Az olimpiai bajnok, kétszeres nehézsúlyú világbajnok bokszoló péntek este halt meg. Egész pályafutása alatt mindössze ötször kapott ki. 1974-ben például Muhammad Alitól, amely minden idők egyik leghíresebb bokszmeccsévé vált.
George Foreman péntek este hunyt el – jelentette be a családja az Instagramon. A sportoló pályafutása és élete sokak számára emlékezetes marad.
„Összetört a szívünk” – írta a család. A bejegyzésben úgy fogalmaztak: „hithű prédikátor, odaadó férj, szerető apa, büszke nagypapa és dédnagypapa volt. Élete során mindig a hit, az alázat és a céltudatosság vezette.” A család szerint „humanitárius, olimpikon és kétszeres világbajnok volt. Sokan tisztelték – egy jó ügyekért küzdő, fegyelmezett és elvhű ember, aki megvédte az örökségét, és fáradhatatlanul dolgozott jó hírneve megőrzéséért – a családjáért.”
Foreman 1949. január 10-én született Marshallban, Texas államban. Hat testvérével együtt nőtt fel, édesanyja egyedül nevelte őket a szegregált amerikai Dél mindennapjai közepette. Fiatalon kimaradt az iskolából, az utcai bűnözés felé sodródott, végül a bokszban találta meg a helyét.
1968-ban, mindössze 19 évesen megnyerte a nehézsúlyú aranyérmet a mexikóvárosi olimpián. Profi karrierje során zsinórban 37 győzelmet aratott, és összesen 76 alkalommal nyert, ebből 68-szor kiütéssel. Egész pályafutása alatt mindössze ötször kapott ki.
1973-ban Jamaicában legyőzte a korábban veretlen világbajnokot, Joe Fraziert, akit az első két menetben hatszor küldött padlóra.
Egy évvel később a világ figyelmét Kinshasára, a mai Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosára szegezte, ahol Muhammad Ali ellen lépett ringbe. A „Dzsungel csatája” néven ismert mérkőzés minden idők egyik leghíresebb bokszmeccsévé vált. Foreman egy tavaly őszi BBC-interjúban úgy emlékezett vissza: akkoriban mindenki azt hitte, Ali nem él meg egy menetet sem. „Azt mondták, Ali egy menetet sem fog kibírni” – idézte fel. Azt is elmondta, hogy máskor mindig izgult a meccsek előtt, de azon az estén „ez volt a legkényelmesebb” érzés, amit valaha átélt.
Ali végül egy különleges taktikát alkalmazott, amit később „rope-a-dope” néven emlegettek. Ez annyira lefárasztotta Foremant, hogy a nyolcadik menetben Ali kiütéssel nyert.
Foreman 1977-ben visszavonult, majd lelkésszé szentelték a texasi Church of the Lord Jesus Christ gyülekezetben, amelyet ő maga alapított. A BBC-nek úgy nyilatkozott: az Ali elleni vereség „életem legjobb dolga volt”, mert ez vezetett el oda, hogy prédikációkon keresztül elmondhassa az üzenetét. Eleinte utcákon és ismerősök körében beszélt, de egyre többen hallgatták, míg végül egy saját telken és épületben folytathatta a szolgálatát. „Végül vettünk egy telket és egy régi, lerobbant épületet Houston északkeleti részén” – írta weboldalán.
1987-ben visszatért a ringbe, hogy pénzt gyűjtsön egy ifjúsági központ számára. 24 meccset nyert, majd 1991-ben Evander Holyfield ellen 12 menet után veszített. 1994-ben azonban ismét világbajnok lett, amikor 45 évesen kiütötte a veretlen Michael Moorert – ezzel ő lett minden idők legidősebb nehézsúlyú világbajnoka.
Még ebben az évben piacra dobták a George Foreman Grillt, amelyből világszerte milliókat adtak el. A sikerhez hozzájárult a reklámszlogen is: „Lean Mean Grilling Machine”.
Foreman ötször nősült, tizenkét gyermeke született. Öt fiának is a George nevet adta. Azt mondta, azért nevezte el így őket, hogy mindig legyen valami közös bennük. „Azt mondom nekik: ha egyikünk felemelkedik, akkor mind felemelkedünk. Ha egyikünk elbukik, akkor mindannyian elbukunk!” – mondta.
George Foreman péntek este hunyt el – jelentette be a családja az Instagramon. A sportoló pályafutása és élete sokak számára emlékezetes marad.
„Összetört a szívünk” – írta a család. A bejegyzésben úgy fogalmaztak: „hithű prédikátor, odaadó férj, szerető apa, büszke nagypapa és dédnagypapa volt. Élete során mindig a hit, az alázat és a céltudatosság vezette.” A család szerint „humanitárius, olimpikon és kétszeres világbajnok volt. Sokan tisztelték – egy jó ügyekért küzdő, fegyelmezett és elvhű ember, aki megvédte az örökségét, és fáradhatatlanul dolgozott jó hírneve megőrzéséért – a családjáért.”
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnökének lemondását követeli nyílt levélben a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség elnöke. Kurtyán Ferenc azt üzente Szujónak, hogy ne velük foglalkozzon, hanem a saját szervezetével.
A gyorsulási sportági szövetség azután szólalt meg, hogy
Szujó az ATV műsorában azt mondta: Kurtyánék szervezete „teljes mértékben illegálisan működik”.
A Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség vezetője ezután tette közzé a nyílt levelét a Facebookon, amit változtatás nélkül közlünk:
„Tisztelt Szujó Zoltán!
Úgy gondolom, hogy 62 évesen (40 éve a sport szolgálatában állok) megengedhetem magamnak, hogy leírjam a véleményemet, hiszen az elmúlt két évben nem akart velem kommunikálni.
Ön jelenleg még a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség nevű civil és nonprofit szervezet reklámarca, melynek nem az lenne a feladata, hogy gátolja, akadályozza, vagy épp tönkretegye a kisebb sportrendezvényeket. Ön a kampány ígéreteiben amatőr verseny felélesztést, szolgáltató szövetséget, olcsóbb versenyzést, együttműködést, összetartást, magasabb sportbírói díjakat és sportszakmaiságot ígért a tagjainak, ebből sajnos ez idáig a hazai autósport legnagyobb tragédiáját, az eddigi legrosszabb kormányrendeletet, a fennállásuk legtöbb tiltását, és a jogkörrel való visszaélést sikerült csak megvalósítania.
Ön az ATV péntek reggeli műsorában tett kijelentésével végérvényesen bebizonyította a sportszakmai alkalmatlanságát.
Ön péntek reggel az ATV élő adásában kijelentette nagynyilvánosság előtt a vezetésem alatt álló Magyar Gyorsulási Szövetség szervezettel kapcsolatban, hogy »nagyon egyszerűen fogalmazva, ilyen szervezet nem létezik... Ez egy egyesület, mely hosszú idő óta szövetségnek nevezi magát, elég csak megnézni, hogy a Fővárosi Törvényszék jegyezte-e be ... de sajnos ez a szövetség teljes mértékben illegálisan működik...«
Megjegyezném: 2006-ban a civil szervezetünk alapításakor, Ön még az RTL Klubnál gyakornoki pozícióját tölthette, de mi már akkor balesetmentes versenyeket szerveztünk és bajnokokat avattunk legális eseményeken.
Tehát sportszakmai vezetőhöz méltatlanok voltak ezek a kijelentések, mivel jogerős közokiratok tartalmát nevezte hamisnak, és az elmúlt 20 év összes sportsikerétől megfosztotta a versenyzőket, vérig sértette a szövetségünk tagjait, szakembereit, szurkolóit. Úgy is fogalmazhatnék, hogy olyan emberek munkáját és tisztességét vonta kétségbe, akik ellentétben Önnel, évtizedek óta fáradságot nem kímélve szolgálják a sport, a versenyzők és a nézők érdekeit ez idáig balesetmentesen.
Kollégáitól nem ártana pontosan megkérdezni egy ilyen nyilvántartásba vételi eljárás menetét, és az elektronikus bírósági nyilvántartásban feltüntetett adatok jelentését. Az viszont Öntől elvárható, hogy sportemberhez méltó módon (mert MNASZ elnökké válásával Ön is az lett) a fair play szabályainak és a tisztességes tájékoztatás elvének fogalmát ismerje és képviselje, és ne rombolja az Ön által már így is megtépázott autósport renoméját (Rally - Gokart).
Javaslom, hogy ne velünk foglalkozzon, hanem a saját szervezetével. Önt nem azért választotta az MNASZ tagsága, hogy szétverje mindazt, ami a sportágakból még talpon maradt, vagy elvegye a konyhapénzből autót építő amatőrök kedvét és lehetőségét a sportgyakorlástól, de azért sem, hogy TV-adásban más Önök által el nem ismert sportszövetségek hitelét rontsa.
Viszont 2024. március 24-én az Esztergom-Nyerges Rally versenyen öten haltak meg, miután a verseny Lábatlan-Bajna szakaszán a nézők közé csapódott egy rali versenyautó. A tömegszerencsétlenség során három férfi és egy nő a helyszínen életét vesztette, az anya 12 éves kislánya pedig pár nappal később a kórházban halt bele a sérüléseibe.
Nem kérdezték még Öntől, hogyan kapott egy ilyen versenyző engedélyt? Az Ön által nagyra becsült biztonságot figyelembe véve hogyan hibázhatott ennyi közreműködő? Felelős a mai napig nincs! Önnek inkább ezzel kellett volna foglalkoznia, és nem az én vezetésem alatt álló szövetséggel és azzal a több száz sportolóval, akik nem egyenlőek a közúti veszélyeztetőkkel, mint aminek sugallja őket.
Ön szereti a nemzetközi szabályok ismeretét hangoztatni, hát ismerkedjen meg az Európai Sport Charta Etikai Kódexével is, mely tartalmazza mindazon elvárásokat a sportban, amit láthatóan hírből sem ismer, mert akkor nem hozna szégyent a sportvezetői tisztségére, nem mérgezné a sport nevelő, jótékony hatását hazugságcunamival, a közvélemény megtévesztésével, és különbséget tenne a sport és az utcai huligánkodás között.
Vezetőként nekünk a sport tisztasága, szeretete, az utánpótlás-nevelés fontossága, a versenyzők - sportszervezetek érdekképviselete a feladatunk. Én évtizedek óta örömmel áldozom erre a szabadidőmet, a pénzemet, a tudásomat Önnel ellentétben.
Mert nekem a versenyző a fontos! Ha nincs versenyző, nincs verseny - ha nincs verseny, nem kell versenyrendező - ha nincs versenyrendező, nincs versenyrendszer - ha nincs versenyrendszer, nem kell szövetség sem! Ez ennyire egyszerű, de sajnos az Ön irányítása alatt a támogatók és a versenyzők is egyaránt menekülnek az autósportból.
Tisztelt Szujó Zoltán! Ön méltatlanná vált az MNASZ elnöki pozíciójára!
Haladéktalanul távozzon önként a tisztségéből, mielőtt véglegesen tönkreteszi azt, ami a hazai autósportból megmaradt.”
Szujó Zoltánt 2022. december 1-jén választották meg a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnökének. Megválasztása után köszönetet mondott a bizalomért, és hangsúlyozta, hogy a következő négy évben minden tagszervezet elnöke kíván lenni.
Szujó Zoltán, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség elnökének lemondását követeli nyílt levélben a Magyar Gyorsulási Sportági Szövetség elnöke. Kurtyán Ferenc azt üzente Szujónak, hogy ne velük foglalkozzon, hanem a saját szervezetével.
A gyorsulási sportági szövetség azután szólalt meg, hogy
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
3-0-ra kapott ki Törökországtól a magyar labdarúgó-válogatott a vasárnap esti budapesti visszavágón. Ezzel összesítésben 6-1-re veszítette el a Nemzetek Ligája osztályozó párharcot, és kiesett az A-ligából.
Budapesten pályára lépett a 20 éves Arda Güler, a Real Madrid játékosa is, aki már a meccs elején látványosan összeszólalkozott Szoboszlai Dominikkal.

Óriási balhé a BL-ben: Julian Álvarez tizenegyesgólját érvénytelenítették, azóta sem tiszta, mi történt
Az Atlético Madrid argentin csatárja a Real Madrid ellen egy 11-esnél két lábával is hozzáérhetett a labdához, ami szabálytalan. A videóbíró legalábbis ezt jelezte, a játékvezető pedig nem volt hajlandó a saját szemével ellenőrizni ezt.
A Real Madrid tizenegyesekkel jutott tovább az Atlético Madrid ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, de a mérkőzés legnagyobb vitáját Julian Álvarez meg nem adott gólja váltotta ki. A játékvezetők szerint az argentin csatár dupla érintéssel talált be, ezért a szabályoknak megfelelően érvénytelenítették a találatát.
A mérkőzés gyorsan fordulatokat hozott: az Atlético Madrid már 28 másodperc után kiegyenlítette a múlt héten elkezdett párharcot, a Real Madrid pedig nehezen találta a ritmust. A 70. percben Vinícius Jr. büntetőhöz jutott, de a kapu fölé lőtt. A rendes játékidő és a hosszabbítás sem hozott döntést, így a továbbjutás sorsa tizenegyespárbajban dőlt el.
Julian Álvarez magabiztosan lőtte a labdát a léc alá, azonban néhány pillanattal később a játékvezető érvénytelenítette a találatot. A videófelvételek alapján a labda a lövés előtt a csatár kitámasztó lábához is hozzáért, ami dupla érintésnek számít. A szabályok szerint ilyen esetben a lövés nem ismételhető meg, hanem a találatot meg kell semmisíteni.
Álvarez's penalty is overturned by VAR after a double touch ?
— Football on TNT Sports (@footballontnt) March 12, 2025
A Real Madrid kapusa, Thibaut Courtois már a helyszínen észlelte a dupla érintést. „Nagy pech ez Juliannak, de nekem is pechem volt, amikor Correa labdáját nem tudtam kiütni” – mondta a belga kapus. Szymon Marciniak játékvezető először nem avatkozott közbe, de a VAR-szobából érkező jelzés után végül a gólt érvénytelenítették.
A döntést sokan vitatták, köztük az Atlético Madrid vezetőedzője, Diego Simeone is.
„Tegye fel a kezét, aki látta a kettős érintést? Senki? Futballpályán ilyen még sohasem történt, de ezt el kell fogadni”
– nyilatkozta a mérkőzés után.
A találkozó után több korábbi játékvezető is megszólalt az ügyben. Manuel Gräfe, egykori német FIFA-bíró az UEFA állásfoglalását kérte az esettel kapcsolatban. A spanyol Mateu Lahoz úgy véli, egy ilyen helyzetben a játékvezetőnek saját szemével is meg kellett volna néznie a visszajátszást, mielőtt döntést hoz. A mexikói Marco Antonio Rodriguez ezzel szemben úgy látja, hogy a technológia segítségével egyértelművé vált, hogy a szabályok szerint jártak el.
A Real Madrid végül 3-2-re nyerte a tizenegyespárbajt, és bejutott a negyeddöntőbe, ahol az Arsenallal mérkőzik meg. Ha továbbjut, a PSG és az Aston Villa párharc győztese vár rá.
A Real Madrid tizenegyesekkel jutott tovább az Atlético Madrid ellen a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében, de a mérkőzés legnagyobb vitáját Julian Álvarez meg nem adott gólja váltotta ki. A játékvezetők szerint az argentin csatár dupla érintéssel talált be, ezért a szabályoknak megfelelően érvénytelenítették a találatát.
A mérkőzés gyorsan fordulatokat hozott: az Atlético Madrid már 28 másodperc után kiegyenlítette a múlt héten elkezdett párharcot, a Real Madrid pedig nehezen találta a ritmust. A 70. percben Vinícius Jr. büntetőhöz jutott, de a kapu fölé lőtt. A rendes játékidő és a hosszabbítás sem hozott döntést, így a továbbjutás sorsa tizenegyespárbajban dőlt el.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 0-3-ra kikapott a törökök nemzeti tizenegyétől, így két meccs alapján sima 6-1-es győzelemmel a törökök jutottak tovább a Nemzetek Ligájában, így a magyarok a B-ligában folytathatják.
A találkozó egyik meghatározó játékosa a Real Madridban keveset szereplő Arda Güler volt, aki ezúttal kezdőként lépett pályára, és a második török gólt is ő szerezte. A mérkőzés során összeszólalkozott a magyar válogatott csapatkapitányával, Szoboszlai Dominikkal, akit csendre intett.
A magyar játékos az NSO Instagram-oldalán egy rövid kommentben válaszolt neki: „1088”, amely Güler eddigi játékperceire utal klubcsapatában a szezonban.
Szoboszlai a meccs után a vb-selejtezőkről is beszélt, és elmondta, hogy a csapatnak fel kell ráznia magát, őt is beleértve. „Össze kell kapnia magát a társaságnak, beleértem saját magamat is, és kitalálni nyárra valami olyat, ami előre visz minket, a vb-selejtezőkön segíteni fog” – mondta a csapatkapitány. Hozzátette, hogy olyan játékosokra van szükség, akik negyven év után ismét világbajnokságon szeretnének szerepelni, mert ez újabb történelmi sikert jelentene a magyar futball számára.
A magyar válogatott nem tudta megőrizni helyét az A-ligában, így a következő idényben a B-ligában folytathatják a Nemzetek Ligájában. A mérkőzésen két újonc, Dárdai Bence és Tóth Alex is bemutatkozott, akiknek teljesítményéről Szoboszlai elismerően nyilatkozott.
A török sajtó kiemelten foglalkozott a győzelemmel. A Sabah sportrovata szerint történelmi sikert arattak Budapesten, hiszen a török válogatott először jutott fel az A-ligába. A lap fontos pillanatként említette Ugurcan Cakir védését Gazdag Dániel ziccerénél az első félidőben. A török ifjúsági és sportminiszter, Osman Askin Bak a helyszínen nézte végig csapata győzelmét, ami tovább növelte a siker jelentőségét.
A lap ugyanakkor kritikát is megfogalmazott a magyar szurkolókkal szemben, akik egyesek szerint tiszteletlenül viselkedtek a török himnusz alatt, mivel füttyszó hallatszott a lelátóról.
Szoboszlai Dominik az interjú végén azoknak is üzent, akik most örülnek a magyar válogatott kiesésének. Úgy fogalmazott:
akik nem szurkolnak nekik a nehéz időkben, azok akkor se támogassák a csapatot, amikor sikerrel járnak.
A csapatkapitány elszántan beszélt arról, hogy újra visszajutnak az A-ligába.