hirdetés

SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Hétvégente cápákkal úszunk és azt esszük, amit magunknak fogunk” – magyarként a Bahamákon

Barbara két és fél éve él a karibi szigeten, amit a legtöbben földi paradicsomként ismernek. Elmesélte, mi igaz ebből, milyen a helyiek munkamorálja és mennyire változtatta meg az életüket a járvány.
Láng Dávid - szmo.hu
2021. január 24.

hirdetés

December elején megjelent cikkünkben külföldön élő magyarokat kérdeztünk, akik a járványügyi korlátozások miatt nem tudtak hazalátogatni karácsonyra, és olyanokat is, akik a nehezített pálya ellenére bevállalták az utat.

Utóbbiak közé tartozott Barbara, akit nem mindennapi lakóhelye miatt arra kértünk, meséljen részletesebben is arról, milyen az élet a Bahamákon, mi van a képeslapra illő pálmafák és homokos strandok mögött.

Elöljáróban annyit, hogy a valóság közel sem olyan rózsaszín és idilli, amilyennek első hallásra tűnhet, a koronavírus megjelenése óta pedig ez hatványozottan igaz. De a többit mondja el ő.

– Hogy kerültél a Bahamákra?

– Ugyanannál a nagy, nemzetközi könyvvizsgáló cégnél dolgoztam már korábban is, mint most, csak a párizsi irodájukban. Volt egy olyan lehetőség, hogy aki másik kirendeltségre való áthelyezést szeretne, feltölthette az önéletrajzát egy erre szolgáló felületre. Én is így tettem, de nem jelöltem meg konkrét helyszínt, és később el is feledkeztem az egészről.

hirdetés

Már visszaköltöztem Budapestre, amikor 2018 májusában jött egy megkeresés a bahamai irodából, hogy keresnek valakit az enyémhez hasonló tapasztalattal. Nagyon meglepődtem, de végül elfogadtam az ajánlatot, amit egy háromkörös interjú után kaptam. Szeptemberben költöztünk ki a párommal, aki amerikai állampolgár, de már Párizsban is együtt éltünk.

– Mit szóltak a döntéshez a családtagjaid és barátaid?

– Érthető módon kicsit sokkolta őket, mivel alig egy évet töltöttünk csak otthon az újbóli költözés előtt. De persze megértették, hogy ilyen lehetőség csak egyszer adódik az életben, és ki kell használni.

– Tudtál valamit a szigetről a költözés előtt az olyan közhelyeken kívül, mint a pálmafák, homokos tengerpart, földi paradicsom?

– Őszintén szólva nem igazán. A költözés előtt soha nem jártam még ott, de látatlanban is mindig vonzott a partmenti élet, nagyon szeretem a meleget és a vízi sportokat is. A párom véleménye is sokat nyomott a latban, mivel ő velem ellentétben járt már a szigeten, és meggyőzött, hogy érdemes kipróbálni.

A bűnözési ráta ugyan elég magas, majdnem Mexikóval van egy szinten, ami kicsit riasztó volt, összességében még sincs ok félelemre. Több a lopás és a betörés, mint Magyarországon, de nem olyan rossz a helyzet, mint amire számítottam

– Hogy ment a beilleszkedés?

– Egy-két leendő kollégámmal sikerült felvennem a kapcsolatot már azelőtt, hogy megérkeztünk, közülük többekkel elég szoros barátság köt össze a mai napig. Szerencsére az itt élők többsége nagyon befogadó, a helyiek és a külföldiek egyaránt. Szíves fogadtatásban volt részünk, az első napokban szerveztek egy munka utáni összejövetelt is, hogy még könnyebben meg tudjuk ismerni egymást.

– A munkamorált milyennek érzed a magyarral, illetve európaival összehasonlítva?

– Különbözik, de az én helyzetem speciális, mert a munkaköröm eleve nagyon stresszes és kemény terület. Párizsban rengeteget túlóráztam, egy évből legalább 6 hónapban reggel 9-től este 10-ig dolgoztam, és a maradék időben se nagyon tudtam végezni fél 8 előtt. Kemény időszak volt. A Bahamákon ehhez képest jobb a helyzet, viszonylag normális időben be tudom fejezni a munkát, kivéve határidős projektek idején.

Az itteniekre alapvetően igaz a sztereotípia, hogy lazábban veszik a dolgokat, nem sietnek el semmit, nehezen lehet kizökkenteni őket a saját tempójukból. Ezt főleg ügyintézés során volt nehéz megszokni, amikor egy 10 perces elintéznivaló végül 2 órát vesz igénybe. Cserébe azzal szemben is sokkal megértőbbek, ha te nem készülsz el időben valamilyen feladattal.

– A sziget másik arcát, ami a turistáknak mutatott idilli kép mögött van, mennyire látod?

– Valóban igaz, hogy a paradicsomi idill nem minden. Látszik, hogy létező probléma a szegénység, messze nem csak milliomosok élnek itt. A fővárosnak van egy Over-the-Hill nevű része, ahol kis házak sorakoznak nagyon szorosan egymás mellett, a közbiztonság itt a legalacsonyabb.

A munkámból kifolyólag rálátok arra, milyenek a bérek az egyes pozíciókban, és sajnos óriási a különbség mondjuk egy bolti eladó és egy vezető beosztású irodai dolgozó fizetése között. Az élelmiszer kivétel nélkül nagyon drága, mivel sziget lévén mindent importálnak, így az árak az amerikai szint kétszeresét is elérhetik. A minimálbér viszont alacsony, szinte lehetetlen normálisan megélni belőle.

– Te miért szeretsz ott élni?

– Tipikus strandolós napokat nem igazán szoktunk tartani, a vízi sportlehetőségek sokkal jobban vonzanak. A párommal elkezdtünk szabadmerülni és halat fogni manuális, gumis szigonnyal (a szigonypuska nem megengedett, ez viszont igen). Nagyon szeretem, hogy azt esszük, amit magunknak fogunk. Különösen, hogy annak ellenére, hogy szigetről van szó, nincs kimondott halpiac és a boltokban sem lehet helyi, friss fogást kapni. Emellett lenyűgöző az állatvilág is: a minap például cápákkal úsztunk, mert nemzeti ünnep volt és egy ismerősünk megkérdezte, nincs-e kedvünk vele menni. Az ilyen élményekért éri meg igazán, de ezek többnyire hétvégékre koncentrálódnak, a munkanapok nem sokban különböznek attól, mintha bárhol máshol élnénk.

– Mi az, ami hiányzik Magyarországról?

– Elsősorban a családom és a barátaim, illetve az, hogy elérhető áron lehessen ételt venni. A kakaós csiga és a túró rudi hiánycikk, pörköltet viszont itt is szoktam néha készíteni. Ha magyaroknak mondom, nem hiszik el, de az a helyzet, hogy otthon a Bahamákhoz képest sokkal szervezettebb minden. Könnyebben lehet információhoz jutni, jóval kezelhetőbb a bürokrácia és az adminisztráció.

– Mennyire változtatta meg a mindennapokat a vírushelyzet?

– Az eleje nagyon nehéz volt. Ez egy kis sziget rosszul felszerelt kórházakkal, a miniszterelnök pedig pontosan tudta ezt, mivel korábban az egészségügyben dolgozott. Ezért amikor március közepén diagnosztizálták az első esetet, elővigyázatosságból azonnal teljes lezárást rendelt el.

Hónapokig kijárási tilalom volt hétvégente, még boltba se lehetett menni, nemhogy strandra. Ezt a bezártságot rettentő nehéz volt elviselni, főleg úgy, hogy itt nincs nagy tömeg, szóval kockázat nélkül kimehettünk volna legalább futni vagy sétálni, mégsem engedték. Június közepéig a teljes part zárva volt, még azok se mehettek a vízbe, akiknek a házához tartozott egy külön bejáratú szakasz. A sziget legnagyobb vonzerejét vették el.

A boltokat is korlátozták, előfordult, hogy csak heti három nap tarthattak nyitva. És ez csak az élelmiszerboltokra vonatkozik, az összes többit teljesen bezáratták. El lehet képzelni, mekkora tömegjelenetek alakultak ki emiatt, nekünk például egy alkalommal négy órát kellett várnunk, mire bejutottunk. A húsvéti szünet öt napja is teljes karanténban telt, végig otthon kellett ülni, azelőtt külön stresszes volt a bevásárlás. Pár hétig, amíg ez az állapot tartott, komolyan gondolkodtunk rajta, hogy azonnal el kéne költöznünk, de persze a határok is zárva voltak. Úgy éreztük magunkat, mintha börtönben lennénk.

Július elején kezdtek lazítani, onnantól már lehetett külföldre utazni, de vissza csak negatív teszttel engedtek – kivéve azokat, akik 72 órán belül megfordultak.

Ebből lett a baj, mivel nagyon sokan járnak át Floridába vásárolni, és persze ők behozták a vírust. Így kezdődött a második hullám augusztus közepén, újabb kemény lezárással és hétvégi kijárási tilalommal.

Ez tartott októberig, azóta már viszonylag jó a helyzet: éjjel továbbra se lehet kimenni, de hétvégén már igen, nyitva van a part, és negatív teszttel a turisták is karantén nélkül utazhatnak be.

Sor a bolt előtt karantén idején

– Hosszú távra tervezel ott?

– A szerződésem eredetileg két évre szólt, tavaly hosszabbították meg még egy évvel, most július végéig érvényes. Ha tovább akarnék maradni, valószínűleg lenne rá lehetőség, de még nem döntöttük el. Szeretnék más területen is dolgozni, a könyvvizsgálatot már nem nagyon szeretem csinálni. Annak idején Párizsból is emiatt jöttünk el, szóval most már tényleg szívesen váltanék. Itt élni viszont szeretünk, úgyhogy az is benne van a pakliban, hogy a szigeten próbálok másik munkát találni. Egyelőre még minden képlékeny.

Barbara kalandjait Instagramon @hyperactivebee néven lehet követni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„9 hónapja költözött belém a koronavírus és még nem enged” – megszólalt a tatai kórház fertőzött nővére

Nagy Gergelyné Hajnalka 68 napot volt lélegeztetőgépen. Azt mondja, megjárta a poklok poklát. Legidősebb lánya azt meséli, írásba adták, hogy nem mondanak le róla.
Belicza Bea, Fotó: Nagy Hajnalka - szmo.hu
2021. március 05.

hirdetés

Egyetlen dolgot bocsát meg a koronavírusnak Nagy Gergelyné Hajnalka. Azt, hogy elvette tőle az inzulint.

„Cukorbetegként sosem akartam napi 4-5-ször szúrni magam. Aztán, miután magamhoz tértem a fertőzés után, kiderült, nincs többé szükségem szúrásra, egyre sem. Hogy miért, arra nincs magyarázat” – meséli a tatai kórház nővére. De míg a fertőzés pozitív oldalán csak ez van, a túloldal tele rossz emlékkel, fájdalommal.

„Még mindig nagyon erősen fáj a hátam, mellkasom, de nem akarok már több fájdalomcsillapítót, igyekszem anélkül elviselni. Zsibbad mindkét lábam és a jobb kezem is. A lábfejek még nem mozognak, kell hozzá a lábfejemelő. A kezemen, a körmökön még megvan a feketeség, érzékeny, és nem tudom behajlítani az ujjaimat.”

Figyelem, felkavaró fotók következnek!

Le akarták vágni két ujját, de már sokat javultak

Ezek mind a covid szövődményei, és nincs még vége a felsorolásnak.

hirdetés

„A bőröm teljesen levedlett, pörgött le rólam mindenhonnan. Voltak kiütéseim, azok mostanra halványodtak, de még mindig rajtam vannak.”

A legutóbbi vizsgálaton azt állapították meg, hogy 50 százalékos a tüdőkapacitása. Ebből ő most nem érez semmit, mert nem terheli magát annyira.

„Belémköltözött a covid, a panaszok azt mutatják, aktívan bennem van.”

Tökéletes láb és kéz nélkül, gyenge tüdővel esélye sincs visszamenni dolgozni, pedig nagyon szeretne már ott állni a betegek mellett.

„Nem értem, miért kerültem ebbe a börtönbe” - mondja. Bár a nővérek tudják, hogy a betegágyon bárki lehet, egy napon akár ők is, ezt mégis elviselhetetlen volt megtapasztalnia Hajnalkának.

„Magatehetetlenül feküdtem, menekülni akartam, de mozdulni sem bírtam. Haza akartam menni, de nem tudtam. A düh, hogy a kollégák dolgoznak, én meg nem tudok. Én beteg vagyok? De én nem szoktam beteg lenni!” – eleveníti fel, mi foglalkoztatta elsőként, amikor levették a lélegeztetőgépről 68 nap után. Ez volt októberben.

Az első hullámban kezdődött

Menjünk vissza május közepére, amikor elkezdődött a harca a vírussal. Ahol ő dolgozott a tatai kórházon belül, ott elvileg nem volt covidos beteg, de a járvány felfordulást okozott a kórházban, a költöztetés alatt a dolgozók a különböző osztályok és szakrendelők között szaladgáltak. Szerinte akkor fertőződhetett meg, annak ellenére, hogy maszkjuk és kesztyűjük is volt. Hajnalka azt mondja, a veszélyekkel nem törődve mindenki kivette a részét a munkából.

„Nálunk senki nem futamodik meg. Hajnali kettőkor is bemegyünk kollégák helyett, ha kell. Ez a dolgunk, ott vagyunk, ha kell, a betegért.”

Ő három krónikus betegséggel dolgozott. Cukorbeteg, asztmás és pajzsmirigy alulműködése van.

„Hetente szűrték a betegeket és minket is. Nem is volt nálunk fertőzött sokáig. Nekem a 4-5. negatív teszt után jött a betegség.”

Belázasodott, de azt gondolta, sima megfázás, elkezdett köhögni, azt gondolta, ez az asztma. Felettese azonban jobbnak látta hazaküldeni az éjszakai műszakról. Felhívta a háziorvost, aki felírt neki antibiotikumot, két napig semmi baja nem volt, aztán folyamatosan romlott az állapota, a hetedik napon fulladni kezdett. Hívtak hozzá mentőt, nem kellett kivinni, maga ment ki.

„Befeküdtem és válaszolgattam kérdésekre, odáig jutottam, hogy anyja neve. Ott elsötétült minden. A család elmondása szerint 30-40 percig dolgoztak rajtam, hogy elindulhassunk. Menetközben felébredtem és ahogy meghallottam a szirénát, megsajnáltam a szegény embert, akit visz a mentő. Majd rájöttem, én vagyok az. A főnökömmel beszéltem utoljára, azt mondtam neki, hogy én most meghalok.”

Két hónapig semmiről nem tudott

A következő 68 napról semmilyen emléke nincs. A három gyerekének, férjének és anyósának hosszú, nehéz időszak volt ez. Egy bő hónapig mást sem tehettek Hajnalkáért, csak telefonálgattak, hogy valami információt kapjanak.

A nagyobbik lánya - szintén Hajni - mesélte, hogy rémes napok voltak.

„Négy napig vérzett az orra, a szája az altatásban. Nagyon féltünk. Volt olyan orvos, aki azt mondta, legyünk a telefonnál, mert nem ad sok esélyt a túlélésre. Hajnalig ébren voltunk akkor. Miközben anyuról próbáltam minden nap infót kapni, otthon vigyázni kellett mindenkire. Könyörögtem a bátyámnak, húgomnak, apunak és nagyinak, hogy egyenek, különben, ha kihozzuk anyut a kórházból, vihetem be őket.”

A 44. napon behívták a családot elbúcsúzni. Hajni az apjával ment, de eszükben sem volt búcsúzni, támogatni akarták Hajnalkát.

„Mondtuk, hogy nem mondtunk le róla. Írásba is adtuk, hogy legyen nyoma”

– mondta Hajni.

Ő volt az első, akit beengedtek.

„Védőruhába öltöztettek, izzadtam nagyon. Egy hosszú folyosón mentünk, ahol csak a lélegeztető gépek pittyegését hallottam és egyszercsak befordultunk oda, ahol anyu egyedül feküdt a szobában. Olyan volt, mint egy maci, fel volt vizesedve teljesen. Csúnya volt, hogy a nyelve el volt tekerve, bedagadva. Láttam a két fekete ujját és a filctollas rajzolást, hol akarták levágni.”

Hajni ma is elsírja magát, amikor felidézi, miket mondott az anyjának, és hogy az asszony szeme megmozdult. Azt mondta a doktornő neki, hogy hallja őt. Apját neki kellett felkészítenie, hogy bemenjen.

„Ő nagyon elgyengült, mondtam neki, hogy össze ne ess, mert azt hiszik, covidos vagy!”

Aztán ment a másik két testvér is. „A húgom első látogatásán rosszul lett. Akkor még anyu nem beszélt, mert a nyakában volt egy cső, csak a szemével kommunikált. A teste minden részéből jöttek ki a csövek, a rengeteg gép sok volt neki, kikísérték.”

Anyja, Hajnalka csak két hónap múlva tudta meg, hogy a tüdeje gyakorlatilag eltűnt, ezért kapcsolták műtüdőre, ECMO-ra. Van az országban pár ilyen gép, amit műszívként is használnak, gyakorlatilag az utolsó lehetőséget adja, ha két szerv valamelyike nem működik. A testén kívülre vezették a vérét, oxigenizálták és utána vezették vissza. Nővérként sem hallott erről a gépről eddig, ő is az interneten nézett utána, mit tud ez a szerkezet.

„Ha nem a Korányiba kerülök, talán nem élem túl. Az ébresztés után bármikor felébredtem, mindig más orvos volt körülöttem, azt sem tudtam, kihez tartozom. Igazából mindenkié voltam, mindenki odatette magát.

Elképzelni is nehéz, mennyien küzdöttek értem”

– vette vissza a szót Hajnalka.

105 nap múlva ment haza a kórházból, utána Madurka Ildikóval, a Korányi Intézet főorvosával adott interjút a MTV-ben

Fekvőbetegként is ápolni akart

A betegeknek korábban mindig azt mondta, hogy nélkülük nem tudják őket meggyógyítani, 95 százalékban azon múlik, hogy akarjanak jobban lenni.

Saját esetében most úgy látta, az orvosok nélkül esélytelen lett volna életben maradnia.

Viszont utómunka maradt neki is hosszú hónapokra.

„Altatás alatt a teljes izomzatom elszállt. Nekem erős vádlim és erős karom volt, ébredés után meg csak lötyögött rajtam a bőr. Minden egyes mozdulat nagyon nehéz volt, minden nap ki volt tűzve, hogy valamit meg kell csinálni.”

Az elmúlt kilenc hónap alatt rengeteg munkával sem jutott oda, hogy ugyanúgy járjon, mint a fertőzés előtt. Hetente két-háromszor gyógytornásszal erősít, másfél órát edz otthon, és szobabiciklizik 2-3-szor 4-5 kilométert. Emellett van még a napi 2700 lépés és a házimunka.

„Azért az nagy siker, hogy újra van karizmom, lábizmom is. Micsoda munka van benne, hogy mozogni tudjunk, azt csak ilyenkor fogja fel az ember. Nem beszélve arról, hogy a saját cipőmet 5 és fél hónapig nem bírtam felhúzni.”

Emlékszik, hogy a 88. nap után sikerült zuhanyoznia. A családot kérte, hogy tolják ki és majd megoldja. Kis segítség azért így is kellett.

40 napot volt ébren a kórházban, megterhelő volt számára az is, hogy a nővéreknek vele kell foglalkozniuk, ő pedig nem tud segíteni.

„Idegesített, hogy hozzám kellett jönnie az ápolónak, amikor még sok embert kellett etetni. Amikor egy szemközti beteg vizet kért, semmit nem tehettem, se csengetni, se beszélni, se odamenni nem tudtam. Nyomasztó volt.”

Nem elég, hogy nem tudott ápolni, úgy érzi, betegnek sem volt túl jó.

„Minden nap hoztak egy marék gyógyszert, én meg mondtam, hogy ez sem kell, az sem kell, potyogtak a könnyeim. Én, aki nem bírom az injekciót, most visszakaptam mindet, amit kiosztottam a harmincvalahány év alatt” – mondja nevetve.

Mindenki azon dolgozott, hogy jobban legyen.

„Szmájlikkal érkeztek a kajáim. Jöttek adományok, négyféle ételt kaptam, de én azt nem bírom megenni, kértem, adják valakinek.

A kórház után nagy élmény volt a szépítkezés a tévés interjúra

Látogatók csak a járvány után jöhetnek

105 napot volt kórházban, a család alig várta, hogy újra otthon legyen. Most kényeztetik, minden kérését próbálják teljesíteni.

„Nem szabad, hogy elszaladjon velem a ló, nekik is van életük. Elég az, hogy folyamatosan vinni kell engem gyógytornára, orvosokhoz. Van, hogy pár perc alatt végzünk, de van, hogy egész nap ott ülünk és várunk a sok beteg között. Imádom a családom, igyekszem mindig sütni, főzni nekik, amit szeretnek.”

Látogatóban a férje az intenzív osztályon

Látogatókat egyáltalán nem fogadnak, Hajnalka szeretné, ha nem kerülne többet vírus az otthonukba.

Biztos abban, hogy vissza fog menni dolgozni, de tudja, ez nem a közeljövőben lesz. “Munkahelyi, üzemi balesetként van elkönyvelve a fertőzésem. Szeretném meghosszabbítani a táppénzt, mert még körülbelül egy év kell, mire visszakapom a régi énem.”

"Megjártam a poklok poklát, csak nem fogadott be, kidobott"

- mondja összegzésként.

A betegeinek mindig azt mondta, örüljenek, hogy életben maradtak, hogy találkozhatnak a családdal, örüljenek minden pillanatnak, éljenek a mának. Magának is ezt üzeni.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Megalázó, hogy 30 évet és sok milliót fektettem a szakmámba, most mégis el kell mennem „kapálni”

Zeneipari háttérdolgozók meséltek arról, milyen B tervekhez kellett folyamodniuk a járvány kitörése óta. Egyikük mozgalmat is indított a nehéz helyzetbe jutott kollégák megsegítésére.
Láng Dávid; címkép forrása: Pixabay - szmo.hu
2021. március 03.

hirdetés

November 11. óta teljes rendezvénytilalom van érvényben Magyarországon, így koncerteket és bulikat sem lehet tartani, 500 fő feletti közönség pedig utoljára tavaly márciusban gyűlhetett össze egy helyen.

Előző cikkünkben arról volt szó, hogyan érinti mindez a klubokat. Most pedig olyanokat kérdeztünk, akik sokkal kevésbé vannak szem előtt, mint a színpadon játszó zenekarok, de nélkülük ugyanannyira megbénulna a szórakoztatóipar.

Egy turnébuszos vállalkozó, egy hangtechnikus és egy színpadmester-turnémenedzser mesélt az elmúlt egy évéről.

„Bárhogy is alakul, mindent egy lapra soha többé nem teszek fel”

Angerer Attila cége 1999 óta foglalkozik zenekarok szállításával, olyan világsztárokat is fuvaroztak már, mint a Deep Purple, Alice Cooper, Green Day, Dream Theater, a hazaiak közül pedig stabil ügyfelük volt a Halott Pénz, Majka, a Random Trip, Horváth Tamás és még sokan mások.

Csapatának létszámát nem tudja pontosan megbecsülni, mivel sok külsős alvállalkozóval is dolgoznak, de 6 embernek biztosan állandó megélhetést biztosított ez a tevékenység, ami tavaly tavasszal egyik pillanatról a másikra szakadt meg. Nagyjából 10 buszukat kellett leállítaniuk a rendezvénytilalom bejelentése után.

hirdetés
Azonban egy percig sem ült a babérjain, B terv után nézett, és szinte azonnal meg is találta. Szerencséjükre már a járvány előtt tárgyalásokat kezdtek az online bevásárlást kiszállító Kifli.hu-val, akkor még csak a fölös kapacitásaikat szerették volna felhasználni erre. A lezárásokkal viszont fő prioritássá lépett elő, hiszen látható volt, hogy nagyon nagyot fog nőni a házhoz szállítási piac.

Felgyorsították az egyeztetést, és épp a végül elmaradó arénás Red Bull Pilvaker buli hangszereit szállították vissza a zenészeknek, amikor jött a telefon, hogy azonnal kezdhetnek, akkora dömping van a Kiflinél.

„Ez a lehetőség a lehető legjobbkor jött, de tegyük hozzá, hogy teljesen más volumenről van szó, mint amit korábban csináltunk. Valahol mindenképp kényszer szülte megoldás” – mondja Angerer.

Bár ideiglenes opcióként tekintettek rá, lassan egy éve ez a fő tevékenységük. Járműparkjuk egy részét is le kellett cserélniük kisebb furgonokra, így egyelőre akkor is csak korlátozott kapacitással tudnák újrakezdeni a zenekarok szállítását, ha varázsütésre engedélyeznék a tömegrendezvényeket.

„Bízunk benne, hogy addigra rendeződik az anyagi helyzetünk, akár valamiféle támogatás segítségével, és vissza tudjuk majd fejleszteni a zenekarszállító flottát.”

A nyitás várható időpontjával kapcsolatban mindenesetre nagyon óvatos, hiszen tavaly a reménykedésről szólt majdnem a teljes évük, de előbb a májusi, majd a nyári és az augusztus 15-i dátum sem jött össze. A legtöbb zenekar, amellyel együtt dolgoznak, eleve nem vállalt 500 fő alatti bulikat, így a nyári hónapok enyhítéséből sem profitáltak, csak az év végi raktárkoncertek jelentettek egy kis segítséget.

„Tippelni teljesen felesleges, semmi ráhatásunk nincs az újraindulásra. Egyszerűen csak várjuk a dátumot, és ha meglesz, mindenképp megpróbáljuk újra. De bárhogy is alakul, ezentúl mindenképp több lábon fogunk állni. Sőt, a fő irány a mostani tevékenységünk lesz – ha emellett újra részt tudunk venni a showbizniszben is, az nagyon jó, de mindent egy lapra soha többé nem teszek fel.”

„Száz kilónyi megrendelést felcipelni egy emeleti lakásba lift nélkül nem túl kellemes”

„Egyik pillanatról a másikra teljesen elvágták a megélhetésünket, ráadásul a legrosszabb pillanatban: a zeneipar ciklikussága ugyanis olyan, hogy a januártól márciusig tartó időszak a holtszezon, ekkor a legtöbben a tartalékaikból élnek” – idézi fel Szabó Zsolt Tschöppy, aki 2010 óta színpadmester magyar és külföldi fesztiválokon, 2013 óta pedig turnémenedzser. Dolgozott a Kiscsillaggal és a Halott Pénzzel, jelenleg pedig az Aurevoir. zenekarral, illetve helyettes turnémenedzserként másokkal is. A járvány előtti öt évben már kizárólag a fentiekből élt, nem volt szüksége más munkára.

Tavaly épp azelőtt jelentették be az első korlátozásokat, amikor újrakezdődött volna a körforgás: a szakmában mindenki várta, hogy ismét elkezdjenek jönni a bevételek, de ehelyett csak a karantén és a teljes kilátástalanság jött.

Neki szerencséje volt, mivel az átlagosnál több tartalékkal rendelkezett, így akkor is kihúzta volna nyárig, ha semmi munkát nem talál. Ennek ellenére a bejelentés után pár nappal már el is helyezkedett egy hipermarketlánc online rendeléseket szállító sofőrjeként. Egy munkaközvetítő cégen keresztül jelentkezett, és azonnal felvették, akkora volt a kereslet.

„Meg kellett oldanom egy helyzetet a lehető leggyorsabban, ami sikerült is. Mégse mondhatom, hogy jól jöttem ki belőle, hiszen nem csinálhattam azt, amihez a legjobban értek és amit szeretek. Arról nem is beszélve, hogy akár száz kilónyi megrendelést felcipelni egy emeleti lakásba lift nélkül nem túl kellemes.”

Három hónapot töltött itt, majd pedig sok szakmabelihez hasonlóan elkezdett készülni az augusztus 15. utánra belengetett enyhítésekre. Ebből végül nem lett semmi, de az 500 fős kereteken belül kihozták a helyzetből a maximumot: az Aurevoirral egy 10 napos időszakon belül 8 koncertet adtak, és a Bagossy Brothers Company-val is dolgozott pár helyszínen.

Mivel nyár végén már látszott, hogy a helyzet javulás helyett inkább megint romlani fog, szeptembertől ismét egy teljesen új területen próbálta ki magát: egy magánegészségügyi cégnél helyezkedett el, akik filmes stábokat szűrnek covidra, ennek végzi az adminisztrációját.

Emellett ha néha beesik egy-egy rendezvény (persze csak közönség nélküli, online közvetített), ott az úgynevezett „covid compliance officer” pozícióját tölti be. Ez egy teljesen új, csak a járvány óta létező szerepkör, feladata a távolságtartás, a maszkviselés és a megfelelő higiéniai feltételek meglétének ellenőrzése. Ha csak kötelező negatív teszttel lehet belépni, ennek meglétét is neki kell ellenőriznie.

Zsolt nevéhez fűződik a #savethebackstage! kezdeményezés is, ami kimondottan a bevétel nélkül maradt zeneipari háttérdolgozók megsegítésére jött létre. Nem ő találta ki ezt, máshol is csináltak már hasonló kampányokat. Elmondása szerint régóta a fejében volt, hogy itthon is szükség lenne valami hasonlóra.

„Nem mindenki van olyan szerencsés helyzetben, mint én, hogy azonnal el tudott helyezkedni más területen. Ha csak a roadokat nézzük, ebben a szakmába már a belépő is az, hogy fájni fog a gerinced, a derekad. Cipekedni, biciklis futárkodni jó eséllyel nem tudsz így, de más fizikai munkát végezni is alig”

– magyarázza. A kampány január 15-én indult, azóta is tart a gyűjtés, március elejéig: az erre a célra létrehozott weboldalon pólókat és pulóvereket lehet vásárolni, emellett nemrég tartottak egy adománygyűjtő online koncertet is. A bevételek a Fábián Juli Emlékalapítványhoz kerülnek, ők fogják kiírni a pályázatot, ami Zsolt reményei szerint sokaknak jelent majd segítséget.

A jövővel kapcsolatban már nem szeretne becslésekbe bocsátkozni, hiszen az utóbbi pár hétben is bebizonyosodott, hogy a helyzet akár napról napra gyökeresen megváltozhat. Amiatt is pesszimista, mi lesz azokkal a remek szakemberekkel, akik kénytelenek voltak teljesen más területre váltani.

„Aki talál magának egy olyan állást, ami biztos megélhetést és ráadásul szabad hétvégéket biztosít számára, hatszor is meg fogja gondolni, visszatérjen-e, még ha újra is indulnak a rendezvények. A mi szakmánk békeidőben is erősen munkaerőhiányos volt, attól tartok, hogy ezután hatványozottan így lesz. Különösen, ha az idei nyár is bedől, hiszen két szezont már senki nem képes kihúzni tartalékokból.”

Fotó: Hegyi Júlia Lily

„Nagyon alacsony morális szintre, egymás gond nélküli hátba szúrására számítok”

„A mi szakmánkban nyáron szokta az ember megkeresni azt a tartalékot is, amiből az eleve kevesebb munkával járó téli hónapokban él. Tavaly viszont még annyit se tudtam összeszedni, ami a kiadásaimat fedezte, nemhogy félretenni belőle” – meséli Torma Béla hangtechnikus.

Nyár elejétől őszig, amíg a klubok nyitva voltak és néhány kisebb fesztivált is megtartottak, valamennyit azért tudott dolgozni, de ez így is csak a töredéke volt a járvány előtt megszokottnak. Augusztus végétől pedig már sok olyan rendezvényt is önként lemondtak a szervezők, amit korábban szeptember-októberre ütemeztek át, a romló adatokat látva azonban nem vállalták a kockázatot.

Elmondása szerint voltak próbálkozások arra is, hogy tombolós koncerteket ülőssé alakítsanak, de ezek legtöbbször hamvába holtnak bizonyultak. Ugyanez igaz a táncházakra, ahova szintén nem azért mennek az emberek, hogy mozdulatlanul hallgassák a zenét. Itt az ismerkedés, az interakció lenne a cél.

„Kitalálták, hogy a táncházat tartó zenekarok álljanak színpadra koncertműsorral, hogy legalább valami legyen. Eleinte egész sokan eljöttek, de inkább feszengős hangulata volt, ahogy ott ültek egy helyben, legfeljebb a lábuk mozoghatott. Szóval a negyedik-ötödik alkalomra már csak a töredékük volt kíváncsi.”

Béla és családjának helyzete annyiban szerencsésebb, hogy vannak tartalékaik, azonban ezeket eredetileg nem felélni akarták, hanem egy kertes házat venni belőle. Ez az álmuk most jó pár évvel messzebbre került.

Keresetkiegészítésként kapóra jött neki, hogy egyik ismerősének van egy serlegboltja, annak pedig egy tíz éve változatlan, elavult webshopja. Az utóbbi felturbózására kérte fel a tulajdonos. Így alakult, hogy év eleje óta minden előzmény nélkül HTML-szerkesztést, webshop-fejlesztést, a Google Ads használatát, keresőoptimalizálást és hasonlókat tanul.

„Próbálom a pozitív oldalát nézni, hogy legalább tanulok valami újat, aminek később is hasznát vehetem. Ugyanakkor nagyon megalázó is, hogy sok millió forintot fektettem a hangtechikusságba, közel 30 éve dolgozom azért, hogy normálisan megéljek belőle, és pont a járvány előtt tartottam ott, hogy most már kicsit talán hátradőlhetek, nem kell futnom minden munkáért. Most ez a biztonság ismét nagyon távolinak tűnik.”

A nyitás várható időpontját megbecsülni se merné, szerinte ez elsősorban politikai kérdés, sokkal kevésbé járványügyi megfontolásból hozzák az intézkedéseket.

Az idei nyarat mindenesetre szinte már teljesen leírta magában, legfeljebb arra lát esélyt, hogy a tavalyihoz hasonlóan az 500 fő alatti rendezvényeket engedélyezik. Ugyanakkor az is kérdés, ezek mennyire lesznek oltási igazoláshoz kötve – nemcsak a közönség, a technikai személyzet esetén is.

„Nem tartanám korrektnek, ha kötelezővé tennék az oltást ahhoz, hogy a munkámat végezhessem, de persze ez erős érv lenne amellett, hogy akár az orosz vagy a kínai vakcinát is elfogadjam. Utóbbiakkal szemben azért van bennem egy alap bizalmatlanság, nyilvánvalóan ennek a hátterében is inkább a politika áll, mint a tudomány.”

Szerinte az is probléma, hogy rengeteg kisebb cég mehet tönkre a szakmában, jó eséllyel csak az igazán nagy halak maradnak majd talpon az újraindulás után – akár a többiek felvásárlásával –, ami erősen torzítja majd az egészséges versenyt.

„Az árak össze-vissza lesznek, a szakma egy része fel fogja vinni rettentően magasra, egy másik része pedig próbál majd minél inkább alájuk licitálni. Nagyon alacsony morális szintre, egymás gond nélküli hátba szúrására számítok.”

Magával szemben viszont optimista: három nyelven beszél, elég sok mindenből meg tudna élni, ha úgy hozza a sors. Mégis rettentő igazságtalannak tartaná, ha a szakmájára feltett évtizedek után tartósan el kellene mennie „kapálni”.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

Még mindig nem elég felkészült a magyar oktatás a digitális átállásra a Pedagógusok Szakszervezete szerint

A pedagógus szakszervezetek üdvözölték az iskolabezárásokat és az online oktatásra való átállást, de az intézkedéseket kevésnek tartják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. március 04.

hirdetés

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely a koronavírus felfutóban lévő harmadik hulláma miatt újabb korlátozó intézkedéseket jelentett be. A szigorítások között szerepel, hogy március 8-tól április 7-ig bezárják az iskolákat és az óvodákat. Az általános és a középiskolákban pedig digitális oktatás lesz. (Utóbbi csoportban ez a meglévő helyzet meghosszabbítását jelentette.)

A Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) alelnöke, Totyik Tamás a Szeretlek Magyarország kérdésére közölte: ők régóta szorgalmazzák, hogy az általános iskolákban is tantermen kívüli oktatást kell elrendelni, sőt, a legutóbbi napokban kérték, hogy a tavaszi szünetig ne legyen hagyományos oktatás, mert mindenkinek az egészsége a legfontosabb, vagyis ők üdvözlik a döntést.

Arról is érdeklődtünk, hogy álláspontjuk szerint a magyar oktatás felkészültebb-e a digitális átállásra most, mint közel egy évvel ezelőtt, az első átállás alkalmával. Totyik Tamás válaszában arról ír, hogy

a PSZ szerint sajnos nem ez a helyzet, bár sok pedagógus rutint szerezhetett, de nagyon sok a hiányosság, különösen a hátrányos helyzetű térségekben. Ha a 2016-ban elfogadott Digitális Oktatási Stratégiában kitűzött célokat a kormány végrehajtotta volna maradéktalanul, ma sokkal kisebb gondja lenne a pedagógusoknak a tantermen kívüli oktatás miatt.

„A lelkiismeretes intézményvezetők már augusztus végén elkezdték a kollégák felkészítését az esetleges online oktatásra, hiszen lehetett tudni, hogy jön egy újabb járványhullám. A kollégák felkészültebbek, de a tananyag digitális lefedettségében még mindig óriási hiányosság mutatkozik” - vélik.

hirdetés

Az oktatási kormányzat részéről kisebb támogatás érkezett a pedagógusok online munkájához. Mint Totyik elmondta, a KRÉTA rendszerben létrehozták a digitális kollaborációs teret, amely a Google Classroom-ot vagy a Microsoft Teams-t kiválthatja, de még sok hiányossága van, további fejlesztésekre van szükség. A PSZ ugyanakkor továbbra is várja a kormánytól az egyszeri 100 000 Ft-os támogatást a pedagógusok részére az otthoni munkavégzés támogatására, hiszen saját pénzükből kellett eszközöket vásárolniuk a digitális oktatáshoz már tavaly tavasszal.

A Szülői Hang nevű civil szervezet korábban felelős magatartásra kérte a szülőket, hogy ne vigyék iskolába a gyermekeiket. A PSZ pedig azt is kéri, hogy

a kisebb gyerekekkel otthon maradó (egyik) szülő kapjon 100 százalékos táppénzt, ösztönözve őt az otthon maradásra, ráadásul az alsósoknak szükségük is van a segítségre a tanulásban.

Rákérdeztünk a hónapok óta forró témának számító érettségi felkészülésre is. Korábban többen (így a PSZ is) szerették volna, ha a kormányzat átgondolja, hogy a végzős diákok hosszú, digitális oktatásban eltöltött időszaka vajon kellő felkészültséget biztosít-e az érettségi sikeres abszolválásához. Maruzsa Zoltán államtitkár azonban egyértelművé tette, hogy az érettségiket a szokásos időpontban és formában kívánják megtartani.

Totyik Tamás elmondta, a most érettségizők harmadik fél éve tanulnak online, felkészülésük nyilván nem lehet olyan hatékony, mintha ezt az időt iskolai tanulással töltötték volna. Különösen nehéz helyzetben vannak a szakmunkásvizsga után kétéves intenzív nappali tagozatos érettségi felkészítésben részt vevő diákok. Nekik úgy kell felkészülniük, hogy a négy félévből gyakorlatilag hármat online oktatásban töltöttek. A technikumban érettségizők és a szakgimnáziumokban érettségizők helyzete még nehezebb.

A PSZ szerint a járvány alakulásának figyelembevételével a kormánynak több forgatókönyvet kellene kidolgozni és minél előbb nyilvánosságra hoznia.

„Meg kell fontolni azt a lehetőséget, hogy azokból a tárgyakból, amelyek a továbbtanuláshoz nem szükségesek, súlyozott átlaggal érdemjegyet ajánljanak meg, és csak azokból a tárgyakból érettségizzenek a diákok, amelyek a felsőfokú tanulmányaikhoz kellenek”

- fogalmazott Totyik Tamás.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a Nedolgozzingyen.hu oldalon kiemelte, hogy az intézkedés az utolsó utáni pillanatok után több nappal érkezett.

Szerintük az intézkedés azért is időszerű volt, mert több intézmény van, ahol már nincs kellő számú tanár az órák megtartásához, és a helyettesítések is gondot okoznak.

A PDSZ azt írja, elvárja, hogy

„a Tankerületek – mint a pedagógiai szakszolgálatok munkáltatói – is eleget tegyenek a Kormány kérésének és online munkarendet alakítsanak ki az ottani szakfeladatok ellátásához (pl. nevelési tanácsadás, fejlesztő nevelés, logopédiai ellátás).”

Azt is írják, hogy a digitális oktatás zökkenőmentes ellátásához is szükség van a tanárok azonnali oltásának megkezdésére. Mint fogalmaznak

„oltsák be soron kívül az oktatásban dolgozókat a zárás ideje alatt! Ha a pedagógusok betegek, akkor digitális oktatás sem lesz. Akkor csak szünet van. Veszélybe kerül az érettségi felkészítés is”.

A PDSZ (hasonlóan a PSZ-hez) azt írja, a kormány feladata a kisgyermekeikkel otthon maradó szülők kompenzálása is, így azt is kérik, hogy részesítsék a munkahelyüktől távolmaradni kényszerülő szülőket azonnali támogatásban – fizessenek számukra 100%-os táppénzt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SZEMPONT
A Rovatból
hirdetés

„Az emberek hálásak és megértőek” – így lett egy kisvárosi művelődési házból oltópont

Dunaföldváron az önkormányzat sietett a háziorvosok segítségére azzal, hogy leveszi a vállukról az oltások megszervezésének adminisztratív feladatát. Az ötlet pedig nagyonis bevált.
Szer Noémi - szmo.hu
2021. március 06.

hirdetés

Dunaföldváron négy háziorvosi körzet szolgálja ki a közel 9000 lakost. Az oltások megszervezése pedig gyakorlatilag ellehetetleníti a normális betegellátást.

A művelődési ház és a könyvtár zárva van, Horváth Zsolt polgármester ezért kitalálta, hogy miért ne működhetne egy oltópont a városban, amivel némileg tehermentesíteni tudnák a háziorvosokat. Legalábbis az adminisztráció terén.

A rendszer úgy működik, hogy a háziorvosokhoz folyamatosan érkeznek a listák az oltandó páciensekről, és hetente megkapják, hogy melyik oltóanyagból hány darab fog érkezni hozzájuk. A listák alapján pedig nekiállnak telefonon értesíteni az oltakozókat, hogy hova, mikor és milyen oltásért menjenek. No, ezt a feladatot vették át a kulturális szférában dolgozók – köztük én is.

Az ezzel kapcsolatos tapasztalataimat szeretném megosztani, mint a művelődési központ munkatársa, hátha más települések is átveszik a módszert, ami szerintem tökéletesen tud működni. A továbbiakban pedig, amikor már annyi oltóanyag lesz, hogy az oltásra várók nem férnek el – a nem túl nagyra méretezett rendelők, nem túl nagy várótermében – a művelődési házban kialakított oltóponton történhet az oltások felvétele is. De ez már egy másik történet lesz…

A művelődési központ előtere, ami majd az Oltópont várakozó helyisége lesz

Térjünk vissza az adminisztrációhoz és a végeláthatatlan telefonáláshoz. Egyelőre a négyből két háziorvos élt a lehetőséggel, hogy az oltópont értesítse azokat, akik előzetesen regisztráltak. Ehhez rendelkezésre bocsátották a listákat, megjelölve benne azokat, akiknek csak egy bizonyos oltás adható.

hirdetés

Jelen állás szerint nálunk Pfizer, Moderna és Sinopharm (kínai) oltás érhető el. A Pfizer oltásért a Paksi Oltóközpontba kell elmenni, ami 25 km-re van Dunaföldvártól.

Itt megint az önkormányzat lépett közbe, hiszen átvállalták a betegszállítást. Aki igényli – térítésmentesen – szállítják az oltóközpontba és vissza.

Ebben a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezete, a Napsugár Idősek Otthona, a helyi önkéntes tűzoltóság és a Holler Ufc kisbuszai vesznek részt. A településen belül az oltakozók szállítását pedig a helyi polgárőrség biztosítja. Természetesen az is a feladataink közé tartozik, hogy ezt megszervezzük.

A legfontosabb azonban, hogy az oltásra regisztráltakat be kell osztani a háziorvosok által megadott időpontokra. Mivel időnk van, már csak türelemmel kellett felszerelkeznünk.

A telefonos értesítések alapján azonban egy csomó regisztrációs és/vagy központi hibára fény derült:

  • olyan beteg van a listán, aki teljesen más (esetenként más város) háziorvosához tartozik: ilyenkor felvesszük a másik háziorvossal a kapcsolatot és megállapodunk, hogy az illető hol kapja meg az oltást
  • előfordul – főleg levél-regisztráció esetén – hogy eltűnik a rendszerben az illető: ilyen esetben megkérjük, hogy online regisztráljon újra egy olyan email-címmel, amivel még senki nem regisztrált. Mivel idős emberekről van szó, sokuknak email-címe sincs, ilyenkor mi létrehozunk egyet, és a regisztrációt is elvégezzük

Alapvetően türelmetlen ember vagyok, és azt gondoltam, az a kevés is hamar el fog veszni. De valamiért nem így történt, és huszadszor is angyali nyugalommal tudom elmondani, hogy mikor és hova kell menniük, mit kell magukkal vinni.

Bár a hozzájárulói nyilatkozat említésekor porszem kerül a rendszerbe, mert a legtöbb embernek nincs.

Néhányan összekeverik a regisztrációs levéllel, de miután rájönnek, hogy azt már feladták, nincs náluk, így elvinni sem tudják, még saját magukon is nevetnek az emberek. Megoldás: kiküldjük emailben (akár az unokáknak is) vagy elmennek a polgármesteri hivatalba, ahol a portán átvehetik.

Az a lényeg, hogy ne akkor menjen a kitöltéssel az idő, amikor már csak az oltást kéne beadni.

Visszatérve a telefonos értesítésre, természetesen ez sem megy zökkenőmentesen, mert ahány ember, annyiféle probléma. Előfordult például olyan eset, hogy a regisztrációkor valaki elírta a telefonszámát. Jó szolgálatot tesz ilyenkor az online tudakozó vagy a helyi ismeretség. Eddig még mindenkit valahogy elértünk.

A művelődési központban kialakított oltópont

A híváskor sokan elkezdik sorolni a betegségeiket, de mivel sem én, sem a kollégáim nem orvosok, nem tudunk segíteni. Illetve úgy, hogy felírjuk, továbbítjuk a háziorvosnak, aki válasz e-mailben megmondja, milyen oltást kaphat az illető.

Sokszor kérik azt is, hogy házastársak, családtagok együtt mehessenek oltásra. Mivel születési idő szerint számít a sorrend, előfordul, hogy 50-100 ember is van a házastársak között. Ilyenkor megértik, hogy nem mehetnek együtt, de igyekszünk ezt a kérést is teljesíteni.

Gyakori probléma még, hogy nem veszik fel a telefont (pedig kijelzett számról megy a hívás). A legtöbbször azért, mert vonalas számot adtak meg és csak a mobiltelefont hordják magukkal. Természetesen javítjuk a listán. De ennek kinyomozása is a mi feladatunk.

Az eddigi tapasztalatok alapján elmondhatom, hogy az emberek aranyosak. Azt hiszem, ez a legjobb szó… de mondhatnám, hogy hálásak, kedvesek, türelmesek, megértőek és segítőkészek. Elsősorban annak örülnek legjobban, hogy törődik velük valaki, hiszen sokan már nagyon régen regisztráltak, és azóta semmilyen értesítést nem kaptak.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: