SPORT

Suhajda Szilárdot láthatták felesége szerint a Mount Everesten, de még mindig nincs biztos hír a magyar hegymászóról

Legutóbb magyar idő szerint szerdán 15 óra 47 perckor rögzítettek tőle GPS-jelet, akkor 8795 méteren járt, azóta nem tudni róla.

Link másolása

Suhajda Szilárd felesége, Legindi Tímea a közmédiának azt mondta, vélhetően láttak egy emberi alakot a Mount Everest 4-es tábora és a csúcsa között, ő pedig a magyar hegymászó lehetett, ugyanis rajta kívül más nem indult egyedül útnak. Már csaknem egy napja nem érkezett biztos hír a magyar hegymászóról.

Suhajda Szilárd május 24-én tervezett felérni a Mount Everest 8848 méter magasan lévő csúcsára. Ő lenne az első magyar, aki oxigénpalack és teherhordók nélkül jut fel a föld legmagasabb pontjára. Ám a hegymászónak tegnap nyoma veszett,

legutóbb magyar idő szerint szerdán 15 óra 47 perckor rögzítettek tőle GPS-jelet, akkor 8795 méteren járt.

Két serpa magyar idő szerint szerda este elindult a 3-as táborból a 4-esbe, hogy megkeressék a magyar hegymászót és segítséget nyújtsanak neki.

Legindi Tímea azt mondta, egy másik ügynökség tagjai, akik hegymászókat visznek fel a Mount Everestre, szintén figyelik a környezetet, és

vélhetően láttak egy emberi alakot a 4-es tábor felett. Ennek kapcsán mozgósítottak újabb serpákat, akik felmennek a 4-es táborba, illetve elindulnak az alak irányába. Azért bíznak benne, hogy Suhajdát látták, mert rajta kívül jelenleg nincs más, aki egyedül indult útnak.

A magyar hegymászó felesége elárulta, tegnap délelőtt fél tízkor beszélt utoljára a férjével, aki akkor azt mondta neki, tovább fog menni, egészen az Everest csúcsáig, mert határozottan képesnek érzi magát a csúcstámadásra.

„Később azt gondoltuk, hogy megállt a GPS-jeladója, de nem, még magasabban volt, 53 vertikális méterre a csúcstól. Akkor végeztünk egy számítást Klein Dáviddal, és abból az jött ki, este 9-re ér a csúcsra. De az utolsó GPS-jel óta nem érkezett újabb jel, nem tudjuk, elérte-e a csúcsot, vagy vissza kellett fordulnia. Ezeket mind akkor fogjuk megtudni, ha ő elmondta” – tette hozzá Legindi Tímea.

Hozzátette, a 4-es tábortól a csúcsig, majd vissza, összesen akár 24 óra is lehet az út, de Suhajda már 36 órája úton van, ráadásul nagyon régóta tartózkodik nagy magasságban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezért maradt el Suhajda Szilárd helikopteres keresése az Everesten
Suhajda Szilárd expedíciójának kommunikációs vezetője szerint még terveznek egy felderítést a közeljövőben.

Link másolása

A rossz időjárás miatt maradt el a vasárnapra tervezett helikopteres mentés az Everesten – tudta meg az RTL Híradó.

Pintér László, az expedíció kommunikációs vezetője elmondta, hogy nyomokat kerestek volna a hegyoldal fölött, de erre az időjárás miatt végül nem volt lehetőség.

„Amikor nem esik a hó, nem fúj annyira a szél, ha szerencsénk van, föl tud szállni olyan magasságra, hogy értékelhető adatokat gyűjtsön, ez fényképeket, videókat jelent”

– mondta Pintér hozzátéve, hogy még terveznek egy helikopteres felderítést.

A Suhajda Szilárd után kutató mentőcsapat egyik tagja, Mikel serpa korábban arról beszélt, hogy minden erőfeszítésük ellenére nem sikerült megtalálniuk az eltűnt hegymászót, aki így már biztosan nem él.

Erőss Zsolt özvegye is megszólalt korábban a témában, akkor arról írt, hogy Suhajda Szilárd halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban. Most az RTL kérdésére elmondta, hogy nagyon bántják a rosszindulatú kommentek, szerinte a hegymászás nagyon sarkosan mutat rá arra, hogy amikor ennyira fontos az elhivatottság, akkor ez akár az ember életébe is kerülhet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Családja kérésére az Everesten marad Suhajda Szilárd holtteste
Friss információk szerint az Everest mászói közül többen is nehézségekkel küzdöttek az elmúlt napokban, sokan megbetegedtek az alaptáborban.

Link másolása

Az Everest mászói közül többen is nehézségekkel küzdöttek az elmúlt napokban, sokan megbetegedtek az alaptáborban és volt olyan is, aki a felsőlégúti tünetek miatt el sem tudott indulni a csúcsra - tudta meg az ATV Híradó.

Pintér László, Suhajda Szilárd expedíciójának kommunikációs vezetője szerint a betegek egy közös étkezősátorban voltak, prüszköltek, köhögtek, és a használt zsebkendőt is simán kitették az asztalra, amit Szilárd szóvá is tett.

Ennek ellenére a magyar hegymászó végül megkezdte a csúcstámadást, a nyomkövetője 8795 méter magasan jelzett utoljára. Két fős háttércsapatával 8630 méteren beszélt utoljára.

"Az ember nem szól bele innen lentről, hogy a mászó mit csinál, ő ment oda, ez az ő döntése, ő küzdött érte. És bíztunk benne, hogy ő még lesz olyan erőben, hogy ha el is éri a csúcsot akár későn, hogy még onnan vissza fog térni" - fogalmazott Pintér László, aki szerint ennek a projektnek az esetében nem volt várható sikertelenség vagy tragédia várható, ezért döbbenetes fordulat számukra, ami történt.

Suhajda Szilárd holtteste a család kérésére mindenképpen a hegyen marad a keresés további fejleményeitől függetlenül.

Amennyiben biztonságosan megközelíthető helyszínen van, akkor a mászó eszközeit fogja lehozni a mentőcsapat, hogy pontosabb képet kapjanak a történtekről, illetve egy utolsó emlékként a családnak.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Ezért nem találhatták meg Suhajda Szilárdot a serpák a szakértő szerint
Kollár Lajos szerint könnyen elképzelhető, hogy a magyar hegymászó rossz irányba indult el az agyi ödéma miatt és lezuhanhatott.

Link másolása

Normális reakciónak nevezte Kollár Lajos az ATV Start című műsorában, hogy Suhajda Szilárdot nem hozták le egyből a serpák. A Magyarok a világ nyolcezresein expedíciósorozat vezetője szerint nagyon kis százalékban döntenek a mentés mellett a hegymászók vagy a csapatok. Ugyanis abban a magasságban lehetetlen segíteni azokon, akik agyi ödéma jeleit mutatják vagy fagyási sérüléseket szenvedetek. Ezzel a serpák csak saját magukat veszélyeztetnék.

Kollár Lajos elmondta, hogy ha nem az útvonalon találják meg a mászót, a fix kötélről le van csatlakozva vagy különböző mozgáskoordinációs problémái vannak, akkor jó eséllyel már nem menthető.

„Valószínű, azért nem találják Szilárdot, mert az agyi ödéma következményeként koordinálatlan mozgásokat végzett, és lehet, hogy pont az ellenkező irányba indult el, nem vissza a Hillary lépcső felé, vagy a borda felé, ami a csúcsra vezet, hanem valamelyik szakadék részre, lejtő részre, és lezuhant”

– tette hozzá a szakértő.

Kollár Lajos szerint a sikeres csúcstámadáshoz nemcsak fizikális, hanem szellemi, mentális felkészültségre is szükség van.

„Az a pillanat, amikor fel kell, hogy ismerje egy hegymászó, hogy mi az, amit teljesíthet, és mi az, amit már nem, ez egy nagyon komplex feladat. Mindemellett van egy eufória is” – mondta az expedícióvezető. Hozzátette: a mászók a csúcs előtt 50-60-100 méterrel nem szívesen adják fel, de sokszor éppen ez vezet a halálukhoz.

„A hegy biztosan nem hibázik, tehát a hegymászónak kellett valami olyat tennie, hogy ez így végződjön, de ilyen sokszor előfordul” – mondta az interjú végén Kollár Lajos.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
„A hegymászó él, valóságos életet él, tisztában van a kockázattal és számol vele” – Erőss Zsolt özvegye elgondolkodtató szavakkal búcsúzik Suhajda Szilárdtól
Sterczer Hilda szerint Suhajda Szilárd halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban.

Link másolása

Sterczer Hilda - Erőss Zsolt özvegye - a közösségi oldalán búcsúzott a Mount Everesten csúcsmászás közben elhunyt Suhajda Szilárdtól.

Mint írja:

"Mi is az élet?

Suhajda Szilárd már nem jön haza a Mount Everestről, ezzel sok kérdést hagyva maga után. Az egyik ismétlődő kérdés: Miért megy oda? E mögött valójában vád húzódik: Micsoda felelőtlenség! Meghalni egy hegyért!

Álljunk meg itt egy pillanatra és gondoljunk bele: Mi itt élünk, vagy inkább mindennap meghalunk? Hajtunk a mókuskerékben, nap, mint nap, rohanuk, gürizünk, szaladunk, csináljuk, ami hasznos. Miközben észre se vesszük, hogy közben épp az Életünket veszítjük el. Napról, napra, és még csak nem is tudunk róla.

Nem jut idő az egészségre, a családra, a kultúrára, a kedvelt hobbira, a barátokra, a közösségre, önmagamra.

Fizikailag ugyan élünk, de azt az életet éljük, amit élni szeretnénk?

A hegymászó él. Igazán él. Tudja, mire hivatott, és ezt felvállalva mindennap valóságos életet él. Valós kihívásokkal szembesül, tisztában van a kockázattal és számol vele.

Suhajda Szilárd halálával egy teljes életet élő emberrel lett kevesebb a világban".


Link másolása
KÖVESS MINKET: