SZEMPONT
A Rovatból

Az URH és az Európa Kiadó dalai ott és akkor telibe találtak

Kiss Llászló a magyar underground legendás alakja. Évtizedek óta Ausztráliában él, de nemrég hazalátogatott és koncertezett is.


Jól indult a 2016-os év az underground zene kedvelői számára: január 2-án a G3 (volt Gödör) klubban lépett fel egy alkalmi formációval Kiss Llászló, az URH és az Európa Kiadó együttesek alapító basszusgitárosa, akit a hazai közönség évek óta nem láthatott színpadon. A koncertnek akkora sikere volt, hogy egy héttel később szintén teltházas ráadást is tartottak. Mielőtt a főhős visszautazott a világ másik oldalára, leültünk beszélgetni, a zenei témák mellett 3D animátori munkájáról és általa fontosnak tartott társadalmi problémákról is.

– Milyen érzés volt három és fél év után újra koncertezni? Hiányzott a közeg?

– Jó volt a régi és új barátokkal játszani, ugyanakkor persze furcsa is. Más volt, mint amit előtte harminc-valahány évig csináltam. Örültem ezeknek a koncerteknek, mert amikor 2012-ben az évente megszokott Európa Kiadó turné végén lejöttem a színpadról, nem gondoltam, hogy az lesz az utolsó fellépésem velük. Egy nagyszerű történetnek lett akkor elég kisszerű vége. Ha úgy alakul, hogy többet nem lépek színpadra, vagy többet nem énekelem el ezeket a dalokat, ezekkel a koncertekkel mégiscsak kerekebb lesz a történet.

– Hogy látod, mennyire volt úttörő az URH és az Európa Kiadó a '80-as évek könnyűzenéjében?

– Voltak ebben a vonulatban jelentős zenekarok az URH előtt, a Spions, a VHK vagy a Bizottság már korábban megjelentek. Az URH viszont egyszerűen a legjobb pillanatban bukkant fel, adekvát és autentikus programmal.

"
Az első koncertünkön ötvenen voltak, a másodikon viszont már több mint ezren.

Ezen mi magunk is meglepődtünk, de úgy tűnt, hogy az akkori közösség (mert az inkább volt közösség, mint közönség) azonnal a magáénak érezte azt, ami ott, akkor és úgy kimondatott. Telibe találtak a dalaink.

Két URH-dal január 2-áról: a Betaville-t Hámori Gabi, a Szabadíts meg-et Magyar Péter énekli

Névjegy

Kiss Llászló (a sok névrokon miatt használja a dupla l-t) 1959-ben született Budapesten. Tizenéves kora óta zenél, 1980-ban alapítótagja volt az URH együttesnek, amely alig fél évig működött, de ezalatt is kultikus státuszt szerzett, dalait a mai napig játsszák régi és új zenekarok.

Az URH feloszlása után gyerekkori barátjával, Menyhárt Jenővel megalakították az Európa Kiadót, ami szintén nagyon hamar népszerű lett. Kisebb kihagyásokkal a '90-es évek közepéig koncerteztek, majd a tagok szétszéledtek a világban. 2004-ben, Magyarország EU-csatlakozása alkalmából álltak össze újra, utána pedig időről időre ismét aktivizálták magukat.

2012-ig volt az Európa Kiadó tagja, a többiek ekkor úgy döntöttek, nélküle folytatják. Ausztráliában 3D animációs művészként tevékenykedik, dolgozott többek között a Mátrix: Újratöltve című filmben is.

– Te is több szöveget írtál, amiket rendszerint el is énekeltél a koncerteken. Elég volt ez számodra a reflektorfényből, sosem vágytál arra, hogy frontember legyél egy saját zenekarban?

– Mindig egyértelmű volt, hogy ha megírok egy szöveget, azt el is kell énekelnem. Ez így természetes. Ugyanakkor sosem voltam túl termékeny, 7-8 saját dalom lehet összesen, egész estés önálló műsort valószínűleg nem tudtam volna összehozni. Nehezen adok ki a kezemből dolgokat, sok ötletem van, de ezek legnagyobb része sose lesz publikus.

Két saját dal, az Elmentek a fiúk (2004-es felvétel) és az Ez csak egy éjjel (a 2012-es VOLT fesztiválról):

– Hogy ismerkedtél meg a 3D animációval? Magyarországon két-három évtizeddel ezelőtt nem sokan foglalkoztak ezzel.

