SIKERSZTORIK
A Rovatból

Egymillió dolláros díjat kapott egy árva gyerekeket tanító kenyai tanár

A díjat nem magára költi a jószívű pedagógus.


Egy kenyai falu tanára, Peter Tabichi nyerte el az idén a "pedagógusok Nobel-díjaként" emlegetett, egymillió dollárral (280 millió forinttal) járó Global Teacher Prize-t - adta hírül a BBC.

A férfi természettudományokat oktat középiskolásoknak egy félsivatagos vidéken fekvő falu állami iskolájában, amelynek csak egy számítógépe van, és az internet nehezen elérhető, és sem könyvtár, sem laboratórium nincs az intézményben. A faluban a gyermekek egyharmada árva, vagy csak egy szülője van, a térségben gyakori az aszály és az éhínség.

A díjat a tanárnak a dubaji koronaherceg, Hamdan bin Mohammed bin Rasid Al-Maktúm nyújtotta át a ceremónián, házigazdája Hugh Jackman volt.

Köszönőbeszédében Tabichi elmondta: 11 éves korában az édesanyja meghalt, és testvérével együtt édesapja nevelte fel, aki általános iskolai tanár volt. Megköszönte apjának, hogy keresztény értékekre tanította, majd arra kérte, hogy menjen fel hozzá a színpadra, és a közönség ovációja közepette átadta neki a díjat.

A férfi később elmondta: azt tervezi, hogy az egymillió dolláros díjat az iskola felszerelésére és az éhező szegényekre fordítja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Tanárnak nézték az osztálytársai az ország legidősebb, 71 éves frissdiplomását
Szegedi Dezsőt 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára is.


Szegedi Dezső, az ország legidősebb egyetemistája az iskolai élményeiről számolt be az RTL-nek.

A 71 éves Szegedi arról is mesélt a tévécsatornának, hogy milyenek voltak az egyetemi évek, amit ráadásul nappali tagozaton végzett el.

Szegedit 68 évesen vették fel a Miskolci Egyetemre. A színművész határozottan emlékszik az első napjára.

"Első szemeszter, első óra. Mentem a folyosón végig, és fiatalok nézték, hogy ki ez az öreg és következő: jónapot tanár úr, azt hitték, hogy tanár vagyok"

- emlékezett vissza a színművész, aki azt is elmondta: volt, amikor éjszaka kettőig írt beadandót munka mellett.

Szegedi egy ma már nem létező miskolci városrészről, Gordonról írta a szakdolgozatát. Ezzel a kutatómunkával nemcsak emléket szeretetett volna állítani a miskolci roma muzsikosoknak, hanem meg szerette volna azt is mutatni a fiataloknak, hogy tanulni sohasem késő.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SIKERSZTORIK
A Rovatból
Hide the Pain Harold 80 éves lesz jövőre, de most is dolgozik és tele van tervekkel és meghívásokkal
Előfordult, hogy külföldön testőröket kellett mellé állítani, mert annyian akartak vele fotózkodni. Ám ő szívesen pózolt mindenkivel.


Arató Andrást - aki világszerte a „Hide the pain Harold” nevezetű internetes mémnek köszönhetően vált ismertté - igazi világsztárként fogadják Hegyeshalmon túl. Kolumbiában például testőröket kellett mellé adni, mert annyian akartak fotózkodi vele - árulta el.

Nemrégiben is több felkérése volt külföldön és most is készül, például Olaszországba. Reklámot csinált, fesztiválra készül, beszélgetéseken vesz részt.

Jövőre lesz 80 éves, de tele van tervekkel

- mondta a Reggeli műsorában.

A családja és a menedzsere, akivel igazi baráti viszonyban vannak, áll mellette - árulta el.

VIDEÓ: Az RTL Reggeli beszámolója


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Megvan a következő magyar űrhajós, az autóiparból emelkedik a csillagok közé Kapu Tibor
44 évvel Farkas Bertalan után megvan a következő magyar űrhajós. Nemsokára a NASA-nál fejezi be kiképzését Kapu Tibor és a tartalékos Cserényi Gyula.


Megvan a végleges döntés a következő magyar űrhajósról – derül ki a külgazdasági és külügyminisztérium közleményéből. A szakértői bizottság végleges döntése alapján Kapu Tibor lehet az az ember, akit Magyarország hosszú évtizedek után ismét a világűrbe küld, míg a tartalék űrhajós Cserényi Gyula lesz, ők fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát.

A kiválasztott Kapu Tibor 32 éves gépészmérnök, aki eddig leginkább az autóiparban dolgozott, és főleg akkumulátor-fejlesztéssel foglalkozott.

Vele azonos kiképzést kap a 35 éves villamosmérnök, Cserényi Gyula, aki szükség esetén helyettesíti őt, máskülönben a Földről segíti majd a küldetését.

240-en jelentkeztek a küldetésre, akik közül a szakértők végül kiválasztottak négy jelöltet. Ők mindannyian komoly kiképzésen estek át az űrdinamikától kezdve a könnyű repülőgépes pilótakiképzésen át a különböző fizikai tesztekig és tudományos munkákig. Végül közülük választották ki Kaput és Cserényit. Ők ketten hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), illetve egy szerződés alapján az Axiom Space nevű vállalat fogja biztosítani a kiképzésük utolsó fázisát.

Farkas Bertalan 44 évvel ezelőtt vált az első magyar űrhajóssá, és most küszöbön áll a következő magyar küldetés – magyarázta a bejelentés apropóján Szijjártó Péter miniszter –, a kormányzat ugyanis a tudományos és ipari fejlesztések, vívmányok tökéletesítése érdekében nemzeti kutatóűrhajós programot indított. A magyar űripar a fejlett nemzeti iparágak közé tartozik Szijjártó szerint, a tesztek pedig nagymértékben segíteni fogják a magas hozzáadott értékű, high-tech szektorok, például az egészségtudomány fejlődését.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SIKERSZTORIK
A Rovatból
Közönségdíjat nyert a tiszadobi Andrássy-kastély
Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjjal idén is olyan piaci szereplők teljesítményét ismerték el, amelyek szolgáltatásuk színvonalával kiemelkednek versenytársaik közül és a jövőben hangsúlyosan hozzájárulnak a magyar üzleti turisztikai piac növekedéséhez.


A Business Traveller Hungary szerkesztősége által alapított Business Excellence díjjal idén is olyan piaci szereplők teljesítményét ismerték el, amelyek szolgáltatásuk színvonalával kiemelkednek versenytársaik közül és a jövőben hangsúlyosan hozzájárulnak a magyar üzleti turisztikai piac növekedéséhez.

A Business Excellence díj közönségdíjazottja 2024-ben a „Legjobb új piaci szereplő” kategóriában a tiszadobi Andrássy-kastély.

A hazai historizáló építészet egyik legimpozánsabb műemléképülete – hat éven át tartó felújítást követően – 2023. decemberében tárta ki újra kapuit, s megnyitása óta közel 32 000 látogatót fogadott.

A rekonstrukció során teljesen megújult a korabeli élettér és a kastélypark is. Az átadást megelőzően 12 éven keresztül gyűjtötték össze a család hagyatékát képező festményeket, szobrokat, bútorokat és használati tárgyakat a világ minden tájáról. A

megújult kastély földszinti terében az Andrássy család egykori élettere került visszaállításra, ahol a legtöbb bútor és tárgy az eredeti helyére került.

A tiszadobi kastély műkincs gyűjteménye felbecsülhetetlen értékű. Az emeleti tér „A szellem arisztokratái – az Andrássy család tovatűnt élete” című kiállításnak ad otthont, ahol a látogatók különböző interaktív megoldások révén a családtagok élettörténete mellett közéleti és politikai pályájukat is megismerhetik, mindamellett, hogy itt egy rendezvényterem is funkcionál.

Oláh Zsanett a NÖF Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a díjátadón elmondta: „Elismerést kapni mindig nagy büszkeség, de mind közül kiemelkedik, amikor közönségdíjat érdemlünk ki, hiszen a megújult műemlékhelyszínek állandó kiállításai, kastélyparkjai és az ott megvalósuló programok mind-mind a látogatóközönségünknek szólnak. Így az ő elismerésük különösen értékes számunkra. A díj mellett büszkék vagyunk arra is, hogy az átadás óta közel 32 000 látogatót fogadhattunk!”

A felújított kastély épülete és az újjávarázsolt kastélypark olyan színvonalas rendezvények számára fog helyszínt biztosítani, amelyek országos vonzerőt jelentenek mind a történelmi örökségek, mind a kulturális rendezvények érdeklődői számára. Tiszadob így megérdemelten válhat az Észak-alföldi régió kulturális turizmusának centrumává és szimbólumává.


Link másolása
KÖVESS MINKET: