„Azokat, akiket már ezerszer porig aláztak, és nem hajlandók tovább hazudni magukról, nem fogják visszazavarni a négy fal közé!”

Homonnay Gergely írása, fotó: Wokandapix képe a Pixabayen - szmo.hu
2021. június 17.

Ha meghalnak a szüleid, árva leszel, ha elveszted a társad, özvegy, de ha a gyereked hal meg, az akkora fájdalom, amire nincs szó.

Ez jár a fejemben, és az a 13 éves fiú, aki egy hónapja öngyilkos lett, mert nem tudott megküzdeni azzal a szégyennel, kiközösítéssel, amit büntetésként rámértek azért, amiről nem tehetett, mert más volt, mert nem heteroszexuálisnak született.

Ma Magyarországon nem kell elmenni egy falusi iskolába, hogy tanúi legyünk a bullyingnek, amire nincs magyar szó. Elég ehhez nézni a köztévét, vagy elmenni Kövér László vagy Novák Katalin egy-egy lakossági fórumára.

A bullying úgy kezdődik, hogy a közösség hangadói kipécéznek valakit, akinek onnantól pokollá teszik az életét. Ez történt velem a gimiben, amikor fél éven át 10 percre elővettek, amikor is egy nyelvórát egy olyan teremben tartották, amit egy másik osztály termén át kellett megközelíteni. Nem az osztálytársaim aláztak hétről-hétre, a legtöbbjük csendben elfordította a fejét, de volt egy amúgy tök rendes csaj, azt hiszem orvos lett belőle, és eléggé szarul esett, hogy az egyik “mi van te b¥zi”-ra felröhögött, ami után még durvábban jöttek nekem.

Egész héten emiatt a tíz perc miatt szorongtam, a jegyeim leromlottak, a szüleim nem értették, mert annyira szégyelltem, hogy egy hónapja tudtam erről először beszélni. Mindent elkövettem azért, hogy a szüleim erről ne szerezzenek tudomást, mert nem akartam rájuk szégyent hozni.

A suliban, azt a gyereket, akiről azt gondolják, nem-heteroszexuális, ki fogják pécézni, és nagyon ritkán ússza meg annyival mint én.

Eddig az iskolákban volt lehetőség beszélni arról, hogy homoszexuálisnak lenni nem szégyen, teljesen normális, az emberi populációban kortól, helytől függetlenül 8-10 százalék nem-heteroszexuális az egyedszám. El lehetett mondani, hogy erről senki nem tehet, mert gondolj bele, ki az, aki ezt választaná egy olyan országban, ahol megaláznak miatta.

Nem lesz lehetőség, Pedig a b¥zizás már most elég nagy fordulatszámon pörög Magyarországon, és amint az én példám is mutatta, elég pár gyerek az iskolában, aki képes tönkretenni egy-egy életet. Az én életem szerencsésen alakult, mert ki tudtam bulizni, hogy másik város másik gimijében kezdjem a következő tanévet, de erre nem túl sok gyereknek van esélye.

Szerencsésen alakult, mert ez a heti egyszeri tíz perc megaláztatás is kellett ahhoz, hogy miután Szegeden a bölcsészkaron elnyertem egy amerikai ösztöndíjat, és az angol nyelv tanításának módszertanát oktató tanár az angol tanszék folyosóján kijelentette, hogy “nehogy már egy b¥zi menjen Amerikába”, illetve “egy b¥ziból ne legyen tanár”, fogjam magam, besétáljak a Szegedi Egyetem újság szerkesztőségi szobájába, ami az angol és a német tanszék között volt félúton, és írjak egy nyílt levelet neki, amiből akkor országos botrány lett, mert a Narancs és a Kossuth Rádió is foglalkozott a témával. A botrány eredményeként az egyetemen akkor már évek óta oktató tanár a következő szeptembert a szegedi katolikus gimnázium angoltanáraként folytatta, én meg bizottság előtt átmentem abból a módszertanból, amire egy napnál többet senki nem tanult, és megkaptam a német után angolból is a tanári diplomámat is, amivel két éve már nem kaptam állást, mert túl liberális vagyok meg még b¥zi is, és ezeket nem is titkolom.

A tanárnak a suliban sem egyszerű. Osztályfőnök voltam, én vettem fel a gyerekeket a ma már elitgiminek számító pesti gimibe. Hatszoros volt a túljelentkezés, konkrétan annyi okos kisvarázsló jött el a hatosztályos szóbelire, hogy az került be, aki szimpatikus volt. Minden gyerekemet imádtam, a tűzbe mentem volna értük, szerintem elég jó viszonyban voltunk, én Törpéknek hívtam őket, mert a gimiben ők tényleg törpék voltak, ők meg engem Hókuszpóknak, amin jót röhögtünk, és az erdei iskolában a “pantomimozzatok el az ofővel valamit” feladatra azt találták ki, hogy akkor Hupikék Törpikék vs Hókuszpók lesz a sztori, és nyilván én halok meg a végén. Oké. Ezzel csak azt akartam bemutatni, hogy nem ez a bemegyek órára, frontális oktatás keretében elmondom nekik angolon a Present Perfectet, németen meg a Konjunktivot, oszt szevasz. Tudtam, ki kibe szerelmes, kinek válnak a szülei, és emiatt szorong, de azt is, kit ver az anyja. De arra nem jöttem volna rá, hogy pár fiam elkezdett bullyingolni, ha nem szól pár Törpilla.

Ilyekor ha a b¥zizás a bullying oka, akkor az ember tanárként elkezd érzékenyíteni. Ha nincs bullying, akkor is elkezd, és nem csak a témában.

Amikor pár éve visszamentem tanítani egy szakgimnáziumba, mert már megengedhettem magamnak ezt az úri passziót, és leszartam, hogy 58 ezer forint érkezik a számlámra havonta a heti 12 óra angolért, az egyik 15 éves angolon, ahol Indiáról volt szó, közölte, hogy “azok cigányok, és mindet ki kellene irtani”. És akkor itt megálltunk. Szerintem három hétig érzékenyítés ment.

Nincs mit azon csodálkozni, hogy a nem-heteroszexuálisok 40 százaléka már gondolt az öngyilkosságra, és 30 százalékuk megpróbálta. És amikor majdnem sikerült, csak az időzítés volt szar, mert még a kávézóban elájul, kihívják a mentőt, akik, mivel már a légzés is leállt, ahogy azt a páciens előre tudta, a mentősök intubálják, és ehhez szétvágják a kétszázezer forintos kabátját, meg a Nápolyban vett ingét, és senki nem érti, miért, mert fiatal, pénze is van, vicces, sikeres... De ez egy másik sztori.

Ha valaki egész életében azt hallja, hogy mocskos, a létezése is szégyen, ha megvetik azért, ami, ha a legszebb emberi érzést titkolnia kell, ha hazugságra kényszerítik, az az ember sérülni fog.

A magyar lakosság 8-10 százalékáról beszélek.

Én szerencsés vagyok, mert egy elfogadó környezetben (körúton belüli értelmiség) létezve lehetőségem lett arra, hogy úgy döntsek, boldogan akarok élni. Bár a döntésig brutál volt az út.

De én a sok ezerből vagyok az egy kivétel.

Az iskolai bullying ugyanis társadalmi szinten is működik.

Elmondom, hogy.

Az osztály jó tanuló kislánya, akinek a hajában mindig rózsaszín selyemmasni van, a tanár minden kérdésére azonnal tudja a választ, tisztelettudó, ésatöbbi, mindenki ismer ilyet, egy templomkertben megtartott zsúron arról beszél, hogy a homoszexuális párok megbontják a család egységét.

Ez történt Kaposváron 2018. július 1-jén, amikor Novák Katalin egységbe hívta a nemzetet a homoszexuálisok ellen. Hogy Novák Katalin szavait mindenki komolyan vegye, az akkor még államtitkár Novák után Márfi Gyula, veszprémi érsek megsimogatta a jó tanuló, okos kislány buksiját.

De ugyanígy a nem-heteroszexuálisok elleni országos vegzálást bátorította Kövér László is, aki 2019. május 15-én Zuglóban egy lakossági fórumon azt mondta, hogy “egy normális homoszexuális tudja, mi a világ rendje, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz úgy alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlen egyenrangúnak”.

Novák Katalintól szeretném megkérdezni, érez-e személyes felelősséget a fiú haláláért.

A Fidesz politikusait nem érdekli, hogy emberek életét teszik tönkre. A családügyi miniszter családok életét is. Kormánypárti politikusoknak ez nem lesz probléma, mert a gyerekeik olyan iskolába járnak, ahol a tanár nem bemegy és az osztály elé állva ledarálja az anyagot, hanem kis csoportokban projekteken dolgozva, játszva, örömmel tanulnak. Ilyen közösségekben sokkal hamarabb kiderül a bullying. Azokban az iskolákban, ahova az ő gyerekeik járnak, van fejlesztőpedagógus, pszichológus, és minden, ami a gyerek mentális fejlődéséhez kell. Ha esetleg az ő gyerekeik közül derül ki, hogy nem-heteroszexuális, az sem lesz gond. Elküldik majd egy szabad országba, ahol a lopott pénzből a gyereknek anyagi gondja sem lesz, és boldogan élhet.

No de a te gyerekeddel mi lesz?

Az a családügyi minisztert nem érdekli. Ha öngyilkos lesz, hát van ilyen. Nyilvánvalóan az sem érdekli, hogy a család élete megy ettől tönkre. Mert ha meghalnak a szüleid, árva leszel, ha elveszted a társad, özvegy, de ha a gyereked hal meg, az akkora fájdalom, amire nincs szó.

Nem tudom elképzelni Novák Katalinról, hogy homofób lenne, bár persze simán lehet. Orbánról már inkább. De akárhogy is van, pont azt csinálják, amit a nácik Németországban, amikor szavazatmaximalizálásra kiválasztották a zsidókat, akik jóllehet mindösszesen csak 0,75 százalékát tették ki a Harmadik Birodalom teljes népességének, mégis ők lettek a felelősek a világ minden bajáért. Az antiszemitizmus évszázadok óta a nyugati társadalmakban jelen volt (a Magna Chartának is vannak ilyen rendelkezései), ahogy a homofóbia is. Ellenség kellett a Fidesznek, Novák Katalin elmondta, hogy veszélyt jelentünk a családra, a sok amúgy is homofób gyökér meg a Face-en elkezdte a profilképére rárakni a “megvédjük a családokat” keretet.

És azokat, akiket már ezerszer porig aláztak, akik már megjárták a földi poklot, akiket eltaszított a családjuk, és karácsonykor egyedül ültek otthon, de talpra álltak, és nem hajlandók tovább hazudni magukról, nem fogják visszazavarni a négy fal közé. Engem se!

Soha nem maradok csendben, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a gyűlölet ne kergessen senkit a halálba, és hogy tegyünk a gyűlölet ellen. Mert a gyűlölet nem épít, hanem megmérgezi a lelkeket, és rombol.

Arra kérlek ezért, te se maradj csendben, ha azt látod, hogy embereket aláznak meg.

Ne fordítsd el a fejed, ne legyél bűnrészes.

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. július 19.

Mint arról már beszámoltunk, vasárnap nyilvánosságra hozták a Forbidden Stories nevű tényfeltáró újságírói hálózat által vezetett nemzetközi ténylfeltáró projekt eredményeit, miszerint magyar célszemélyek ellen is használták az elmúlt években az NSO nevű izraeli kibercég okostelefonok feltörésére alkalmas kémprogramját, a Pegasust, a célpontként kiválasztott emberek között pedig voltak tényfeltáró újságírók, valamint médiacégeket is tulajdonló vagyonos üzletemberek, illetve az ő szűkebb környezetük is.

Az oknyomozásban részt vett a Direkt36 tényfeltáró központ két újságírója, Panyi Szabolcs és Szabó András is, akik arról számoltak be, hogy őket is megfigyelték az izraeli kémszoftver segítségével. Most egy videóban meséltek arról, hogy tudták ezt meg, illetve hogyan kerültek be a nemzetközi tényfeltáró csapatba.

Panyi elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt a Süddeutsche Zeitung, a legnagyobb német országos napilap újságírói keresték meg a Direkt36-ot azzal, hogy vegyék fel a kapcsolatot egy biztonságos kommunikációs csatornán keresztül. Már ekkor sejtették, hogy valószínűleg egy megfigyeléses lehallgatásos sztoriról van szó. Panyi április közepén hívta fel Szabó Andrást, akinek szokatlan volt, hogy kollégája még a megszokott kommunikációs csatornáikon keresztül sem volt hajlandó semmit elárulni arról, miért kell találkozniuk személyesen. Már aznap este találkoztak a Direkt36 irodájában, ahol a magyar munkatársak mellett külföldi lapok újságírói is jelen voltak.

- mesélte Szabó.

Panyi telefonját az Amnesty International jogvédő szervezet biztonsági munkatársai vizsgálták át, akik megállapították, hogy 2019. április 4. és november 7. között több mint fél éven keresztül kimutathatóak a Pegasus kémszoftver egyértelmű nyomai a mobilján. Szabó esetében pedig az derült ki, hogy 2019-ben két alkalommal, június 13-án és szeptember 24-én törtek be a telefonjába.

Fartek Patrícia, Címkép: police.hu/TEK - szmo.hu
2021. augusztus 02.

A police.hu június 18-án számolt be arról, hogy egy férfi gáz- és riasztófegyverrel fenyegetőzött egy budapesti társasházban. A rendőrség rövid közleménye szerint egy férfi tett bejelentést aznap délelőtt, hogy a szomszédja fegyvert fogott rá.

“A budapesti rendőrök azonnal a helyszínre mentek, majd a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége is megérkezett. A férfi közben bezárkózott a saját lakásába. A Terrorelhárítási Központ munkatársai 12 óra 40 perckor behatoltak a lakásba, és ott elfogták G. Krisztiánt, akinél egy gáz- és riasztófegyvert találtak. A 42 éves budapesti férfit előállították a VI. Kerületi Rendőrkapitányságra, ahol felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett miatt indult ellene eljárás” - írják.

A 42 éves férfi elfogásáról egy rövid videót is közzétett a rendőrség.

Krisztián paranoid skizofréniában szenved, gyógyszeres kezelés alatt áll. A férfi családja és jogi képviselője szerint erről a hatóságok is tudtak, elfogásakor ugyanakkor a TEK kommandósai gumi- és babzsáklövedékes fegyverrel is lőttek rá. A férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Családja szerint túlzott erőt alkalmaztak Krisztiánnal szemben, ezért feljelentést tettek. Ráadásul szerintük az ügy a férfi néhány nappal korábbi incidense kapcsán megelőzhető lett volna.

Krisztián édesanyja a Szeretlek Magyarországnak elmondta, hogy a fiának pszichés betegsége miatt vannak jobb és rosszabb periódusai. Egy ilyen rosszabb periódusában két nappal a fent említett eset előtt bement egy budakeszi fodrászatba, édesanyja szerint az ő otthonukból elvitt, gyerekkori, légpisztolyával. A megrémült fodrász kihívta a rendőröket, de Krisztián addigra nem volt ott. Később megkeresték a férfi édesanyját és nevelőapját, aki tanúvallomást is tett Krisztián pszichés állapotáról, illetve arról, hogy légpisztoly lehet nála, lövedékek nélkül. Az édesanya szerint könyörögtek a rendőröknek, hogy vigyék be a pszichiátriára a férfit. Ez azonban nem történt meg.

- mondta lapunknak Krisztián édesanyja.

A férfit még aznap a lakásánál fogták el a VI. kerületi rendőrök, majd átadták a budaörsi kollégáiknak. Krisztiánt gyanúsítottként fegyveres garázdaság miatt hallgatták ki, a légpisztolyáról pedig megállapították, hogy nem lőfegyver, és elengedték.

Krisztián édesanyja lapunknak elmondta, hogy fiának, aki egyedül élt, korábban már több konfliktusa is volt a szomszédaival. Ők hívták ki a rendőröket, amikor a budakeszi fodrászatban történt incidens után két nappal, állításuk szerint Krisztián fegyverrel a kezében jelent meg a házban. A férfi bezárkózott a lakásba, mire a rendőrök kiértek, azt azonban ekkor még nem tudták, hogy éles fegyver van-e nála, így a Terrorelhárítási Központtól kértek segítséget.

“Kijött a TEK 16 emberrel és egy kutyával. Felvonultak, de azt pontosan nem tudjuk, hogy itt mi történt, mert az ügyvédnek sem adták ki a felvételeket, amit készítettek, csak egy rövid videót közöltek erről. Az eredményt viszont láttuk: az ablak, az ajtó javíthatatlanul bezúzva...a nyilvános videó szerint Krisztiánt arccal lefelé látták el, és ugyanígy arccal lefele vitték ki a mentőautóba.

Így került kórházba, ahol még aznap megműtötték” - mondja Krisztián édesanyja.

A család a Magyar Helsinki Bizottsághoz fordult. Jogi képviselőjük, dr. Győző Gábor lapunknak azt mondta, egyrészt rendőri intézkedés elmulasztása miatt panaszt tettek a fodrászatban történt incidens kapcsán. A család álláspontja szerint ugyanis a rendőröknek el kellett volna venni a légpisztolyt Krisztiántól, és intézkedniük kellett volna a pszichiátriára való beszállításáról. Dr. Győző Gábor szerint a rendőrségnek bizonyítékként kellett volna lefoglalnia a légpisztolyt, mert "az egy bűncselekmény elkövetési eszköze volt, még akkor is, ha nem lőfegyver". Ráadásul álláspontjuk szerint így megelőzhető lett volna a későbbi incidens is.

Krisztián pszichiátriára való beszállítása iránt pedig azért lett volna fontos intézkedni az ügyvéd szerint, mert ezt csak a hatóság teheti meg.

A mentő és a rendőrök bevihetik egy polgári pszichiátriára, ott elrendelhetik a kötelező pszichiátriai gyógykezelést, amit a bíróság felülvizsgál. Tehát van rá mód, hogy valakit az akarata ellenére ideig-óráig benntartsanak” - fogalmazott a család jogi képviselője.

Krisztián elfogásának körülményeivel kapcsolatban pedig bántalmazás hivatalos eljárásban bűntettének fennáló gyanúja miatt tettek feljelentést.

- mondta lapunknak dr. Győző Gábor, aki azt is hozzátette: a fegyverszakértői vélemény szerint Krisztián légpisztolyából már nem lehetett lövedéket kilőni, mert nagyon régi.

A család jogi képviselője szerint, olyan bizonyítékok is a rendelkezésükre állnak, miszerint a TEK tudta, hogy pszichés beteggel szemben intézkednek. Dr. Győző Gábor lapunknak azt is elmondta, hogy kérték a TEK felvételeit az akcióról, de egyelőre nem kapták meg. Pedig az ügyvéd szerint ez nagyon fontos lenne.

A fodrászüzletben való incidens kapcsán megkerestük a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahonnan a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészséghez irányítottak minket. Illetve kerestük a Terrorelhárítási Központot is, ahonnan szintén azt válaszolták: "Az ügyben az eljárást a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség folytatja, így azzal kapcsolatban nem áll módunkban tájékoztatást adni".

Kérdéseinkre végül a Központi Nyomozó Főügyészség írásban annyit közölt: "A megjelölt ügyben a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség az elfogással összefüggésben a férfi jogi képviselőjének feljelentése alapján hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás bűntette miatt külön eljárást folytat".

Fotó: JESHOOTS-com/Pixabay - szmo.hu
2021. július 20.

Hajnalban azzal a naiv hittel szálltam taxiba, hogy ilyenkorra már a krétai tengerparton heverészek majd. Most mégis a reptéri kávézóban ülök egy túlárazott kapucsínó fölött, és azon töprengek: mégis hogy történhet meg olyasmi, mint ami velem történt ma reggel?

Az még hagyján, hogy az ismert fapados légitársaság össze-vissza variálta a járataim indulási idejét az elmúlt hetekben - pandémia van, vagy legalábbis a pandémia szünete két felvonás közt. Érthető, hogy sok helyen még akadozik a rendszer.

Amíg korábban egy túlméretezett samponos flakon miatt lehetett jól megszívni, most kibővült az arzenál: oltási igazolvány, PCR-teszt, a célországba való belépéshez szükséges QR-kód, PDF-ek, na meg a szokásos papírhalom. És akkor még ki sem tértünk a kilókra, centikre, apró betűs, megcsillagozott, zárójeles feliratokra.

Én a magam részéről sprinteltem már eleget reptereken át az elmúlt 15 évben. Most a legkevésbé sem vágytam ilyen élményre, mielőtt végre kiszabadulnék az országból.

Éppen ezért két órával a gépem indulása előtt már egy rakás papírral, letöltött dokumentummal, alaposan bepakolt, lemért csomaggal álltam a megfelelő sorban. Csakhogy ez marhára nem érdekelt senkit.

Az elején úgy tűnt, minden rendben van. Elfogott a régről ismerős reptéri hangulat: szüttyögtem a végtelenbe hömpölygő sorban.

Közben konstatáltam, hogy az amúgy 7:50-re kiírt gépem azóta 7:10-re került át. Na és? Sebaj, hiszen időben vagyok. Igaz, békeidőben még nem telt utasonként 20 percbe a becsekkolás, ám ez láthatóan már a múlté. A kordonok még két kanyarra osztották a sort, ami alig moccant valamit előre.

“Ugye, nem lesz ebből gond?” - villant át az agyamon a gondolat, ami teljesen abszurdnak tűnt. Mégis hogy felelhetne érte az utas, ha túl lassú a becsekkolás? Csak nem mennek sehová, amíg nem győződtek meg róla, hogy mindenki a fedélzeten van - nyugtattam magam.

Az aggodalom azután mégis utat tört magának, és megszólítottam a mögöttem álló srácot:

“Bocsánat, te is Heraklionba mész?”

Innentől nem aggódtam.

Amikor azonban végre a check in-pultig értem a dokumentumköteggel, az ügyintéző sajnálkozva végigmért:

“Ja, Heraklionba tíz perce bezárt a kapu.”

Éreztem, hogy a pulzusom enyhén megemelkedik, mégsem hittem el egyből, hogy ez megtörténhet.

“Dehát sorban állok, itt vagyok két órája, és nem csak én!” - érveltem. Erre a mögöttem álló srác és barátnője is előkerült, majd megjelent egy apuka négy kisgyerekkel.

“Mindannyian itt állunk órák óta” - magyaráztuk, mire az ügyintéző vállat vont:

Tehát a zsibongó tömegben kellett volna meghallanunk, ahogyan a nő kétszer elkiáltja magát, és azzal a lendülettel átrepülni a többi sorbanálló feje fölött, akik mind ugyanúgy várakoznak előttünk.

Nem járt jobban az a férfi sem, aki egy másik gépre várt, és akit sms-ben tájékoztattak róla, hogy a járata két órát késik - arról viszont már nem szóltak, hogy a becsekkolás az eredeti időben ér véget. Annak dacára tehát, hogy a felszállási időpontokat az utolsó percekig cserélgetik, a kaput az eredeti időpontban zárják. Nem tetszik érteni? Ja, hát tetszett volna elolvasni a szabályzatot!

Nem ecsetelném a húsz perces szenvedést, aminek során sikerült megértetnünk, hogy a pénzükért cserébe szeretnénk felszállni a repülőre.

A személyzet végül lázas telefonálgatásba kezdett, azután közölték: a kapitány úr megvár bennünket, ha sprintelünk. Hát, akkor sprinteljünk - gondoltam. Mégsem úszhat meg minden kellemetlenséget az ember.

A sprint egészen az átvilágításig tartott, ahol egy biztonsági őr állta az utamat:

“Elnézést, de kinyomtatott beszállókártya nélkül nem engedhetem át” - közölte.

A biztonságis hölgy csak a vállát vonogatta, mondván, ők nem állnak a fapados cég alkalmazásában. A helpdesknél aztán megtudhattam: jogomban áll panaszt tenni, esetleg egy következő járatot foglalni magamnak - természetesen újabb súlyos összegért, ahelyett, hogy mondjuk ennek az árát visszakapnám.

Tragédia persze nem történt. Még most, helyben foglaltam egy másik gépre.

A kisember számára csábító ajánlat, hogy néhányezer forintért járhatja be Európa legjobb helyeit - ezért cserébe viszont amit nyerünk a réven, azt általában elveszítjük a vámon.

Ha ugyanis nyugodtan, kiszámíthatóan és biztonságosan szeretnénk utazni, akkor - tapasztalatom szerint - minimum másfélszer annyi pénzt kell rászámolnunk a fapados jegyünkre.

Nem óhajt két órán át sorban állni? Feladna értelmes méretű bőröndöt, amit nem kell egy rózsaszín keretbe szuszakolni? Harapna valamit az úton? Nem szeret leghátul zötykölődni a turbulenciában? Akkor legyen szíves perkálni! Így lesz a tízezerből ötvenezer forint.

Én legközelebb inkább egy megbízható nagy cég “all inclusive” ajánlatára szavazok, és ha már feltöltődni szeretnék, megspórolom a pánikot, a kapkodást és a ráfizetést.

Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2021. július 29.

Kordos Szabolcs legújabb sikerkönyve, a "Showbusiness, Hungary", ahogy a cím sejteti, a hazai sztárok világát mutatja be. Foglalkozik azzal, hogy mennyire gazdagok a hazai hírességek, a menedzserek munkájával, megtudhatjuk, hogy lehet elejét venni egy-egy botrány kitörésének, de külön fejezet szól a Barátok köztről és az influenszerekről is.

- A Showbusiness Hungary nem az első könyved, amely egy szubkultúra kulisszái mögé visz el. Írtál többek között luxusszállókról, taxisokról, légi közlekedésről. Hogy kezdődött ez a sorozat?

- Nagyon-nagyon régen Kecskeméti Dávid fotós kollégámmal megjelent egy könyvünk. Az volt a címe, hogy Tilos a belépés. Csupa olyan izgalmas helyre mentünk el, ahová átlagemberként nehéz besétálni. A miniszterelnök parlamenti dolgozószobájától kezdve a metró alagúton át a Four Seasons elnöki lakosztályáig sok helyre eljutottunk.

Engem rettentően érdekelt addigra a luxusszállodák világa. Kezdő újságíróként sokat jártam ilyen helyekre, vártam a Magyarországra érkező sztárokat a „lobbyban”. Sokszor elgondolkoztam a recepciósokkal szemben ülve, hogy nekik vajon milyen életük lehet?

Érdemes lenne őket kifaggatni.

Azt már tudtam, hogy ez egy zárt világ, nem könnyű megnyitni az érintetteket. Akkor találtam ki a módszeremet, hogy a szakmában jártas embereket környékezek meg és anonim interjúkat készítek velük. Ezt a módszer követem azóta is.

- És a jelek szerint az olvasókat is érdekli.

- Igen. Rögtön az első kötet, a Luxushotel, Hungary nagy siker lett, hazai viszonyokban mondhatni, hogy bestseller. Ez nemcsak abból látszik, hogy elkészült második része is, hanem a sokadik újranyomásból is. Kilenc évvel a megjelenése után még most is kint van a piacon új borítóval.

- Volt olyan téma, amin elkezdtél dolgozni, de utóbb elvetetted? Vagy a kiadó lebeszélt róla?

- Ilyen nem volt, az viszont állandó, hogy olvasók keresnek meg témaötletekkel. A könyvelők életétől kezdve a tanárokon át az egészségügyet feltáró riportkötetig sok minden felmerült. Szerencsére van még témám bőven, igazából az a nehézség, hogy kiválasszam, mi legyen a következő. Mindig törekszem arra, hogy a bemutatott világokban legyen valami elérhetetlenség, glamour.

- Sok könyv megjelent már a magyar celebvilágról. Mi az, amit úgy éreztél, nem írtak még meg?

- Szerintem kimondottan ilyet, mint a Showbusiness Hungary, nem írtak még. Legalábbis én nem találkoztam vele, márpedig eléggé közelről figyelem a könyvpiac és a sztárvilág történéseit.

Olyan könyv volt már szépszámmal, amit hírességek írtak a saját életükről, vagy egy újságíró az ő történeteiket gyúrta egybe. Rengeteg interjúkötet is megjelent már. Ám olyan riporttal, ami ezt az egész iparágat kívülről-belülről, a sztárokat körülvevő emberek, menedzserek, producerek, újságírók és persze maguk a hírességek szemszögéből mutatja meg, nem találkoztam még.

Számomra a Showbusiness annyiban eltér a sorozat korábbi darabjaitól, hogy a szórakoztatóipar/média világban én is otthonosan mozgok.

Rengeteg kérdést kaptam a pályám során, hogy hogyan működnek a dolgok valójában, miért ebből lett sztár és nem abból, mennyit lehet ezzel valójában keresni? Miért van ebből botrány, amikor abból nincs?

Ezekre a kérdésekre próbáltam választ adni.

- Azt mi alapján döntötted el, hogy kinek írod ki a nevét, és ki az, akire legfeljebb csak utalsz?

- Nagyon oda kellett figyelnem, hogy ne legyen a könyvből kibővített pletykamagazin, ami az egyes sztárok lejáratására szolgál. Az összes többi könyvemnél is szempont volt, hogy nem szabad senkit kipécézni, mert az egyéni sztorikon keresztül a világ működését akarom bemutatni.

Általában azokat említettem név szerint, akiket muszáj volt, mert esetükben minden körbeírás ellenére ordít, hogy ki a megszólaló. Ha például a Barátok köztről beszélünk, akkor mindenkinek Kalamár Tamás jut eszébe. Ő volt ennek a sorozatnak az atyja. Nincs értelme Istvánnak nevezni.

- Sztár, híresség, celeb. Ezek rokon fogalmak, de mégsem fedik le teljesen egymást. A könyved kikkel foglalkozik?

- Ebben a könyvben olyan emberekről írok, akiknek a nevét ha elkiáltjuk a 4-es 6-os villamoson, akkor 10-ből legalább 5 ember felkapja a fejét, azonnal tudja kiről van szó. Ez a sztárság egyik fokmérője.

A másik fokmérő talán az, hogy mennyire eladható a sztár, mert lehet, hogy ismernek valakit, de annyira rossz a megítélése, hogy például egyetlen cég, nagyvállalat se állna be mögé, nem szeretné, ha a termékeit az adott figura reklámozná. Ha ezt az osztályozást nézzük, akkor pénzben is jól kifejezhető, hogy mennyit ér egy sztár.

- Azért én úgy látom, igazán hosszútávon csak azok tudnak a toppon maradni, akik hajlandók munkát belefektetni.

- Ez pontosan így van. Egyrészt meg kell újulni, másrészt rettentő sok munkát kell beletenni. Harmadrészt nem árt valami tehetség. Azt is tehetségnek nevezem, ha valaki képes másokat bármilyen módon szórakoztatni, a figyelmüket fenntartani.

Elképzelhető, hogy valaki ideig-óráig híres lesz, és szakíthat ebből magának különböző előnyöket, de hogy 10-20 éven keresztül fenntartsa az érdeklődést maga körül, ahhoz azért nagyon sokat kell tenni.

- Ilyen szempontból érdekes volt számomra, amikor azt írod a könyvben, hogy Győzike ösztönös marketing zseni. Előszeretettel szoktam példálózni vele. Mert bár a Győzike jelenség nagyon távol áll tőlem, ahhoz, hogy valakit – ráadásul egy ilyen nehéz személyiséget - ilyen hosszú időn keresztül foglalkoztasson a média, és ennyi nézője legyen, ahhoz tudni kell valamit.

- Így van. Nyilván az ő imidzse, elismertsége nincs mondjuk Presser Gáborral egy súlyban, de folyamatosan fenntartja az emberek érdeklődését. A közönség nagy részét pont azzal szórakoztatja, hogy megosztó személyiség. Bőven vannak azonban, akik csak szeretnének ennyire megosztó személyiségek lenni és a kutyát sem érdeklik.

- Ez már nem kapcsolódik szorosan a könyvedhez, de érdekel a véleményed. Amit végképp nem tudok sehova tenni, az a Berki Krisztián jelenség. Még most, ennyi év távlatából sem látom, hogy mi volt az a tett, az a teljesítmény, amivel ő így ki tudott emelkedni, és ennyire ismertté vált.

- Ráadásul mellette ismertté vált Hódi Pamela is, aki mostanra teljesen levált róla, és saját, hatalmas online rajongótábort épített fel. Fogalmazzunk úgy, hogy Berki is inkább a megosztó figurát hozza mint az elismertet.

- Nagyon sok témát érintesz a könyvben. Számodra melyik volt a legérdekesebb?

- Érdekelt az influenszerek világa. Magyarországon is kialakult egyfajta kettős celeb státusz. Vannak a hagyományos hírességek, akiket milliók ismernek. Sebestyén Balázs, Gálvölgyi János vagy Liptai Claudia neve mindenkinek mond valamit, aki nem szatyorban élte le az elmúlt évtizedeket. Régebben egyszerű volt a képlet: aki főműsoridőben szerepel a tévében, az híres.

Alapvetően ez még mindig így van, de azért közben kezd kialakulni egy alternatív, szubkulturális celebvilág is. Ezek az újfajta sztárok a széles közvélemény előtt kevésbé ismertek, azonban ők is több százezres vagy akár milliós eléréssel rendelkeznek és rajongóik gyakran sokkal fanatikusabbak mint a hagyományos sztároké.

Ugyanakkor, azt is sokan elmondták már, hogy hiába próbálják meg a televíziók a népszerű netes influenszereket átemelni abban a reményben, hogy majd kapnak velük egymillió új nézőt, ez nem feltétlenül járható út.

- Talán az is benne van, hogy a követőik nem mennek velük a tévébe, mert nem hajlandóak megváltoztatni a médiafogyasztási szokásaikat.

- Nem, mert cikinek érzik, és azt is cikinek gondolják, hogy a kedvencük eladta magát.

- Már a beszélgetés elején céloztál rá, hogy bőven van még témád. Azt tudni, hogy konkrétan miről fog szólni a következő könyv?

- Sok mindenen gondolkozom. Szexipar, éjszakai élet, kamionosok… Nem tudom még pontosan. Amelyik legjobban megmozgatja a fantáziámat. Egyelőre ezt a kötetet pihenem ki, ilyenkor mindig van egy kis írásundorom, ami idővel remélhetőleg megint átfordul majd írásvággyá. De ahhoz kell néhány hét.

címfotó: Móricz Sabján Simon