– Persze, iskolában egyáltalán nem tanították. Még gépem se volt, amikor egy pályázathoz a SZTAKI-ban lehetett gépidőt kapni. Aztán az ott készült képeket egyenesen a Szépművészetiben állították ki. Később bekerültem a Novotrade nevű céghez, akik számítógépes játékokat gyártottak az amerikai piacra, többek között az Electronic Arts megrendelésére. Ez már profi munka volt, de nagyon romantikus pionír hangulatban, nagyon okos, nagyon bohém srácokkal. Itt kezdtem a 3D-t.

Aztán egy képem nyert egy viszonylag rangos díjat, az segített az első külföldi munkához Bécsben. Pár év múlva úgy alakult, hogy együtt dolgoztam három nagyszerű szerb sráccal, akik a délszláv válság elől menekültek Magyarországra. Rövidesen aztán továbbálltak. Az egyikük Hong Kongba került, onnan hívott fel, hogy lenne egy állás számomra Kuala Lumpurban, mit szólok hozzá.

– Rögtön igent mondtál, vagy volt benned bizonytalanság?

– Már ezelőtt eldöntöttük családilag, hogy költözünk, de eredetileg Izraelbe akartunk menni. Az végül nem jött össze, viszont a bőröndjeink már be voltak csomagolva, így nem gondolkodtunk sokat.

"
A zenekar akkorra már feloszlott, a szüleim már nem éltek, az öcsém pedig jött velünk, úgyhogy túl sok minden nem tartott vissza.

kisslaci8

– Milyen benyomásokat szereztél az ázsiai kultúráról és mindennapokról?

– Sokkszerű volt elsőre. Malajzia a legjobb belépő Ázsiába, mivel három hatalmas és sokrétegű kultúra (indiai, kínai, maláj) él az országban. Négy nagy világvallás ünnepei, számtalan nyelvjárás, a konyhákról nem is beszélve. Mindez Délkelet-Ázsia kellős közepén. Rengeteget tanultunk a négy év alatt, de annyi pont elég volt belőle. Jött egy másik munkaajánlat Ausztráliából, így '97-ben Sydney-be költöztünk, és ott is ragadtunk.

– Ott hogy sikerült beilleszkednetek?

– A mai viszonyokhoz képest könnyen ment, bár az elején csak egy-két ismerősünk volt, de sokat segített, hogy fix állásra hívtak oda. Szinte azonnal megkaptuk a tartózkodási engedélyt, pár évvel később pedig az állampolgárságot is. Persze nyilván az is számított, hogy 3D animátorból akkoriban még nem sok volt, a hiányszakmával rendelkezőket pedig előnyben részesítették.

kisslaci7

Fotó: Balázs Nóra

– Sokat változott az ország, amióta ott éltek?

– Amikor odakerültünk, még sokkal nyugodtabb és kedélyesebb volt minden. Ma jóval nehezebb helyzetben vannak az újonnan érkező bevándorlók. De nemcsak Ausztrália, az egész világ exponenciálisan gyorsuló sebességgel változik. Hihetetlen mértékű a technológiai fejlődés az utóbbi öt évben. Nemrég még álmodni sem mertem volna olyan szoftverekről, amiket most használok. De igaz ez az orvostudományra is: Müller Péter Sziámival lefordítottuk Meskó Bertalan (orvosi jövőkutató, interjúnkért katt ide - a szerk.) angolul írt könyvét magyarra, elképesztő dolgok vannak abban is. Olyan dolgok, amik bármelyik pillanatban alapjaiban rázhatják meg ezt a mai világunkat.

Ahogyan az utóbbi években a kommunikáció összehasonlíthatatlanul egyszerűbbé és lényegében ingyenessé vált, jó esély van arra például, hogy egy napon, és nem is túl sokára majd az energiával is ugyanez történik. Olyan változások küszöbén állunk, amelyek teljesen a feje tetejére állítják majd a társadalmat.

