HÍREK
Az elnök újra belengette a budapesti csúcs lehetőségét, de most sem mondott biztosat. Azt is elárulta, miért nem találkozott eddig Putyinnal.
HÍREK
A Washington Post szerint a mai találkozó próbája lehet annak, mennyire mély az egymás iránti rokonszenv a két vezető között. A Guardian úgy tudja, van egy másik, titkos célja is a mostani csúcsnak.
HÍREK
A miniszterelnök a találkozóról úgy fogalmazott: „Ha eljön az ideje, megrendezzük”. Beszélt a Békemenetről is.
HÍREK
A találkozó idején Budapest több pontján jelentős forgalomkorlátozásokra és lezárásokra számíthatnak az autósok és a gyalogosok.
HÍREK
Kis országként idevonzani egy ilyen találkozót komoly siker, amely azonnal megemeli a magyar külpolitika súlyát. Belpolitikailag is pozitív hozadéka lehet Orbán Viktornak - mondja a szakértő. Ha pedig sikeres is lesz, történelmi szerep társulhat hozzá.
HÍREK
A kétoldalú orosz-ukrán csúcstalálkozó azt követően került napirendre, hogy mindkét vezető hajlandóságát fejezte ki erre, az előkészítésben pedig az Egyesült Államok nemzetbiztonsági illetékesei vesznek részt.
HÍREK
Az amerikai titkosszolgálat több várost is vizsgált, de a lap szerint Budapest a legesélyesebb. Putyin Moszkvát, Macron Genfet támogatta volna, Svájc pedig jelezte: kész helyet adni a csúcstalálkozónak.
HÍREK
A javaslat lényege, hogy Ukrajna átadná Oroszországnak a Donbasz teljes területét, beleértve azokat a részeket is, amelyek jelenleg ukrán kézen vannak. Zelenszkij ukrán elnök kedden kijelentette, hogy a Donbasz feladása nem jöhet szóba.
HÍREK
Az ukrán elnöki hivatal szerint „hosszú telefonhívás volt, amely kezdetben Zelenszkij és Trump elnökök között zajlott, majd az európai vezetők is csatlakoztak”.
HÍREK
Az ukrán lap szerkesztőségi cikke szerint Trump nem kapta meg az alaszkai találkozón, amit akart, Putyin viszont biztosan.
HÍREK
Az alaszkai csúcstalálkozón azt is megkrédezték az orosz elnöktől, hogy miért kellene Trumpnak megbíznia benne.
HÍREK
Putyin nem engedett korábbi feltételeiből. A három órán át tartó találkozó után Trump utalt arra, hogy akár Moszkvában is folytatódhatnak a tárgyalások.
HÍREK
A helyszínválasztás nem volt könnyű, mert a Nemzetközi Büntetőbíróság Putyint 2023-ban háborús bűnössé nyilvánította. Az utolsó körben már csak két helyszín jött szóba: Magyarország és az Egyesült Államok - írja a CNN.
HÍREK
Az orosz sajtó szerint Szaúd-Arábia és Törökország mellett Magyarország is szóba került helyszínként a két vezető találkozójára. Az időpontot már egyeztették, de titokban tartják.
HÍREK
Moszkva szerint az amerikai fél vetette fel a csúcstalálkozó ötletét, és már meg is született az elvi megállapodás a kétoldalú egyeztetésről.
HÍREK
A csúcstalálkozón Franciaország, Németország, Dánia, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Lengyelország, Spanyolország, Törökország, Finnország, Svédország, Csehország és Románia vezetői, valamint a NATO főtitkára, valamint az Európai Bizottság és az Európai Tanács elnöke vesz részt.
HÍREK
Antonio Costa az ukrán elnöknek is meghívott küldött a csúcstalálkozóra, mert szerinte az országgal kapcsolatban „új lendület van, amelynek átfogó, igazságos és tartós békéhez kell vezetnie”.
Népszerű
Ajánljuk