KÖZÖSSÉG
A konyhapadlón találtak rá a nőre, akinek lüktetve ömlött a vér a karjából. Az egyik járőr a saját érszorítójával állította el a vérzést, megmentve ezzel a nő életét. Példamutató helytállásukért elismerést kaptak az őrmesterek.
KÖZÖSSÉG
A hétfőn elhunyt színész egy korábbi interjúban vallott őszintén a mellőzöttség érzéséről. Bár mosolyogva lépett színpadra, a díjak hiánya mély nyomot hagyott a lelkében.
KÖZÖSSÉG
A Kanadában született magyar-brit író a világ egyik legrangosabb irodalmi elismerését nyerte el, amellyel 50 ezer font, azaz 23 millió forint is jár.
KÖZÖSSÉG
Keir Starmer miniszterelnök többek között azonnali tűzszünetet és a jelenlegi állapotok megszüntetését követeli. Hozzátette ugyanakkor, hogy a Hamász nem érezheti úgy, hogy „megjutalmazták”.
KÖZÖSSÉG
Összesen 44 jelölés érkezett az ország különféle pontjairól, amelyek közül ötöt választott ki a szakértői zsűri. Egy újszászi suli lett végül a győztes.
KÖZÖSSÉG
A politikus szerint: „Rogánék ismét nekifutásból fejbe rúgták saját magukat és le Soros-ügynöközték a teljes Orbán-kormányt”. Azt is megírta, mi történt.
KÖZÖSSÉG
Moszkvában nagyobb elismerést kelt Orbán „független és konstruktív irányvonala”, mint az európai diplomácia vezetőjének „meglehetősen rövidlátó és helyenként ellentmondásos irányvonala.”
KÖZÖSSÉG
A zsidó állam visszahívta nagyköveteit az említett államok fővárosaiból. A világon már 146 ország elismeri a palesztinok államiságát, aminek végső célja a közel-keleti háborús helyzet megszüntetése.
KÖZÖSSÉG
Eddig csak kevés énekes-dalszerző részesült ebben a nagy elismerésben. Az indoklás szerint az énekesnő hatalmas birodalma építéséért kapta a címet.
KÖZÖSSÉG
Idén is a tudomány, művészet, sport, oktatás és ismeretterjesztés terén kiemelkedő alkotóra lehetett voksolni.
KÖZÖSSÉG
A meghatott volt múzeumigazgató mindenkinek köszönetet mondott. Több mint két év után néhány, melegeket ábrázoló kép miatt kellett távoznia.
KÖZÖSSÉG
A legjobb filmnek járó, Arany Hugo elnevezésű fődíjat, valamint a legjobb forgatókönyvért járó Ezüst Hugo díjat is megkapta a Chicago Nemzetközi Filmfesztiválon.
KÖZÖSSÉG
A héten jelentik be, hogy kik kapják a Nobel-díjakat, Karikó Katalin idén is az esélyesek között van
A díjakat, amelyek mellé 10 millió svéd korona (375 millió forint) jár, a szokásoknak megfelelően az elismerést alapító Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják majd át.
KÖZÖSSÉG
Van olyan fa, amely már Sisi idején is a kertben állt. Érdemes felkeresni a többi különlegességet is, de lehet játszani, piknikezni, mezítláb sétálni, fotózni, hűsölni, vagy csak egyszerűen lazítni, gyönyörködni a természetben.
KÖZÖSSÉG
Az Avalon Ristorante idén második alkalommal került fel a listára. Összesen négy magyar éttermet díjaztak.
Népszerű
Ajánljuk