SPORT
A Rovatból

„Én megpróbáltam. Álmodtam. Ugrottam” – Lindsey Vonn üzent a bukása után, nem bánta meg az indulást

A 41 éves olimpiai bajnok komoly fizikai fájdalommal és több műtéttel néz szembe hatalmas esése után. Bár a vasárnapi futam nem úgy végződött, ahogy remélte, nincs benne megbánás.


Megszólalt Lindsey Vonn azután, hogy a milánói-cortinai téli olimpián óriásit bukott és súlyosan megsérült. A 41 éves, olimpiai bajnok amerikai alpesisíző eleve sérülten állt rajthoz, miután a legutóbbi világkupa-versenyen elszakadt az elülső-keresztszalagja. Vonn ennek ellenére is versenyezni akart, a vasárnapi futam azonban alig 13 másodperccel a rajt után véget ért számára. A jobb síbotja ugyanis beleakadt az egyik kapuba, amitől elveszítette az egyensúlyát és hatalmasat esett. Olyann fájdalmai voltak, hogy fel sem tudott állni, a pályaorvosok hosszú percekig ápolták, mielőtt mentőhelikopterrel kórházba szállították volna.

Már vasárnap este megműtötték, mivel bal lábában törést szenvedett, amelyet ortopédiai beavatkozással kellett stabilizálni. Az olasz La Gazzetta dello Sport szerint a síző bal combcsontja tört el, és a sérülése olyan összetett volt, hogy végül két műtétre is szükség volt.

Lindsey Vonn hétfőn késő este a Facebook-oldalán szólalt meg először a bukásról. Mint írta, az olimpiai álma nem úgy végződött, ahogyan azt megálmodta. Szerinte ez nem egy mesebeli befejezés volt, hanem „csak az élet”. Mert álmodni, és keményen dolgozott azért, hogy elérje a célját.

„Mert a lesiklásban a stratégiai ív és egy katasztrofális sérülés között akár 5 hüvelyk is lehet a különbség.”

Állítása szerint mindössze 5 hüvelykkel volt szűkebb az íve a kelleténél, amikor a jobb karja nekiért a kapunak, ami miatt megpördült és elesett. Kiemelte, hogy az elülső keresztszalag-szakadásának (ACL) és korábbi sérüléseinek „semmi köze nem volt a bukásához”.

„Sajnos egy komplex sípcsonttörést szenvedtem, ami jelenleg stabil, de több műtétre is szükség lesz a megfelelő helyreállításhoz”

– közölte.

Az olimpiai bajnok azt írta, bár a vasárnapi futam nem úgy végződött, ahogy remélte, és az erős fizikai fájdalom ellenére sincs benne megbánás.

„Tegnap a rajtkapunál állni hihetetlen érzés volt, amit soha nem fogok elfelejteni. Annak a tudata, hogy ott álltam a győzelem esélyével, már önmagában is győzelem volt”

– fogalmazott, hozzátéve, hogy mindig is tudta, hogy a versenyzés kockázatos, mert ez egy hihetetlenül veszélyes sport.

„És a síversenyzéshez hasonlóan az életben is kockázatokat vállalunk. Álmodunk. Szeretünk. Ugrunk. És néha elesünk. Néha összetörik a szívünk. Néha nem érjük el azokat az álmokat, amelyekről tudjuk, hogy elérhettük volna. De ez is az élet szépsége; hogy próbálkozhatunk.

Én megpróbáltam. Álmodtam. Ugrottam.

Remélem, ha valamit magatokkal visztek az én utazásomból, az az, hogy mindannyian merjetek nagyot álmodni. Az élet túl rövid ahhoz, hogy ne adjunk esélyt magunknak. Mert az egyetlen kudarc az életben az, ha meg sem próbáljuk.

Hiszek bennetek, ahogy ti is hittetek bennem” – zárta bejegyzését.

A 41 éves amerikai klasszis évekig tartó visszavonulás után 2025-ben tért vissza a világkupába, ahol több dobogós helyezést és győzelmet is szerzett, így esélyesként érkezett Cortinába. Döntését, hogy egy kilenc nappal korábbi ACL-szakadás után is rajthoz állt, a mezőny több tagja megvédte. Édesapja, Alan Kildow ugyanakkor azt nyilatkozta, szerinte lányának itt kellene lezárnia a pályafutását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Eladja a fia Keleti Ágnes olimpiai aranyait: egy luxuslakás árát kérik a nemzeti kincsekért
Rafael Bíró Keleti bejelentette, hogy a hagyatéki eljárás lezárása után a család elárverezi a tornászlegenda érméit.


Március 30-án felavatták a tavaly januárban elhunyt ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes szobrát a budapesti Hild téren, a háttérben már eldőlt a sportlegenda tíz olimpiai érmének sorsa.

A család a Blikk szerint

eladja a teljes kollekciót, amely akár egy fővárosi luxuslakás árát is érheti.

Bár a tornászlegenda kisebbik fiának, Rafael Bíró Keletinek tetszett Lelkes Márk alkotása, a Keleti Ágnes szobor, örömébe üröm is vegyült. Rosszulesett neki, hogy a szobor leleplezéséhez nem hívták fel az színpadra, pedig ő volt az egyetlen közeli családtag, és ő költöztette Budapestre az édesanyját.

Megismételte korábbi kérését is, hogy az édesanyja sírja a Kozma utcai izraelita temetőben szintén méltó emlékművet érdemelne.

Az avató után derült ki, hogy a hagyatéki eljárás lezárultával a család meghozta a legfontosabb döntést az öt arany-, három ezüst- és két bronzéremmel kapcsolatban.

A család már nyolc hónappal ezelőtt is beszélt az érmek eladásáról

– írta a Blikk. Rafael a következő lépésekről is beszélt.

A család megerősítette azt az információt, hogy a magyar állam nem tervezi megvásárolni a gyűjteményt, bár továbbra is reménykednek benne, hogy a relikviák itthon maradnak.

A lehetséges vevői körről és az értékesítés módjáról is konkrét elképzeléseik vannak.

„Lehet, hogy egy alapítvány lesz a vásárló, de az sem kizárt, hogy egy tehetős magyar. Ha meg nem sikerül, külföldre megy eladásra egy aukciós házhoz árverésre, esetleg egy múzeum veszi meg”

– vázolta a lehetőségeket a tornászlegenda fia.

Arra a kérdésre, hogy pontosan mennyit kérnek a kollekcióért, a fia egyelőre kitérő választ adott.

„Akit érdekel az értéke, utána tud nézni a neten, hogy az ilyesféle relikviák milyen áron cserélnek gazdát. Az más kérdés, hogy ehhez képest a valóságban mennyit adnak értük”.

A Blikk azt írja, hogy

a magyar sportolók relikviái közül Ihász Kálmán labdarúgó 1964-es aranyérme 23,4 millió, a vívó Ágoston Judit szintén tokiói aranya 18,7 millió forintért kelt el egy árverésen. A tíz olimpiai medál értéke tehát akár egy luxuslakást is kitehet.

Rafael Bíró Keleti ígéretet tett arra, hogy amint lezárul az ügylet, tájékoztatni fogják a nyilvánosságot. „Most csak annyit mondhatok, ha nyélbe lesz ütve az ügylet, megfelelő módon értesítjük majd a közvéleményt arról, mi lett a sorsuk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Meghalt az Újpest hétszeres magyar bajnok labdarúgója
Keller Jenő a Pécs elleni bemutatkozó meccsén rögtön gólt szerzett. A játékos védőként és középpályásként is remekelt, a lila-fehérek aranycsapatának volt meghatározó tagja.


Szomorú hírt közölt szombaton az Újpest FC: életének 77. évében elhunyt a klub hétszeres magyar bajnok labdarúgója, Kellner Jenő. A lila-fehérek közleménye szerint a saját nevelésű játékos nemcsak a pályán nyújtott teljesítményével, hanem a klub iránti szenvedélyével és hozzáállásával is kiemelkedett.

A Tokodon született Kellner 1970 novemberében, a Pécs ellen 5–1-re megnyert mérkőzésen mutatkozott be az NB I-ben, és rögtön gólt is szerzett. Védőként és középpályásként is bevethető volt,

1970 és 1979 majd között 136 bajnoki mérkőzésen 18 gólt szerzett az Újpest színeiben. Pályafutása végén a Volán és a Chinoin csapataiban is játszott.

Egykori csapattársa, Tóth András a klub megemlékezésében Kellner feltétlen elköteleződését emelte ki. Elmondása szerint a védő „élt-halt az Újpestért”, és hozzátette, hogy a pályán is kiváló partner volt, „nagyon jó is volt vele játszani”.

Kellner Jenő az 1970-es évek aranycsapatának volt meghatározó tagja, stabil és sokoldalú játékával járult hozzá a korszak sikereihez.

Via Blikk


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Métereken át sodorta a vonat a világhírű osztrák kapus kocsiját – nem élte túl a balesetet
Halálos balesetet szenvedett Alexander Manninger, miután autójával egy vonattal ütközött az ausztriai Nussdorf am Haunsbergben. A sorompó nélküli vasúti átjáróban történt ütközés után a sportolónak esélye sem volt a túlélésre.
DP - szmo.hu
2026. április 17.



Vonattal ütközött és életét veszítette Alexander Manninger. A 48 éves korábbi osztrák válogatott kapus, aki az Arsenallal és a Juventusszal is bajnok lett, egy sorompó nélküli vasúti átjáróban szenvedett balesetet.

A tragédia csütörtök reggel 8:20 körül történt az ausztriai Nussdorf am Haunsberg területén, a Pabing nevű vonatállomás közelében.

A rendőrség közlése szerint Manninger autójának egy helyi vasúti szerelvény ütközött, majd métereken át magával sodorta egy technikailag nem biztosított vasúti átjáróban – írja az osztrák ORF.

A hírek szerint a vonatvezető a sínek kanyarodása miatt csak túl későn vehette észre a pályára hajtó autót, így már nem tudta elkerülni az ütközést.

A helyszínre nagy erőkkel vonultak ki a mentők, a tűzoltók és egy mentőhelikopter is érkezett, de Manninger életét az újraélesztési kísérletek ellenére sem tudták megmenteni. A vonaton utazó mintegy 25 utas és a mozdonyvezető nem sérült meg.

A salzburgi rendőrség megkezdte a vizsgálatot, amelynek két kulcsszereplője van.

Az egyik a mozdonyvezető, akit a legfontosabb tanúnak tekintenek, de kihallgatása pszichés állapotától függ. A másik Gerhard Kronreif szakértő, aki a baleset körülményeit méri fel.

Elrendelték a holttest boncolását is annak kizárására, hogy a tragédiát valamilyen hirtelen fellépő egészségügyi probléma okozta-e.

Amennyiben ez nem igazolódik, az emberi mulasztás kerülhet előtérbe, bár a hatóságok szerint ezt utólag már nehéz lesz egyértelműen megállapítani.

A helyi polgármester, Waltraud Brandstetter a helyszínről nyilatkozott.

„Normál esetben ez egy jól belátható vasúti átjáró, stop táblával” – mondta, hozzátéve, hogy egyelőre nem kíván sorompótelepítést szorgalmazni, mivel nincs tudomása arról, hogy korábban történt volna ott személyi sérüléssel járó baleset.

A baleset miatt az érintett vasúti szakaszt és a közeli utat is órákra lezárták.

Via CsakFoci


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Mbappé rossz térdét vizsgálták hetekig a Real Madridnál, az egész orvosi stábot kirúgták végül
Kylian Mbappé hetekig szenvedett, miközben a Real Madrid orvosai a jó térdét vizsgálták. A botrány után a teljes stábot kirúgták, de a valódi okot most egy szakértő tárta fel.


Elképesztő orvosi baklövéstől hangos a spanyol sajtó: a Real Madrid orvosi stábja hetekig Kylian Mbappé bal térdét vizsgálta, miközben a világbajnok csatárnak a jobb térdével akadtak komoly problémái.

A téves diagnózis után a klub orvosai pályára engedték a franciát, akinek állapota ettől csak tovább romlott, és végül hosszabb kihagyásra kényszerült.

A lassú rehabilitációval elégedetlen Mbappé végül hazájába, Franciaországba utazott, hogy megfelelő ellátást kapjon, noha a Real Madridnál elvileg a világ egyik legjobb orvosi háttere dolgozik.

A Real Madrid menesztette az orvosi stábot, a vezetőség viszont azzal indokolta ezt, hogy sok a sérült. Az igazság ennél sokkal kínosabb.

Az ügyről Daniel Riolo, az RMC After Foot spanyol szakértője rántotta le a leplet, aki szerint a klub hivatalos magyarázata a stábtagok menesztésére egyszerűen nevetséges.

„El kell, hogy mondjam, valójában azért menesztették őket, mert borzasztó munkát végeztek Mbappé térdének vizsgálatakor” – magyarázta a szakértő.

A madridi orvosok mulasztása miatt állítólag Mbappé világbajnoki szereplése is veszélybe került.

A csatár végül Franciaországban megkapta a megfelelő kezelést. Ennek köszönhetően Mbappé múlt szerdán, a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-visszavágón visszatért, majd az Atlético Madrid elleni rangadón is pályára lépett.

Hétfőn már arról beszélt, hogy teljesen egészséges, és készen áll pályára lépni a szezon hátralévő részében a klubjában és a válogatottban is.

Via Index


Link másolása
KÖVESS MINKET: