Kipróbáltuk: az edzés, amitől szuperszexi leszel
Egymás után jelentek meg a Facebookon az üzenőfalamon a Beautyrobicról szóló posztok: izzadt lányok mosolyogtak a szelfiken, és a szövegben mindenki fontosnak tartotta megírni, hogy túlélte, és élvezte.
Pár kattintással ellenőriztem, miért lelkesednek ennyire. A honlapról az derült ki, hogy nőies mozgásforma.

Az edzéseket félhomályban, körülbelül 30 fokosra felfűtött teremben, speciális zsírégető olaj használatával végzik. Vérpezsdítő zenét ígértek, a csípő, a derék, a has, a hát és a popsi formálását.
Mielőtt az első órára mentem volna, azt gondoltam, biztosan izzasztó lesz. Arra azonban nem számítottam, hogy remegő lábakkal fogok hazamenni.
"Hogy tetszett?" - kérdezte az edzés végén Békési Brigitta, a Beautyrobic kitalálója és alapítója. "Nem volt olyan steril és kocka, mint egy szokványos torna vagy edzés" - válaszoltam. "Pont ez a lényege, eredetileg magamnak hoztam létre egy olyan edzésformát, amely számomra tökéletes, mivel az addigi összes mozgásforma, amelyet kipróbáltam, számomra túl merev volt. Tetszett viszont a táncosok kecses mozgása – ezzel szerettem volna vegyíteni az edzést. A félhomály szexivé teszi a hangulatot, úgy véltem, sokkal jobb így edzeni, mint egy neonlámpával erősen megvilágított teremben."

Mint azt Brigitta elmondta, a Beautyrobic olyan alakformáló óra, amelyhez bármikor lehet csatlakozni, és ahol a nőies mozdulatokat el lehet sajátítani. Ez szerinte azért fontos, mivel a lágy, nőies, ringó csípőjű mozgás nagyon vonzó. „Eddig nem sok pasi nézhetett végig Beautyrobic-edzést” – mosolyog Brigitta Mervai Márkra, a fotósunkra. ”De azért elég kemény volt az óra, a videóitokból ez nem derül ki” – mondom.
"A videók csalókák, mert úgy tűnhet, hogy csak tekergetjük a csípőnket" - árulja el Brigitta.
"Mi azonban ezt ügyesen kombináljuk guggolással, kitörésekkel, fekvőtámaszokkal és egyéb kemény gyakorlatokkal. Ha megfigyelted, váltakozó intenzitású zenéket használunk, így érjük el az intervall-edzést, amely roppant hatékony."
16 évesen egy aerobic-stúdióban végzett nyári munkát, majd kedvet kapott hozzá, hogy elvégezze az aerobic-oktatói tanfolyamot.
Közgazdásznak tanult, majd leendő férjével saját vállalkozást alapított
A Beautyrobicot néhány éve találta ki - táncolni szeretett, de úgy érezte, a bulizás már nem érdekli. Így alkotta meg, otthon, a tükör előtt az első mozdulatsorokat. 2012 februárjában tartotta az első Beautyrobic óráját, mindössze 3 résztvevőnek.
Ma már 30 stúdióban tartanak edzéseket, 2015 novemberében pedig Békési Brigitta elnyerte a FIVOSZ (Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége) Jövő Reménysége díját.

A 60 perces óra alatt többször eszembe jutott, hogy na, ez pillanatnyilag jó ötletnek tűnt, de fogalmam sincsen, hogyan fogom végigcsinálni az edzést. Nem a meleget nehéz megszokni, hanem azt, hogy végig a megfelelő testtartásban maradjak, és hogy ne állandóan a többieket figyeljem, inkább magamat nézzem a tükörben, én hogyan végzem a mozdulatsort.
Az edzés alatt azonban több segítőm is akadt, például a mellettem álló lány. Néhány alkalommal odajöttek hozzám a Beautyrobic-edzői végzettséget szerzett résztvevők, korrigálták a mozdulataimat, elmagyarázták figyelmeztettek, ha nem volt egyenes a hátam, vagy helytelenül végeztem a gyakorlatsort.


Az óra után meg is kérdeztem Kenéz Viktóriát, a Beautyrobic gyógytornászát, hogy ez a sok instrukció és a megfelelő testtartás miért ilyen fontos? Miért nem mindegy, hogyan áll a lábfejem, milyen szögben áll a térdem? Azt válaszolja, hogy az ízületek védelmében. Egyik testrészt sem szabad túlterhelni.
„Azért szólunk a vendégeinknek, hogy tengelyben álljanak az ízületek, a lábfejek, lábujjak, térdek, a törzsük egyenes legyen, húzzák be a köldököt, a lapockákat zárják össze, mert
a rossz testtartásban végzett gyakorlatok károsak lehetnek, izompanaszokat, tartási rendellenességeket okoznak.
Sőt, szólni szoktunk a vendégeknek, hogy ne csak az edzésen törekedjenek erre, hanem a hétköznapokban is. Vigyázzanak például, hogyan guggolnak, hogyan emelnek fel tárgyakat.”
Viktória edzőként is dolgozik a Beautyrobicnál, ő tartja a központban a Beautycore órákat. Ott ugyanúgy figyelnek a koordinációra, de lassabb a zene, több a statikus és egyensúly-gyakorlat.
Folyamatosan változtatnak rajtuk, hogy a vendégeknek ne váljon egy idő után unalmassá. A nőies mozdulatok és a csípőmozdulatok alapelemek, végig maradnak.
Az edzők Brigittával együtt rendszeresen konzultálnak a gyakorlatokról. Amikor felmerül egy új ötlet, és bemutatják az új gyakorlatokat, Viktória mondja el, melyeket javasolja. Ha már véglegesítették a gyakorlatokat, átbeszélik a vendégeknek szóló instrukciókat, hogy az órán pontosan, érthetően és tömören tudják elmondani őket.



Kíváncsi voltam, nem reklamáltak-e Brigittának a Beautyrobic szlogenje „egy edzés, amitől szuper szexi leszel” miatt, mivel a jelenlegi irányelv az, hogy mindenki testét el kell fogadni olyannak, amilyen, senkit nem szabad zavarba hozni emiatt. Vajon nem érzi azt esetleg úgy egy duci nő, hogy neki itt nincsen keresnivalója?
Brigitta azt mondja, hogy a Beautyrobic célja sem az, hogy alapvetően meg kellene változtatni minden nőt, és nem kell senkinek kockahasat gyúrnia magának. "Az a lényeg, hogy a nők érezzék jól magukat a bőrükben és érezzék azt, hogy ellenállhatatlanok."
Arra viszont felhívják a nők figyelmét, hogy a mozgás mellett az étkezésre is ügyelni kell, erre külön workshopot tartanak tanácsadással. A tudatos táplálkozás és a mozgás nem csak a szépség, de az egészség miatt is fontos.


„Mi most a legnagyobb kihívás az életedben?” - kérdezem Brigittát. Azt feleli, az, hogy az egész világon elterjedjen a Beautyrobic híre, és minél több helyen tartsanak ilyen edzéseket. Svájcban már jelen van ez a mozgásforma, de érdeklődnek Ausztráliából, Izraelből és az Egyesült Királyságból is.
Utoljára azt kérdezem Brigittától, mit ad számára a munkája, miért csinálja. „A világ egyik legszerencsésebb embere vagyok” - válaszolja. „A munkám velejárója, hogy az emberek folyamatosan hálálkodnak. Képzeld el, ha úgy kell bemenned a munkahelyedre, hogy egymás után kapod az e-maileket, amelyekben megköszönik az edzést, leírják, hogy milyen jó, amit kitaláltál, mennyire szeretnek téged – ez iszonyatosan jó érzés.”
