SPORT
A Rovatból

Eriksen 1100 nappal a szívmegállása után szerzett gólt, de aztán egyenlítettek a szlovénok

A Manchester United labdarúgója ismét Eb-mérkőzésen lépett pályára, és ő szerezte meg a vezető gólt a szlovénok ellen a 17. percben.


Mint arra sokan emlékszünk, 2021. június 12-én, a Finnország elleni koppenhágai Európa-bajnoki csoportmérkőzés első félidejének utolsó percében összeesett a pályán a dán labdarúgó-válogatott klasszisa, Christian Eriksen.

A 24.hu cikke emlékeztet rá, hogy a támadó középpályást defibrillátorral élesztették újra, az életmentő beavatkozás után pedig kórházba szállították, ahol hat napot töltött, szívritmus-szabályozót kapott, majd hazatért.

Ezek után a Manchester United labdarúgója ismét Eb-mérkőzésen lépett pályára, 1100 nappal a súlyos eset után, és ő szerezte meg a vezető gólt a szlovénok ellen a 17. percben.

A szlovénok a második félidőben aztán egyenlítettek, így megszületett a 2024-es Eb első döntetlenje.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ronaldo agya elborult, megkapta élete első válogatott piros lapját – kikaptak a portugálok az írektől, Budapesten dől majd el a magyarok sorsa
A dublini világbajnoki selejtezőn az írek a 23 éves játékosa, Troy Parrott duplázott, a portugál szupersztárt pedig egy könyöklés után állították ki. Így nyílt meg az út a magyar válogatott előtt a pótselejtezőre!


„Esküszöm, megpróbálok »jó fiú« lenni” – ígérte Cristiano Ronaldo a dublini világbajnoki selejtező előtti napon, de a pályán végül egészen másképp alakultak a dolgok.

A portugál szupersztár november 13-án, 226. válogatott mérkőzésén kapta meg pályafutása első piros lapját a nemzeti csapatban.

A 61. percben, labda nélküli szituációban könyökölte meg az ír Dara O’Shea-t, amiért a svéd Glenn Nyberg játékvezető előbb sárga lapot adott neki, majd a videóbíró jelzésére, a felvétel megtekintése után piros lapra változtatta az ítéletét.

A portugálok kapitánya gúnyos tapssal és a közönségnek címzett gesztusokkal vonult le a pályáról, eltiltása miatt pedig biztosan kihagyja a vasárnapi, Örményország elleni sorsdöntő mérkőzést.

A drámai fordulat idején Portugália már kétgólos hátrányban volt. Az írek hőse a 23 éves AZ Alkmaar-csatár, Troy Parrott volt, aki már a 17. percben, egy szöglet utáni lecsorgóból közelről a kapuba fejelt, majd a 45. percben egy lapos lövéssel ismét betalált, beállítva a 2–0-s végeredményt. A győzelem után Parrott érthetően euforikusan nyilatkozott. „Szerintem ez valószínűleg életem legjobb éjszakája. Nincsenek szavaim. Mindannyian tudtuk, mennyire fontos ez a meccs nekünk...Teljesen a fellegekben járok” - fogalmazott.

Az írek szövetségi kapitánya, Heimir Hallgrímsson a közönség szerepét emelte ki, és úgy vélte, a hangulat Ronaldóra is hatással volt.

„Csak dicsérni tudom a szurkolókat...óriási szerepük volt ebben a győzelemben, energiát adtak, a kritikus pillanatokban is segítettek...[Ronaldo] egy kicsit elvesztette a fókuszát. Talán a közönség is közrejátszott ebben. Frusztrált volt, és úgy reagált, ahogyan tudja, hogy nem szabadna”

- mondta az Al Jazeerának.

Miközben Dublinban dráma zajlott, a magyar válogatott Jerevánban Varga Barnabás góljával 1–0-ra legyőzte Örményországot.

A portugál vereség hírére Marco Rossi szövetségi kapitány egyértelművé tette a budapesti mérkőzés tétjét. „Ha Portugália nem nyer, akkor úgy kell tekintenünk vasárnap az írek elleni meccsre, mintha egy döntő lenne. Nagyon akarjuk, hogy negyven év után ott legyünk világbajnokságon” - mondta az M4 Sportnak.

A csoport állása az utolsó forduló előtt: Portugália 10 pont, Magyarország 8 pont, Írország 7 pont. A magyar csapatnak vasárnap 15:00-kor a Puskás Arénában egy döntetlen is elég lehet a pótselejtezőt érő második hely megszerzéséhez, míg az íreknek a továbbjutáshoz mindenképpen győzniük kell.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
A családja szurkolt a lelátón, a fia születésnapját akarták megünnepelni – Dobozi Iván halála mindenkit sokkolt
A szegedi kézilabdázók technikai vezetője a meccs alatt lett rosszul, és már nem tudták megmenteni az életét. A 68 éves férfi jó barátságot ápolt az egykori játékosokkal is.
F. O. - szmo.hu
2025. november 09.



Ahogy már beszámoltunk róla, a szombat délutáni Szeged-Veszprém kézilabda-rangadó közben életét vesztette a hazaiak technikai vezetője, Dobozi Iván. A vendégek 32-31-re nyertek, de a lefújás után Nagy László sportigazgató és Bartha Csaba vezérigazgató visszafogottságra intette a játékosokat.

A technikai vezető családja is a mérkőzésen volt, ráadásul aznap volt a fia születésnapja, azt készültek megünnepelni

- írta a Blikk. Végül a csarnok melletti parkolóban hiába próbálták megmenteni a 68 éves szakember életét.

A szegedi klub közleményben búcsúzott a 37 éve náluk dolgozó munkatársuktól: „Ivuka – ahogy a legtöbben ismerjük – 37 éve dolgozott klubunknál elkötelezetten, mindig is meghatározó tagja volt a közösségünknek. Szakmai tudása, embersége, humorérzéke és hűsége pótolhatatlan veszteség klubunk számára.” A klub vasárnap délelőttre gyertyagyújtásra hívta a szurkolókat, és mindenkit, aki meg akart emlékezni Doboziról.

A veszprémiek kapusa, Mikael Appelgren a meccs után az M4-nek nyilatkozott a történtekről.

„A kézilabda, az kézilabda, de az életben vannak fontosabb dolgok is.

Hallottuk, hogy sajnos a Szeged stábjában elhunyt valaki a mérkőzés alatt. Mindannyian együtt érzünk a történtek miatt a csapattal, a szurkolókkal, és mindenki mással. Riválisok vagyunk, de ilyenkor ez nem számít” – mondta.

A klub korábbi játékosai is megemlékeztek Doboziról. „Ivukám. Egész pickes pályafutásom alatt itt voltál mellettem. Mellettünk.

Mindig számíthattunk rád a nap bármelyik órájában.

Soha nem foglak elfelejteni Ivukám” – írta posztjában Bajusz Sándor, a klub egykori válogatott átlövője. Dean Bombac, a Szeged korábbi irányítója így búcsúzott: „Drága Ivukám, amikor 2014-ben Szegedre jöttem, te voltál az első ember, akivel találkoztam – aki egyből mosollyal, jókedvvel és melegséggel fogadott. Köszönöm a sok beszélgetést, a mosolyt, a kedvességet, amit megosztottatok velem. Nyugodj békében barátom.”

A veszprémiek egykori világválogatottja, Éles József évtizedek óta jó barátságot ápolt Dobozival. „A pályán mi, játékosok ellenfelekként találkoztunk, de azon kívül jóban voltunk.

Úgy tizenöt éve kapott egy sztrókot, akkor egy kicsit el is tűnt, de teljesen rendbe jött”

– mesélte. Úgy tudni, az a tizenöt évvel ezelőtti sztrók is egy Szeged-Veszprém összecsapáskor érte Dobozit. Éles egy történetet is felidézett barátja humoráról: „Egyszer volt, hogy kértem tőle egy 6-os szegedi mezt. kaptam is, de miután volt egy meccsünk, és akkor éppen kikaptunk a Veszprémmel, rábírt, hogy utána menjek be abban a klubom irodájába. Az akkori veszprémi vezető Hajnal Csabának felment öt percre a vérnyomása, de amikor elmeséltem Ivánnak a történetet, szinte megszakadt a nevetéstől. Azt a mezt azóta is őrzöm otthon.”

Egyelőre nem tudni, hogy mi okozta a tragédiát.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
„Uramisten! Ég veled barátom!” – Megrendülten búcsúznak a Szeged-Veszprém meccsen elhunyt technikai vezetőtől
Dobozi Ivántól egykori játékosok és szurkolók is megrendülten búcsúznak. A tragédia beárnyékolta a kiélezett bajnoki rangadót, aminek a végén kegyeleti okokból nem ünnepelt a győztes csapat.


Sokkolta a hazai kézilabdatársadalmat Dobozi Iván tragédiája. A szombat délutáni Szeged-Veszprém (31-32) rangadó során a Pick Arénában hirtelen rosszullét következtében elhunyt a hazai férficsapat technikai vezetője. A klub honlapja szerint a 68 éves korában életét vesztő Dobozi 37 esztendeje dolgozott az egyesületnél.

A klub sportigazgatója, Nagy László a lefújás után a pályán sportszerűen figyelmeztette a vendégcsapat játékosait, hogy a történtek miatt ne ünnepeljenek. A győztes Veszprém kézilabdaklubja szerint így is tettek, ezt érezték az egyetlen helyes útnak.

A szörnyű hírt a hazai csapat Facebook-oldalára is kitették, azóta özönlenek a részvétnyilvánítások.

„Uramisten! Ég veled barátom! Rengeteg közös élmény marad a szívemben!” – írta az egykori világválogatott veszprémi Éles József.

