SZEMPONT
A gyerekvédelem lényegében összeomlott - mondja a Társaság a Szabadságjogokért szakértője. Hiába próbálnak információkhoz jutni a kórházi rácsos ágyakban élő babákról, akiket ráadásul sokszor szerintük valódi ok nélkül nem engednek a családjukhoz.
SZEMPONT
A kutató szerint nem lehet elfogadni azt, hogy egy egyetem a tudományos érdemek helyett az ideológiai megfelelést jutalmazza.
SZEMPONT
A másodfokú bíróság szerint a kirúgás nem volt szükséges és arányos. A Vörösmarty és az Eötvös Gimnázium tanárait a TASZ képviselte a per során.
SZEMPONT
„Maradj mindig a társaiddal, és ha veszélyben érzed magad, kérj segítséget!” - A Magyar Helsinki Bizottság, a TASZ és az Utcajogász közös tájékoztatót is készített, melyben megválaszolják a Budapest Pride felvonulásával kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.
SZEMPONT
Több száz csecsemő reked kórházban, mert a gyámhatóság nem engedi őket haza, hiába várják őket a szüleik. Volt, akit fél évig tartottak bent, pedig a család már rég készen állt a fogadására.
SZEMPONT
Korábban a gyámhatóság nem engedte, hogy az anya hazavigye a babát. A mentális állapotára hivatkoztak, de semmivel nem támasztották alá állításaikat.
SZEMPONT
Van, ahol a suli meg akarja tiltani a diákoknak, hogy egyáltalán az intézménybe telefonnal érkezzenek, holott ez jogellenes.
SZEMPONT
A Fővárosi Törvényszék elsőfokon két perben is úgy ítélt, hogy a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) alapjogsértő módon vizsgálta, hogy sérültek-e a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) Pegasus-szal megtámadott ügyfeleinek jogai, ezért új eljárások lefolytatását rendelte el a bíróság.
SZEMPONT
A 18 év feletti diákok a kordonon belül, a kiskorúak pedig azon kívül állva a magasba tartottak néhány, a kultúra szabadságáról szóló papírlapot és egy nagyobb transzparenst.
SZEMPONT
Orbán Viktor szerint az új törvény ellen a zsoldosok tiltakoznak, de ezzel elárulják saját magukat. A Társaság a Szabaságjogokért ügyvezetője azt mondja, a legnagyobb veszély az öncenzúra, és az, ha megijednek a magyar polgárok.
SZEMPONT
Gulyás Gergely szerint 700, a Pedagógusok Szakszervezete szerint 1000 körüli pedagógus mondott fel szeptemberben a státusztörvény bevezetése miatt.
SZEMPONT
Idén először egy új kategóriában is hirdettek győztest a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) díjátadóján, ahol a szabadabb országért küzdő bátor civileket jutalmazzák. A 18-25 évesek között Pankotai Lili nyert.
SZEMPONT
A szervezet szerint a tüntetők részéről legfeljebb verbális agresszió volt, a rendőrök azonban súlyos alapjog-korlátozást és veszélyeztető magatartást mutattak, ami így szerintük megkérdőjelezi a rendőri akció törvényességét.
SZEMPONT
A TASZ szerint nonszensz, hogy így akarnak megszabadulni valakitől, aki a hivataltól kér megoldást ügyeiben.
SZEMPONT
Az eszköz szerintük súlyos sérüléseket is okozhat, aminek a kockázatát az intézkedő rendőr felmérni sem tudja.
SZEMPONT
A Nemzeti Népegészségügyi Központ pereskedés és büntetőfeljelentés után volt hajlandó kiadni a TASZ által kért adatokat.
Népszerű
Ajánljuk