Horrorsérülés az olimpián: Korcsolyapenge vágta fel Kamila Sellier arcát, azonnal műteni kellett a szemét
Vérrel és rémülettel végződött a női 1500 méteres rövidpályás gyorskorcsolya egyik előfutama a téli olimpián péntek este, miután egy bukás során a lengyel Kamila Sellier arcát felvágta egy riválisának korcsolyapengéje. A sportolót azonnal kórházba szállították, ahol az orvosok a műtét mellett döntöttek.
A versenybíró azonnal leállította a futamot, a jégen paraván mögött látták el a sportolót, aki a lengyel tudósítások szerint egy pillanatra az eszméletét is elveszítette – írta a Telex. Körülbelül egy perc múlva a kezét felemelve jelezte, hogy magánál van, majd hordágyon vitték le a pályáról.
Selliert kórházba szállították, ahol a válogatott orvosa és a szülei is mellette voltak. A penge a szemhéját és az arcát is felsértette. A Lengyel Olimpiai Bizottság szóvivője közölte a diagnózist és a következő lépést: „Az orvosok miután felmérték a járomcsont állapotát a CT-vizsgálat alapján, ami kisebb törést mutatott ki, az operáció mellett döntöttek.”
A balesetet okozó Kristen Santos-Griswoldot a versenybírók szabálytalan előzésért megbüntették, így nem folytathatta a versenyt.
A baleset után újraindított futamokat követően a döntőben kettős koreai győzelem született Kim Gilli és Csoj révén, megelőzve az amerikai Corinne Stoddardot. A B döntőben Somodi Maja az ötödik lett, ezzel összesítésben a 12. helyen végzett.
A bukás Arianna Fontanát, az olaszok versenyzőjét is érintette. Az eset ismét rávilágított a rövidpályás gyorskorcsolya veszélyeire, ahol a kötelező védőfelszerelés sem mindig tudja megakadályozni a pengék okozta súlyos vágásokat. A lengyel csapat tájékoztatása szerint Selliert az éjszaka folyamán megfigyelés alatt tartják a kórházban, és további vizsgálatok várnak rá.