„Ivukám. Egész pickes pályafutásom alatt itt voltál mellettem. Mellettünk. Mindig számíthattunk rád a nap bármelyik órájában. Soha nem foglak elfelejteni Ivukám” – posztolta Bajusz Sándor, a klub egykori válogatott átlövője.

A Győri Audi ETO női kézilabdacsapata is osztozik a fájdalomban: „Fogadjátok őszinte részvétünket!” – írt üzenetet a klub. Ismerősök és ismeretlenek, egykori játékosok és szurkolók is részvétüket fejezik ki.

A veszpremhatosfal.hu oldal is elköszönt:

„Keserédes győzelem... egy ilyen tragédia árnyékában nem is igazán lehet örülni ennek a győzelemnek. Őszinte részvétünk Dobozi Iván, a Pick Szeged technikai vezetőjének egész családjának, a klubnak, a csapatnak és mindenkinek, aki szerette...”

A szegedi együttes közölte, hogy vasárnap délelőtt 10 órától gyertyagyújtással búcsúznak Dobozi Ivántól a Pick Aréna főbejáratánál.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Videó: Szoboszlai a könnyeivel küzdve alig tudott megszólalni, Rossi szerint ez a legrosszabb napja a válogatott élén
Az írek elleni utolsó másodperces vereség után mindenkinek nehéz volt nyilatkozni. A triplázó ír, Troy Parrott természetesen boldogan közölte: „Ez egy tündérmese, ilyesmiről még álmodni sem lehet!”


A 96. percben elnémult a Puskás Aréna, miközben az ír játékosok egymás nyakába borulva ünnepeltek a pályán. Az ír válogatott ugyanis az utolsó pillanatban szerzett góllal 3–2-re legyőzte a magyart a november 16-i, vasárnapi vb-selejtezőn, és ezzel kiharcolta a csoport második, pótselejtezőt érő helyét. A csoportot Portugália nyerte meg, miután 9–1-re kiütötte Örményországot. Az írekre két egymeccses pótselejtező vár 2026 márciusában.

Pedig a meccs álomszerűen kezdődött a magyar csapatnak: a 4. percben Szoboszlai Dominik szöglete után Lukács Dániel fejelt közelről a kapuba. Az írek azonban negyedóra elteltével egyenlítettek, miután Szalai Attila szabálytalansága után Troy Parrott belőtte a büntetőt. A szünet előtt ismét a magyaroknál volt az előny, a 37. percben Varga Barnabás körülbelül 20 méterről bombázott a bal felső sarokba.

A második félidő sokáig magyar kontrollal telt, de a 80. percben Parrott egy ziccerből átemelte a kapust, amivel ismét egyenlő lett az állás. És amikor már mindenki a pótselejtezőt jelentő döntetlenre számított, a 96. percben Parrott újra betalált, közelről lőtte be a győztes gólt.
@m4sportofficial Elképesztő dráma. ? #m4sport #foci #magyar #magyarvalogatott ♬ eredeti hang - M4 Sport
„Nem akarok semmilyen alibit vagy magyarázatot keresni, én vagyok az elsőszámú felelős, nagyon nagyon szomorú vagyok”

– mondta a 444-nek Marco Rossi szövetségi kapitány, aki hozzátette, most érzi magát a legrosszabbul, amióta a magyar válogatottat vezeti.

@m4sportofficial Rossi szerint innen nehéz lesz felállni. ? #m4sport #foci #magyar #marcorossi ♬ eredeti hang - M4 Sport

A könnyeivel küzdő Szoboszlai Dominik csapatkapitány szűkszavúan reagált, arra a kérdésre, hogy mennyire fáj a szíve, csak annyit mondott: „Nagyon.” De ezen kívül sem lehetett belőle egyszavas válasznál többet kihúzni.

Csányi Sándor csalódottan vette tudomásul, hogy a magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Írországtól világbajnoki selejtezőmérkőzésen, mert a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke szerint talán megérdemelte volna, hogy pótselejtezőt játszhasson - írta az MTI.

A 72 éves sportvezető bő egy órával a lefújás után is könnyes szemmel nyilatkozott, de három rövid mondat után elérzékenyülve távozott.

"Nagyon reménykedtem, hogy legalább a pótselejtezőt elérjük. Talán meg is érdemeltük volna. A végén nagyon hiányzott a koncentráció" - értékelt letörten Csányi Sándor.

A meccs hőse, az ír Troy Parrott érthetően egészen másképp élte meg a pillanatot.

„Ez egy tündérmese, ilyesmiről még álmodni sem lehet”

– idézte a Reuters.

A drámai végjátékot az írek csütörtöki, Portugália elleni bravúrja alapozta meg, amivel nyílttá tették a harcot a második helyért. A magyar válogatottnak a döntetlen is elég lett volna a pótselejtezőhöz. A vereséggel a magyar válogatott sorozatban tizedszer maradt le a világbajnokságról, legutóbb 1986-ban szerepelt a tornán.


Link másolása
KÖVESS MINKET: