hirdetés

SPORT
A Rovatból
hirdetés

Lewis Hamilton koronavírusos

A Mercedes pilótájának enyhe tünetei vannak. A csapat közleménye szerint a hétszeres világbajnok így kihagyja a hétvégi, Szahíri Nagydíjat.
Címkép: MTI/EPA/Getty pool/Clive Mason - szmo.hu
2020. december 01.

hirdetés

Pozitív lett a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton koronavírustesztje.

A Mercedes pilótáját a közlemény szerint többször is tesztelték a múlt héten, beleértve a vasárnap délutánt is. A csapat szerint Hamilton ekkor minden alkalommal negatív eredményt produkált.

A verseny másnapján, hétfő reggel viszont már enyhe tünetek jelentkeztek nála.

Ezután ismét tesztelték, ekkor már pozitív lett az eredménye.

A csapat megerősítette, hogy Hamilton enyhe tünetein kívül jól érzi magát, viszont a hétvégi, második bahreini versenyt, a Szahíri Nagydíjat egészen biztosan kihagyja. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ki fogja helyettesíteni majd a hétvégén.

hirdetés

Ahhoz, hogy újra csatlakozhasson a mezőnyhöz, Hamiltonnak negatív tesztet kell produkálnia. Így egyelőre az is kérdéses, hogy részt vehet-e a jövő hétvégén Abu-Dzabiban sorra kerülő idényzáró viadalon.



hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SPORT

Rakonczay hat nap után feladta a rekordkísérletét, mentőhelikopterrel vitték szárazföldre

Teljesen egyedül, kísérőhajó nélkül próbálta meg egy állva hajtott deszkával átszelni az Atlanti-óceánt.
Fotó: Rakonczay Expedíciók - szmo.hu
2021. január 16.

hirdetés

Rakonczay Gábor hat nap után úgy döntött, hogy befejezi az evezést. A kétszeres Guinness-rekorder egy speciális deszkán állva evezte volna át az Atlanti-óceánt.

Gábor jól van, nem történt sérülés, vagy baleset. Az esemény részleteiről hamarosan beszámolunk. Köszönjük az eddigi szurkolást, és támogatást! - olvasható a Facebook-bejegyzésben.

A hatszoros óceánátkelő hajós egy saját maga által tervezett és épített, 5,5 x 1,5 méteres, merev testű SUP-pal teljesen egyedül, kísérőhajó nélkül próbálta meg teljesíteni a különleges expedíciót, amelyet 55-65 naposra tervezett.

Rakonczay Gábor az első olyan hajós lett volna a világon, akinek állva hajtott deszkával sikerül áteveznie az Atlanti-óceánt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SPORT

Elindult Rakonczay Gábor, hogy egy SUP-on átevezze az Atlanti-óceánt, be is jelentkezett már

Az is kiderült, hogy az extrémsportoló személyes holmiként csak a telefonját vitte magával. Mindvégig a szabad ég alatt lesz, aludni egy polifoam matracon fog.
Fotó: Rakonczay Expedíciók - szmo.hu
2021. január 10.

hirdetés

Mint azt mi is megírtuk, Gran Canaria szigetének déli partjáról vasárnap reggel elindult Rakonczay Gábor extrémsportoló, hogy egy speciális deszkán állva evezze át az Atlanti-óceánt.

Egy SUP-on állva szeretné átevezni az Atlanti-óceánt Rakonczay Gábor. A többszörös világrekorder vasárnap indult el a saját tervezésű és építésű SUP deszkáján a Kanári-szigetektől. Egyedül teszi meg az 5200 kilométeres utat, terv szerint 60 napot lesz vízen. A 39 éves extrémsportoló már rutinosan feszegeti a határait: 6 óceánátkelést, Antarktisz expedícót és utramaraton futásokat is kipipált már a listájáról.

Társa nem lesz az úton, egymaga vágott bele a kalandba. Személyes holmiként csak a telefonját vitte magával. Gábor mindvégig a szabad ég alatt lesz, aludni egy polifoam matracon fog. Az indulás után nem sokkal már a vízről jelentkezett be a közösségi oldalán:

"Hat után nem sokkal elég sokan voltunk a kikötőbe és minden szuper. Az időjárás is szuper, van egy gyenge légáramlat. Pont jól, ami segít eltávolodni a szigettől".

Szabó Norbert, stábtag elmondta: "Folyamatos észak-északkeleti szél és áramlat segíti Gábor útját, ami azt jelenti, hogyha gyakorlatilag nem evezne folyamatosan a SUP-on, akkor egy ilyen 150-200 nap alatt magától is átérne a túlpartra".

hirdetés

A SUP-ra több GPS készüléket is felszereltek, így bárki nyomon követheti Rakonczay Gábor útján az óceánon. A biztonságát szolgálja az is, hogy a hajóknak is így láthatóvá válik a monitoron.

Ő lehet az első magyar hajós a világon, aki szörfdeszkán állva szeli át az óceánt.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT

Keleti Ágnes 100 éves: „Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap nem fontos!”

Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (10) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.
MTI, SZM, Fotók: MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2021. január 09.

hirdetés

Szombaton ünnepli 100. születésnapját Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornász, a Nemzet Sportolója, a világ legidősebb élő olimpiai bajnoka.

A születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen újságírói kérdésre azt mondta, ez az évforduló pont ugyanolyan számára, mint amikor 60 éves volt.

"Élek, jól élek, szeretek élni. Az egészség a lényeg, a születésnap egyáltalán nem fontos, csak a jó élet" - mondta jókedvűen Keleti Ágnes, akinek a napjai elmondása szerint jól telnek.

"Csak szép idő legyen" - kívánta születésnapja alkalmából a sportoló, akiről egész estés dokumentumfilm készül "Aki legyőzte az időt - Keleti Ágnes" címmel Oláh Katalin rendezésében, a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával.

Keleti Ágnes a legtöbb olimpiai éremmel (tíz) rendelkező magyar női sportoló, nemcsak a legidősebb élő olimpiai bajnok, hanem a legidősebb ötkarikás érmes is.

hirdetés

Az Újpesti Torna Egylet szerdán jelentette be, hogy az ötszörös olimpiai bajnokról nevezi el a közelmúltban felújított tornacsarnokát. Izraelben pedig, ahol a melbourne-i olimpia után telepedett le, róla nevezik el a szertorna-bajnokságot.

Végül az 1952-es helsinki olimpia meghozta a sikert a tornásznak, négy érmet is szerzett, ebből egy arany volt. Az 1956-os a melbourne-i olimpián további 4 aranyérmet nyert az akkor már 35 éves sportoló.

Az olimpikon pár éve még részt vett az izraeli Got Talent műsorban, ahol gond nélkül csinált egy spárgát, és a feje fölé emelte a lábát. A világhírű sportolót állva tapsolta meg a közönség, abszolút elvarázsolta őket a produkció.

Keleti Ágnes a Nemzet Sportolója, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője, 46 alkalommal nyert magyar bajnokságot, hétszeres csapatbajnok. Tarics Sándor halála óta ő a legidősebb magyar olimpiai bajnok is természetesen.

VIDEÓ: Ez volt egy 1953-as gyakorlata:

VIDEÓ: a 98. éves születésnapja

VIDEÓ: nemrég készült az otthonában:

FRISS VIDEÓ: az újpesti önkormányzat köszöntötte idén:


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SPORT

Tarkón vágta az ellenfelét: Messit akár 12 bajnoki meccstől is eltilthatják

Enyhítő körülmény az lehet a játékostársát tarkón ütő Messinél, hogy a Barcelona tagjaként most először kapott piros lapot bajnoki meccsen.
Fotó: MTI / MTI/EPA/EFE/Alejandro Garcia - szmo.hu
2021. január 18.

hirdetés

Lionel Messi, az FC Barcelona argentin csapatkapitánya akár tizenkét mérkőzésre szóló eltiltást is kaphat, miután a spanyol Szuperkupa vasárnap esti döntőjében kiállították - írta a madridi AS.

A sportlap szerint a kényszerpihenő hossza azon múlik, hogy az illetékes fegyelmi testület mennyire súlyosnak ítéli meg a Barca-sztár cselekedetét, aki a katalánok 3-2-es vereségével záruló finálé hosszabbításának legvégén, a 121. percben tarkón ütötte az Athletic Bilbao játékosát, Asier Villalibrét.

Enyhébb - 2-4 meccsre szóló - büntetés az újság szerint azért születhet, mert a 33 éves Messi a Barcelona első csapatának tagjaként most, pályafutásának 753. mérkőzésén kapott először piros lapot. Előzőleg, még a katalánok korosztályos csapatában játszva, 2005. február 27-én, a Pena Sport de Tafalla elleni fellépésén jutott a kiállítás sorsára - emlékeztetetett az AS.

Magyar vonatkozású érdekesség, ugyancsak 2005-ből: Messi Budapesten, a Puskás Ferenc Stadionban mutatkozott be az argentin válogatottban, de augusztus 17-i debütálása igen rövidre sikeredett. Miután a barátságos találkozón a 63. percben pályára lépett, alig két perc múlva távozott is onnan: az újonc az őt mezénél fogva ráncigáló Vanczák Vilmosnak könyökkel visszaütött, mozdulatát pedig a bíró kiállítással büntette.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: