SZEMPONT
Trump vérszemet kapott, és az Air Force One fedélzetén máris új célpontokról beszélt, valamint megismételte, hogy Grönlandot is meg akarja szerezni Amerikának. Az elemzők szerint Putyin és Hszi Csin-ping is felbátorodhat Ukrajnával és Tajvannal kapcsolatban.
SZEMPONT
A külügyminiszter képviselte Magyarorzságot Kínában azon a katonai parádén, amit a II. világháború befejezésének 80. évfordulóján tartottak.
SZEMPONT
Muzeális tokaji aszúval ajándékozta meg a magyar miniszterelnök a kínai elnököt. Emellett egy egyedi, hatpalackos tokaji borválogatással is kedveskedett a magyar kormányfő.
SZEMPONT
Hszi Csin-ping látogatásának teljes napján a lezárások nemcsak az autósoknak, hanem a tömegközlekedőknek is bosszúságot okozhatnak. A BKK a metrók használatát ajánlja inkább.
SZEMPONT
A forgalomkorlátozás miatt nem tud eljutni az iskoláig az ebédes autó, ezért szendvicses csomagot kapnak a gyerekek nápolyival vagy gyümölccsel.
SZEMPONT
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen, ahol ősi szokás szerint kenyérrel és sóval kínálták.
SZEMPONT
Hszi Csin-ping gépe szerda este landolt Ferihegyen. A kínai elnök péntekig lesz Budapesten, addig több helyen is lesznek majd forgalom korlátozások.
SZEMPONT
A rövid felvételen látható, hogyan készítik fel az épületet a kínai elnök fogadására. Orbán azt írta: készen állunk!
SZEMPONT
Az ellenzéki képviselő szerint, alighogy kikerült a lobogó, a Hivatalból már le is szóltak, hogy Kövér László és a titkosszolgalat „tud a dologról”.
SZEMPONT
A polgári napilapban a kínai elnök főleg a 75 éves kínai-magyar kapcsolatot ünnepli, és igyekszik tippet adni arra nézvést, hogyan lehetne magasabb szintre emelni az együttműködést.
SZEMPONT
Jól zár a kommunikáció, fogalmunk sincs, valójában mit fog itt csinálni kínai elnök - mondja a szakértő. Az viszont biztos, hogy amiről Orbán Viktorral megállapodnak, néhány éves távlatban meghatározó lehet a magyar-kínai kapcsolatokban.
SZEMPONT
A Blikk megszerezte a találkozó részletes tervét. A kínai elnök menüje, ajándéka, programja nagy része és fogadtatásának más részletei is kiderültek.
SZEMPONT
Állítólag több száz fős delegáció, magas rangú tisztviselők sora és egy különleges őrezred kíséri majd a Budapestre érkező kínai elnököt. Hszi Csin-ping autója is híres, a limuzint sokszor a kínai Rolls-Royce-ként emlegetik.
SZEMPONT
Hszi Csin-ping és delegációjának érkezése kettévágja a fővárost. Szerdától péntekig tart majd a közlekedési káosz, hét kerületet is érintenek a korlátozások.
Népszerű
Ajánljuk