Számomra nagy tanulság volt, hogy átéltem a '89-es rendszerváltást, ami előtt még pár évvel is úgy gondoltuk, hogy a szovjet típusú szocializmus örökké fog tartani. Ugyanígy most sem lehet kizárni, hogy még nagyobb horderejű dolgok fognak történni, akár a közeljövőben. Most még a fasizálódó nagytőke végjátéka folyik, egyre reménytelenebbül és egyre kétségbeesettebben próbálják fenntartani a gazdasági növekedést. Riasztóan alakulnak a dolgok, de mindig hajnal előtt van a legsötétebb. A nagy kérdés, hogy a kapitalizmus omlik előbb össze, vagy a klíma.

kisslaci6

Fotó: Balázs Nóra

– A klímaváltozás az elsődleges kérdés, amivel foglalkozni kellene?

– Igen, egyértelműen. Elég csak abba belegondolni, hogy mekkora problémát okoz jelenleg, hogy egy országból (történetesen Szíriából) elmenekült ötmillió ember.

Ha viszont a következő évtizedben nem két fokkal nő a globális átlaghőmérséklet, hanem hárommal, akkor többek között egész Banglades is víz alá kerül. És akkor nem öt, hanem 180 millió ember indul majd el.

Ez csak egy példa, de egyre több olyan pontot lépünk át, ahonnan már nincs visszaút, a negatív változások láncreakció-szerűen követik egymást. Például minél inkább olvad a sarkvidéki jégtakaró, annál több metán jut a légkörbe, ami még inkább felgyorsítja a felmelegedést. De, ahogy az előbb mondtam, a helyzet a rendszeren belül nem látszik megoldhatónak – mindjárt más lenne, ha azon még időben túl tudnánk lépni.

kisslaci12

Fotó: Kincses Gyula

kisslaci5

– Mennyire követed az itthoni eseményeket?

– Az aktuálpolitikával nem szabad foglalkozni. Kutyakomédia, ami elvonja a figyelmet az igazi, égető problémákról.

"
A demokrácia a jelenlegi formájában nem működik, hiszen csak arra szavazol, hogy jobbról vagy balról kapd majd a pofont.

A pártrendszer egyszerűen kiüresítette a demokráciát. A pártok által jelölt képviselők nem a választóikat, hanem a pártjukat képviselik, a pártok pedig, mint mindenhol, ahol a hatalom koncentrálódik, megvásárolhatók, korruptak.

A technológia készen áll akár a közvetlen demokráciára is, de rövid távon például milyen érdekes volna, ha mindenki független jelöltekre szavazna, és a megválasztottakat a szavazóik bármikor, egyszerű többséggel lecserélhetnék, ha úgy érzik, nem képviselik az érdekeiket. Akkor a parlament sem ostoba pártcsatározásokról, hanem igazi felelős, a szavazók érdekeit szolgáló döntéshozatalról szólhatna. Ilyesmikkel kellene foglalkozni, nem felülni a bűnöző vezetőréteg napi bulvárszintű hülyeségeinek, bármilyen felháborítóak is azok.

kisslaci1

Fotó: Büki László / Vaskarika.hu

– El tudod képzelni, hogy egyszer még hazaköltözöl?

– Magyarország nekem olyan, mint a bal lábam. Nem sok gólt lőttem vele, de nélküle nem nagyon tudnék focizni. De a viccen túl, a legkisebb lányom most diplomázott, lassan ő is kirepül, onnantól pedig tulajdonképpen szabad leszek, eddig is leginkább a gyerekeim miatt maradtam. Ők ott jártak iskolába, oda ágyazódtak be. Még nagyon képlékeny, mihez kezdek majd az életemmel, de elképzelhető, hogy az év egyik felét Ausztráliában fogom tölteni, a másikat pedig vagy Magyarországon, vagy valahol máshol a nagyvilágban.

Ha tetszett az interjú, oszd meg!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Pottyondy Edina: Orbán szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást
Pottyondy Edina új videójában arról beszél, hogy Orbánék egy hónap alatt jutottak olyan mélyre, mint Gyurcsányék két év alatt. Szerinte az ország most olyan lelkes, mint „Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján”, de figyelmeztet, hogy az „orbáni zsírpárnák” könnyen visszatérhetnek.


Pottyondy azzal kezdi új videóját, hogy az új kormányzat három hét alatt megállapodott Ukrajnával a magyar kisebbségi jogok biztosításáról, amivel szerinte többet értek el, „mint Orbán Viktor az elmúlt tíz évben”. Két magyarázatot vázol fel: Magyar Péter már most befolyásosabb szereplő a nemzetközi politikában, vagy „Orbán Viktor mindig is köpött a kárpátaljai magyarokra”.

Szerinte

„Az ország most olyan lelkes, mint Gombóc Artúr a fogyókúrás tábor első napján. Megvan az elhatározás, ez volt a kormányváltás. És hogyha lesz elszámoltatás, meg arányos választási rendszer, akkor megszabadul a magyar társadalom a rá nehezedő kilóktól, vagy inkább tonnáktól.”

Pottyondy szerint a „jojó-effektus” és az „orbáni zsírpárnák” visszatérésének elkerüléséhez életmódváltás szükséges, egy olyan Magyarország, ahol a vállalkozók szótárából kikerülnek az „okosba”; és a „hasitasi nem kér számlát” kifejezések, és ahol nem a korrupt vezetőkre mondják elismerően, hogy

„ejj milyen ügyes ez a zsivány”.

A NER egyik „legsötétebb” rendelkezésének nevezi azt a szabályozást, amely megtiltotta a gyermekotthonoknak, hogy adományt fogadjanak el, és amit Magyar Péterék nemrég eltöröltek.

Az óbudai korrupciós botrányról, melyben az előző héten Fideszes, MSZP-s, DK-s és Momentumos politikusokat tartóztattak le, azt mondja:

Orbán Viktor távozott az ország éléről, „a rendőrség meg az ügyészség pedig eddig érinthetetlennek gondolt embereket talál meg. Milyen furcsa egybeesés. Biztos csak véletlen” - jegyzi meg szarkasztikusan.

Orbán egyébként szerinte „átváltott margitszigeti szatír üzemmódba, az ideje nagy részében rejtőzködik, de néha-néha felbukkan és a frászt hozza az emberre”, és

„szegény leeső farkú kis balfék, csacsi Németh Balázsra bízta az ellenállást” a migráns áradattal szemben.

Pottyondy emlékeztet: a Fidesz egy 2024-ben elfogadott uniós jogszabály ellen tiltakozott, és a négy hete hivatalban lévő Magyar Pétert támadta.

Kitér a „szívecske-gate” néven elhíresült esetre is. A Fidesz tüntetését pedig így értékeli:

„Hát úgy belehergelték magukat az ellenzéki létérzésbe, hogy a kormányalakítás után egy hónappal már ott tartanak, ahova Gyurcsány Ferenc körülbelül két év után jutott el. Vagy le. Volt itt terror, diktatúra, AVH, sztálinozás, nemzethalál, minden.”

Pottyondy szerint a Fidesz kommunikációja egy az egyben átvette a 16 évvel ezelőtti ellenzéki mondásokat, hirtelen fontos lett számukra a jogállam, a civil szervezetek és a demokrácia.

Szerinte „ezt az eszelősen görcsös identitászavart látva felértékelődik az ellenzék elmúlt 16 évének roncsderbije”.

A Fidesz ellenzéki szerepéhez képest az előző ellenzék „maga volt a Forma-1. Huth vergődő Gergőhöz képest az ajtónak rohanó Kunhalmi Ágnes egy Niki Lauda”.

Az Integritás Hatóság elnökének interjúját is kommentálja, aki arról beszélt, hogy az előző kormány miniszterei 2024 tavaszán arra kérték, ne végezze a dolgát, és miután ezt megtagadta, koncepciós ügyekkel, házkutatásokkal és a felesége fenyegetésével próbálták megtörni.

Felteszi a költői kérdést, hogy mennyire hihető, hogy hogy az állami vezetők száz- és ezermilliárdos vagyongyarapodása mellett egyedül a hatóság elnökénél „nem nézték el, hogy elbugázik néhány tízmilliót”.

Végül megemlíti Deák Dániel távozását a Megafontól

„Milyen izgalmas lenne kézbe venni a péniszszakértő őszinte önvallomását” aminek szerinte a „faszhegyező” remek cím lehetne.

Jókívánságát fejezte ki Tordai-Lejkó Gábor bajorországi magyar főkonzul házasságkötése alkalmából „hogy a Fidesz bukása után” egy hónappal végre összeköthette az életét a „jóképű bajor legénnyel”.

Pottyondy Edina új videója:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Sajnos nem veled nevetünk” – Jámbor András szerint a Micimackó-ügybe belebukó Németh Balázs a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését produkálta
A korábbi országgyűlési képviselő Facebook-posztban bírálta Németh Balázs fideszes képviselőt a parlamenti felszólalása miatt. Németh egy Pottyondy Edina-idézetet értett félre, amiért Tanács Zoltán miniszter magyarázta el neki a Micimackót.


Jámbor András egy friss Facebook-posztban reagált arra a parlamenti jelenetre, amelyben Németh Balázs fideszes képviselő félreértelmezett egy irodalmi idézetet. A bejegyzés szerint a képviselő ezzel kommentálta „saját és egyben a magyar parlamentarizmus teljes történetének legnagyobb beégését”.

Jámbor úgy véli, most jött rá, mi a szerepe a fideszes politikusnak.

„Ő egy nevettető. Bús napokon, amikor aggódunk, hogy jön-e a béremelés, mi lesz a devizás törvény valójában, le tudjuk-e hívni az EU-s pénzeket, börtönbe kerülnek-e a Fidesz rendszer bűnösei — a közelben élőknek jön Balázs, és jókedvet csempész a napjukba.”

Jámbor ironikusan köszönetet mond a délutánért, és további posztokat kér az ügyben, de csak „lefekvési idő után, mert a gyerekek megijedtek az előbb, hogy az apjuk miért röhög visítva ilyen hangosan percekig”.

A bejegyzést azzal a megjegyzéssel zárja: „sajnos nem veled nevetünk”.

A fideszes képviselő kedden, a gyűlöletkeltő politikai reklámokról szóló parlamenti vitában idézett Pottyondy Edina egyik videójából. A „leeső farok” kifejezést gyűlöletkeltő tartalomnak minősítette, mire a teremben derültség támadt. Tanács Zoltán tudományos és technológiai miniszter magyarázta el Némethnek, hogy a mondat valójában A. A. Milne klasszikus meséjére, a Micimackó egyik karakterére, Füles elveszett farkára utal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Török Gábor szerint ez volt a Fidesz egyik legnagyobb hibája Magyar Péterrel szemben a kampányban
A politikai elemző úgy véli, Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője megmutatta, hogy másfajta stratégiát is követhetett volna a Fidesz arra, hogy a Tisza Párt elnökét támadja. A korábbi kormánypárt azonban más taktikát választott, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.
DKA - szmo.hu
2026. június 09.



Török Gábor politikai elemző Facebook-posztban elemezte röviden a Fidesz–KDNP Magyar Péterrel szembeni kommunikációs stratégiáját. Ennek propóját az adta, hogy Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője a parlament keddi ülésén ismét arra emlékeztette Magyart, hogy korábban a Fidesz oldalán állt.

„16 évből 14 évig Ön velünk volt, Ön is fideszes volt – mondja most már nem először Rétvári Bence a parlamentben Magyar Péternek. Érdekes lett volna, ha ezt a stratégiát alkalmazza a Fidesz-KDNP 2024 után az új politikai szereplővel szemben” – jegyezte meg a politikai elemző.

A Fidesz ehelyett a folyamatos baloldalizást választotta, ami a kampány egyik legnagyobb hibája volt Török Gábor szerint.

Ugyanis ez a stratégia sokat segített abban, hogy Magyar Péter hiteles szereplővé, egyfajta „kalapáccsá” válhatott az ellenzéki szavazók számára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Itt a törvény, ami felszámolja az MCC-t és több tucat alapítványt – kiderült, hogy veszi vissza az állam a sok százmilliárdos vagyont
Kedd este benyújtották azt a törvénycsomagot, amely megszünteti a Mathias Corvinus Collegiumot és több más, nem felsőoktatási közérdekű alapítványt, börtönnel bünteti a valótlan vagyonnyilatkozatokat, újraírja a közbeszerzési szabályokat. A cél az uniós források felszabadítása.


A kormány kedd este benyújtotta azt a T/174-es törvényjavaslatot, amely egyszerre teszi bűncselekménnyé a hamis vagyonnyilatkozatot, visszavezeti az állami vagyont a nem felsőoktatási közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványokból (KEKVA-k) 2026. augusztus 31-ig, és érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot. A lépések célja az uniós források felszabadítása.

A csomag politikailag legfontosabb eleme a KEKVA-rendszer átalakítása. A javaslat szerint a felsőoktatáson kívüli közérdekű alapítványokat megszüntetik, az állam által juttatott vagyon és annak hozamai pedig visszaszállnak az államra. A folyamatot egy „elszámolási biztos” vezényli le.

A javaslat szerint augusztus 31-i határidővel megszüntetik a nem felsőoktatási közérdekű alapítványokat, köztük olyan ismert szervezeteket, mint a Mathias Corvinus Collegium Alapítvány, a MOL – Új Európa Alapítvány vagy a Batthyány Lajos Alapítvány.

A felsőoktatási KEKVA-k megmaradnak, de az alapítói jogokat a kormány gyakorolja, a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok mandátumát pedig a tervezet szerint korlátozzák, kinevezésüket pedig szigorúbb feltételekhez kötik. A javaslat külön rendelkezik a Fudan-projektet kezelő Tudás-Tér Alapítvány megszüntetésének előkészítéséről is, szintén augusztus 31-i céldátummal.

Teljesen átalakul a vagyonnyilatkozati rendszer is. A dokumentumokat digitálisan kell benyújtani az Országgyűlés webes felületén, ahol azok kereshetően és nyilvánosan elérhetők lesznek, a családtagok adatai kivételével.

A Büntető Törvénykönyv új tényállással bővül: aki elmulasztja a nyilatkozattételt, egy évig, aki pedig valótlan adatot közöl vagy elhallgat valamit, akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is sújtható.

A javaslat érdemi jogkörökkel ruházza fel az Integritás Hatóságot is. A szervezet a köztársasági elnöktől az önkormányzati képviselőkön és párttisztségviselőkön át a bírókig és ügyészekig a legszélesebb körben vizsgálhatja majd a vagyonnyilatkozatokat. A hatóság célhoz kötötten hozzáférhet állami nyilvántartásokhoz, beleértve az adó-, bank- és üzleti titkokat is, kezdeményezésére pedig a Közbeszerzési Döntőbizottságnak kötelező lesz felfüggesztenie egy eljárást.

A közbeszerzéseknél bevezetik az „átlátható gazdasági szereplő” fogalmát, és a tényleges tulajdonos mélyvizsgálata után kizáró ok lesz, ha egy cég nem felel meg ennek.

Az Elektronikus Közbeszerzési Rendszer dokumentumai regisztráció nélkül is elérhetővé válnak. A koncessziós eljárásoknál csak kivételes, objektív piacszerkezeti indokkal lesz tartható egyajánlatos tender. A szerződésekbe kötelező lesz korrupcióellenes feltételeket foglalni, amelyek kiterjednek az alvállalkozói lánc átláthatóságára is.

Az átláthatóságot növeli, hogy a Központi Információs Közadat-nyilvántartás felületén kéthavonta, minden páros hónap 28-ig közzétételi kötelezettsége lesz többek között az állami tulajdonú vállalatoknak és a megmaradó KEKVA-knak is. Nyilvánossá válik a szerződéskötés dátuma és a beszállítói lánc is, az adatokat pedig minimum 10 évig elérhetővé kell tenni. A törvény hatályon kívül helyezi az információszabadságról szóló törvény azon passzusát, amelyre hivatkozva az adatigényléseket „új adat előállításának” minősítve utasították el.

A zártkörű befektetési alapoknál pontosan definiálják a tényleges tulajdonos fogalmát, a nyilvántartási adatokhoz pedig „jogos érdek” alapján újságírók, civil szervezetek és kutatók is hozzáférhetnek.

A vagyonnyilatkozati szigorítás a politikai és közjogi élet szinte minden szereplőjét érinti a köztársasági elnöktől a kormánytagokon, országgyűlési és önkormányzati képviselőkön át az Alkotmánybíróság, a bíróságok, az ügyészség, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank vezetőiig.

A törvénycsomag alapján augusztus 31-ig szűnnek meg a nem felsőoktatási KEKVA-k és veszik vissza az állami vagyont, az  alapítványi elszámolások és záró beszámolók benyújtásának határideje pedig október 31-ie lesz.

A kormány azzal érvel, hogy ezek a lépések elengedhetetlenek az uniós források felszabadításához és a korrupció elleni küzdelemhez.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk