SZEMPONT
A Rovatból

"Amikor a két gyerekeddel nyomod egy csapatban, az élmény" – egy apuka kalandja a Fortnite-tal

Mi már nem szerezzük az eszközöket, hanem lútolunk, nem elbújunk, hanem busholunk és 'Apa, itt nem a win a lényeg, hanem a kill'. Megvan, ugye? Mit tehet a szülő, ha a gyerek álló nap csak a gép előtt ülne? Egy apuka kipróbálta a most legmenőbb játékot.

Link másolása

Vajon van-e olyan 12-16 éves gyerekkel rendelkező szülő, aki még nem hallott a Fortnite-ról (Fortnájt)? Azt gondolom, nagyon kevés.

Vajon a Fortnite csak konfliktusforrás a gyerekkel vagy egy valóban érdekes játék, aminek van valami értelme, vagy legalábbis nem olyan káros? Mivel a világon gyermekek százmilliói játsszák (nem írtam el!), érdemes ennek utánanézni.

A Fortnite egy számítógépes játék. A felhőben fut, streamelni lehet, és szinte minden platformról, eszközről (környezetről) elérhető, legyen az PC, telefon, Xbox, Playstation, Nintendo, stb. A mi családunkban két fiú lévén (12, 15) háromnegyed éve kezdődött ez az őrület, mint megtudtam, a 3. szezontól csatlakoztak be, addigra ért ide ? Közvetlenül a PubG lecsengése után. A PubG is egy számítógépes játék, 2017-ben az volt a menő, de mivel ma már egy játék ciklusa 1/2 - 1 év, utána kiég, a többnyire tizenéves koruk elején járó játékosok másik után néznek. Találnak egy még jobbat, még felkapottabbat, amit játszhatnak, így vándorolnak játékról játékra, milliárdos hasznot hozva a gyártó cégeknek és általában rengeteg gondot a szülőknek.

Mi abból vettük észre, hogy valami komolyabb történik, hogy a gyerekek állandóan ezt (és korábban a PubG-t) játszották (volna): kocsiban a telefonon, otthon az Xboxon, a suliban a PC-n. Csak annyit láttunk, hogy a szobájukba bezárkózva, fejükön a fülhallgatóval kiabálnak, röhögnek és sikoltoznak az osztálytársaikkal és a barátaikkal, miközben hordákba verődve harcolnak a másik csapat ellen (vagy egyedül egymás ellen - de az nem olyan menő). Angol szavak tömege repkedett a lakásban. Mi már nem szerezzük az eszközöket, hanem lútolunk, nem elbújunk, hanem busholunk és "Apa, itt nem a win a lényeg, hanem a kill". Megvan, ugye? ?

Nem vagyok az internet és a számítógépek ellensége, magam is ebben a világban dolgoztam hosszú ideig, objektíven látom az előnyeit és a hátrányait is. Én is sokat játszottam 20-30 éve, ennek ellenére nem nagyon tudott megfogni a dolog, nem sok értelmét látom így eltölteni az időt, nem is tud annyira lekötni. Fél év is eltelt, mire megnéztem, hogy a "már megint azt a szart nyomkodjátok!" vajon pontosan mit is takar. Érdekelt a jelenség, mert amikor a fiam órákat tud olyan videókat nézni, ahol ezt mások játsszák és ő maga is heti hosszú órákat tölt a gép előtt, illetve szinte az összes általam ismert barátja ebben a lázban él, gondoltam csak megnézem, mi ez?

Karácsony táján beültem a szobájába és elkezdtem nézni, mit csinál, hogy játszik, mi ez, amitől meg van indulva a korosztálya, de olyannyira, hogy ilyet még soha nem láttam. Eleinte nem nagyon értettem, mert elég gyors és nehéz. A jók nagyon gyorsan játsszák, a kisebbik fiam nagyon jól nyomja, követni is nehéz. A kérdéseimet pedig fölényes és megvető egyszerűséggel szerelte le. "Apa, nem látod, ez egy noob (núb) volt". (Értsd: kezdő, pancser, béna.)

A játék amúgy alapvetően arról szól, hogy 100 ember kiugrik egy 6 km2-es szigetre (2,5km x 2,5km) ejtőernyővel és az nyer, aki a legtovább él. Tehát a túlélés a lényeg. Nyilván ehhez egymást meg kell ölni. A dolgot nehezíti, hogy a szigeten egy sugárvihar (storm) egyre szűkíti a teret, tehát haladni is kell közben, hiszen valószínűleg nem ott tartózkodsz, ahova a kör szűkül. Ha nem mész időben arrébb, a sugár gyorsan kinyír. Az sem mindegy, hova ugrasz. Vannak repülők, kocsik, motorok, de persze gyalogolhatsz is. Közben fegyvereket, eszközöket, pajzsokat kell gyűjteni, azaz lútolni kell ? Vannak kedvenc ugróhelyek, ahol sok a fegyver (jó lút kell!) és ahol sokat lehet ölni, mert mindenki oda ugrik. De vannak eldugottabb részek is ("Apa, oda csak a núbok ugranak"). A végén egy egészen szűk helyre szorulnak a megmaradók és az nyer, aki életben marad, szóval a végén le kell győzni valakit. Aztán vége az adott menetnek, és azonnal jöhet a következő, ami egy gombnyomásra indul. Talál a felhőben valamelyik szerveren egy éppen indulni akaró 100-as csoportot, ahol még van hely, és már ugorhatsz is (ne feledd: a világon ezt párhuzamosan több millióan játsszák!!!)

Nem hangzik bonyolultnak, láttunk már ilyet filmen, olvastunk könyvben, de nagyon jól megvalósították. A szerverek gyorsak, a dizájn remek, nincs benne semmi félelemkeltő, inkább olyan, mint egy animációs film, alapvetően vidám a környezet. A crossplatform óriási ötlet és megoldás, mert mindegy milyen eszközöd van, együtt játszhatnak a PC-ról, Xboxról, Nintendóról, stb. A programban kevés a bug (hiba), ez egész nagyon-nagyon eltalált és a végletekig kidogozott. Szerencsére a játék messze elkerüli a véres valóságot, nincs fröcsögő vér, sőt, semmilyen vér nincs, ezt örömmel láttam. Nagyon okosan és ízlésesen megoldották, ha lelőnek valakit (gondolom kellett a jó PG-besorolás miatt), egyszerűen eltűnik, csak a fegyverei maradnak, a találatoknál pedig a találatot érő pontok jelennek meg ("Kapta, Apa, kapta a 22-t". És: "Az a bloom, Apa, az a bloom, ezért killeltek meg!" Vagyis: nem minden lövés talál, ezt beleprogramozták, ez a bloom). Nincs túlzott agresszió (tudom, tudom, már az is agresszió, hogy le kell lőni valakit, de most őszintén, van még olyan játék, ahol ez nincs?), az egész olyan animációs-steril.

Hogy milyen sikeres? Ezt már onnan is tudni, hogy ha kíváncsi vagy, mennyien játsszák, és elkezded beírni a Google-ba, hogy “how many people...”, másodikra adja ki, hogy “how many people play fortnite”. A gyártó cég szerint 2018 nyarán már párhuzamosan is több millióan játszottak a világ sok pontján elhelyezett szerverein ("Apa, ne menj át a brazil szerverre, mert laggol!"), az összes játékos száma pedig mára több százmillió az egész világon.

A játékot lehet szólóban is játszani, ekkor a ledobott 100 ember egymás ellen van, de az igazi, ahogy nézem, amikor 2-4 fős csapatokba verődve harcolnak egymás ellen vagy a több csapat ellen. A felhőben lévő játék lehetővé teszi, hogy fülessel és mikrofonnal egymással beszéljenek (vagy olyan fülessel, ami mikrofonos - vennünk is kellett egyet), komplett stratégiát tervezve, végrehajtva, például, ha valaki észrevesz egy ellenséget, tud szólni a többieknek, tudják egymást utasítani, segítséget kérni, bekeríteni stb.). Nekem ez pozitívum volt, mert mégiscsak csoportmunkára, együttműködésre ösztönöz.

A kezdeti érdeklődésem hamar felváltotta a játék kényszere, egyrészt mert érdekelt, hogy milyen játszani, másrészt mert (akármilyen hülyén is hangzik), amikor a két gyerekeddel nyomod egy csapatban, az élmény. Ha már ők nem jönnek a mi utcánkba, majd én megyek az övékbe! Persze esélyed nincs a 11 éves fiad mellett, mert úgy játssza, hogy követni sem bírod, valahogy rááll a kezük. Az más kérdés, hogy elég gyorsan kidobtak a csapatból, mert noob létemre rontottam a hatékonyságot ? de legalább együtt nyomtuk. ❤️

Hogy milyen játszani? Nehéz. Bár nem bonyolult, hiszen “csak” menni kell, haladni, fegyvereket felvenni, lőni, de mivel rengetegen játsszák aránylag régóta, ezért nehéz elkerülni azt, hogy 3 perc alatt valaki ki ne iktasson. Az a valaki egy Pro. Ugyanis a játékban sajnos egyből mélyvíz van, összeeresztik a profikat (Prókat!) a núbokkal (ami egyébként szerintem az egyedüli elrontott dolog a játékban), ez pedig azt eredményezi, hogy egy kezdő számára pillanatok alatt vége a menetnek. Ráadásul a Prók többsége “kill”-re játszik (azaz minél több játékost akar megölni), ennek már külön szubkultúrája van, a verseny már nem is arra megy, h simán nyerjen, hanem arra, hogy minél több “kill”-lel nyerjen. Ők pedig keresik a núbokat ? Ezért a legjobb 5-10 közé bekerülni rengeteg idő, így kevés a sikerélmény. Ez is az egyik függőséget okozó tényező: sokat kell játszani, hogy sikeres legyél, élvezd! Ez szerintem kb. 80-100 óra, vagy még több, persze lehet szerencséd ha busholsz (megbújsz), de az meg nem játék. "A Prók olyat nem csinálnak, Apa" ?

A dolgot nehezíti, hogy a nyersanyagokból lehet építeni fedezékeket és csak akkor lehetsz sikeres, ha tudsz tizedmásodperc alatt fedezéket építeni (mondjuk, ha rád lőnek) és tudsz védekezni. Nagyon gyorsnak kell lenni, a legjobbak úgy építenek, miközben harcolnak, hogy a kivülálló nem is érti, mi történik. Ehhez rettenetesen gyors gomb-kezelés kell, gyorsan kell gondolkodni, cselekedni, persze ez már sokaknak rutin, de mivel a helyzet állandóan változik, más a környezet, más az ellenfél, így mégis csak nagyon gyorsan kell improvizálni. Ez jó.

Másrészt viszont nekem túl stresszes volt, még akkor is, ha csak játékról van szó. A dolog lényege, hogy lapulni kell, menekülni, állandóan figyelni, hogy nincs-e valaki a közeledben, pásztázni, menni úgy, hogy tudod, bármikor rád lőhetnek egy fedezékből ("Megsznájpereztek, Apa"). Ráadásul a játéknak remek hangja van, és ez fontos is: ha valaki közeledik, hallod a lépteit, a pulzusod ugrik, stressz-szint növekszik. Szóval nem egy nyugis dolog. Nem csak fizikailag, de szellemileg is nagyon fárasztó. Azt gondolom, hogy ez a része a legdurvább hatású a gyerekekre nézve, az állandó stressz nyírja őket szellemileg és fizikailag is, gondolhatod, hogy milyen lehet a gyerek stressz-szintje vagy vérnyomása, pulzusa a játék közben. Engem nagyon fárasztott, és a játék közben nem egyszer ijedtem meg, ha valaki hátulról, csendben lopózva lelőtt, vagy ha közelharcra került sor, és szemtől-szembe kellett csákányoznom. Utána pedig kifejezetten rosszkedvem lett (persze, rögtön ugrottam a kövi körre ?

A játék sikere világszerte elsöprő, százmilliók játsszák. Persze mindig voltak és lesznek is ilyen felkapott játékok, az én koromban mindenki Princess of Persiázott, Doomozott vagy Wolfsteinezett, most PubG és Fortnite van, örök körforgás, nem változik semmi, de egyre jobbak, gyorsabbak, élvezetesebbek lesznek a játékok. Lőttek a Fifának, 3-4 éve az volt a sztár, 2 éve a PubG, most a Fortnite. Nemsokára jön a következő. A játék persze “pozitív” hatással van a beszállítói piacra, biztosra veszem, hogy a fülesek, konzolok, eladott egyéb termékek óriási bevételt okoznak a gyártónak, és jót tettek az egyéb beszállítói gyártóknak, és biztos hatalmas pénzeket hozott a gyártónak, forgalmazónak. Egész iparág épült rá, youtuberek milliókat kaszálnak azzal, hogy játsszák, és őket nézik.

Hogy mi az összegzett véleményem? Nagyon nehéz egyértelműen bármit is mondani. Nyilván a teljes tiltás nem működik. Mikor egy komplett generáció, egy osztály vagy egy baráti közösség ezt játssza, 100 gyerekből 95 erről beszél, ez a közös téma face-to-face, nem tudod megtenni, hogy a fiad kimaradjon belőle. Megteheted, de jót nem teszel vele. Ma ez a beszédtéma, ez mozgatja a csoportkommunikációt.

Kell-e korlátozni? Igen. Szerintem a könnyed stílus ellenére túl stresszes, lelkileg és fizikailag is megterhelő. Mi próbáljuk mederben tartani a dolgot, hét közben nincs játék, hétvégén pedig korlátozottan, több kevesebb sikerrel. Mindenesetre egyértelműen függő a játék, és a szülők dolgát nehezíti, hogy nagyon jól megcsinálták: gyors, ötletes, közösségben lehet nyomni (látják egymást, ha online-ok, a képernyőre ugrik a meghívás), és nehéz leállni, mert gyorsan új játékba lehet ugrani. Ahogy itt alább egy barátom felhívta a figyelmemet: kiváló a jutalmazási rendszere, ugye a táncról beszéltem, de lehet venni szkineket és egyéb dolgokat, amikkel teljesen személyre szabható az egész, és tök király győztesnek lenni egy adott közösségben.

Hogy meddig fog tartani az őrület? Mert hogy ennek is vége lesz egyszer, az biztos. A fiam szerint a 10. évad után kipukkad, most vagyunk a 7. seasonnál (kb. fél-háromnegyed év volt eljutni ide a 3-tól), úgyhogy kitartás, Kedves Szülők! De nem kell örülni, biztosra veszem, hogy már majdnem kész van a következő őrület, készüljetek!

Addigra meg lehet, hogy nekem is lesz egy győzelmem :-)

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Somogyi Zoltán: Magyar Péter változtatott az eddigi stratégiáján, és nagyon komoly kockázatot vállalt
Szerinte az EP-választással nem vállalt olyan sokat a Tisza Párt politikusa, de abban, hogy önkormányzati helyekért indulnak, sokféle csapdahelyzetbe kerülhetnek.

Link másolása

Somogyi Zoltán politikai elemző szerint Magyar Péter taktikát váltott azzal, hogy a kampány közepén döntött úgy: részt vesz az önkormányzati választásokon is. Szerinte olyan hangulat állt elő, ami elragadta magával a politikust és a Tisza Pártot – fejtette ki a Népszavának.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyar Péter első három polgármester-jelöltjét olyan kerületekben (a VII.-ben, a XI.-ben és a XVIII.-ban) mutatta be, ahol jelenleg ellenzéki (DK-s) városvezetők irányítanak, ami miatt vitába került Dobrev Klárával, a párt vezető politikusával is.

Pénteken aztán bejelentette, hogy azonos számű jelöltet indítanak ellenzéki és fideszes vezetésű kerületekben is, igaz, mindeközben a Színes Erzsébetváros jelöltje, Lajos Béla közölte: mégsem a Tisza Párt színeiben indul a VII. kerületben.

Somogyi Zoltán szerint egyelőre csak annyit lehet biztosan állítani, hogy Magyar Péter eltér attól a stratégiától, amit eddig követett, és ami láthatóan jól működött. A NER-ből év elején kiszálló politikus eddig egyenlő távolságot igyekezett tartani Orbán Viktortól és Gyurcsány Ferenctől is, akikhez képest alternatívát igyekezett nyújtani. Azokat a választókat szólította meg, akiknek elegük van nemcsak a Fideszből, hanem abból az ellenzékből is, amely – a közvélemény egy része szerint – alkalmazkodott a kormányzati kívánalmakhoz.

Somogyi szerint ehhez a taktikához ideális volt az EP-választás, amivel egy „bent is vagyok, kint is vagyok” állapottal tudott belépni a politikai színtérre.

„Azzal, hogy elindul az önkormányzati választásokon, Magyar Péter feladja az eddig követett stratégiát”

– jelentette ki a politikai elemző.

Ezzel már nem tudja fenntartani azt a látszatot, hogy a jelenlegi pártstruktúra felett áll. „Ha túlságosan elmérgesedik a viszony a DK-val, akkor az szavazatveszteséget is okozhat Magyar Péter pártjának” – tette hozzá Somogyi. Szerinte az önkormányzatokban viszont napi szinten kell döntéseket hozni, a Tisza Párt politikusai nem kerülhetik el, hogy egy-egy adott ügyben együttműködjenek akár a Fidesszel, akár az ellenzéki pártokkal.

Hozzátette: Magyar Péternek felelősséget kell majd vállalnia azokért a politikusokért is, akik a Tisza Párt színeiben kerülnek be adott esetben önkormányzati testületekbe. A politikai elemző nem állítja, hogy az önkormányzati indulás feltétlenül rossz ötlet volt a pártvezető részéről, „de azt igen, hogy nagyon komoly kockázatokkal jár számára.”

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Kishitű voltam, már azon dolgozom, hogy senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk
Néhány hete még úgy gondolta, hogy háromosztatú lesz a magyar politikai tér, most már másképp gondolkozik erről. Magyar Péter nem szeretne koalíciót kötni sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. május 02.


Link másolása

Közel három órán keresztül kérdezte Magyar Pétert Puzsér Róbert a Hard Talk legutóbbi adásában. A kritikus egy ponton arról kérdezte vendégét, hogy a Tisza Párt politikusa mit tekintene az Orbán-rendszer végének. Magyar ugyanis korábban nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy hatalomra jutva megfontolná a koalíciót egy Orbán Viktor nélküli Fidesszel.

Magyar Péter a válasza elején Horn Gyulát idézte, aki szerint mindenekelőtt azt kell megnézni, hogy milyen felhatalmazást kapnak majd a választások során az emberektől. Magyar ezután azt mondta, hogy az első interjúi idején még ő sem gondolta volna, hogy néhány héttel később már Puzsér és Kóczián faggatják.

„Kishitű voltam, és azt gondoltam, hogy egy háromosztatú politikai teret kell elképzelni”

– kezdte a választ Magyar arra utalva, hogy Orbán és Gyurcsány pártja mellé szerinte még be lehet férkőzni.

„Most már nem így gondolom. Azt hiszem, hogy ez most már egy kétosztatú politikai tér lesz” - folytatta a Tisza Párt alelnöke, aki hangsúlyozta: ő abban reménykedik, hogy idővel „tényleg elmehet a gyerekeivel játszani és lesz száz másik Magyar Péter vagy nem Magyar Péter, aki átveszi”.

„Azon fogok dolgozni, hogy nekünk senkivel ne kelljen koalíciót kötnünk. Engem nem érdekel Gyurcsány Ferenc, megmondom őszintén. Soha egy asztalhoz nem akarok vele leülni, mert tudom, hogy mit tett ezzel a hazával”

– mondta Magyar Péter.

A politikus azt is leszögezte, hogy Orbán Viktor sem érdekli, aki szerinte jól indult, de mégis csak ő vezeti „a kormánynak vagy maffiának nevezhető konglomerátumot”.

Puzsér és Magyar beszélgetését ebben a cikkben lehet végignézni:

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Salát Gergely: Hszi Csin-ping kőkemény politikus, Orbán Viktorral nem arról fognak beszélgetni, milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút
Jól zár a kommunikáció, fogalmunk sincs, valójában mit fog itt csinálni kínai elnök - mondja a szakértő. Az viszont biztos, hogy amiről Orbán Viktorral megállapodnak, néhány éves távlatban meghatározó lehet a magyar-kínai kapcsolatokban.

Link másolása

Ma Magyarországra jön Hszi Csin-ping kínai elnök, a Kínai Kommunista Párt vezetője, aki Franciaországból, illetve Szerbiából érkezik. A kínai elnököt 400 fős delegáció kíséri, és a magyar kormány történelmi jelentőségűnek tartja a látogatást. Azt, hogy pontosan miről lesz szó, milyen megállapodásokat írnak alá, egyelőre titokban tartják. De Kína az elmúlt években hatalmas befektetésekbe kezdett Magyarországon, elsősorban akkumulátorgyárakat, valamint autógyárakat telepít hozzánk, emellett javában készül a Belgrád-Budapest vasútvonal, amely az új kínai selyemútnak nevezett kereskedelmi útvonal fontos része lesz.

Magyarország tehát Kína egyik fontos európai partnerévé vált az elmúlt években.

Közben Kínának egyre több a konfliktusa az Euórópai Unióval, főleg gazdasági téren, Európa a saját gazdaságát, például autóiparát félti, globálisan pedig egyre feszültebb a viszony Kína és az Egyesült Államok között, Kína növekvő világpolitikai ambícióinak köszönhetően.

Arról, hogy mi a mostani látogatás tétje, Salát Gergellyel, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékének tanszékvezetőjével és a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatójával beszélgettünk.

— Mi a jelentősége annak, hogy Hszi Csin-ping éppen most, személyesen Magyarországra jön?

— Húsz éve járt utoljára Magyarországon kínai elnök. Ez nyilván egy gesztus Magyarországnak, ami azt akarja mutatni, hogy megéri Kínával jóban lenni, mert ilyen gesztusokra számíthatunk. De itt természetesen nemcsak a gesztusokról van szó, hanem azokról a nagyon megelevenedett magyar-kínai, elsősorban befektetési kapcsolatokról is, amelyeket ezzel a látogatással Hszi Csin-png szentesít.

— Szimbolikus csupán ez a látogatás, vagy valóban eldőlnek most fontos kérdések?

— Azt gondolom, hogy a konkrét kérdések, hogy melyik cég hol fektet be, hány milliárdot, vagy milyen magas lesz a kerítés, ezeket már rég letárgyalták a szakemberek egymás között. Itt legfeljebb az általuk már kidolgozott szerződéseket fogják ünnepélyesen aláírni. A megbeszélés sokkal inkább a világ helyzetéről, az EU-kínai kapcsolatokról és annak a lehetőségeiről fog szólni Orbán Viktor és Hszi Csin-ping között.

Ők nem arról fognak beszélgetni, hogy milyen irányba kanyarodjon a Budapest-Belgrád vasút, hanem arról hogy mik az alapvető stratégia, geopolitikai érdekei a két országnak, illetve, mit lehet kezdeni az EU-kínai kapcsolatokkal, illetve abban milyen szerepet tud játszani Magyarország.

— Ugyanez elmondható Hszi Csin-ping franciaországi látogatásáról vagy a szerbiai útjáról?

— Mindegyik másról szól. Franciaországban egészen konkrét dolgokról kell megalkudni. Ott is feltételezem, hogy a geopolitikai viszony lesz a fő kérdés. Nyilván beszélni fognak az orosz háborúról és arról a nyugat-afrikai nyomulásról, amit Franciaország kárára az oroszok végeznek, de azért valószínűleg a kínai gazdasági érdekek is ott vannak mögötte. Nyilván beszélni fognak kereskedelmi és egyéb kapcsolatokról.

Emmanuel Macron az EU egyik első számú vezetője, bizonyos kérdésekben a kínai kapcsolatok szószólója, más kérdésekben, például az elektromos autók ellen indított dömping-eljárásban éppen, hogy a Kína elleni fellépés fő képviselője.

Ott nagyon komoly alkudozás megy majd mindenféle dömping-eljárásokról és egyebekről. Nyilván ilyen jellegű alkudozás Magyarországon nem lesz. A belgrádi látogatás pedig inkább egy gesztus. Ez pontosan a belgrádi kínai nagykövetség lebombázásának a 25. évfordulójára van időzítve. Ez egy üzenet az Egyesült Államoknak és a NATO-nak, hogy „nem felejtünk”, üzenet Oroszországnak, hogy „nem fogunk barátkozni a NATO-val és Amerikával, számíthattok ránk”, és természetesen azért Szerbiában is vannak üzletek, amiket le kell tárgyalni.

— Magyarország valójában mennyire jelentős üzleti partner Kínának?

— Öt éve azt mondtam volna, hogy semennyire, vagy minimálisan. Most azt gondolom, hogy ezekkel a hatalmas befektetésekkel tényleg fontossá vált. Nyilván nem a világ legfontosabb országa, a kínai befektetések nagyrészt nem Magyarországra érkeznek, még Európán belül sem, de azért egy CATL, vagy egy BYD méretű gyár Kínából is látható.

— Nemrég arról jelent meg hír, hogy Hszi Csin-ping ellátogat Pécsre is, később ezt Szijjártó Péter álhírnek nevezte. Erről mit gondol, mi lehetett a háttérben?

— Megjelent hetekkel ezelőtt egy hír, hogy Pécsen is lesz egy nagy autógyár, majd ezt hirtelen törölték a hírportálokról. Most mindenki találgat.

Nagyon jól zár a kommunikáció mind a két oldalon, tehát fogalmunk nincs valójában arról, hogy mit fog itt csinálni Hszi Csin-ping és milyen megállapodásokat akarnak kötni. Ilyenkor elszaporodnak a pletykák.

Három nap múlva okosabbak leszünk.

— Milyen most Kína helyzete? Lehet olvasni gazdasági válságról, vagy arról, hogyan válnának az Egyesült Államok riválisává – mindebben hol tartanak most?

— Bőven vannak gazdasági problémák, de nincs válság. Azért öt százalékos gazdasági növekedést továbbra is fent tud tartani Kína. Bizonyos problémákat meg kell oldani, ezen rajta vannak, vagy rajta lesznek.

Nyilván a két számjegyű gazdasági növekedés időszaka soha nem fog visszatérni, de olyan modernizációs, csúcstechnológiai és innovációs programok zajlanak, hogy azért egy szép, számottevő ütemű gazdasági növekedést továbbra is fenn tud tartani.

Ahol éppen valami nagy probléma van, oda a kínai államnak van akkora ereje és kapacitása, hogy gyorsan tudnak sok erőforrást csoportosítani a tűzoltásra. Tehát nem lesz nagy válság.

— Hszi Csin-ping milyen politikus, mit hozott Kína számára?

— Kőkemény politikus, aki nem is feltétlenül a saját ambíciói miatt, hanem inkább a Kínai Kommunista Párt elitjének konszenzusa alapján összerántotta Kínát. A 90-es, 2000-es években rengeteg helyi kiskirály, milliárdos, oligarcha egymással ellentétes érdeke húzta szét az országot, ezeket letörte. Megint egy centralizált, kemény pártállam lett Kína.

Amikor eltűnő politikusokról hallani, akik talán előkerülnek később, talán nem, az is ennek a folyamatnak a része?

Természetesen a politikai harc, a centralizáció áldozatokkal jár.

— Az emberi jogi kérdésekben mi Hszi Csin-ping szerepe, illetve felelőssége?

— Az általános bekeményítés, centralizáció a nyugati értelemben vett emberi jogok visszavágásával jár. Most rosszabb a helyzet ebből a szempontból, nyugati szempontból Kínában, mint mondjuk 15 éve. Azt gondolom, hogy ez a kínai pártelit politikájának a része. Egészen egyszerűen nem akarnak a szovjet kommunista párt sorsára jutni – ezt ki is mondták. Azt gondolják, hogy ahhoz, hogy a párt megőrizze a hatalmát, most egy keményebb időszakra van szükség.

— A kínai elnök mostani magyarországi látogatásának milyen távlatban lehet jelentősége, milyen távlatban határozhatja meg azt, hogy a két ország viszonya hogyan alakul?

— Ez néhány éves távlatban lehet meghatározó. Azt, hogy mondjuk a következő egy-két-három-négy évben milyen befektetések fognak idejönni, milyen pénzügyi konstrukcióval fog együttműködni a két ország, erre meghatározó lesz. De öt év múlva nyilván teljesen más lesz a világ, mint most, tehát akkor lehet, hogy megint teljesen újra kell gondolni az egészet.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha nem jön össze, májusban pihenünk” – Órákkal a határidő előtt még nem adta le az ajánlásokat sem a Momentum, sem Márki-Zay pártja, sem a Jobbik
Magyar Péter felbukkanása eddig leginkább az ellenzéki pártoktól szívott el támogatókat. Ez már az ajánlásokért folytatott küzdelemben is érződik. Végigjártuk Budapest legforgalmasabb pontjait, hogy lássuk a véghajrát.

Link másolása

A február óta eltelt időszakban a semmiből vált az egyik a legerősebb ellenzéki erővé Magyar Péter Tisza pártja, és ezzel teljesen felforgatta a politikai térképet, főleg az ellenzéki térfélen. Ezt jól mutatja az is, hogy több ismert ellenzéki pártnak is nehezére esik összegyűjteni az Európai Parlamenti választáson való résztvételhez szükséges 20 ezer aláírást.

Néhány óra múlva, pénteken 4 órakor lejár a határidő, de az ajánlóíveket még nem sikerült leadni mindenkinek.

Elsőként a Tisza párt jelentette be, hogy összegyűjtötték a szükséges számú ajánlást, rögtön az első napon, igaz, leadni csak április 30-án adták le az íveket. A Fidesz szintén az első nap végzett, és ők április 27-én, elsőként le is adták azokat. Április 30-án továbbította a Választási Irodához ajánlásait a Mi Hazánk, a Kétfarkú Kutyapárt és a Gattyán-féle MEMO is. Az MSZP-DK-Párbeszéd a szükséges 20 ezer aláírást háromszorosan túlteljesítve csütörtökön adta le az íveket, és ugyanezen a napon végzett az LMP is.

Péntek reggel, órákkal a határidő lejárta előtt azonban az NVI honlapja szerint még nem adta le az aláírásokat sem a Momentum, sem a Jobbik, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom.

Az olyan kisebb indulókról nem is beszélve, mint a Jakab Péter-féle Nép pártján, vagy a Vona Gábor fémjelezte Második Reformkor.

Csütörtökön több helyen is jártunk Budapesten, hogy megnézzük, hogyan folyik a véghajrá. Arra számítottunk, biztosan kint lesz az összes aktivistájával az összes még nem végzett párt. Ennél nagyobbat nem is tévedhettünk volna.

A Nyugati aluljáróban Márki-Zay Péter Mindenki Magyarországa Mozgalma várta az aláírókat. Két nappal korábban az MMM kiküldött egy levelet azoknak, akik korábban bármikor feliratkoztak a mozgalom hírlevelére, melyben többek között ez áll:

„Sajnos az erőn felüli munka dacára sem sikerült még összegyűjteni a 20 ezer aláírást, ahogyan sok más pártnak sem. Több száz aktivistánk gyűjti napok óta az ajánlásokat, azonban a tapasztalat az, hogy az emberek fásultak, bizalmatlanok és a legtöbben elutasítóak a politikával szemben.”

A Nyugatinál nem kerteltek, őszintén elmondták, hogy

rezeg a léc, állításuk szerint mindenki kint van, és gyűjti az aláírásokat (ezt később tapasztaltuk is, több helyszíneken láttuk az MMM pultját).

Egy idősebb aktivista személyes véleményként mindehhez hozzátette: azért is dolgoznak ilyen kitartóan, mert úgy gondolják, hogy személyesen Márki-Zay Péterért, és a mozgalom által képviselt értékekért kár lenne, ha elvesznének. Természetesen szóba került Magyar Péter felbukkanása, elszívó hatása, az aktivista szerint „minden kicsi megérzi” a Tisza párt felemelkedését. És hogy mi lesz, ha nem jön össze a húszezer? „Májusban pihenünk” – mondja szomorkás mosollyal.

Kissé odébb állt a Jobbik pultja is, amelyen csupán a listavezető Róna Péter neve és arcképe látható, és nagyítóval lehetett megtalálni, hogy ez valójában a Jobbik pultja. Akkor, utunk elején még nem mentünk oda, gondolván a következő helyszínen is lesznek jobbikosok.

Mekkorát tévedtünk!

Átvillamosoztunk a Széll Kálmán térre, ahol egy idős hölgy ücsörgött egy elhagyott MMM pult mögött. Volt ott még Vona Gábor Második Reformkor pártjának pultja is, és egy nagy sátor Karácsony Gergely arcképével, de sem Momentum, sem Jobbik, sem LMP nem volt sehol. Így hát metróval átrobogtunk az Astoria aluljáróba, ahol senki nem volt, csak a szokásos tömeg.

Egy megállóval odébb, a Blahán megtaláltuk az LMP pultját. Az aktivisták, akik közül az egyik Vitézy Dávidos sapkában volt, elmondták, a Tisza áradását ők is megérzik, de talán éppen most lesz meg a húszezredik aláírás. Este még mennek kopogtatni, elsősorban olyan körzetekbe, ahol a bázisuk van, tehát a felső-középosztály által lakott budai kerületekbe, ott fogékonyak a környezetvédelmi témákra, illetve az

„akksigyáras helyekre, ott aktív volt a párt, hamar össze lehet szedni száz aláírást”.

Sikerült is: estére az NVI honlapján már felkerült a párt aznapi dátummal, mint listát leadott szervezet.

Kimetróztunk az Őrs Vezér térre, ahol az MMM mellett Karácsony sátra és Gattyánék bódéja állt. Momentum, Jobbik, LMP sehol. Visszafele körülnéztünk a Keletinél, ahol hasonlóan üres volt minden, majd átlibbentünk a Kálvin térre. Sehol semmi. Szintén üres volt a Corvin negyed aluljárója is, így hát visszavillamosoztunk a Nyugatiba.

Ott még állt a Róna Péter név alatt futó Jobbik pultja. Az ottani aktivisták szerint megvan a húszezer, már csak a hibahatárra gyúrnak, azaz arra a többletre, amely akkor kellhet, ha diszkvalifikálnak néhány aláírást (és ez mindig megtörténik).

Magyar Péterről viszont érdekes dolgot mondtak: szerintük jót tett, hogy felkavarta az állóvizet. Az aktivista azt vette észre, hogy

az emberek kiléptek a komfortzónájukból és elkezdtek gondolkodni, vitatkozni és beszélgetni.

Bár a fenti beszámoló reprezentatívnak nem tekinthető, de nehéz elképzelni, hogy az összes Momentumos stand pont ott állt, ahol nem jártunk. Az is látszott, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom valóban kint volt mindenhol, ahogy Márki-Zay kérte levelében a párt aktivistáit, de sem az LMP, sem a Jobbik már nem igyekezett.

Meglehet, a Momentumnak is meglett a húszezer, azért vonultak le, de péntek reggel az NVI honlapján ennek még nincs nyoma.

A hazai választási törvény egyik furcsa rendelkezése, hogy egy választópolgár több jelöltet is ajánlhat: azaz több szervezetnek is aláírhat. Így, elméletben Magyar Péter felbukkanása önmagában még nem jelenthetett veszélyt a kisebb pártokra, hiszen aki Magyart támogatja, attól még aláírhatott volna más pártoknak is.

De úgy tűnik, lesznek, akik már ezen a ponton elvéreznek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk