hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Hétvégente cápákkal úszunk és azt esszük, amit magunknak fogunk” – magyarként a Bahamákon

Barbara két és fél éve él a karibi szigeten, amit a legtöbben földi paradicsomként ismernek. Elmesélte, mi igaz ebből, milyen a helyiek munkamorálja és mennyire változtatta meg az életüket a járvány.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

December elején megjelent cikkünkben külföldön élő magyarokat kérdeztünk, akik a járványügyi korlátozások miatt nem tudtak hazalátogatni karácsonyra, és olyanokat is, akik a nehezített pálya ellenére bevállalták az utat.

Utóbbiak közé tartozott Barbara, akit nem mindennapi lakóhelye miatt arra kértünk, meséljen részletesebben is arról, milyen az élet a Bahamákon, mi van a képeslapra illő pálmafák és homokos strandok mögött.

Elöljáróban annyit, hogy a valóság közel sem olyan rózsaszín és idilli, amilyennek első hallásra tűnhet, a koronavírus megjelenése óta pedig ez hatványozottan igaz. De a többit mondja el ő.

– Hogy kerültél a Bahamákra?

– Ugyanannál a nagy, nemzetközi könyvvizsgáló cégnél dolgoztam már korábban is, mint most, csak a párizsi irodájukban. Volt egy olyan lehetőség, hogy aki másik kirendeltségre való áthelyezést szeretne, feltölthette az önéletrajzát egy erre szolgáló felületre. Én is így tettem, de nem jelöltem meg konkrét helyszínt, és később el is feledkeztem az egészről.

hirdetés

Már visszaköltöztem Budapestre, amikor 2018 májusában jött egy megkeresés a bahamai irodából, hogy keresnek valakit az enyémhez hasonló tapasztalattal. Nagyon meglepődtem, de végül elfogadtam az ajánlatot, amit egy háromkörös interjú után kaptam. Szeptemberben költöztünk ki a párommal, aki amerikai állampolgár, de már Párizsban is együtt éltünk.

– Mit szóltak a döntéshez a családtagjaid és barátaid?

– Érthető módon kicsit sokkolta őket, mivel alig egy évet töltöttünk csak otthon az újbóli költözés előtt. De persze megértették, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, és ki kell használni.

– Tudtál valamit a szigetről a költözés előtt az olyan közhelyeken kívül, mint a pálmafák, homokos tengerpart, földi paradicsom?

– Őszintén szólva nem igazán. A költözés előtt soha nem jártam még ott, de látatlanban is mindig vonzott a partmenti élet, nagyon szeretem a meleget és a vízi sportokat is. A párom véleménye is sokat nyomott a latban, mivel ő velem ellentétben járt már a szigeten, és meggyőzött, hogy érdemes kipróbálni.

A bűnözési ráta ugyan elég magas, majdnem Mexikóval van egy szinten, ami kicsit riasztó volt, összességében még sincs ok félelemre. Több a lopás és a betörés, mint Magyarországon, de nem olyan rossz a helyzet, mint amire számítottam

– Hogy ment a beilleszkedés?

– Egy-két leendő kollégámmal sikerült felvennem a kapcsolatot már azelőtt, hogy megérkeztünk, közülük többekkel elég szoros barátság köt össze a mai napig. Szerencsére az itt élők többsége nagyon befogadó, a helyiek és a külföldiek egyaránt. Szíves fogadtatásban volt részünk, az első napokban szerveztek egy munka utáni összejövetelt is, hogy még könnyebben meg tudjuk ismerni egymást.

– A munkamorált milyennek érzed a magyarral, illetve európaival összehasonlítva?

– Különbözik, de az én helyzetem speciális, mert a munkaköröm eleve nagyon stresszes és kemény terület. Párizsban rengeteget túlóráztam, egy évből legalább 6 hónapban reggel 9-től este 10-ig dolgoztam, és a maradék időben se nagyon tudtam végezni fél 8 előtt. Kemény időszak volt. A Bahamákon ehhez képest jobb a helyzet, viszonylag normális időben be tudom fejezni a munkát, kivéve határidős projektek idején.

Az itteniekre alapvetően igaz a sztereotípia, hogy lazábban veszik a dolgokat, nem sietnek el semmit, nehezen lehet kizökkenteni őket a saját tempójukból. Ezt főleg ügyintézés során volt nehéz megszokni, amikor egy 10 perces elintéznivaló végül 2 órát vesz igénybe. Cserébe azzal szemben is sokkal megértőbbek, ha te nem készülsz el időben valamilyen feladattal.

– A sziget másik arcát, ami a turistáknak mutatott idilli kép mögött van, mennyire látod?

– Valóban igaz, hogy a paradicsomi idill nem minden. Látszik, hogy létező probléma a szegénység, messze nem csak milliomosok élnek itt. A fővárosnak van egy Over-the-Hill nevű része, ahol kis házak sorakoznak nagyon szorosan egymás mellett, a közbiztonság itt a legalacsonyabb.

A munkámból kifolyólag rálátok arra, milyenek a bérek az egyes pozíciókban, és sajnos óriási a különbség mondjuk egy bolti eladó és egy vezető beosztású irodai dolgozó fizetése között. Az élelmiszer kivétel nélkül nagyon drága, mivel sziget lévén mindent importálnak, így az árak az amerikai szint kétszeresét is elérhetik. A minimálbér viszont alacsony, szinte lehetetlen normálisan megélni belőle.

– Te miért szeretsz ott élni?

– Tipikus strandolós napokat nem igazán szoktunk tartani, a vízi sportlehetőségek sokkal jobban vonzanak. A párommal elkezdtünk szabadmerülni és halat fogni manuális, gumis szigonnyal (a szigonypuska nem megengedett, ez viszont igen). Nagyon szeretem, hogy azt esszük, amit magunknak fogunk. Különösen, hogy annak ellenére, hogy szigetről van szó, nincs kimondott halpiac és a boltokban sem lehet helyi, friss fogást kapni. Emellett lenyűgöző az állatvilág is: a minap például cápákkal úsztunk, mert nemzeti ünnep volt és egy ismerősünk megkérdezte, nincs-e kedvünk vele menni. Az ilyen élményekért éri meg igazán, de ezek többnyire hétvégékre koncentrálódnak, a munkanapok nem sokban különböznek attól, mintha bárhol máshol élnénk.

– Mi az, ami hiányzik Magyarországról?

– Elsősorban a családom és a barátaim, illetve az, hogy elérhető áron lehessen ételt venni. A kakaós csiga és a túró rudi hiánycikk, pörköltet viszont itt is szoktam néha készíteni. Ha magyaroknak mondom, nem hiszik el, de az a helyzet, hogy otthon a Bahamákhoz képest sokkal szervezettebb minden. Könnyebben lehet információhoz jutni, jóval kezelhetőbb a bürokrácia és az adminisztráció.

– Mennyire változtatta meg a mindennapokat a vírushelyzet?

– Az eleje nagyon nehéz volt. Ez egy kis sziget rosszul felszerelt kórházakkal, a miniszterelnök pedig pontosan tudta ezt, mivel korábban az egészségügyben dolgozott. Ezért amikor március közepén diagnosztizálták az első esetet, elővigyázatosságból azonnal teljes lezárást rendelt el.

Hónapokig kijárási tilalom volt hétvégente, még boltba se lehetett menni, nemhogy strandra. Ezt a bezártságot rettentő nehéz volt elviselni, főleg úgy, hogy itt nincs nagy tömeg, szóval kockázat nélkül kimehettünk volna legalább futni vagy sétálni, mégsem engedték. Június közepéig a teljes part zárva volt, még azok se mehettek a vízbe, akiknek a házához tartozott egy külön bejáratú szakasz. A sziget legnagyobb vonzerejét vették el.

A boltokat is korlátozták, előfordult, hogy csak heti három nap tarthattak nyitva. És ez csak az élelmiszerboltokra vonatkozik, az összes többit teljesen bezáratták. El lehet képzelni, mekkora tömegjelenetek alakultak ki emiatt, nekünk például egy alkalommal négy órát kellett várnunk, mire bejutottunk. A húsvéti szünet öt napja is teljes karanténban telt, végig otthon kellett ülni, azelőtt külön stresszes volt a bevásárlás. Pár hétig, amíg ez az állapot tartott, komolyan gondolkodtunk rajta, hogy azonnal el kéne költöznünk, de persze a határok is zárva voltak. Úgy éreztük magunkat, mintha börtönben lennénk.

Július elején kezdtek lazítani, onnantól már lehetett külföldre utazni, de vissza csak negatív teszttel engedtek – kivéve azokat, akik 72 órán belül megfordultak.

Ebből lett a baj, mivel nagyon sokan járnak át Floridába vásárolni, és persze ők behozták a vírust. Így kezdődött a második hullám augusztus közepén, újabb kemény lezárással és hétvégi kijárási tilalommal.

Ez tartott októberig, azóta már viszonylag jó a helyzet: éjjel továbbra se lehet kimenni, de hétvégén már igen, nyitva van a part, és negatív teszttel a turisták is karantén nélkül utazhatnak be.

Sor a bolt előtt karantén idején

– Hosszú távra tervezel ott?

– A szerződésem eredetileg két évre szólt, tavaly hosszabbították meg még egy évvel, most július végéig érvényes. Ha tovább akarnék maradni, valószínűleg lenne rá lehetőség, de még nem döntöttük el. Szeretnék más területen is dolgozni, a könyvvizsgálatot már nem nagyon szeretem csinálni. Annak idején Párizsból is emiatt jöttünk el, szóval most már tényleg szívesen váltanék. Itt élni viszont szeretünk, úgyhogy az is benne van a pakliban, hogy a szigeten próbálok másik munkát találni. Egyelőre még minden képlékeny.

Barbara kalandjait Instagramon @hyperactivebee néven lehet követni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Éjszakás voltam... a haldoklók sikolyai... azt hittem, megőrülök” – két ápolónő elmondja, miért nem írják alá a szerződést

Gyöngyi és Csilla ápolónőként dolgoztak. Egyikük egy covid-osztályon, másikuk egy koraszülött intenzív osztályon. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket.
Fartek Patrícia interjúja, fotó: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Több egészségügyi dolgozó is elhagyta a hivatását március elsejével. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Vannak, akik több mint 20 év után álltak fel. A Szeretlek Magyarországnak két ápolónő beszélt arról, miért hozták meg ezt a nehéz döntést.

Gyöngyi egy covid-osztályon dolgozott ápolónőként. Nem írta alá az új szerződést. A hétvégén letelt az utolsó műszakja.

"Hogy mi zajlik bennem? Hetek óta gondolkodtam, mit tegyek. Félelem, düh… mi lesz a családommal, ha nem írom alá? De mi lesz velem, ha aláírom? Egyre feszültebb voltam, már nem volt kedvem bemenni dolgozni. Dühített. Mintha egyedül maradtam volna a döntésemmel. De az élet, a szerencse mellém állt. A barátnőm, aki szintén ápolónő, döntött, és büszke volt. Nem bírom tovább menjünk innen… segített megérteni, hogy magamat és a családomat kell néznem. Imádom a szakmámat, szeretem a betegeket, de nem bírom tovább. A covid-osztályra kerültem tavaly novemberben. Az első napom borzalmas volt, azt hittem, hogy megfulladok. Téptem le a ruhát és a maszkot, már az sem érdekelt, ha elkapom a vírust. De a pokol még csak ezután kezdődött.

Éjszakás voltam, jött a mentő és csak jött a mentő... a haldoklók sikolyai… azt hittem, megőrülök... Húztuk az oxigénpalackokat. Olyan nehezek voltak, hogy reggel már alig bírtunk menni. A halottakat dupla zsákba csomagoltuk. A szívünk szakadt meg, hiszen az előbb még láttam a könyörgő szemét, fogta a kezem. Szakadt rólunk a víz, az izzadtság csípte a szemünket, az arcunkat, már elviselhetetlen volt. Lelkileg összetörve, sírva mentem haza.

Jeleztük a vezetőségnek, hogy nincs védőruhánk: nem volt maszkunk. Kiégtünk, elfáradtunk, 12 órát voltunk a védőruhában pihenő nélkül. Nem tudtunk inni, vécéről csak álmodtunk. Azt mondta a vezetőség, ha nem bírjátok, betegállomány. De akkor miből élünk? És húztuk az igát megroggyanva tovább. Akkor jöttem rá, hogy senkit nem érdekel, ha betegen dolgozom, ha belerokkanok. A covid-pótlékainkat hol kaptuk, hol nem.

Aztán jött ez a megalázó szerződés, amit már nem bírtam megemészteni. Eddig is belém rúgtak. Ha aláírom, mi lesz, még a rabszolgájuk is legyek? Pótlék nincs, elvették. Covid-pótlék sincs, elvették. Hát most már ingyen dolgozzak? Belém rúgnak, és még adjam hozzá a nevemet is? Döntöttem, nem írom alá. Szabad ember akarok lenni. A hivatásomat szeretetből akarom végezni, és nem kényszer alatt.

Hogy most mi lesz? Pihenek, elmegyek a munkanélküli segélyért. Már tanulunk németül a barátnőmmel, júniusban utazunk Ausztriába. Már várnak ránk a kollégáink, akik hamarabb feladták. Megyünk, hátha több megbecsülést kapunk, ahol hagynak minket dolgozni".

hirdetés

Csilla diplomás ápolónő egy koraszülött intenzív osztályon. Illetve csak volt. 23 év és 6 hónap után szombaton kezdte meg az utolsó műszakját.

"Ápolónő vagyok akkor is, ha éppen nincs munkám vagy nincs "jogállásom". Sok éve dolgozom - illetve dolgoztam. A múltidő idegen, még nem áll rá a szám. Abbahagyom, nem írok alá. Nem fogadom el az új jogállást, mert nem értek egyet vele. Nem írom alá, mert vannak más lehetőségek is az életemben.

Mélyen elítélem, ahogyan ezt az egész jogviszonyváltást az állam keresztülverte rajtunk. Életbevágó döntésre kényszeríti az ápolói és egészségügyi társadalmat egy pandémia közepén gyorsan, gondolkodási idő nélkül. Térdre kényszerít bennünket. Egy segítő szakmát, egy olyan szakmát, amely nemcsak a két kezével, hanem a szívével, a lelkével is dolgozik.

Nem vagyok politikus, nem értek a nagy játszmákhoz. Én az elszenvedője vagyok ezeknek. Csalódott vagyok! Csalódott a vezetőinkben, a hangnemben, amit megütnek velünk szemben. Csalódott vagyok azért, mert kizsigerelnek bennünket a hivatástudatunkkal visszaélve. A mi szakmánkhoz kell, hogy pihenni tudjunk lelkiismeretfurdalás nélkül, hogy a kolléganőnknek ne kelljen miattunk dolgozni 250 órát, amikor szabadságon vaqy táppénzen vagyunk.

Létbiztonságra van szükségünk, hogy amikor a haldokló gyermek szüleit kell segítenünk, ne azon aggódjunk, hogy otthon nincs pénz a gázszámlára vagy kenyérre.

Sok minden hiányzik a mai ápolóknak, hogy azok tudjanak maradni, akik lelkesen beültek az iskolapadba, hogy ezt a hivatást űzzék. Ha találkoznak egy "rossz" ápolóval, gondolják végig, hogy hogyan és miért jutott idáig, hiszen ő nem utálatból választotta a szakmát! Próbáljanak meghallani minket!

Eltörlik a munkavállalói jogainkat. Igaz, kaptunk fizetésemelést, de a legtöbbünknek ez olyan embertelenül kevésről indult, hogy ma sem érjük utol az átlagot sem. Ha utol akarjuk érni magunkat, másodállás kell, amelyet most hirtelen és nem megfelelő körültekintéssel kezdtek el szabályozni.

Az indoklás az, hogy az egészségügyi dolgozó ne zsigerelje ki magát. Persze kiderült, hogy ha rengeteg ápoló nem ápol másodállásban, dugába dől minden, mentők és intenzív osztályok kapacitása szűkül jelentősen. Kaptunk is engedélyt azonnal arra, amit korábban nem dönthettünk el mi önmagunkról: dolgozhatunk akár 250 óránál is többet.

Sztrájkolni nem sztrájkolhatunk, a kollektív szerződések január 1-jén megszűntek. A felmentési, felmondási feltételek számunkra hátrányos irányba változtak. Az oszd meg és uralkodj elvén széthúzták az orvos és a nővér társadalmat. Ez nagyon sokat fog ártani a szakmának. Nincs értelmezhető mennyiségű új, magasan képzett ápoló.

A szakma elöregedett. A következő öt évben az ápolók, aneszteziológusok nagy része nyugdíjba megy. A 10-20 éve dolgozók pedig sorban hagyják el az egészségügyet vagy az országot.

A jövő számunkra elég sötéten fest. Nincs velünk lojális érdekképviseletünk, akik hathatósan fel tudnak és mernek lépni a nevünkben. Nincs megfelelő infrastruktúra, csak omló kórtermek és büdös öltözők. Nincs értelmezhető módon kiadott szabadság, sok helyen egy éve szinte semmilyen szabadság sincs. Nincs emberi időbeosztás a létszámhiány miatt. Állandó a variálás az emberekkel, hogy ki, hova, mikor, stb. Nincs elegendő frissen végzett ápoló.

Nem vesznek minket komolyan, sőt lassan emberszámba sem.

Pedig ez az egész az emberekről szól. Emberekről az egészségügyben. Betegekről és gyógyítókról. Az egészségügy nem csak egy sakkfigura egy táblán, ezért el kellene kezdeni figyelni rá, hogy mi történik benne!"


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„9 éve kezdődött, a mai nappal véget ért” – megrendítő sorokkal köszönnek el hivatásuktól az egészségügyi dolgozók

„Kegyetlenül megbecstelenítették a méltóságunkat, a szabadságérzetünket és az igazságérzetünket. Belekényszerítettek egy döntésbe, amit soha sem akartunk meghozni” – írja egyikük, aki nem kért a kötelező jogviszonyból.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

"Letelt az utolsó műszakom", "9 éve kezdődött, a mai nappal véget ért", "34 év és 7 hónap után nem írtam alá" - ilyen és ehhez hasonló posztok jönnek szembe a közösségi oldalakon. Egészségügyi dolgozók sora hosszú évek után adta fel március 1-jével a hivatását. Nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket.

"A mai nap a hátam mögött hagytam a szakmát, utoljára vettem fel a zsilipruhát, a Covid-védőruhát, utoljára léptem be annak az épületnek a kapuján amit a második otthonomnak tekintettem. Utoljára találkoztam a kollégáimmal, mint kollégák. Pár nap múlva egy teljesen új területen, teljesen más munkakörben fogok dolgozni. Akik ezt a hivatást választják, azok tudják hogy ezt a munkát alázattal, szeretettel lehet csak csinálni"

- írta egy Facebook-csoportban egy távozó egészségügyi dolgozó.

"A mai és holnapi nap igazi, történelmi gyásznap az egészségügy és a társadalom számára.

Számtalan kolléga (orvos, egészségügyi szakdolgozó, egészségügyben dolgozó- nem eü.végzettségű) utolsó munkanapja közalkalmazottként, és lehet, hogy legutolsó az egészségügyi pályáján. Sok ember ugrik vakon most a semmibe, a bizonytalanba-akár aláírt, akár nem. Ami most biztos: maga a BIZONYTALANSÁG.

Mindenki búcsúzik, keserves, véres kínkönnyeket sír a lelkünk. Megerőszakoltak mindannyiunkat. Kegyetlenül megbecstelenítették a méltóságunkat, a szabadságérzetünket és az igazságérzetünket. Belekényszerítettek egy döntésbe, amit soha sem akartunk meghozni"

- írja egy másik egészségügyi dolgozó.

hirdetés

Kiss László egy pszichiátriai szakkórház rehabilitációs osztályán dolgozott ápolóként. 29 év az egészségügyben. Ő sem írt alá.

"Természetesen hosszas vívódás után hoztam meg a döntésem az ESZJ elutasításáról. Az egyéni és kollektív jogfosztás verte ki nálam a biztosítékot, úgy gondolom alapvető jogaimat korlátozza a kormányzat, ráadásul egy félig kész törvénnyel, amelynek nem lényegtelen "töltelékeit" az aláírás után készítik el.

Szégyenletes, hogy egy egészségügyi vészhelyzetben, - amikor az ágazat dolgozói egyébként is a pandémia leküzdésére koncentrálnak - terhelik rá a döntés felelősségét a munkavállalókra.

Úgy gondolom, hogy

jelen helyzetben csak ezt a döntést hozhattam meg, már nem magamért, hanem a jövő egészségügyében dolgozókért"

- mondta a Szeretlek Magyarországnak.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Volt pofájuk! Elfogadhatatlan feltételekhez kötöttek egy évtizedek óta esedékes bérrendezést egy járvány közepén.”

Egy rezidens mesélte el, miért nem írta alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződését, és mindennek milyen következményei lehetnek rá nézve.
Fartek Patrícia, A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2021. március 02.

hirdetés

Hétfőn több egészségügyi dolgozó is távozott a munkahelyéről, ugyanis nem írták alá az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket. Lapunknak korábban két ápolónő mesélte el, miért döntött így.

De nemcsak azok mondtak búcsút az új szerződés miatt a hivatásuknak, akik már évtizedeket húztak le az egészségügyben. A Szeretlek Magyarországnak egy fiatal rezidens mesélt arról, hogy ő sem írta alá az új szerződést.

"Nem írtam alá, mert elvesztették a bizalmamat. Egy évtizedek óta esedékes bérrendezést elfogadhatatlan feltételekhez kötöttek, mindezt egy járvány kellős közepén. Volt pofájuk"

- kezdi a neve elhallgatását kérő rezidens, aki 2019 szeptemberében lépett be a 3 éves háziorvos rezidensképzésbe.

"185.000 Ft nettóért dolgoztam havonta. Ezt azért mondom el, mert ennyiért is hajlandó lettem volna maradni. Valamiért sok ember azt hiszi, hogy többet keresett egy orvos, pedig nem, tényleg ezért tanultunk minimum 6 évet az egyetemen.

2020 januárjától kaptam a Hiányszakmás Rezidensösztöndíjat, ez 150.000 Ft nettó bérkiegészítést jelentett havonta. Így volt egy ösztöndíjszerződésem és egy háromoldalú szerződésem az ÁEEK-kel és a képzőhelyemmel (egyetem).

hirdetés
Mindkettőben úgy fogalmaznak, hogy ha megszűnik a jogviszonyom, akkor vissza kell fizetnem a képzési díjat (kb. 70.000 Ft/hó) és az ösztöndíjat, mindezt jegybanki alapkamattal emelve. Másfél éve vagyok a rendszerben, ez az én esetemben 3,5 millió forintot jelent.

A háziorvosi képzésnél csak hosszabb szakképzések vannak, tehát a szakorvosjelöltek kénytelenek voltak aláírni, hiszen iszonyatos adósságot ró ránk az állam. A szakképzés különböző helyeken teljesítendő osztályos orvosi munkából áll, például gyermekgyógyászat, sürgősség, belgyógyászat, illetve a többségnek van egy állandó osztálya, ahova a gyakorlatok alatt is visszajár ügyelni, és ez a gyakorlata a leghosszabb.

A törvényt három nappal a béremelések bejelentése után hozták meg, ebben még például szerepel a két éves kirendelhetőség (egy év az eredeti, de ez meghosszabbítható ugyanarra a feladatra még egy évvel). Utólag kormányrendeletekkel finomították két hónapra, ezt haladásként könyvelték el egyesek, pedig tudjuk jól, hogy mindez percek alatt módosítható.

Amikor azt mondom, hogy két hónapos kirendelés, akkor ezt úgy kell elképzelni, hogy ha 10 nap múlva én Nyíregyházán kellek, akkor kezdjek valamit az albérletemmel, a macskámmal, találjam ki, hogy keresek-e ott is lakást magamnak vagy szállóra kerülök (amelyek állapota *khm* kérdéses), keressem meg, hogy ki fizeti az utazást, oldjam meg az ingázást, dobjam a másodállásomat, rutinomat, ürítsem ki hűtőt, természetesen senkitől ne várjam, hogy meghosszabbítják például az éves könyvtár-, kondi- vagy a BKV-bérletemet, ja és a gyereked-pasid-csajod-kutyád-macskád senkit nem érdekel (mindezt "békeidőben").

Nem tetszik? Felmondhatsz. Hoppá, mégsem, november óta felmondási moratórium van az egészségügyben. A felmondási idő pedig amúgy is majdnem lefedi a kirendelés idejét.

Ami böki a csőrömet, az az, hogy orvos létemre ezzel elveszik a szabad munka- és lakhelyválasztás lehetőségét. Mikor lett kevesebb jogom, mint annak, aki nem az egészségügyben dolgozik? Nem vagyok katona sem, hogy így bánjanak velem.

A kirendelés időtartama alatt eltérő foglalkoztatás esetén telik az a bizonyos 44 nap (ez mit jelent? sebészkednem kell?), de ha háziorvosi rendelőbe kellek, akkor az vajon beszámítható a szakképzésembe vagy sem? Utóbbi valószínűbb, tehát ennyivel lesz hosszabb a szakképzésem. Ennek lepapírozása természetesen mind az én feladatom lenne.

Mindez még hagyján, de az új szabályok minden egészségügyi dolgozóra vonatkoznak mostantól. Eközben az ápolóinkkal és a többi dolgozóval közölték, hogy nem kapnak semmit! Engem mentősök tanítottak vért venni, artériát szúrni. A nővérek tartják életben a betegeket, és rajtuk múlik minden méltóságuk. Szociális munkásoknak köszönhettem, hogy az osztályok tovább tudtak működni. Sorolhatnám, de minek, nem érti az, akinek kellene...

Ebből akkora feszültség lett mindenütt, hogy egyes osztályok a bejelentés napján leálltak. Több webinárium is volt azóta, ahol jogászok hangoztatták, hogy micsoda fantasztikus fizetés ez... Először is nem követi az inflációt. Másodszor pedig, ha arra a bizonyos 16 év után járó 7 számjegyű fizetésre gondolnak, akkor közölném, hogy a legfiatalabb orvos is 40 éves lesz, mire eléri és legalább egy szakvizsgát produkált. A második szakvizsgát (ami szükséges a rendszer napi szintű működéséhez, illetve az első szakvizsgán túl + 3-5 év) havi 40.000 forinttal hálálják meg, amire nagyon találóan írta egy kolléga, hogy "öregedni érdemesebb, mint tanulni".

A COVID-osztályos kirendelésekről annyit, hogy rezidenssel bármit megtehetnek. Nálunk nem "kirendelés" vagy "polgári szolgálat" a becses neve, hanem "gyakorlati hely módosítása", ezt akárhányszor megtehetik, legfeljebb vizsgánál leszel gondban, hogy hopsz, nem sikerült bejárni arra a helyre, ahol szakvizsgáznod kell. Olyannyira gyakori, hogy én "csak" 2 hónapot voltam kirendelve COVID-osztályra, mások 3-4 hónapot - ettől függetlenül más gyakorlati helyeken is volt COVID-pozitív betegem, de azért nem kaptam COVID-pótlékot (46.000 Ft/hó).

Decemberben én is koronavírusos voltam, COVID-osztályon dolgoztam, és a mai napig nem kaptam 100 %-os táppénzt.

A hálapénzt kivezetik, szuper. A fizetést emelik, de a közalkalmazotti státusz miatt olyan "védelmi rendszerektől" esünk el, amilyen például az ügyelet utáni pihenőidő, a sugárzás miatti pótszabadság, a műszakpótlék. Eljutottunk oda, hogy az éjszakai munkáért még te fizetsz, mert a másnapot nem honorálják.

A szerződés aláírásáról keveset tudok, mivel már teljesen belefáradtam a Közlönyök olvasásába.

A szerződés első ránézésre korrektnek tűnt, de valójában egy biankó szerződés, március 1-ig kellett aláírni, minden mást március 8-ig közölnek.

Eleinte január végére vártuk, ebből nálunk február 18. lett, ráadásul a tervezetet egy kizárólag egyetemi gépekről elérhető tárhelyre küldték, amit olyan ritkán nyitunk meg (főként átmeneti ott- vagy vidéken dolgozóként), hogy a jelszavakat, jogosultságokat törli a rendszer. Miután kértük az illetékeseket, hogy küldjék már el e-mailben a tervezetet, azt mondták nem, azt nem szabad. Érdekes módon a kirendelésekről SMS-t kapunk és értesítést a fő e-mail címünkre...

Az első aláírók 19-én mentek, pénteken, aznap este pedig már változott a fizetési besorolásuk, mert kijött egy Közlöny, ami miatt másképp lesz számolva. A szerződést nem adták kézhez, viszont scannelve elküldték.

Az alá-nem-írókat is várták, nyilatkozatot kellene tenni, mert csak. Mivel a törvény erejénél fogva szűnik meg a státuszom, erre semmi szükség, sőt, egyesek szerint ezt akár felmondásként is értékelhetik.

Február 26-án telefonon kérdezték, hogy alá tervezem-e írni, s ha nem, küldjek nyilatkozatot. Nem nyilatkoztam semmiről. Másnap este már kirendelték a kollégáim egy részét az emelkedett esetszámok miatt újra megnyíló kórházakba.

Három hónapja próbálom kideríteni, hogy mi lesz velünk, alá-nem-író rezidensekkel, egyelőre úgy tűnik, hogy az ösztöndíj visszafizetése a sarkalatos problémám, erre elvileg kérhetek majd 12 hónapos részletfizetést, addig is keresek állást, másodállásomat folytatom.

Mivel itthon nem szakvizsgázhatok a jogviszonyon kívül, elfogadtam, hogy nagy valószínűséggel külföldre kell mennem. A diplomához két nyelvvizsgát kell letenni, nem tudom, mit vártak, mi fog történni?

Tavaly bejelentették a praxisközösségeket, így nemcsak azt nem tudom, hogy mi lesz velem ősszel, de azt sem, hogy hosszútávon hogyan tervezzek. Azokért is ki akartam állni, akik most nem tehetik meg, hogy otthagyják a munkát, az osztályt.

Az a rengeteg munka és iszonyatos humánerőforrás-hiány már olyan mértékű, hogy emberéleteket követel, erre bejött a járvány is. Majd ez. Kimerültek vagyunk, a szabadságainkat többnyire karanténban töltöttük, ez hatással lesz az egészségünkre is, ennek elvesztését senki nem tapsolja meg.

Sokan ezek ellenére is aláírtak, de ha csak minden tizedik dolgozó állt is fel, az egész eszement változás legnagyobb vesztese marad a beteg. Nem fogjuk tudni ki maradt, melyik sürgősségi vagy intenzív osztály dőlt be, ki látja el a kórházban - ha lesz mentő, aki behozza".

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„A szúnyogcsípés ehhez képest lórúgás! Nem éreztem semmit” – hárman a kínai vakcináról

Múlt héten megkezdték az oltást a sokat vitatott Sinopharm vakcinával. Gryllus Dániel és két másik érintett mesélte el, miért mondtak rá igent.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2021. március 01.

hirdetés

Első válaszadóm, Kováts Kristóf idős, krónikus betegként kaphatott oltást. Megrögzött ellenzékiként is elfogadta a kínai vakcinát.

– A politikának ehhez nincs köze. Nem megyek a szomszédba, ha a kormányt kell bírálni, de ebben az esetben a háziorvosom iránti bizalom volt a döntő.

Nyilván jobban örültem volna, ha Pfizert kapok, és annak is, ha a kínaihoz úgy jutok hozzá, hogy az európai gyógyszerügynökség azt már jóváhagyta.

Ennek ellenére azt mondom, hogy ebben a mostani veszélyhelyzetben sok mindent el lehet engedni.

Rendkívüli körülmények közt vagyunk, ezt tudomásul kell venni.

– Az Interneten sok aggasztó információ kering a kínai vakcináról, mégis bevállaltad.

hirdetés

– Ebben az összevissza áradó információhalmazban mindig lehet mindenre linket találni. Én úgy döntöttem, hogy a háziorvosom szakmai érveire támaszkodom. Ameddig nem kell benne csalódnom, addig bizalmam töretlen.

– Az orvosnak mik voltak az érvei?

– A hivatalos szöveget használta. Leírta a működési elvet, a kizáró tényezőket. És igen, használta a „minden vakcina jobb, mint a Covid” szlogent is.

Krónikus beteg vagyok, mindig beadattam az influenza elleni védőoltást, amióta lehetett. Soha semmilyen mellékhatást nem váltott ki belőlem. Kb. tíz éve vagy 40 darázs csípett meg, semmilyen allergiás jelenséget nem mutattam.

Tavaly elég súlyos baleset ért. Lehet, hogy még meg kell műteni a lábam.

Szeretnék úgy kórházba kerülni, hogy védve vagyok a vírus ellen.

Egyébként is, gyorsan kellett dönteni. Pont a számítógép előtt ültem, amikor megkaptam az orvos üzenetét, és így is épp csak el tudtam csípni az utolsó helyet a regisztrációs felületen.

Maga az oltás nagyon flottul zajlott. Időre ott voltam, néhány perc várakozás után be is hívtak. Pillanatok alatt tisztáztuk a tisztázandókat, megkérdezték, melyik karomba kérem.

Az oltás után megkértek, hogy fél órát üljek még le a váróban, nehogy bármi mellékhatás vagy probléma felmerüljön. Szerencsére nem volt semmi probléma sem ott, sem azóta.

Persze most még nem lehet kijelenteni, hogy van vagy nincs mellékhatása, hiszen ki tudja, mi lehet hosszútávon. De eddig semmilyen negatív tapasztalatom nincs.

Neve elhallgatását kérő kolléganőm 43 éves. Több alapbetegsége van: magas vérnyomás, erős inzulinrezisztencia, pajzsmirigy alulműködés, emiatt kerülhetett rá a sor:

„Az oltásra családilag regisztráltuk magunkat a központi állami felületen: szüleim, anyósom, testvéremék is” – írta. – „Én körülbelül 2 hete kaptam postai úton értesítést (annak ellenére, hogy elektronikusan regisztráltam), hogy az oltási program új szakaszba lépett és ebben már a nyilvántartás szerint én is részt vehetek.

Ekkor még úgy voltam vele, hogy örülök, de kínai-orosz vakcinát nem kérek. Azt gondoltam, Astra Zenecát kapok majd.”

Adta magát a kérdés: miért változtatta meg a véleményét a kínai oltóanyagról?

„A hét közepén jelezte a háziorvosom, hogy be tudna oltani Sinopharmmal. Ekkor beszéltem egy nálam jobban hozzáértő orvos barátnőmmel és a gyermekorvosunkkal, aki kiváló diagnoszta. Ők mindenképp arra biztattak, adassam be, mert minden jobb a semminél. Egyre több a beteg. Sőt, lehetséges, hogy a hagyományos technológiával készült oltás jobb is a mutánsok ellen.

Rendszeresen követek két-három szakmai oldalt. Ebből az egyik Dobson Szabolcs oldala, ott is utánaolvastam a Sinopharm vakcinának. Ezek alapján úgy döntöttem, elfogadom az oltást.

Én a virológusoknak és a tudománynak hiszek. Meg kell érteni, hogy a helyzet állandóan változik, új mutánsok jönnek, új vizsgálati anyagokat publikálnak, ennek fényében akár hetente változhat a szakemberek álláspontja – de kockázat/haszon mérlegelésében a hozzáértőkre kell hallgatni.

Már az oltás elfogadása után láttam a dunaszerdahelyi kórházról készült dokumentumfilmet. Akkor éreztem, hogy ennél jobban nem is dönthettem volna.

Természetesen visszatartott egy darabig, hogy a vakcinát az EMA nem engedélyezte. Azonban jobban utánaolvasva úgy gondolom, ez gazdasági, geopolitikai okok miatt van így.

De az oltással az életet választom.

A Sinopharmmal kínai katonákat oltottak. Nekem is jó lesz. Amikor beoltottak, úgy éreztem, tettem egy lépést a régi életünk fele. Örülök, hogy itt tart a tudomány. Le a kalappal előttük és köszönet az orvosomnak, aki az asszisztensével és a medikus csapattal profi módon végezte az oltásunkat.”

Gryllus Dániel a közösségi médiában számolt be róla, hogy ő is a kínai vakcinából kap. Rögtön megkerestem, hogy mesélje el, őt mi győzte meg.

- Én nem vagyok kompetens ebben a kérdésben. Csak azt tudom, hogy 70 éves elmúltam.

Annyiféle gyógyszert kaptam életemben és sosem tudtam, hol gyártották. Ez csak most lett érthetetlen módon politikai kérdés.

Annak rendje és módja szerint regisztráltam az oltásra. Amikor a körzeti orvosom felhívott, hogy megjött a vakcina, mégpedig kínai, megköszöntem.

Délvidéki barátaink is, akikkel sokat találkozunk, szintén ezt kapták, és azt mondják, semmi bajuk nem lett tőle. Úgy tudom, hogy az arab olajsejkek is kínai vakcinával oltatták be magukat. Bízom benne, hogy hozzáértő tudósok készítették.

Természetesen, ha azt mondták volna, hogy német, orosz vagy angol vakcinát kapok, ugyanúgy elfogadtam volna.

A közértben is lehet kapni sok féle jó vajat, mindegyiket rá lehet kenni a kenyérre.

- Már meg is kaptad az első adagot. Milyen volt?

- Azt mondták, hogy az oltás olyan, mint a szúnyogcsípés. Ez nem igaz! Nem olyan!

A szúnyogcsípés ehhez képest lórúgás! Nem éreztem semmit.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: