hirdetés

SPORT

Magyar kerékpáros siker: Valter Attila 39. lett összetettben az emírségekbeli körversenyen

A fiatal magyar bringás ezzel az eredménnyel mutatkozott be a jó nevű Groupama-FDJ csapatnál.
MTI / Fotó: Valter Attila / Facebook - szmo.hu
2021. február 27.

hirdetés

Valter Attila 39. lett. Ezzel, az összetettben szerzett helyezéssel mutatkozott be új csapatában az Egyesült Arab Emírségekben rendezett egyhetes országúti kerékpáros körversenyen.

Az év első World Tour-viadalán egy hegyi szakaszon szerzett 20. hellyel és egy sík etapon végrehajtott, ám befogott szökéssel hívta fel magára a figyelmet a Groupama-FDJ 22 esztendős magyar bringása.

A rendkívül magas színvonalú, erős mezőnyt felvonultató versenyen közvetlenül Valter mögött végzett a 2018-as világbajnok spanyol Alejandro Valverde, és mögötte zárt például a hétszeres Grand Tour-győztes brit Chris Froome is. A közel-keleti megmérettetést a Tour de France címvédője, a szlovén Tadej Pogacar nyerte.

Valter a tervek szerint márciusban a katalán, majd áprilisban az alpesi körversenyen szerepel, mielőtt májusban újra rajthoz áll a Giro d'Italián.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SPORT

„Ezek a cigányok, ahogy neveztetek bennünket, 2-1-re legyőztek titeket” – rasszizmus miatt panaszolta be Magyarországot az UEFA-nál Románia

A román szövetség szerint a szombati Románia-Magyarország U21-es meccsen, majd a mérkőzés után az öltözőfolyosón is történt incidens.
Címkép: MTI/Illyés Tibor - szmo.hu
2021. március 29.

hirdetés

"Ezek a cigányok, ahogy neveztetek bennünket a pályán, 2-1-re legyőztek titeket. Hajrá Románia!" – ezt írta Marius Marin, a román U21-es labdarúgó válogatott közösségi oldalán - a bejegyzést később eltávolította - a magyar válogatott elleni meccset követően.

A Nemzeti Sport szerint a román szövetség azt a tájékoztatást adta egy román lapnak, hogy vasárnap "helytelen viselkedés" miatt panaszt tettek az Európai Labdarúgó Szövetségnél (UEFA). A közleményük szerint a pályán, majd a mérkőzés után az öltözőfolyosón is történt incidens.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a magyar szövetség (MLSZ) egyelőre semmilyen hivatalos értesítést nem kapott az ügyben.

Az MLSZ sajtóosztálya vasárnap a meccsel kapcsolatban azt közölte:

"Bár a mutatott játék javult az első csoportmérkőzéshez képest, a kitűzött szakmai célt – a pontszerzést vagy a győzelmet – sajnos nem sikerült megvalósítania a magyar válogatottnak. Ami a mérkőzésen történt egyéb eseményeket illeti, azokkal a lefújás után nem érdemes tovább foglalkozni. Hozzá kell tenni, hogy a közösségi média oldalakról nagy számú sportszerűtlen, érzelmektől átitatott kommentet kellett törölni a mérkőzést követően, ebből a szempontból kiemelkedő a játékosok és sportszakemberek felelőssége."

hirdetés

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SPORT

Újra legyőzte Nico Rosberg Lewis Hamiltont - ezúttal a sivatagban

A két egykori Forma-1-es vetélytárs most csapatfőnökként csapott össze - nem mellesleg a környezeti változásokra is felhívták a figyelmet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2021. április 04.

hirdetés

Többek között Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Jenson Button is csapatot indított a vadonatúj, Extreme E-re keresztelt tereplrali sorozatban, amelynek első fordulóját a hétvégén rendezték Szaúd-Arábiában.

A versenysorozatról korábban mi is írtunk, és bár másfél évvel ezelőtti cikkünkhöz képest némileg változott a sportág, az alapjai maradtak.

Vagyis

hatalmas, bivalyerős, ám tisztán elektromos meghajtású tereprali-autókkal száguldoznak a világ vezető raliversenyzői, hogy bemutassák azokat a helyeket, amelyeket leginkább érint a Föld klímaváltozása.

Az első fordulót szaúd-arábiai Alula sivatagi terepén rendezték, amelynek kvalifikációs és versenynapja is látványosra sikeredett - a szombati napon két jókora, ám szerencsére sérülésmentes bukással tarkítva.

hirdetés

A versenyág különlegessége, hogy a raliversenyektől eltérően itt a pilóta egyedül ül az autóban, ugyanakkor egy kocsin ketten osztoznak a hétvége folyamán. Ráadásul az egyenlőség jegyében minden csapat egy női és egy férfi pilótát is indít.

A csapattulajdonosok között ott van a Forma-1 három világbajnoka, Lewis Hamilton, Nico Rosberg és Jenson Button is - utóbbi pilótaként is indult a versenyen.

Míg az időmérő napján (szombaton) a hétszeres F1-bajnok Hamilton X44 elnevezésű csapata tarolt (elsősorban a kilencszeres ralivilágbajnok Sebastien Loebnek köszönhetően), addig a vasárnapi döntő versenyt a 2016-os VB-győztes Nico Rosberg istállója nyerte Molly Taylorral és Johan Kristofferssonnal a volánnál.

A sivatagi versenyen nagy hátrányba kerültek azok a versenyzők, akik a rajt után nem az első helyen haladtak, hiszen a felkavart por miatt a hátul lévők szinte teljesen vakon vezettek. Így történhetett meg, hogy a nagyjából 16 kilométeres döntő versenytávon a győztes majdnem fél percet vert a második helyezettre.

A körülmények drasztikusan másnak ígérkeznek más pályákon, hisz

a sorozat egyik fő célja, hogy bemutasson olyan, a klímaváltozás miatt komoly veszélyben lévő helyeket, mint a sivatagok, óceánpartok, gleccserek, esőerdők vagy a sarkvidék.

Az Extreme E pilótái legközelebb május utolsó hétvégéjén csapnak össze, akkor a csapatok a szenegáli óceánparton csillogtathatják meg tudásukat.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT

Ilyet még nem pipáltak: összevesztek a magyarok, nem állnak ki a döntőben a sportlövő világkupán csapatban

Két csapattag közölte, nem hajlandók harmadik társukkal együtt versenyezni. Szerintük a fegyvere nem szabályos. „Ha a magyar csapat nem jön, az az ő bajuk” - mondta a szövetség.
Nyitókép: illusztráció, forrása: hunshooting.hu/ - szmo.hu
2021. március 26.

hirdetés

A sportlövők világkupáján a magyar csapat az egymás közti viták miatt nem vett részt a döntőben. Ilyenre még a sokat látott bírák sem emlékeznek. A végső összecsapást a házigazda India és Magyarország vívta volna, de a magyarok nem álltak ki - számolt be az esetről az ESPN.com.

Ugyanis két csapattag - Péni István és Pekler Zalán - közölte, nem hajlandók harmadik társukkal - Sidi Péterrel - együtt versenyezni. Szerintük társuk fegyvere nem szabályos.

Már korábban is volt nézeteltérés emiatt közöttük. A tavalyi országos bajnokságon amiatt adtak be óvást, mert szerintük Sidi egy bipodot tett a fegyverére, amit verseny közben nem szabad használni. Ez az eszköz arra való, hogy a puskát megtámasszák a lövések között. Ám a versenyző akkor azzal érvelt, hogy ő odaragasztotta ezt a fegyverhez súlynak.

A világversenyen is így járt el, amit a csapattársai megint sérelmeztek. Ám a nemzetközi szövetség ellenőrei úgy döntöttek, hogy Sidi fegyvere szabályos. Jair Davidovics, a szövetség technikai delegáltja azt közölte:

"Ha a bipodot odaragasztották, akkor az nem egy bipod. Ha nem tudják mozgatni, akkor az csak egy súly. Nem a magyar csapat fogja megtanítani nekünk, mik a szabályok. Ha egy fegyver szabályos, akkor az szabályos. Ha a magyar csapat nem jön, az az ő bajuk".

hirdetés

A magyar csapat helyett a döntőben a harmadik helyen álló Egyesült Államok versenyezhet majd.

Forrás: hvg.hu

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés

Simán győzött Andorrában a magyar válogatott

Kilenc meccs óta veretlen a csapat, csoportjában Anglia után a második helyen áll.
Forrás: MTI - szmo.hu
2021. április 01.

hirdetés

A magyar labdarúgó-válogatott 4-1-re győzött Andorra vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat harmadik fordulójának szerdai játéknapján. A magyarok, akik immár kilenc tétmérkőzés óta veretlenek, az első félidő hosszabbításában Fiola Attila fejesével szereztek vezetést, a második játékrész elején pedig Gazdag Dániel és Kleinheisler László találata eldöntötte az összecsapást. Az utolsó magyar gólt Nego Loic szerezte a 90. percben, a végeredményt pedig a hosszabbításban Marc Pujol állította be büntetőből.

Marco Rossi szövetségi kapitány együttese a nyári, részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon a Puskás Arénában fogadja a címvédő portugálokat és a világbajnok franciákat, majd a németek vendége lesz Münchenben.

A vb-selejtezők szeptember eleji folytatását a százszázalékos teljesítménnyel éllovas angolok mögött második helyen várja a magyar csapat.

Az első perctől a magyarok irányítottak, de az andorrai játékosok sok és helyenként durva szabálytalansággal tördelték szét a játékot, egy ilyennél Kalmár Zsolt megsérült. Alig volt a labda a hazai csapatnál, de amikor megszerezte, megpróbált támadásba lendülni, így Dibusznak is kellett védenie. Ugyanakkor a magyar együttes mezőnyfölényben futballozott, noha ez sokáig meddőnek bizonyult, mivel helyzete nemigen akadt. A 30. perctől aztán folyamatosabbá vált a játék, így még jobban beszorult a pireneusi együttes, amely végül nem bírta ki a nyomást a szünetig, mert a ráadásban egy szöglet után Fiola fejjel volt eredményes.

hirdetés

A második félidőre ugyanolyan lendületes futballal érkezett ki a magyar válogatott, ahogy az első abbahagyta. Ez a hozzáállás hamar kifizetődött, mert szűk negyedóra alatt két újabb góllal eldöntötte a három pont sorsát. A biztos előny birtokában is a magyarok irányítottak, további lehetőségeik voltak a gólszerzésre, a hajrában aztán a csereként beállt Nego is eredményes volt, a slusszpoén viszont az andorraiaké volt, akik büntetőből szépítettek az utolsó percben.

"Az első félidő nehéz volt, mert Andorra jól védekezett, próbált magasan letámadni bennünket, mi pedig engedtük ezt azzal, hogy sokat passzoltunk hátrafelé. El kell ismerni, ez eleinte okozott némi zavart. A második félidőben sokat javult a játékunk, jobb helyeken játszottuk meg a labdákat. Szerettem volna kapott gól nélkül zárni"

- értékelt a magyarok olasz szakvezetője, aki hozzátette, az andorrai találatnál sokkal fájóbb Kalmár Zsolt sérülése, mert attól tart, hogy a DAC középpályása nem tud játszani majd a nyári Eb-n.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: