HÍREK
A Rovatból

Kitálalt a volt NAV-nyomozó: Politikai befolyással tussolhatták el Gattyán György 19,4 milliárdos adócsalási ügyét

A Partizánnak adott interjút Tiszolczi Lajos a volt nyomozó. Szerinte három, befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező ember járt el a milliárdos ügyében. A nyomozást végül bűncselekmény hiányban szüntették meg.


2021-ben a magyar politika legmagasabb szintjein tussolhatták el Gattyán György milliárdos vállalkozó 19,4 milliárd forintos adócsalási ügyét, állítja a Partizán friss videójában egy korábbi NAV-os nyomozó, aki ekkor már három éve dolgozott Gattyán ügyén.

A LiveJasmin szexoldalból meggazdagodott Gattyán ellen 2012 óta nyomoztak, azt gyanítva, hogy Magyarország egyik leggazdagabb embere 19,4 milliárdos adócsalást követhetett el.

Ez volt az egyik legnagyobb elkövetési értékű, legkiterjedtebb nyomozás a NAV-nál, és a Partizán információi szerint már vádemelésre készültek.

2021 nyarán azonban lefejezték a NAV bűnügyi vezetését. Varga Mihály pénzügyminiszter egy Facebook-posztban jelentette be, hogy leváltja Sors Lászlót, a NAV elnökét. Ugyanekkor távozott Vankó László, a NAV bűnügyi igazgatója és helyettese, Zámbó Péter is.

Tiszolczi Lajos azt mondja, az új vezetők érkezése után egyre furcsább utasításokat kapott. Állítása szerint bekérték az összes korábbi jelentése eredeti példányát, majd arról faggatták, van-e még valami, amit eddig nem írt le.

Megírt egy kiegészítő jelentést, ami után főnökei már csak szóban kommunikáltak vele. Arra voltak kíváncsiak, honnan származnak az információi.

Tiszolczit és kollégáit végül levették az ügyről.

2021. augusztus 3-án a NAV egyesítette a Gattyán György és társai elleni két büntetőeljárást. Tiszolczi szerint ilyenkor mindig a korábbi ügybe egyesítik a későbbit, de ebben az esetben a 2012-es, 19,4 milliárdos adócsalásról szóló ügyet egyesítették egy 2015-ös, kisebb horderejű üggyel. Két hónappal később az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Tiszolczi Lajos a Partizán videójában azt állítja, tudomása szerint

három, rendkívül befolyásos politikai kapcsolatokkal rendelkező külső szereplő járhatott közben Gattyán ügyében, közülük ketten széles körben ismertek.

Tiszolczi úgy véli, ha ezek az emberek nem avatkoznak be, a NAV folytatta volna a nyomozást Gattyán ellen.

Tiszolczi szerint a NAV új rendszerében kialakult az öncenzúra: a nyomozók, mielőtt befolyásos emberekkel kapcsolatos kínos információkat rögzítettek volna, informálisan érdeklődtek, hogy továbbléphetnek-e. Tiszolczi munkája egyre inkább ellehetetlenült: nem kapott érdemi feladatokat, távol tartották a megbeszélésektől, majd szabálytalan utasításokkal és adminisztratív kellemetlenségekkel próbálták rábírni a távozásra.

Amikor állást ajánlottak neki az akkor megalakuló Integritás Hatóságnál, és átment a felvételin, felmondott a NAV-nál. Az ajánlatot azonban indoklás nélkül visszavonták, mondván, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Tiszolczi szerint azok, akik nem állnak be a sorba, feketelistára kerülnek, és még az üzleti szférában sem tudnak elhelyezkedni, ahogy az vele is kétszer megtörtént.

A teljes videó itt nézhető meg:

Nemes Tamás, a Docler Csoport kommunikációs igazgatója a Partizán-interjú kapcsán a következőket közölte a Média1.hu-val:

"Tőlünk interjút nem kértek sajnos. A Partizán interjú kiszivárgott részletei gyakorlatilag semmilyen konkrétumot nem tartalmaznak. Bízunk abban, hogy az interjúban az is elhangzik, hogy Gattyán György ügyében az elmúlt több mint egy évtizedben az összes hazai és nemzetközi jogi fórum neki adott igazat, így az Európai Bíróság is. Ezek tények, az összes többi feltételezés."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Törölték Deák Dánielt a XXI. Század Intézetből, a Megafon is lekerült a profiljáról
A „sokat látott szakértő” neve lekerült a XXI. Század Intézet honlapjáról, és saját közösségi oldaláról is eltávolította korábbi munkahelyeit. A lépés azután történt, hogy a választási vereséget követően önkritikus interjút adott a Partizánnak.
F. O. - szmo.hu
2026. június 04.



Úgy tűnik, véget ért Deák Dániel karrierje a XXI. Század Intézetnél, miután a nevét törölték a munkatársak listájáról az intézet honlapján. Ezzel egy időben ő maga is módosította Facebook-oldalának bemutatkozását, ahonnan eltávolította a XXI. Század Intézet és a Megafon nevét is – írta a Magyar Hang.

Deák volt az, akit a TV2 korábban „sokat látott szakértőként” mutatott be egy, Magyar Péter lejáratására készített anyagban.

A Fidesz-közeli elemző a választási kudarc után a Partizánnak adott interjúban elismerte, hogy „hülyeség volt” a kampányban személyeskedő ügyekkel foglalkozni.

A műsorban Deák nyilvánosan bocsánatot kért azoktól a kutatóktól, köztük Hann Endrétől, akiket korábban támadott. Hangnemváltása heves reakciókat váltott ki, Pottyondy Edina YouTuber például azzal vádolta, hogy valódi felelősségvállalás nélkül próbálja átmenteni magát.

A vereség okait elemezve úgy fogalmazott: „A 16 év kormányzás súlya a jelek szerint olyan nehéz, hogy azt már egyetlen vezető sem bírja el, még Orbán Viktor sem.”

Deák szerepének átalakulásával párhuzamosan a Megafonhoz köthető influenszerek aktivitása is radikálisan visszaesett a kampányidőszakhoz képest. A posztok számának drasztikus csökkenése a kormánypárti kommunikációs gépezet ritmusváltását jelezte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Üzent a letartóztatott Őrsi Gergely: Bedőltek a magyar igazságszolgáltatás szervei
A II. kerület letartóztatott polgármestere a védőügyvédjén keresztül reagált a gyanúsításra. A bíróság csütörtökön rendelte el a letartóztatását egy több politikust érintő korrupciós ügyben.
F. O. - szmo.hu
2026. június 04.



Őrsi Gergely II. kerületi polgármester a védőügyvédje közvetítésével tett közzé üzenetet a Facebookon, miután a bíróság csütörtökön elrendelte a letartóztatását.

Azt írta, a legfontosabbnak azt tartja, hogy a kerület lakói tudják:

az önkormányzat működése zökkenőmentes.

„Szeretném nyilvánvalóvá tenni: minden körülmények között tartom magam eskümhöz és ahhoz a vállaláshoz, hogy számomra a II. kerület boldogulása, fejlődése a legfontosabb. Tudom, hogy saját szemükkel látták, tapasztalták az elmúlt években, hogy eddig is ezért dolgoztam, és ez most sem változik meg” – fogalmazott.

Leszögezte, hogy esküje és lelkiismerete szerint mindig a törvényeknek megfelelően járt el, ahogyan a Hivatal is.

Felháborítónak és elszomorítónak nevezte, hogy szerinte „sarokba szorított ember/emberek szavára alapozva történhet letartóztatás”, de hozzátette, bízik benne, hogy az igazság ki fog derülni.

Kritikusan nyilatkozott az eljáró szervekről, úgy látja, „sajnálatos módon ennek a magyar igazságszolgáltatás szervei egyelőre bedőltek”.

A gyanúsítást teljes egészében megalapozatlannak tartja, ami szerinte sem ténybeli, sem jogi alapokon nem állja meg a helyét, és jelezte, hogy ennek fognak érvényt szerezni a jövőben.

A polgármester végül megköszönte a támogatást, ami erőt ad neki ahhoz, hogy kiálljon az igazáért.

Kedden a Központi Nyomozó Főügyészség egy nagyszabású, több önkormányzatot érintő akciót hajtott végre egy korrupciós ügyben. Ekkor történt meg Őrsi Gergely és Molnár Zsolt szocialista politikus előállítása is. A nyomozás egy 2011 és 2024 között zajló, önkormányzati parkfenntartási szerződésekhez kapcsolt vesztegetési ügyben folyik. Az ügyészség indítványára a bíróság csütörtökön elrendelte a polgármester, valamint elődje, a fideszes Láng Zsolt, továbbá Molnár Zsolt és több másik politikus, illetve cégvezető letartóztatását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
HVG: Egy nagy közétkeztető cég tulajdonosa is rács mögé került az óbudai korrupciós ügyben
A Központi Nyomozó Főügyészség előállította egy nagy közétkeztető cég tulajdonosát és ügyvezetőjét az óbudai korrupciós ügyben. A gyanú szerint vesztegetéssel biztosították szerződéseiket, a kifizetett kenőpénz összege meghaladhatja a kétmilliárd forintot.


A parkfenntartási korrupciós ügyből országos hálózat rajzolódik ki: már a közétkeztetésben is nyomot hagyott a bűncselekmény-sorozat, a hatóságok szerint vádalkuk sora köthetett, és újabb 12 gyanúsítottal 32-re nőtt az ügy szereplőinek száma.

A nyomozás legújabb fordulata, hogy a hatóságok előállították Gy. Tamást, az egyik legnagyobb hazai közétkeztető cég tulajdonosát, valamint a cégcsoport ügyvezetőjét, H. Csabát is.

A gyanú szerint vesztegetéssel biztosították, hogy cégük továbbra is elnyerje az önkormányzati megbízásokat – írta a HVG.

A Központi Nyomozó Főügyészség a héten 12 újabb embert gyanúsított meg, így már 32 szereplője van az ügynek.

A nyomozók több tízmilliós nagyságrendben foglaltak le készpénzt és értékes ingóságokat, és ezzel párhuzamosan vagyon-visszaszerzési eljárást is indítottak.

A friss fejlemények a lap szerint egy rendkívül szerteágazó, legalább négy szálon futó bűnügy legújabb fejezetét jelentik.

Az ügy egyik fő vonala a már ismert parkfenntartás, ahol a gyanú szerint egy céghálózat politikai oldaltól függetlenül, több önkormányzatnál is túlárazott munkákat végzett alvállalkozókkal, a hasznot pedig készpénzben vették fel és osztották vissza.

A második szál a most előállított vállalkozókhoz kötődik: a nyomozók szerint egy közétkeztetési cégcsoport vezetői vesztegettek meg önkormányzati döntéshozókat a szerződéseikért. A korrupcióval szerzett pénzt a gyanú szerint számlagyárakkal és költségvetési csalással mosták tisztára; ebben a pécsi szálban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal külön eljárást folytat. Negyedikként pedig felmerült az is, hogy a hálózat kenőpénzt fizetett helyi építési szabályzatok módosításáért, hogy az általuk favorizált vállalkozók beruházásai kedvezőbb feltételekkel valósulhassanak meg.

Az egész hálózat központi figurája Z. Zsolt lehet, aki a hírek szerint részletes vallomást tett, és nemcsak óbudai, de más kerületeket érintő ügyekről is beszélt.

Vallomása alapján gyanúsították meg többek között Őrsi Gergely II. kerületi polgármestert, elődjét, Láng Zsoltot, Puskás Pétert, a III. kerület volt fideszes alpolgármesterét és több momentumos politikust is. A hatóságok a hírek szerint egyezséget köthettek Czeglédy Gergő volt óbudai alpolgármesterrel is, aki elsősorban a kerületet érintő ügyekben tett terhelő vallomást.

Z. Zsolt korábban letartóztatásban volt, de már szabadlábon védekezik. A sajtóban megjelent információk szerint a túlárazást és a fiktív számlázást elismerte, de a bűnszervezeti minősítést és a visszaosztott pénz nagyságát tagadta.

Őrsi Gergely védője, Morvai Attila a gyanúsítás megalapozottságát vitatja, szerinte „nincs olyan bizonyíték, amely a megalapozott gyanút alátámasztaná”.

A nyomozás során vizsgált szerződések alapján a csalási módszerek változatosak voltak. Előfordult, hogy a pályázaton kiválasztott vállalkozó a nyereségből utólag osztott vissza, máskor kifejezetten egy cégre írták ki a tendert, de olyan eset is akadt, ahol a megbízás mögött semmilyen valós teljesítés nem történt, csak a pénzt vették fel érte.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Megszólalt Őrsi Gergely ügyvédje: Nincs olyan bizonyíték, amely a megalapozott gyanút alátámasztaná
A II. kerületi polgármester védője panaszt nyújtott be a gyanúsítás ellen az óbudai korrupciós ügyben. A Központi Nyomozó Főügyészség kedden többek közt Őrsi Gergely lakásán és a polgármesteri hivatalban is házkutatást tartott.


„Nincs olyan bizonyíték, amely a megalapozott gyanút alátámasztaná” – közölte a II. kerületi polgármester, Őrsi Gergely védelmét ellátó ügyvéd az óbudai korrupciós ügy kapcsán. Morvai Attila a HVG megkeresésére azt is elmondta, hogy panasszal éltek a gyanúsítás ellen.

A gyanú szerint egy parkfenntartási munkákat végző cég vezetője 2011 és 2024 között, önkormányzati ciklusokon és politikai oldalakon átívelően vesztegetett meg politikusokat és önkormányzati vezetőket. A vádhatóság úgy véli, a vállalkozó kezdetben a III. kerületben Puskás Péter alpolgármesternek fizetett rendszeresen, aki a pénzen 70:30 arányban osztozott Czeglédy Gergő önkormányzati képviselővel.

Ez idő alatt több mint 2 milliárd forintot fizetett ki azért, hogy cégei folyamatosan szerződésekhez jussanak, és azok feltételei kedvezőek maradjanak.

A Központi Nyomozó Főügyészség kedden több helyszínen tartott összehangolt akciót, amelynek során kutatásokat végeztek és 12 személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Ezzel a nyomozásban már 32-re emelkedett a gyanúsítottak száma. A hatóságok több tízmilliós nagyságrendben foglaltak le készpénzt és értékes ingóságokat, és a nyomozással párhuzamosan vagyonvisszaszerzési eljárást is indítottak.

A gyanúsítottak között van a II. kerület jelenlegi polgármestere, az MSZP-ből 2024-ben kilépett Őrsi Gergely és elődje, a fideszes Láng Zsolt, valamint két momentumos politikus is. A kényszerintézkedésekről, így az esetleges letartóztatásokról a bíróság várhatóan csütörtökön dönt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk