SPORT
A Rovatból

Döntés született a női bokszolóként induló Imane Helifről: nem vehet részt a belgrádi világbajnokságon

A párizsi olimpia legnagyobb genderbotrányát okozó ökölvívót nem engedik a nők között versenyezni, annak ellenére, hogy hivatalos irataiban nőként szerepel.


Bizonyára mindenki emlékszik még a párizsi olimpia egyik fő botrányára – ha másért nem, azért, mert egy magyar sportoló is kárát látta. Az algériai bokszoló, Imane Helif neme körül hatalmas kérdőjelek voltak, és bár egyesek a transznemű sportolók indulását is belekeverték a sztoriba, végül kiderült, hogy a magyar Hámori Lucát is búcsúztató ökölvívó valójában interszexuális, vagyis születésénél fogva X és Y kromoszómával is rendelkezik.

Hatalmas vita kerekedett abból, hogy a hasonló adottságú sportolók milyen neműek között versenyezzenek, de úgy tűnik, ideiglenesen ezt a kérdést megoldották. Eldőlt ugyanis:

Imane Helif nem indulhat a márciusi, belgrádi ökölvívó-világbajnokságon

– írja a Sportal.

Ezt Chris Roberts, a Nemzetközi Ökölvívó Szövetség (IBA) főtitkára jelentette be. A sportvezető azt nyilatkozta: „A szabályzatunk egyértelmű a rendezvény követelményeivel és a részvétel feltételeivel kapcsolatban. Megállapításunk szerint Helif megbukott egy nemi indentitását meghatározó teszten, éppen ezért már a legutóbbi, 2023-as vb-n diszkvalifikáltuk őt. Nem másítjuk meg az akkori döntésünket, annak ellenére, hogy azt a NOB erősen bírálta. Mi viszont már csak azért sem foglalkozunk ezzel, mert a szervezetünket a NOB egy jó ideje nem ismeri el.”

Korábban Helif indulását élesen bírálta Kovács Kokó István korábbi olimpiai bajnok öklöző, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke. A Balázsék című reggeli műsorban úgy nyilatkozott: „Sokak szerint szegény áldozat. Számomra viszont egy csaló”.

Az ügyben megnyilatkozott az azóta ismét amerikai elnökké választott Donald Trump is, aki ráadásul törvényt is hozott a transznemű (tehát nem a Helifhez hasonló születési rendellenességgel rendelkező) sportolókról.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
21 éves korában meghalt az egyik legtehetségesebb francia kézilabdás
Jemima Kabeya tehetsége és elhivatottsága kiemelkedő volt, idén már a francia bajnokság egyik legjobb kapusaként tartották számon. A klub nem közölte a halál okát.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. február 12.



21 éves korában elhunyt Jemima Kabeya, a francia élvonalbeli Plan-de-Cuques női kézilabdacsapatának kapusa, vette észre a 24.hu.

A klub megható sorokkal búcsúzott tőle:

„Nagy tehetségű kapus és példamutató csapattárs volt, de Jemima mindenekelőtt egy ragyogó, rendkívül kedves fiatal nő volt. Mosolya és elkötelezettsége kitörölhetetlen emléket hagy szívünkben és a Handball Plan-de-Cuques történetében”

– írták.

Kabeya 2022 óta játszott a csapatban, és idén tavasszal két évvel meghosszabbította szerződését. A mostani szezonban kiemelkedően teljesített: 78 védést mutatott be, védési hatékonysága pedig 35,6 százalék volt, ezzel a francia bajnokság egyik legjobb kapusává vált.

Korábban a francia junior válogatott tagjaként részt vett a 2022-es világbajnokságon, ahol csapatával a 13. helyen végzett.

A klub nem közölte a halál okát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Itt nézheted meg Rakonczay Gábor partra érkezését: egyedül evezte át az Atlanti-óceánt
A sportoló 75 napja evez az Atlanti-óceánon, de pillanatokon belül újra szárazföldre léphet.


Hamarosan partot ér Rakonczay Gábor, az őt váró magyar csapat kiment egy motorossal a fogadására. A videós bejelentkezésben még a nyílt vizen, de már a part közelében köszöntötték az extrém sportolót. A találkozás megható volt, a sportoló és az őt köszöntők is megilletődve örültek a találkozásnak. Nehéz szavakat találni - mondták. A 42 nevű hajó is jól bírta az utat, bár a jelenlévők szerint a 2,5 hónap alatt elég "lelakottá" vált. Ugyanakkor hálásak neki, hogy bírta a megpróbáltatásokat.

VIDEÓ: Az érkezésről

Gábor egy evezős hajón vágott neki az Atlanti-óceánnak, amit 75 nap alatt szelt át.

A partra érkezésről és az átélt élményekről vasárnap élő bejelentkezésben számol be Rakonczay Gábor - ígérték a videós bejelentkezésben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Rakonczay Gábor szombat este partot érhet, 75 napja evez az Atlanti-óceánon
A sportoló már közeledik a karib térségi Antiguához. A közösségi oldalán azt ígérik, hogy a kikötést élőben fogják közvetíteni. Addig pedig nyomkövetőn lehet figyelni, merre tart a hajója.


Rakonczay Gábor 75 napja indult el, hogy egyedül nekivágjon az Atlanti-óceánnak. Az extrém sportoló tavaly december 23-án indult el a Kanári-szigetekről, hogy 42 nevű hajójával átevezzen a túlpartra, a karib térségi Antiguára.

Az útja során minden nap hírt adott magáról. Békésebb időben naplót írt és megosztotta élményeit, de voltak olyan viharos napok, amikor csak rövid üzenete jutott el követőihez.

Legutóbb szombaton adtak hírt Gáborról. A Rakonczay Expedíciók Facebook-oldalon azt írták szombaton:

"75. nap - Mai táv: 81 kilométer

/Össztáv: 5096 km/

Gábor 30 órája folyamatos menetben van és nagyon esélyes, hogy még világosban, mintegy 8 óra múlva eléri a kikötőt.

(Magyar idő szerint este 10 körül)

A kikötést itt az oldalon élőben fogjuk közvetíteni! Hajrá Gábor!"

VIDEÓ: Így várják Gábort a parton

Kiderült, hogy Gábor az eredeti kikötőhöz képest egy másikba kénytelen beérkezni, ami több óra plusz evezést jelent számára. Most egy motorossal megy ki egy kis csapat, hogy fogadják már a vízen a hamarosan célba érő sportolót. A szabály szerint nem érhetnek a hajóhoz, mert csak az a hivatalos eredmény, ha saját maga ér a partra.

Az élő videóból kiderült, hogy az időjárás jó, bár elég erősen hullámzik az óceán a nyílt vizen. Közeledik a naplemente, de még süt a nap. Jó eséllyel Gábor még világosban kiérhet a partra, ami már belátható távolságra van.

A hajó útját ITT lehet nyomon követni.

Az előző nap történeseiről itt olvashatsz beszámolót, melyből kiderül, milyen az időjárás a viharos napok után, hogy milyen útitársak szegődtek Gábor mellé, milyen hajókat látott, és mi derengett az éjszakai égbolton.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Szoboszlai Dominik parádés játékával verte a Liverpool a címvédő Manchester Cityt
A magyar válogatott középpályásnak volt még egy gólpassza a meccsen, de a videóbíró szerint lesen kapta a labdát, ezért nem adták meg a gólt.


Szoboszlai Dominik góljával és gólpasszával az éllovas Liverpool 2-0-ra nyert a címvédő Manchester City vendégeként az angol labdarúgó-bajnokság 26. fordulójának vasárnapi rangadóján, írja az MTI.

A magyar válogatott csapatkapitánya ezúttal is a kezdőtizenegyben kapott helyet, és a 11. percben egy laposan belőtt szöglet után gólpasszt adott az egyiptomi Mohamed Szalahnak.

A 37. percben aztán maga Szoboszlai is betalált, egy gyors ellentámadás végén 12 méterről lőtt laposan a kapuba, megszerezve idénybeli negyedik gólját a PL-ben.

Az 57. percben ismét gólpasszal vétette észre magát, de ezúttal a videobíró szerint lesen kapta meg a labdát, így Curtis Jones találatát érvénytelenítették.

A szerdán a Bajnokok Ligájában búcsúzott City - melyből térdsérülés miatt hiányzott a norvég Erling Haaland - immár 20 pontos hátrányban van a Liverpoollal szemben. A manchesteriek legutóbb 2023 áprilisában tudták legyőzni a Poolt, azóta két döntetlen mellett kétszer a Vörösök nyertek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk