Lévai Richárd: nem biztos, hogy a választást meg lehet nyerni a közösségi médiában, de elveszíteni talán lehet

Ahogy korábban mi is beszámoltunk róla, Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a Vértanúk terén tartott gyűlésen beszélt a Fidesz választási veresége utáni felelősségre vonásról. A teljes beszéd szövegét itt lehet elolvasni:

„Kedves barátaim, köszönöm, hogy most szólhatok hozzátok. Vendég vagyok itt, nem fővédnök és nem szervező, és a saját nevemben beszélek. Azért jöttem, hogy megbeszéljük, mi is történt velünk az elmúlt vasárnap.

Kritikus pillanatban vagyunk. Ha rosszul értékeljük a helyzetet, akkor tévedni fogunk, és belehal a közösségünk. Vasárnap a nemzet döntött, és történelmi legitimációval a politikai ellenfelünk győzött. Mi pedig súlyos vereséget szenvedtünk. Ez tény. Ne tagadjuk a valóságot. Mi méltósággal viseljük a vereség keserű terhét, és bízunk benne, hogy az ellenfeleink méltósággal viselik majd a nagyarányú győzelmük súlyát.

Én egyéni képviselőjelölt voltam, végig harcoltam veletek, értetek ezt a választási küzdelmet is, mint megannyi csatát korábban. Tettem ezt úgy, tettem ezt úgy, hogy mindvégig tudtam, hogy a politikai realitás alapján nem én voltam a választás esélyese, és az országos listáról sem számíthattam mandátumra. Éppen ezek alapján úgy vélem, minden erkölcsi alapom megvan arra, hogy most a választások után elmondjam nektek, hogy miként látom a helyzetet.

A kampány végetért, és eljött a számvetés ideje, és bizalmat kell adnunk a nemzet többsége által megválasztott új kormánynak közös hazánk, Magyarország, a magyar nemzet érdekében. Sok harcot hagyunk magunk mögött, és sok csodálatos nemzeti vívmányt értünk el. Ezeket minden körülmények között meg kell védenünk. Ilyen például a családok támogatása. Ilyen a határaink védelme az ellenőrizetlen migrációtól. És ilyen a kettős állampolgársággal elindított nemzet újraegyesítő folyamat is.

De beszélnünk kell a vereség okairól. Mikor, ha nem most? Mi vezetett idáig? Ha ezt a lépést kihagyjuk, ha nem tudunk szembenézni önmagunkkal, akkor a vesztes oldalon ragadunk talán örökre. Lapogathatjuk egymás vállát. Csak idővel egyre kevesebb vállat fogunk lapogatni, amíg a végén már csak a sajátunkat. Van valaki, aki a felelősséget már nyilvánosan és egy személyben magára vette. Orbán Viktor, de ő az a személy is, akinek elvitathatatlan történelmi eredményei vannak az elmúlt 36 évben a magyar nemzet sorsának felemelésében is. A felelősség azonban sohasem csak egy emberé. A lelki ismeretvizsgálat, a keresztény konzervatív gondolkodás alapvetése. Ha ez eddig nem volt meg, vagy nem volt elég, akkor most van itt a pillanat, hogy elindítsuk. A választási vereségnek jól meghatározható konkrét okai vannak. Ez nem ködbevesző, meghatározhatatlan titkoknak az erdeje. Vegyük tehát sorba ezeket.

Súlyos vád volt ellenünk az állami politikai döntéshozatal és a magánvállalati világ egészségtelen összefonódása és ezek feltárásának elmaradása. Most a nemzet minden jogi eszközt az új országgyűlés kezébe adott. Éljenek vele, de ne éljenek vele vissza. Ha valaki, bárki vétett a törvények ellen, arra a jog teljes szigora sújtson le. De vigyázzanak! Ártatlanokat meghurcolni senkinek nem áll jogában. A nemzet nem erre adott felhatalmazást, hanem az igazság feltárására. Nekünk ebben az igazság feltárására irányuló folyamatban minden támogatást meg kell adnunk az eljáró hatóságok részére akkor is, ha az eredmények fájdalmasak lehetnek.

A másik kritika, amelyet személyesen is alá tudok támasztani, az sok esetben a szakmaiság elnyomása volt partikuláris érdekek kis szerű karrierjobboldaliak törtetése által. Eközben a közösségünk sokszor nem védte meg a törtetők által eltaposodottakat. Sokszor félrenéztünk, mert attól tartottunk, hogy ha felemeljük a szavunkat ez ellen, kockáztatjuk a kormányzó képességünket, és ezáltal elveszítjük a hazánk számára kivívott vívmányokat. Vegyünk egy példát.

Hiába növeltük meg a forrásokat bizonyos szektorokban és alrendszerekben, ha sok szakmai kérdésre nem adtunk választ, vagy nem volt az a válasz elégséges. Nemcsak felülről lefelé, de alulról felfelé is transzparensen kell áramlania az információnak. Ez volt az egyik oka annak, hogy most sok százezer jobboldali gondolkodású honfitársunk az ellenfeleinknek adta a bizalmát és a szavazatát. Ezeket a magukat jobboldalinak mondó karrieristáknak, akik a kormányzás hosszú évei alatt érdekből ránk telepedtek, azt üzenem, azonnal és haladéktalanul távozzanak a közösségünkből. Bár gyanítom, bár gyanítom, hogy a legtöbben már múlt vasárnap este olyan este 9 óra tájékán ezt megtették.

Végül nem lehet megkerülni a keresztény konzervatív oldalon a cselekedet megítélésének kérdését. Gyümölcseiről ismeritek meg a fát. Azok, akik szavakban, érdekből, divatból keresztény elveket hirdettek, de a tetteik leküzdhetetlen teherként húzták le a közösségünket, távozzanak! Méltányosságból nem sorolunk még neveket, de kérjük, hogy távozzanak önként a közösségünkből.

Mi pedig, akik maradunk, legyünk akárhányan, emeljük fel a szívünket. Sursum Corda, nézzünk bátran a történelem új fejezete elé, és ígérjük meg magunknak, egymásnak és a hazánknak, hogy ezután jobban fogjuk csinálni. Emlékezzünk Szent István királyunk intelmeiből Szent Pál szavaira. Nem koronáztatik meg, csak aki szabályszerűen küzd. Ne felejtsétek el, a győzelem sohasem végleges, a vereség sohasem végzetes. Nekünk a hitünk és az emberi szív az erőnk. Egy új jobb oldalt kell építenünk, az ellenfeleinkkel közös hazánk és közös nemzetünk érdekében. Induljunk hát!”

A teljes beszédet itt lehet megnézni:

Lakner Zoltánnal beszélgetett Kéri László a Jelen podcastjának adásában a választásokról, az azt megelőző két év társadalmi folyamatairól és a jövőbeli kilátásokról. A politikai elemző szerint a kampány legfontosabb időszaka az utolsó egy hónap volt, március 15-től április 12-ig. „Szerintem máskor évek alatt nem történik annyi, mint ebben az időszakban, úgyhogy én ezt tartom a végső eredmény megmagyarázása szempontjában a legfontosabb időszaknak” – jelentette ki.

Úgy látja, március 15-e egyfajta főpróba volt, ahol a két politikai tábor tömegének mérete, minősége és a rendezvények üzenetei megmutatták, hogy egy hónappal a választás előtt ki mit akar. Kéri szerint március 15-ig az volt a kérdés, hogy a Tisza Párt meg tudja-e verni a Fideszt, utána viszont már az, hogy lesz-e kétharmad. Orbán Viktor ünnepi beszédét látva az elemzők számára is egyértelművé vált, hogy a Fidesz verhető.

A beszélgetésben Kéri László kitért a társadalmi részvétel fontosságára, párhuzamot vonva a mostani helyzet és a rendszerváltás időszaka között. Felidézte, hogy mindig is vitatta azt a nézetet, miszerint 1989-ben kizárólag elitmegegyezés történt, hiszen akkor is százezres nagyságrendű civil érdeklődő kör létezett. Emlékeztetett rá, hogy maga Orbán Viktor is a civil társadalom alulról építkező erejéről írta a szakdolgozatát 1986-ban.

„Ugye néha bennem volt, hogy kisapám, azért úgy elolvastatnám veled a 40 évvel ezelőtti dolgozatodat, hogy tanulj belőle, hogy 24 éves korodban sokkal okosabb voltál, mint 20 évnyi miniszterelnökség után” – mondta.

Szerinte a rendszerváltó pártok lényegében „lefejezték” ezt a civil mozgolódást, beszippantották a vezetőit, amivel a civil szféra évtizedekre elhalt. Ez a civil aktivitás éledt újjá 2024 tavaszán.

Az igazi fordulópontot számára 2024-ben az április 6-i Kossuth téri tüntetés jelentette. Magyar Péter kiadta a jelszót: se jobb, se bal, hanem magyar. Ezt először őszintén szóval  kapitális gicsnek éreztem, ami a populizmus határait feszegeti. És ott, ezen a téren éltem meg, hogy uramatyám, ez működik.”

Kéri öt dolgot figyelt meg: a tömeg méretét, a rengeteg fiatalt, egy újfajta patriotizmus megjelenését, az országos lefedettséget és azt, hogy a résztvevőket nem szervezte senki. Kéri szerint arra gondolt, ha ezt az öt dolgot valaki esetleg össze tudja majd tartósan kapcsolni, akkor itt ebből valami vadonatúj politika lesz.

Ezt követően jöttek létre a Tisza-szigetek, amelyek Kéri szerint az első hónapokban leginkább olyan fórumokként működtek, ahol az emberek azt hallhatták, amit a közmédiában nem. A kormánymédia támadásai szerinte akaratlanul is segítettek népszerűsíteni ezeket az eseményeket.

A Tisza-szigetek Kéri szerint fokozatosan fejlődtek: az egyszerű fórumokból először karitatív akciókat szervező közösségek lettek, például tűzifát és ruhát gyűjtöttek a rászorulóknak. Elmesélt egy esetet, amikor a müncheni magyarok egy kamionnyi iskolaszert gyűjtöttek össze és hoztak el Nógrád megyei falvakba.

Ezek az akciók szembesítették a jómódú, városi középosztálybeli aktivistákat a vidéki mélyszegénységgel. Ez őt is mélyen megérintette.

Szerinte tízezrek tanulták meg a karitatív tevékenységnek az addig nem létező mintáit, és ők finanszírozták ezt. Ez a folyamat szerinte segített lebontani a budapesti és a vidéki Magyarország közötti falakat.

Ezt kezdetben Budapesten sem akarták elhinni. Míg Kéri és a felesége vidéken arról mesélt, hogyan állnak össze egyetlen nagy összképpé a gazdasági és politikai folyamatok, a fővárosban arról kellett győzködni az embereket, hogy vidéken megváltozott a hangulat. „Hát úgy tudtuk, hogy a vidék az a Fideszé. Mit kerestek ti vidéken? - kérdezték. Szabályos hittérítő munkát kellett végeznünk ebben az értelmiségi táborban.”

A Fidesz minderre folyamatosan megkésetten reagált, a Digitális Polgári Körökkel azt másolták le, amit a Tisza másfél évvel korábban az online térben csinált, csakhogy akkorra ők már rég kiléptek a fizikai térbe, és helyben szerveződtek.

Magyar Péter közben bejelentette, országjárásra indul. Kéri kezdetben ezzel kapcsolatban is szkeptikus volt. „Én akkor megint húztam a számat, hogy hányszor hallottam én ezt már, és hányszor nem lett belőle semmi. Csak egyet nem gondoltam, hogy valaki tényleg országot jár.”

Pedig Magyar épp ezt tette. Gyakorlatilag két éven át folyamatosan személyes kampányt folytatott. Elment a legkisebb településre is, és nemcsak beszélt, meg is hallgatta az ottaniak problémáit. „Ennek a legfontosabb szála az, hogy ment, ment, ment, és hogyha már ment, megadta a személyesség élményét, és azok az emberek bizonyos fokig mind meg is változtak. Ott volt bennük a tudat, hogy hát kezet fogott velem a Péter. Hát szelfit csináltunk vele, el tudta hitetni az egyenrangú állampolgári minőséget.”

Idővel a Tisza-szigetek eljutottak a politikai cselekvés szintjére is.

Kéri szerint a Tisza részéről hatalmas innováció volt, hogy a jelölteket nem egy pártközpontban választották ki, hanem a helyi közösségek termelték ki magukból. Ez a modell sikeresnek bizonyult: a sok, országosan ismeretlen jelölt sorra győzte le a Fidesz ismert politikusait. Szerinte előtte újságíróknak is sokat kellett magyaráznia, hogy az országos ismertség nem minden.

Az elemző úgy látja, a választás estéjére a Fidesz alól „elhalt a bázis”, a hierarchia megmaradt, de már nem volt, aki elvégezze a terepmunkát, szemben a Tisza több tízezres, lelkes aktivista hálózatával. „Egy tízezres Pest megyei településen a polgármester egyedül tömködte be a választási cédulákat, és a Tisza-aktivisták ott röhögtek, mert ők meg 30-40-en mentek.”

Orbán Viktor pedig az utolsó pillanatban szállt be. „Én olyat még nem láttam, hogy egy kampányban a miniszterelnöki kampánybuszt egy nappal a választás napja előtt indítják be”- hangzott el Lakner Zoltán és Kéri László beszélgetésében. „Elképesztő időzavarban volt végig a Fidesz,  egyre távolabbról futottak az események után.”

És Orbán Viktor mintha mindebből semmit sem vett volna észre. „Hárommillió embert leukránügynöközött. Hát, kisapám, ez azt jelenti, hogy te 16 év kormányzás alatt nem tudtál olyan bázist teremteni, mint az ukránok.”

A jövőt illetően Kéri László úgy véli, a Tisza-szigetekre a után még nagyobb szükség lesz.

Ezzel párhuzamosan egy új parlamenti kultúra is kialakulhat, ahol a képviselők szorosan kötődnek a helyi közösségeikhez, és nem csak „nyomógombok” lesznek. „Őket nem lehet rábeszélni arra, hogy csukott szemmel legyenek kormányhívők, a társadalmi hátterük annyira erős, hogy ezt nem lehet elnyomni” - véli. Mindez persze egy állandó, de természetes ütközést fog eredményezni, amit a kormánynak kezelnie kell.

„Viszont emiatt egész más lesz a helyi politikai részvétel, és kialakulhat ennek a magyar nyelvből hiányzó citoyen létnek, az állampolgári létnek a természetes,  folyamatos gyakorlása, kialakulhat a képviselők ellenőrizhetősége. Ez két nagyon nagy előrelépés.”

A beszélgetés végén Kéri arról beszélt, hogyan lehet megszólítani azt a 2,25 millió embert, aki a Fideszre szavazott. Három lehetséges utat vázolt fel: az egyik a Magyar Péter által képviselt békülékeny hang, amely szétválasztja a rendszer haszonélvezőit a szavazóktól. A másik egy „terápiás” megközelítés, amely türelemmel próbálja megértetni a csalódott fideszesekkel, hogy nem történt világvége.

A harmadik, amitől tart, az Orbán Viktor és a Fidesz-vezérkar revansvágya. „Fél év múlva visszajövünk, összekapjuk magunkat” - idézte a fideszes érvelést. Szerinte ennek jele az is, hogy Orbán Viktor azt hangsúlyozza, milyen nagy még mindig a bázisuk, akkora  2014-ben megnyerték vele a választásokat.

Úgy véli, Orbán Viktor személyisége a legnagyobb gátja a Fidesz megújulásának.

Kéri László szerint a legnagyobb feladat az lesz, hogy a Fidesz kétmilliós szavazótáborával elhitessék: ők is jól járnak a rendszerváltással.

Török Gábor politikai elemző szerint a külföldről és átjelentkezéssel leadott voksok is módosították a végeredményt.

Azt írta: „A külképviseleti és átjelentkezős szavazatok még emeltek az eredményen, a Tisza 3,3 millió fölé ment, a Fidesz közel 30 ezerrel haladta meg a 2014-es eredményét.”

Török Gábor kitért arra is, hogy milyenek lettek volna a számok a levélszavazatok nélkül.

Biztosan mindannyian emlékszünk és sokáig emlékezni is fogunk azokra a képekre, amikor boldog, euforikus hangulatban ünneplő fiatalok lepik el Budapest utcáit a TISZA választási győzelme után. Bejárták a képek, videók a világsajtót is, hirtelen érdekes, menő, régóta nem tapasztalt módon beszédtéma lett Magyarország.

Azt már sokan leírták, hogy nagy valószínűséggel a sosem látott számban aktivizálódott 30 vagy 40 év alatti korosztályok döntötték el a választást, és juttatták Magyar Péteréket kétharmados győzelemhez, sőt, valószínűleg egyáltalán a győzelemhez. Majd a statisztika pontosan meg fogja válaszolni, hányan vettek részt első választók, hány 40 alatti fiatal ment el szavazni, hány olyan volt közülük, aki még sosem érezte fontosnak a voksolást, de most igen.

A korábbi években Bangladesh, Nepál vagy épp Irán és Grúzia példája is mutatta (de sorolhatnánk még pár országot), ahol a dühös fiatalok felléptek a rendszer ellen, és akár véget is vetettek neki, de mindenképpen jelezték: nem tűrnek tovább.

Ha Immanuel Wallerstein vagy Szűcs Jenő nyomán arra gondolunk, hogy a nagy forradalmi (és nyomukban gazdasági-társadalmi) hullámok általában a periférián indulnak és haladnak a centrum felé, akkor ezt a 19-20. századi elméletet a korunk globális világára átfordítva azt látjuk, hogy igen, az elmúlt években volt egy befelé haladás a legfejletlenebb harmadik világbeli országoktól az eggyel fejlettebb államok - a félperiféria - felé. Most pedig a magyar eseményekkel megérkezett Európába is ez a hullám, és ha még csak a félperiférián lévő nem túl fejlett magyar társadalom ébredt is fel egyelőre, minden bizonnyal számolhatunk azzal, hogy a Z-generáció mindenhol nagyobb beleszólást fog követelni magának a politikába. És erre jobb, ha felkészül Franciaországtól Kínáig, Oroszországtól Amerikáig mindenki. Nem tartható már, hogy Orbánhoz, Putyinhoz, Trumphoz, ajatollahokhoz és aggastyán uralkodókhoz hasonló vén trottyok irányítsák ezt a világot. Ha javasolhatok valamit: jobb, ha megadják nekik előzékenyen a nagyobb beleszólást, és ez egyébként vonatkozik a TISZA pártra és az utánuk jövőkre is itthon.

Először is, és ez talán legfontosabb: NEM FÉLNEK. Nagyon fontos, hogy ezeknek a srácoknak, lányoknak Orbán meg a verőlegényei, Kocsis Máté meg a társai bohócok, és legkevésbé sem valami félelmetes politikusok, vagy tiszteletreméltó vezetők. Kiröhögik őket, javarészt le is nézik, buta boomerekként könyvelik el őket. Tavaly, amikor tavasszal valamikor Orbánék bejelentették, hogy betiltják (haha) a Pride-ot, a fiam mondta, hogy ők a haverjával kinéznének. Még nem voltak 16 évesek. Ok, mondtam sunyin provokálva őt, de amúgy be van tiltva, nem féltek? Mire ő mérhetetlen megvetéssel az arcán: EZEKTŐL? Akkor már tudtam, hogy jó lesz minden, ezen az oldalon ezt a meccset elvesztette a hatalom.

Másodszor: saját kommunikációs forrásaik és platformjaik vannak, hadd ne soroljam őket, felét se ismerem, és ez így van jól. Ők lettek a legnagyobb mémgyártók, a TISZA hatalmas elérései és az állampárt szánalmas számai közti különbség legfőbb részesei.

Sosem voltam annak a híve, és roppant károsnak is tartottam az idősebb generációktól a „bezzegamiidőnkben” meg az „ezekamaifiatalok” hozzáállást, korábban sem, amikor még nem volt ekkora a generációs szakadék idősek és fiatalok közt. Ma azonban kifejezetten megmosolyogtató, ahogy az idősebb generáció próbál valami vélt fensőbbségtudattal viszonyulni a fiatalokhoz. Azokhoz, akik jó eséllyel sokkal többet tudnak a minket körülvevő világról, mint ők, sokkal jobb skillekkel rendelkeznek ahhoz, hogy az elkövetkező évtizedekben létezzenek. Az én negyvenes-ötvenes generációm dugig van olyanokkal, akik az okostelefont se tudják kezelni, és akkor az idősebbekről nem is beszéltem. Ezek a korosztályok már most el vannak veszve a világban, abban a világban, amelyben a gyerekeik, unokáik vígan lubickolnak.

A technológia, az internet, a mesterséges intelligencia megmutatta, hogy a gyerekek elképesztő dolgokra képesek, és messze fölötte állnak a szüleiknek – erre Gundalf tökéletes példa volt, ahogy hülyét csinált a „profi” titkosszolgálatból. Egyben ikonikus pillanata is volt a rendszerváltásnak.

Most persze páran talán felháborodnak, mert azért ez valóban kemény mondat. Miről beszélek?

Ez egyébként önmagában is forradalmi változás, nagyon nehéz is lesz kezelni, de ez a feladat, kérjük meg a gyerekeinket, mint a telefonunk beállításánál, majd segíteni fognak.

Nagy általánosságban elmondhatjuk: egy 17-20 éves fiatal sokkal jobb képességekkel rendelkezik ahhoz, hogy boldoguljon a következő 2-3 évtizedben, (amiről fogalmunk nincs, mit hoz, maximum halvány sejtéseink) mint a szülei, pláne a nagyszülei. És szintén nagy általánosságban független attól, hol él, milyen családban, milyen szociokulturális gyökerekkel rendelkezik.

Tavaly szintén a fiam egyik produkciója volt, hogy 15 és fél évesen egy óra alatt megtervezett egy családi utazást külföldre, tokkal-vonóval, repjegyfoglalás, szállásfoglalás, autóbérlés, egyéb ügyintézés, egy kilencnapos program felvázolása éttermekkel, látnivalókkal, pontos utazási időkkel és helyekkel. Kompletten. És ezt nagyon sok kortársa ugyanígy meg tudja csinálni. Könyvet nem olvas (mármint regényt vagy ilyesmi), mert szerinte ezek idejétmúlt adathordozók, viszont ha leteszem Barcelona vagy New York random pontján, boldoguljon, ahogy tud egy telefonnal, simán megoldaná. Vagy azt mondom neki, hogy rakjon már össze egy előadást poénból (mert persze erre senkinek nincs szüksége normál esetben) arról, hogy Budapesten milyen közlekedési változásokra lenne szükség, mit csinálna, ha ő lenne a főpolgármester, azt is, sőt, még valami prezit is csinálna belőle igen rövid idő alatt.

és aki azt gondolta még a fociról is, hogy úgy működik, mint a 70-es- vagy 80-as évek tesztoszteron- és gerozánszagú öltözőiben. Hát nem. És minden más sem úgy működik, sőt, már úgy sem működik semmi, mint a Covid előtt. Már az is nagyon múlt idő.

Annyit még, ha már múlt idő, hogy a mi generációnknak is jutott egy rendszerváltás, még ha nagyon más is, mint a mostani, de nem jutott egyetlen katartikus pillanat. Ilyen nem nagyon volt 1989-90-ben, legalábbis a fiatalabbaknak nem, a legtöbbünk feje felett elment a történelem, elhúzták hónapokig, nem volt a miénk, nem volt az, hogy na, ezeket jól elzavartuk most, nem volt utcai ünneplés, eufória. Nem volt az az érzésünk, hogy forradalmat csináltunk, vagy legalább egy kis lázadást.

És igen, ez a mostani, lázadás, ez felkelés, ez forradalom. Katarzis. És bele fogják ordítani a képedbe, hogy alkalmatlan vén hülye vagy, meg még csúnyábbakat, és a mocskosfideszezés ehhez képest semmi. Igen, tiszteletlenek, de hát mi okuk volna egy Orbánt, egy Szijjártót vagy egy Lázár Jánost tisztelni – lássuk be, semmi.

Mi pedig sürgősen köszönjük meg nekik.