SPORT
A Rovatból

Jutta Leerdam olimpiai aranya után egyetlen mozdulattal kijátszotta a szabályokat, és keresett 23 millió forintot

A több mint ötmillió Instagram-követővel rendelkező sportoló a célba érés utáni mozdulatával hatalmas elérést generált. A holland Quote magazin szerint egyetlen szponzorált posztja 62 ezer eurót érhet.


Egyetlen mozdulat a célba érés után, és a sportvilág máris egy fotóról beszél. Jutta Leerdam, a hollandok gyorskorcsolya-sztárja a milánói téli olimpián nemcsak aranyérmet nyert, de egyetlen cipzárlehúzással a marketingesek álma lett, ami szakértők szerint önmagában is tízmilliókat hozhat a konyhájára, írja a news.au.

A történet sportértékét a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos eredménylistája rögzíti: Leerdam február 9-én, a női 1000 méteres gyorskorcsolya döntőjében 1:12.31-es idővel, új olimpiai rekorddal csapott a célba, megszerezve ezzel az aranyérmet. Pár nappal később, február 15-én 500 méteren is jégre állt, ahol honfitársa, Femke Kok mögött ezüstérmet szerzett. Az igazi felhajtást azonban nemcsak a kimagasló teljesítmény, hanem az aranyérem utáni pillanatok okozták.

A kimerült, de boldog sportoló a levezetés közben lehúzta a versenyruhája cipzárját, ami alatt egy Nike sportmelltartó volt látható. A jelenetet megörökítő fotó percek alatt bejárta a világsajtót és a közösségi médiát.

A holland Quote üzleti magazin főszerkesztőjének becslése szerint Leerdam egyetlen szponzorált Instagram-posztért körülbelül 62 ezer eurót, vagyis átszámítva nagyjából 23,4 millió forintot kérhet el. Más nemzetközi marketingbecslések szerint a mostani virális ismertség akár egymillió dollár (körülbelül 319 millió forint) értékű pluszbevételt is hozhat az atlétának a szponzori szerződésein keresztül.

„Szerintem nagyjából 850 000 eurót kap a Nike-tól”

– mondta a Die Weltnek Frederique de Laat, a sportolói márkákra szakosodott Branthlete alapítója, utalva a sportoló éves szponzori díjára.

A háttérben egy tudatos márkaépítés áll. Leerdam tavaly decemberben jelentette be, hogy hivatalosan is a Nike atlétája lett, miközben a holland olimpiai csapat hivatalos ruházati beszállítója a FILA. Az olimpián rendkívül szigorú szabályok korlátozzák a reklámok megjelenítését, így egy ilyen „spontán” logómegjelenítés felbecsülhetetlen értékű a szponzor számára.

Leerdam vőlegénye, a youtuberből lett bokszoló Jake Paul is elérzékenyülve kommentálta a győzelmet. „Tanúi voltunk a sporttörténelem egyik legnagyobb pillanatának. Nincsenek szavak arra, mennyire büszke vagyok rád” – idézte a Vanity Fair Italia. Maga Leerdam még a Nike-szerződés bejelentésekor így nyilatkozott: „A kis gyerek bennem annyira boldog, és a nő, akivé váltam, rettentően büszke.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Készül a botrány: Nem engedték be Amerikába a svájci válogatott kulcsemberét, lemaradhat a VB-ről
Breel Embolo svájci válogatott labdarúgó ESTA-engedélyét kedd délelőtt helyezték felülvizsgálat alá az amerikai hatóságok. A Svájci Labdarúgó-szövetség szerint a kérelem státusza reggel még jóváhagyott volt, így a csatár nem tudott a csapattal elutazni.


A svájci válogatott kedden kulcsembere, Breel Embolo nélkül utazott el a világbajnokságra az Egyesült Államokba, miután a csatár beutazási engedélyét az indulás napján felülvizsgálat alá vonták. A Svájci Labdarúgó-szövetség közleménye szerint a játékos ESTA-kérelme – amely a vízummentes beutazás előfeltétele – még kedd reggel is jóváhagyott státuszban volt.

A szövetség szerint a helyzet órák alatt változott meg. Az ESTA-engedélyt egészen délelőttig „rendben lévőnek” jelezte a rendszer, de aztán jött a fordulat.

„10:30-kor azonban arról értesítettek minket, hogy az ESTA-kérelmét további felülvizsgálat alá helyezték” – idézte a közleményt a BBC

A svájciak hozzátették, bíznak a gyors megoldásban. „Jelenleg kapcsolatban állunk az illetékes hatóságokkal, és arra számítunk, hogy Breel még ma, vagy holnap csatlakozik a csapathoz.”

A csapat a repülőgépről egy fotóval és egy biztató üzenettel jelezte, hogy várja a lemaradt támadót.

A svájci válogatott hivatalos Instagram-fiókján közzétett bejegyzés szövege így szólt: „Egy hely még üres, de nem sokáig. Hamarosan találkozunk, Breel Embolo.”

Az adminisztratív probléma hátterében egy 2018-as bázeli ügy áll. Embolót 2023-ban egy utcai összetűzés kapcsán elítélték, és felfüggesztett pénzbüntetést szabtak ki rá. Miután a fellebbviteli bíróság helybenhagyta az ítéletet, a játékos úgy döntött, nem viszi tovább az ügyet, így az jogerőre emelkedett.

Érdekesség, hogy valamiért a csatár tavaly júniusban még gond nélkül beléphetett az országba a Mexikó és az Egyesült Államok elleni barátságos mérkőzésekre.

A 29 éves Embolo a svájci válogatott hetese, és így az egyik legfontosabb játékosa, 85 mérkőzésen 23 gólt szerzett a nemzeti csapatban.

A svájciak június 13-án kezdik a csoportkörös küzdelmeket Katar ellen, Santa Clarában, kérdés, hogy Embolót beengedik-e az Egyesült Államokba eddig.

Az USA szigorú bevándorlási rendszerét több kritika is érte a futballvilágon belül, hogy az összeegyeztethetetlen a sportág szellemiségével, és egyáltalán nem praktikus egy több millió szurkolót megmozgató világverseny szempontjából.

Mindez a turisztikában is érezteti hatását, a futball-rajongók jóval szerényebb létszámban érkeztek az Egyesült Államokba, mint ahogyan azt a vendéglátóipari szereplők remélték.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Rovatból
Ezt a csapatot jósolja világbajnoknak a matematikus, aki az utóbbi három vb-győztest eltalálta modelljével
Joachim Klement már tudni véli, melyik ország válogatottja emeli magasba a futball legfontosabb trófeáját idén. A szakember modellje korábban Németország, Franciaország és Argentína győzelmét is helyesen jelezte előre.


Egy német matematikus, Joachim Klement modellje szerint 2026-ban Hollandia nyeri a labdarúgó-világbajnokságot. Jóslata azért keltett feltűnést, mert korábban három vb-győztest is eltalált, most mégis azt kéri, senki ne fogadjon a tippjére - írta a LADbible.

Klement modellje szerint Hollandia az elődöntőben Spanyolországot győzi le, majd a döntőben Portugália ellen diadalmaskodik.

A tipp szembemegy a legtöbb fogadóiroda várakozásával, amelyek jelenleg Spanyolországot, Franciaországot és Angliát tartják a legesélyesebbnek.

A szakember szerint a sikersorozata miatt sokan téves következtetéseket vonnak le a módszeréről.

„Mert háromszor egymás után igazam lett, most sokan úgy gondolják, ez a modell verhetetlen, és nyilván legközelebb is igazam lesz”

– nyilatkozta a BBC Sportnak.

Klement szerint a valóság ennél jóval bonyolultabb, és a véletlennek óriási szerepe van.

„Minden meccs – különösen amikor ennyire hasonló képességű, magas minőségű csapatok játszanak egymás ellen – a napi forma, egy bírói ítélet vagy a szerencse függvénye, például hogy a kapufáról be- vagy kipattan a labda”

– mondta, hozzátéve, hogy az ilyen tényezők teljesen megjósolhatatlanok.

„Ha a világbajnokságra fogadsz emiatt a modell miatt, senki nem tud segíteni rajtad, és ne lepődj meg, ha pénzt veszítesz” – írta saját elemzésében.

A 48 csapatosra bővített, Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett világbajnokság 2026. június 11-én kezdődik, a döntőt július 19-én játsszák. Hollandia története során háromszor játszott vb-döntőt (1974, 1978, 2010), de eddig egyszer sem tudta elhódítani a trófeát, így egy esetleges győzelem történelmi siker lenne a számukra.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Varga duplázott, 2:1-re vertük a finneket a Puskás Arénában
Több újoncot is avatott a magyar válogatott, de volt egy búcsúzó is. Kedden a kazahok ellen lépnek pályára Szoboszlaiék.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen, írja az MTI.

A 60. percig fölényben futballozó nemzeti együttes mindkét gólját Varga Barnabás szerezte, az AEK Athén csatára előbb a 26. percben fejjel volt eredményes, majd a szünet előtt lábbal is betalált.

A vendégek a 72. percben Tony Miettinen távoli bombájával szépítettek.

Marco Rossi szövetségi kapitány összesen három újoncot avatott: Csinger Márk a kezdőben kapott helyett, míg a két nagy védést is bemutató Yaakobishvili Áron a válogatottól búcsúzó Szappanos Pétert váltotta a kapuban, a csatár Kovács Bendegúz pedig a duplázó Vargát elöl.

Az őszi Nemzetek Ligájára készülő magyarok jövő kedden Debrecenben a kazahokat fogadják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Megvan Szoboszlai Dominik új edzője, spanyol szakember veszi át a Liverpoolt
A Liverpool FC a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraolát nevezi ki a menesztett Arne Slot helyére. A 43 éves tréner klubtörténeti hatodik helyre vezette előző csapatát a Premier League-ben.


A spanyol sajtó szerint megtalálta új vezetőedzőjét a Liverpool FC: a klub a Bournemouth-tól érkező Andoni Iraolát nevezi ki a múlt szombaton menesztett Arne Slot helyére. A váltás új futballfilozófiát hozhat a Mersey-partra, amely Szoboszlai Dominik szerepére is hatással lehet, írta a BBC.

A 43 éves spanyol szakember kinevezését az AS című lap csütörtökön már tényként közölte, miután a trénert a klub edzőközpontjában látták.

A felek kedden kétéves szerződésről állapodtak meg elviekben, Iraola pedig várhatóan a stábjából is több szakembert hoz magával, köztük edzőket, elemzőt és erőnléti specialistát.

A váltás nem előzmény nélküli: a Liverpool ugyan kvalifikálta magát a Bajnokok Ligájába, de a Premier League-szezont mindössze 60 ponttal zárta az ötödik helyen, ami a klub legalacsonyabb pontszáma a 2015–2016-os idény óta. A csapat 25 ponttal maradt el a bajnok Arsenal mögött.

Ezzel szemben

Iraola a Bournemouth együttesével a klub történetének legjobb idényét produkálta, a hatodik helyre vezette a csapatot, amivel az európai kupaszereplést is kiharcolta.

A spanyol edző még áprilisban bejelentette, hogy a szezon végén távozik a dél-partiaktól, ami szabaddá tette az utat a tárgyalások előtt.

A mostani edzőváltást a múlt hétvégi bejelentés előzte meg, amikor a Liverpool közölte, hogy két szezon után menesztette Arne Slotot. A klub tulajdonosai közleményükben hangsúlyozták, hogy nem volt könnyű a válás: „Nyilvánvalóan nehéz döntést hoztunk meg klubként.”

A vezetőség ugyanakkor megköszönte a holland szakember munkáját, külön kiemelve a 2024–2025-ös bajnoki címet: „Szeretnénk kifejezni hálánkat Arne felé, aki mindig különleges helyet foglal majd el klubunk történetében, mint az edző, aki megszerezte Liverpool 20. bajnoki címét.”

Slot a távozásakor arról beszélt, hogy a klubot jó állapotban hagyja hátra. „Úgy távozom, hogy a Liverpool pontosan ott van, ahol lennie kell: Európa elitjében.”

A csapat gyengébb idénye ellenére Szoboszlai Dominik egyénileg kiemelkedőt nyújtott, amit a szurkolók is elismertek: a magyar középpályás a Liverpool egyetlen játékosaként került be a Premier League szurkolói álomcsapatába. Teljesítménye azért is figyelemre méltó, mert a bajnok Arsenal öt, a Manchester City pedig három futballistát adott a tizenegybe, jelezve, hogy a magyar játékos még egy nehezebb szezonban is a liga legjobbjai között szerepelt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk