban mindenki elfogadott, és most ezt rúgta fel látványosan Putyin Oroszországa. A mai gazdasági és pénzügyi konfliktusok közvetlen előzményeit az Unió 2020 utáni újragondolásáig vezetném vissza. Akkor a nettó befizető tagállamok hozzájárultak ahhoz, hogy a közös célokat a Covid után nagyobb erővel finanszírozzák, azonban tanulva az addigi gyakorlatból, azt is kikötötték, hogy komolyabb pénzügyi és jogi ellenőrzés alá vetik a kifizetéseket. Ezt kezdettől fogva a magyar és az akkori lengyel kormány próbálta fékezni, de nem sikerült. Viszont

ez a konfliktus állandósult Magyarország és az Unió között, Lengyelországban közben a választások és egy kormányváltás megoldotta a helyzetet. Erre tesz rá az, hogy egy kritikus geopolitikai kérdésben a magyar álláspont eltér a közösségétől, és egész fura módon az orosz érveléshez áll közel.

Ami nem erősíti a magyar pozíciót a gazdasági területen sem, mely pozíció folyamatosan gyengült 2010 után. Az orbáni kormányzás közpénzekkel való bánása, a piacgazdasági folyamatokba való belenyúlása annyira EU-idegen, hogy már a kezdettől folyamatos konfliktusok fejlődtek ki, és ezeknek újabb kiéleződését láttuk 2024-ben.

– Lassan öt éve tartják vissza a pénzek jelentős részét, illetve egy adott alku részeként egy kisebb összeget megkaptunk, de valójában öt éve böjtöl a magyar gazdaság.

– Azért böjtnek nem nevezném, inkább csak a korábbi bőség apadozik. A hosszú távú, hétéves költségvetésen belül a felzárkózásra félretett pénz jövöget, de a fele be van fagyasztva, ami azt jelenti, hogy nincs elvonva, hanem amíg konkrétan megszabott feltételeknek nem tesz eleget a kormány, addig azt jogszerűen visszatartják. A másik része az uniós forrásoknak

az agrárpénz, ami továbbra is jön, ahhoz nem fűződtek jogállamisági és korrupcióellenes feltételek, már csak azért sem, mert azok nem mennek át a magyar államon. Így azt nem tudja a magyar állam megcsapolni, az eljut a gazdákhoz.

Az már egy belső ügy, hogy amikor a gazdákat említem, akkor van közöttük 22 holdas, és vannak meglehetősen magas pozícióban lévő nagybirtokosok, akikhez dől ez a pénz. A harmadik, az RRF-nek (Recovery and Resilience Facility) nevezett helyreállítási alap, amit a Covid utáni újraindításhoz hoztak létre. Ez fontos célokra adott volna vagy támogatást, vagy kedvező hitelt. Érdekes módon itt már eleve kisebb volt a magyar kormányzat ambíciója, ugyanis ennél az alapnál kezdték szigorúan alkalmazni az Unió részéről a transzparencia-elvet és a jogállamisági kritériumokat, magyarán azt, hogy ebből nem lehet ellopni. Ugyanis

a jogállamiság nem valami absztrakt elv, hanem nagyon is kézzelfogható szabályok rendje, amelyek azt garantálják, hogy az uniós pénz nem tűnik el, hanem arra fordítják, amire igényelték, elszámolnak vele időben arról, hogy tisztességes, áttekinthető eljárás során oda kerül, ahova kell.

Nos, ez a helyreállítási támogatás nem jön, csak előleg érkezett még. Az uniós forrásokkal tehát az a helyzet, hogy 2023-ban még szemmel jól látható volt a támogatás mértéke, de az utóbbi időszakban valóban nem nagyon jönnek pénzek. Sőt, van egy újabb fordulat. Az elfogadott, érvényes európai menekültügyi szabályokkal kapcsolatban egy érvényes európai bírósági döntésnek nem akar eleget tenni a magyar kormány, amint azt a magyar kormányfő minden különösebb erkölcsi és egyéb indoklás nélkül bejelentette, és a kormányzat ennek megfelelően viselkedik, azaz nem tesz semmit a bírósági döntés ellenére. Emiatt kiszabtak büntetést, ami

napi egymillió euróval nő, vagyis az eredeti 200 millióból most már 400 millió euró lett. És ez ketyeg tovább.

Ez a pénz egyelőre az ország számára félretett pénzt apasztja. Hogy meddig, és még mi jöhet, azt az ember nem tudja. Csak abban reménykedhetünk, hogy a kormány végül eleget tesz az érvényes bírósági döntésnek. Minden más viselkedés irracionális, jogszerűtlen, és végső soron a közösségből való kizáráshoz vezetne el logikailag. Úgyhogy itt meg is állok, mert az ember nem akar időben előreszaladni.

– Idén már nem nagyon volt arról szó, amit korábban még hallottunk, hogy közel a megállapodás, meg fogunk egyezni az Európai Unióval, stb. Mintha a kormány hallgatólagosan már lemondott volna arról, hogy megegyezés születik. Helyette megjelentek például a kínai hitelek, és az ehhez hasonló tapogatózások.

– Lemondani a pénzről, ami félre van téve Magyarországnak? Ez olyan irdatlan gazdasági károkozás, amit egy felelős kormány nem vállalhat. Ha pedig nem képes teljesíteni a feltételeket, akkor ne kormányozzon tovább, hanem adja át a feladatot egy másiknak. Látunk ilyet: a jelenlegi német koalíciós kormányzat nem tudta a céljait teljesíteni, és rendkívüli választást írtak ki.

Ha valaki képtelen a feladatot elvégzésére, akkor ne üljön a bársonyszékben.

Nálunk azonban egyelőre nem látszik a kormányzó erőkön, hogy lemondanának, ezért induljunk ki abból, hogy volt valamilyen tervük. Úgy látom, hogy ez a terv most nyáron megbicsaklott. A terv valószínűleg az lehetett, hogy érzékelve az egész fejlett világban, Amerikában, Európában megerősödő elitellenes érzéseket, arra vártak, hogy bekövetkezik az az áttörés, amit Orbán Viktor többször megjósolt, és „elsöprik Brüsszelt”. Ez nem következett be. Megerősödtek a jobb- és baloldali szélsőséges mozgalmak, meggyengültek a középerők, de az nem következett be az elitellenes, más néven populista lázadók, új erők hatalomátvétele. Nálunk a politikai elit elleni lázongást elég különös módon azok a politikusok vezetik, akik tizenöt éve vannak hatalmon, már előtte is volt kormányon, és valójában 30 éve egy percre sem kerültek ki a politikából. Szóval az áttörés elmaradt.

Az új Bizottság kijelölt vezetőjét a magyar kormányzó párt nem fogadta el, de mégis az lett. A NATO főtitkárát a magyar kormányfő nem támogatta, mégis az lett. Amerikában ugyan bejött Orbán tippje, viszont Amerika gazdasági ügyeiket tekintve nagyon messze van.

Ugyanakkor a kormány egy évtizede egyéb irányokat is beépített a maga terveibe, itt van a kínai politikai orientáció. A távolság és a méretkülönbség miatt azonban érdemi gazdasági érvet nem tudok mellé rendelni. Meghirdette a kormány célként az akkumulátor-nagyhatalmi státuszt. Ez sem gazdasági megalapozású terv, nyilván más motívumok állnak mögötte. Csakhogy mindaz, amit eddig áttekintettünk, óriási kérdőjeleket vetít elénk a 2025-ös, 2026-os évre. Lassan túljutunk 2024 óriási csalódásán, és ezeket az elénk vetülő árnyakat nézegetjük.

– Mik vetülnek a homályba? Azt hallottuk a kormányfőtől, hogy 2025-ben csodálatos dolgok fognak történni. Látszanak ezeknek a csodáknak a gazdasági előjelei, alapjai?

– Egyértelműen nem. Nagyon kevés fix elem van az Orbán-kormányok gazdaságpolitikai gondolkodásában, de egy azért van: az a várakozás, hogy majd eljön egy nagy akció, ami magasabb szintre katapultálja az országot. A kormányerők, ahelyett, hogy bíznának a magyar emberek, vállalkozók, munkavállalók képességeiben, elszántságában és teljesítményében, rendre külső tényezőktől várják a megváltást. Hirdetik egyfelől a sok választó fülének kedves szuverenitási szöveget, de amikor megkérdezzük, hogy

mitől lesz majd Magyarországon növekedés, akkor azt nem a hazai teljesítménytől várják, hanem az a válasz, hogy BYD. Vagy BMW. De ez ismét csak egy „deus ex machina”: majd az istenek megsegítik a magyar gazdaságot.

Ezt évek óta látom. Azért nehéz értelmezni, mert a rendszerváltozási folyamatnak az első szakaszában valóban szükségszerű volt a tőkehiányos országban a külföldi tőke bevonása és a külső technológiának a gyorsított átvétele. Emlékszünk erre a nagyon nehéz, fájdalmas, sok veszteséggel járó átállásra. De az első évtized után már autonóm fejlődési pályán kellene lennünk, mint ahogy néhány sorstársnak Észtországtól Szlovéniáig, többé-kevésbé sikerült. Én itt történelmi zsákutcát látok, és ebben a zsákutcában még mindig előre igyekszik a magyar politika.

– Ezt hívják úgy, hogy a közepes fejlettség csapdája, amiben lubickolunk?

– Igen. Bizonyos fejlettségi szintre tőkebevonással, technológia-átvétellel el lehetett jutni, különösen rengeteg uniós felzárkóztatási pénzzel megoltva. A nagy kérdés, hogy innen hogyan tovább. Ezért mondom én csodálkozással, hogy az elmúlt tíz évben nem a magasabb szintre lépés, a jobb minőség, a magasabb képzettségi szint, a tudásigényes ágazatok megtámogatása az irány, hanem a külföldi (immár dominánsan keleti) tőke felé fordult a kormány. Egészében a külső tőkétől függő irányhoz való visszafordulás lett a kormánypolitika. Nem ezt hirdeti, de ezt csinálja az Orbán-kormány. Közepesen képzett emberekkel azonban nem lehet nagy értéket előállítani. Itt lép fel az, ami nem speciálisan magyar ügy, az a bizonyos *Middle Income Trap*. Én inkább azt mondanám, hogy a közepes fejlettség ez egy állapot, amibe be lehet szorulni, de nem csapda. A közepes fejlettségi szakaszból vissza lehet csúszni az elszegényedés irányába, erre szerencsére kevés példa van. Inkább ott történhet ez meg, ahol népességrobbanás nyomán sok a gyerek, a szegény. Nyilvánvalóan ez nem az európai, nem a magyar eset. Nálunk inkább felfelé kellene lépni, mert ha egyre kevesebben vagyunk, akkor az a kevés gyermek, aki későbbi munkavállaló, adófizető lesz, legyen a lehető legképzettebb, legtermelékenyebb. Termelékenysége révén legyen kellő jövedelme, amiből saját magát eltartja, és a társadalmi transzferen keresztül az idősebbeket, a nemzet másik felét is.

Ha viszont ebben a közepes fejlettségben bennragad egy ország, ráadásul még a népessége is csökken, akkor a kilátások egyértelműen drámaiak.

– Én azt éreztem önnel ellentétben, hogy ezt a modellt Orbán Viktor meg is hirdette 14 éve, úgy nevezi, hogy „munkaalapú társadalom”. De van-e a közelében olyan szakember, aki felismeri, hogy milyen összefüggés van a munkaalapú társadalom és a közepes fejlettség között?

– A magyar tudományosság elég világosan bemutatta, hogy mit nem szabad csinálni, és abban is meglehetősen erős a szakmai egyetértés, hogy mit kellene csinálni. Ez a munkaalapú társadalom, ami a gyakorlatban olcsó bérű, bedolgozói, összeszerelői státuszra ítéli Magyarországot. A 21. század európai viszonyai között a kivezető út a tudásalapú társadalom. Ebben a viszonylag megosztott magyar társadalmon belül is nagy egyetértés van. Viszont kétlem, hogy a miniszterelnök közelében akad olyan munkatársa, aki ezt elmondhatná neki. Azt látom, hogy a miniszterelnök úgy választja ki a hozzá közelállókat, hogy lehetőleg azok azt mondják, amit ő szeretne hallani.

– Mire készüljünk 2025-ben?

– Itt állunk egy olyan évnek a küszöbén, amelyikre a kormány újból megígérte a gyors gazdasági növekedést. Megígérte 2024-re is, csak éppen nem sok lett belőle. Sőt, megígérte 2023-ra, abból meg egyenesen zsugorodás jött ki. Elfogytak az ötletek, elfogytak a gondolatok. Ugyanazt megígérik, mindig reménykedve egy külső csodában, egy Deus ex Machinában. Mostanra Kína lett volna ez, a keleti nyitás. Csakhogy a külkereskedelmi adatok azt mutatják, hogy ebből minden lett, de haszon az nem. A magyar kivitel alig emelkedett Kína irányába, a behozatal viszont brutális mértékben nőtt. Ebben persze nem vagyunk egyedül, viszont mások most kezdenek kapcsolni, és újragondolják a Kínától való függés ügyét. Mostanra merült fel az európai szuverenitás gondolata. Európai szintű gazdasági szuverenitás? Nem könnyű, de talán megvalósítható. Ezzel szemben a nemzeti gazdasági szuverenitás nem is lehetséges, komolytalan. Erről a kormányzati deklarációról nem mondhat mást az elemző, csak azt, hogy megalapozatlan.

Most ismét csak olyan külső remények éledeznek, hogy lesz talán valami külön deal Amerikával. Erre utalt már a miniszterelnök is: ha az Unión belül nekünk olyan a helyzetünk, amiyen, akkor majd ő leboltolja ezt Amerikával.

Csakhogy itt nem látszik sem a racionalitása, sem a realitása a dolognak. Ez illúzió. Az illúzióra épülő politika pedig nem tud tartós lenni. Egy darabig hitegetheti magát az ember, de aztán bekopog a valóság. A valóság egyébként bekopogott 2023-ban, 2024-ben, láthatjuk a magyar gazdasági teljesítményt. Hiába erőlködtek a cégek, a háztartások, az emberek. A gazdasági növekedés alapvetően az állam egyre rosszabb hatásfokú működése és a kormányzat kiszámíthatatlan, voluntarista döntései miatt elakadt. Itt tartunk. 2025-ben majd lehet reménykedni, hogy talán jön egy megvilágosodás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: