HÍREK
A Rovatból

Orbán Ráhel, Schmidt Mária és Dobrev Klára is ott van a legbefolyásosabb nők listáján

A Forbes 2023-ban is összegyűjtötte, kik az ország legbefolyásosabb női az üzlet, a közélet, a média és a kultúra területén.


Kilencedik alkalommal állította össze a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját üzlet, média, közélet és kultúra kategóriákban.

A leírásuk szerint a befolyás erejét olyan objektív és szubjektív tényezők mérlegelésével állapították meg, mint a vezető felelősségi körébe tartozó cég mérete, a büdzsé és létszám, ami fölött diszponál, valamint a pályaív. A szereplőket piacukat ismerő háttéremberek segítségével szubjektív tényezők alapján is vizsgálták. Például, hogy

az adott szereplőnek milyen lobbiereje van a piacán, mennyire hallatja hangját társadalmi és szakmai ügyekben, informális körökben, vagy hogy vállal-e plusz munkát környezete fejlesztéséért, társadalmi ügyek előremozdításáért.

És leginkább: mit jelent a pozíciója a mai Magyarország politikai és üzleti realitását tekintve.

A magazin azt is írta: egyre jobban látható, hogy a listán is az kerül előrébb, akinek aktív kormányzati kapcsolatai vannak, és aki megtalálta kompromisszumait az összefonódó gazdasági és politikai elittel. Azt is írták viszont, hogy bár „ez fontos erő, de nem elég egyedül”.

Az üzleti listán új szereplő Bánhegyi Zsófia, a Szerencsejáték kereskedelmi igazgatója, a médialistán Grósz Judit, az RTL digitális üzletfejlesztési igazgatója, a közéleti listán pedig Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és Baranyi Krisztina, Ferencváros független polgármestere.

A lista négy kategóriájának első öt helyezettje:

Üzlet

  • 1. Hegedüs Éva, elnök-vezérigazgató, Gránit Bank
  • 2. Balogh Gabriella, igazgatósági tag, OTP
  • 3. Orbán Ráhel, alapító-tulajdonos, ODU Store
  • 4. Walter Katalin, vezérigazgató, BKK
  • 5. Orbán Anita, globális kormányzati kapcsolatokért felelős igazgató, Vodafone

    Média

  • 1. Vidus Gabriella, vezérigazgató, RTL
  • 2. Kálmán Erika, vezérigazgató, az igazgatóság elnöke, Mediaworks
  • 3. Pácsonyi Daniella, digitális lapigazgató - Central Médiacsoport, főszerkesztő - Nlc.hu
  • 4. Lipták Tímea, magazinüzletág-vezető, vezetői testület tagja, Central Médiacsoport
  • 5. Hámori Barbara, alapító, tulajdonos, producer, Scripted Productions

    Közélet

  • 1. Novák Katalin, köztársasági elnök
  • 2. Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója, a 20. és 21. Század Intézet főigazgatója, Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány főigazgatója
  • 3. Varga Judit, igazságügyi miniszter
  • 4. Dobrev Klára, európai parlamenti képviselő, a DK árnyékkormányának miniszterelnöke
  • 5. Lévai Anikó, Orbán Viktor miniszterelnök felesége, az Ökumenikus Segélyszervezet jószolgálati nagykövete, a Magyar Konyha folyóirat szerkesztőbizottságának tagja

    Kultúra

  • 1. Kolosi Beáta, vezérigazgató, résztulajdonos, Líra
  • 2. Spengler Katalin, műgyűjtő, a párizsi Pompidou Központ akvizíciós bizottságának tagja
  • 3. Oszkó-Jakab Natália, igazgató - Liszt Intézet (Brüsszel), fesztiváligazgató, tulajdonos - Művészetek Völgye Fesztivál
  • 4. Erdődy Orsolya, menedzser-igazgató, Budapesti Fesztiválzenekar
  • 5. Virág Judit, társtulajdonos, Virág Judit Galéria és Aukciósház

    A teljes listát itt tudod megnézni.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

  • Népszerű
    Ajánljuk
    Címlapról ajánljuk


    HÍREK
    A Rovatból
    Így áll most Magyar Péter szavazása arról, hogy kimenjen-e Brüsszelbe EP-képviselőnek
    Fél 12-ig már több mint 50 ezren mondták el a véleményüket. Szavazni este 8-ig lehet, Magyar azt ígérte, hogy elfogadja majd a többség döntését.


    Hétfő délelőtt fél 12-ig már több, mint ötvenezren szavaztak a TISZA Párt honlapján arról, hogy Magyar Péter felvegye-e az Európai Parlamenti mandátumát - írta a politikus a szavazást bejelentő bejegyzése alatt egy kommentben.

    A párt alelnöke hétfőn reggel indított szavazást a kérdésről. A reggeli bejegyzésében hosszasan sorolta az érveket az EP-képviselősége mellett. Ezután

    a hozzászólások között komoly vita alakult a kérdésről, és többen hiányolták az ellenérveket.

    Később Magyar ezt egy kommentben pótolta, szerinte mindössze egy ellenérv van: hogy sok rossz példát láthattunk az elmúlt években.

    „Talán már az eddigi tevékenységünkkel is bebizonyítottuk, hogy mindent másképp csinálunk, mint sokan mások” - írta Magyar, aki szerint a képviselőség nem a pénzről és nem is a munka elkerüléséről szól - pont ellenkezőleg.

    Azóta a TISZA párt honlapján már az is láthatóvá vált, hogy áll a szavazás. Ezek szerint

    a válaszadók 75.57 százaléka küldené őt ki Brüsszelbe, 24.43 százalékuk szerint pedig nem kéne felvennie az EP-képviselői mandátumát.

    Szavazni eset 8 óráig lehet, és ahogy Magyar ígérte: elfogadja majd a többség döntését.

    Link másolása
    KÖVESS MINKET:

    Ajánljuk
    HÍREK
    A Rovatból
    Itt a NAV válasza a Partizán interjújára, amiben egy volt nyomozó arról beszélt, hogy politikai befolyással tussolták el Gattyán György adócsalási ügyét
    Az adóhatóság azt írta, hogy ők mindenkor a hatályos jogszabályok szerint járnak el. Jogi lépéseket lengettek be az ügyben.


    Mint korábban írtunk róla, hétfő reggel megjelent egy interjú a Partizán YouTube-csatornán, amiben Tiszolczi Lajos, volt NAV-nyomozó arról beszélt, hogy Gattyán György 19,4 millliárd forintos adócsalási ügye alatt három,

    rendkívül befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező külső szereplő járhatott közben a milliárdos érdekében, aminek eredményeképp bűncselekmény hiányában meg is szüntették az eljárást.

    Tiszolczi szerint, ha ezek az emberek nem avatkoznak be, akkor a NAV folytatta volna a nyomozást Gattyán ellen.

    Azóta a NAV is reagált az ügyre. Közleményükben azt írták:

    „A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) eljárásaiban mindenkor a hatályos jogszabályok szerint jár el. Minden ettől eltérő állítást a leghatározottabban visszautasít. A Partizán Youtube-csatornáján ma megjelent videóban idézett ügyben a NAV minden jogi eszközt kihasznált, azonban a hazai és nemzetközi jogi fórumokon az alperesnek kedvező döntés született.

    Minden olyan állítással szemben, amely alkalmas a NAV-ba vetett közbizalom megingatására, megtesszük a megfelelő jogi lépéseket.”

    – írják.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    Átmenetileg Szöllősi Györgyi lesz az Egyenes Beszéd főszerkesztője, de ezt nem verte nagy dobra az ATV
    Elődje még a Magyar Péter-ügy előtt távozott a posztról. Hazafi Zsolt az atv.hu főszerkesztő-helyettese lett.


    A Media1 megtudta, hogy az ATV egyik legismertebb közéleti műsorának stáblistáján már nem Hazafi Zsolt neve szerepel főszerkesztőként, hanem Szöllősi Györgyié. Azonnal vissza is nézték az Egyenes beszéd elmúlt adásait, és tényleg, június 10-ig minden adás végén Szöllősi neve tűnt fel, mint megbízott főszerkesztő.

    Érdekes, hogy még a június 10-i adás végén is Szöllősi neve szerepelt, amikor Rónai Egon a Tisza Párt alelnökét, Magyar Pétert szembesítette egy piros dossziéval a választások után. Magyar rövid vita után ki is vonult a stúdióból.

    Szóval biztos, hogy nem emiatt az incidens miatt váltották le Hazafit, mert ekkor már nem ő volt a főszerkesztő.

    Az igazán furcsa az, hogy az ATV ezt a váltást nem verte nagy dobra, csak a stáblistából derült ki a szemfüles nézők számára.

    Megkeresték az ATV sajtóosztályát, és megtudták, hogy néhány héttel ezelőtt történt a változás.

    „Megerősítettük az atv.hu-t, még inkább politikai hírfókuszúvá tettük, így szükség lett még egy közéletben jártas szakemberre.

    „Hazafi Zsolt átkerült a hírportálhoz, és az Egyenes beszéd megbízott főszerkesztője Szöllősi Györgyi lett, aki június végéig tölti be ezt a pozíciót. A végleges főszerkesztőről két héten belül döntünk” – válaszolták a tévétől.


    Link másolása
    KÖVESS MINKET:


    HÍREK
    A Rovatból
    A gyermekkórházak egykori jótevője elbukta az állam elleni pert: 90 ezer forint rokkantsági ellátásból kell eltartania magát és a lányait
    Orosvári Zsolt az állam helyett gyűjtött pénzt a kórházak felújítására. A bíróság döntése miatt most kilátástalan helyzetbe került.
    Fotó: RTL - szmo.hu
    2024. június 17.



    Orosvári Zsolt évekkel ezelőtt civil felajánlásokból közel 5 millió forintot gyűjtött, amiből több mint 300 ágyat vásárolt és osztott szét gyerekkórházaknak, emellett több intézménynek klímaberendezéseket is szervezett.

    Most azonban elvesztette az állam elleni pert, és kilátástalan helyzetbe került

    – derült ki Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő bejegyzéséből.

    Az állam szerint Orosvárinak 90 ezer forint rokkantsági ellátásból kellene megélnie és két lányát eltartania, a férfi pedig

    a méltatlanul alacsony rokkantsági ellátás miatt pert indított az állam ellen.

    A Veszprémi Törvényszék azonban elutasította a keresetet, megsértve ezzel a szociális biztonsághoz és az emberi méltósághoz való jogát.

    Hadházy szerint a bíróság nem volt hajlandó az Alkotmánybírósághoz fordulni, pedig az ügyvédek bizonyították, hogy az alacsony ellátás még az alaptörvényt is sérti.

    Orosvári gyűjtéséről korábban az RTL híradója is beszámolt, az adás itt nézhető meg:


    Link másolása
    KÖVESS MINKET: