SPORT
A Rovatból

Kiakadt a montenegrói kéziválogatott kapitánya a magyar szervezésű Eb-re

Szerinte szégyenteljes az Európa-bajnokság szervezése.

Link másolása

Korábban már a franciák és a szerbek is panaszkodtak a részben magyar szervezésű kézi-Eb körülményeire. Most a montenegrói válogatott csapatkapitánya fakadt ki a Facebookon, miután három koronavírus-fertőzöttet találtak a csapatban. Emiatt külön szobába kellett elszállásolni a sportolókat, amire nem lett volna lehetőség az eredetileg kijelölt debreceni helyszínen, ezért 30 kilométerrel odébb kaptak szállást.

Vasko Sevaljevic csapatkapitány a Facebookra írta ki, hogy a 12 éves pályafutása alatt sok mindent tapasztalt, és a magyarországi fogadtatást egyetlen sportolónak sem kívánja. Az elmondása szerint az érkezésük előtt egy órával tájékoztatták őket arról, hogy az érkező négy csapat közül csak nekik kell másik szállodába menni, Debrecentől fél órányira.

Azt is leírta, hogy nem kifogást akar keresni egy esetleges vereségre, de fel akarta hívni rá a figyelmet, hogy szerinte szégyenletes ez a szervezés.

Arra panaszkodott, hogy nem kaptak választ arra, hogy miért csak nekik kell másik szállodába menni, illetve a hotel nem volt felkészülve az érkezésükre. Sevaljevic is a három fertőzött között van, a posztja szerint őrök állnak az ajtaja előtt, nehogy véletlenül kimenjen.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


SPORT
Szoboszlai Dominik a meg nem adott Liverpool-gólról: „Még mindig nem találok szavakat”
A Liverpool is hivatalos közleményben reagált a meg nem adott gólra. Azt írták, hogy nem kielégítő számukra, hogy nem hagytak elég időt a döntés helyes meghozatalára és hogy utólag sem javították a hibát.

Link másolása

Szombaton a Tottenham-Liverpool meccs első félidejében Luis Díaz emberhátrányban is vezetést szerzett a Liverpoolnak a Tottenham ellen, a játékvezető azonban les miatt érvénytelenítette a találatot.

A PGMOL (az angol profi bírói szervezet) mérkőzés követően elismerte, hogy emberi tévedés történt, és szabályos góltól fosztották meg a vendégeket.

Szoboszlai Dominik is megszólalt az ügyben, aki szintén nem volt megelégedve azzal, hogy a PGMOL beismerte hibáját.

"Még mindig nem találok szavakat, lépjünk tovább"

- írta a magyar játékos az Instagram-oldalán.

A Liverpool FC pedig hivatalos közleményben reagált a bíró hibára.

„A Liverpool FC tudomásul vette, hogy a PGMOL elismerte hibáit. Nyilvánvaló, hogy a szabályok helyes alkalmazása nem történt meg, ezzel alá lett ásva a sport átláthatósága. Elfogadjuk, hogy a játékvezetőkre nagy nyomás helyezedik, de a VAR állítólag ennek enyhítésére, nem pedig súlyosbítására szolgál. Nem kielégítő számunkra, hogy nem hagytak elég időt a döntés helyes meghozatalára és hogy utólag sem javították a hibát.

Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy jelentős emberi mulasztásként kategorizálták ezeket a hibákat. Minden végkimenetelt vizsgálat alapján, teljesen átláthatóan kellene meghozni. Ez létfontosságú a jövőbeni döntéshozatal megbízhatósága szempontjából, ugyanis minden klub számára fontos, hogy legyen változás és hasonló helyzetek ne forduljanak elő többé.

Megvizsgáljuk a rendelkezésünkre álló lehetőségeket, tekintettel arra, hogy a problémát szükséges magasabb szinten kezelni és megoldást találni”

- fogalmaztak a közleményben.

(via Goal.com)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Már hivatalos: jöhet a bokszrajongók álommeccse
Tyson Fury és Olekszandr Uszik Rijádban fog összecsapni. Az évszázad meccseként hirdetik az eseményt.

Link másolása

Hivatalosan is biztossá vált Tyson Fury és Olekszandr Uszik összecsapása, miután minden papírt aláírta. A két veretlen nehézsúlyú bokszoló találkozóját az évszázad mérkőzéseként hirdetik.

Bár a bunyónak még nincs pontos időpontja,

a helyszín már biztos: Rijád, Szaúd-Arábia fővárosa ad majd otthont a mérkőzésnek.

Az összecsapásra vélhetően december végén, vagy január elején kerülhet sor.

Az ukrán Olekszandr Uszik a Boksz Világszövetség (WBA), a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF), a Boksz Világszervezet (WBO) és Nemzetközi Bokszszervezet (IBO) címét birtokolja. Legutóbb a WBA regionális bajnokát, Daniel Dubouis-t győzte le augusztusban Lengyelországban. Ezzel 21 győzelmet tudhat magáének, 0 vereség mellett.

A brit Fury eddig 33-szor győzött, és ő is veretlen. Legutóbb a szintén brit Derek Chisorát verte meg, így megtartotta a Boksz Világtanács (WBC) nehézsúlyú világbajnoki címét.

A boxban legutóbb '99-ben hirdettek vitathatatlan bajnokot, aki mindegyik nagy szervezetnél a legjobb:

akkor a brit Lennox Lewis az amerikai Evander Holyfield felett diadalmaskodott.

(forrás: 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Magyar-szerb jegybotrány: az MLSZ egyelőre tehetetlen a jegyüzérekkel szemben
Pénteken pillanatok alatt elkapkodták a magyar-szerb meccsre szóló jegyeket. Nem sokkal később pedig az interneten megjelentek a jegyüzérek is.

Link másolása

Áll a bál a magyar labdarúgó-válogatott sorsdöntő meccsére szóló jegyek körül. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) pénteken 10 órakor kezdte árusítani az október 14-i, szerbek elleni budapesti mérkőzésre szóló jegyeket, majd kevesebb mint három óra múlva bejelentette, hogy minden belépőt elkapkodtak.

„A korábban nagy számban eladott bérletek miatt alacsonyabb volt a megvásárolható jegyek száma a válogatott következő hazai tétmérkőzésére. A megvásárolható belépők 12.50-ig gazdára találtak” – írta az MLSZ a Facebookon.

Nem sokkal ezután ellepték a jegyüzérek az internetet, és az eredeti áraknál jóval drágábban, esetenként akár 150 ezer forintért is kínálták a Puskás Arénába szóló meccsjegyeket.

A helyzet odáig fajult, hogy a labdarúgó-szövetség hétfő este közleményt adott ki. Ebből kiderül, hogy nem javasolják a szurkolóknak, hogy „bármilyen, a hivatalos értékesítési csatornától eltérő forrásból vásároljanak jegyet, mert ez növeli a visszaélések, csalások kockázatát”.

Azt írják, hogy a tapasztalatok szerint az eladásra kínált jegyek többsége érvénytelen, hamisított jegy, illetve egy érvényes jegy másolata.

„Azok, akik privát csatornákon keresztül jutnak jegyhez, kiteszik magukat annak a kockázatnak, hogy hamis, hamisított, érvénytelen jegyet vásárolnak, és nem tudnak belépni a stadionba. Az ilyen jeggyel üzletelő eladók és a belépőket megvásárlók egyaránt felelősek a jelenség létezéséért. A jegyek felhasználására vonatkozó szabályok megszegése (hamis jegy, több személy számára értékesített egyazon jegy stb.) hatósági eljárást vonhat maga után. Ha az MLSZ be tudta/tudja azonosítani az elkövetőt, minden esetben feljelentést tett és a jövőben is tesz”.

A közleményből kiderül, hogy az MLSZ Szurkolói Klubja a közeljövőben megújul. Az új rendszerben a ténylegesen mérkőzésre járó legaktívabb szurkolók kapnak majd elővásárlási lehetőséget, valamint erősíteni fogják a jegyértékesítéssel és névátírással kapcsolatos biztonságot, átláthatóságot és tisztességes piaci magatartást.

„A jelenlegi jogszabályi környezet nem teszi lehetővé, hogy a szövetség hatékonyan felléphessen a tisztességes szurkolók érdekeit sértő jelenséggel szemben, ezért az MLSZ jogszabály-módosítást fog kezdeményezni annak érdekében, hogy hatékonyabban lehessen védekezni a jegyüzérekkel szemben”.

A magyar válogatott négy lejátszott meccs után jobb gólkülönbséggel vezeti a selejtezőcsoportját az ugyancsak tízpontos, de eggyel több mérkőzést játszó szerbek előtt. A jövő nyári, németországi Európa-bajnokságra a csoport első két helyezettje automatikusan kijut.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Visszavonul Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka
A 34 éves sportoló a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, és végül a befejezés mellett döntött.

Link másolása

Bejelentette visszavonulását Márton Anita, a magyar atlétika első világbajnoka.

„Szeretném hivatalosan is bejelenteni az élsportolói pályafutásom befejezését” - mondta az olimpiai bronzérmes súlylökő csütörtökön a M4 Sporton. A 34 éves Márton Anita elárulta, a budapesti világbajnokság után kért egy kis gondolkozási időt, átgondolta pro és kontra az érveket, majd a befejezés mellett döntött.

Pályafutását felidézve kiemelte, nem indult könnyen, de megtanulta magát túltenni a nehézségeken, sőt, az lett a védjegye, hogy mindig az utolsó lökésre tudott javítani és elérni a jobb helyezéseket, vagy éppen az országos csúcsokat.

„Mindig egy elérhető célt tűztünk ki az edzőmmel, és amikor elértük, onnan léptünk tovább”

- hangsúlyozta.

Márton Anita elárulta, az egyik legkedvesebb emléke az olimpiai bronzérem, amelyre „könnycsalogató” visszaemlékezni.

Az adásban megszólalt edzője, Eperjesi László is, aki elmondta, tanítványa 12 éves volt, amikor először találkozott vele egy versenyen. Hozzátette, eleinte a súlylökés mellett a diszkoszvetést és a kalapácsvetést is ugyanúgy gyakorolták, és Márton Anita 23 éves korában derült ki, hogy a súlylökés lesz a fő száma.

A világbajnoki címről elmondta, Birminghamben Márton Anita olyan versenyzőket győzött le, akiket korábban még soha.

„Az eltökéltség és a motiváció, hogy mindig jobbat akart, ez tartotta a világ élvonalában”

- nyilatkozott a mester.

Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke kiemelte: Márton Anita pályafutása majdnem negyed évszázadot ölelt fel. Hozzátette, számára személy szerint fontos volt közelről átélni a sikereit onnantól kezdve, hogy „elkezdte bontogatni a szárnyait”.

„Az eredmények pedig önmagukért beszélnek, az első világbajnokunkról, olimpiai bronzérmesről van szó” - hangsúlyozta.

Gyulai azt is jelezte,

szeretnék, ha Márton Anita a sportágban maradna, erre már megvannak a tervek a szövetségben, hiszen olyan tudás és tapasztalat birtokában van, melyet hiba lenni nem használni.

Márton Anita a 2018-as fedett pályás világbajnokságon aranyérmet szerzett, szabadtéren az olimpiai bronz mellett a 2017-es vb-második hely a legjobb eredménye.

(Forrás: MTI)

Link másolása
KÖVESS MINKET: