hirdetés

SIKERSZTORIK

„A miskolci gyökereink nekünk csak előnyt jelentenek” - interjú a Falatozz.hu társalapítójával

Egy borsodi testvérpár minden szabad percében, strandon és egyetemi vizsga közben is dolgozott az ételrendelő portálon, évekig csak visszaforgatva a pénzt. Sokat kockáztattak a ma már évi többmilliárdos kereskedelmi forgalomért.
Tóth Noémi - szmo.hu
2021. október 05.


Link másolása

hirdetés

Kevesen tudják, hogy a Falatozz.hu országos ételrendelő portál egy ízig-vérig magyar vállalkozás. Veres László és testvére, Veres Dániel társalapítók Miskolcról indították útjára a portált, és a mai napig a cég egyik székhelye – a fővárosi mellett – ott található. Veres László ügyvezetővel beszélgettünk a sikersztori kezdeteiről és a jelenlegi tendenciákról.

Milyen indíttatásból kezdted el a Falatozz.hu-t, mi volt az ötlet háttere?

A modell, amely szerint egy aggregátor oldalon összefogjuk az adott település éttermi kínálatát és ezzel forgalmat generálunk a helyi vendéglátóknak, nem volt teljesen új már 11 évvel ezelőtt sem. A Falatozz.hu viszont megoldást jelentett egy hatalmas piaci résre: ekkor még hozzánk hasonló portál ugyanis csak Budapesten működött, a vidéki városokban valahogy nem látott lehetőséget a konkurencia. Mi azonban igen, és évekig nem is fókuszáltunk a fővárosra, inkább a vidéki nagyvárosokban terjeszkedtünk. Tehát egy máshol, főleg külföldön jól működő üzleti modellt ültettünk át hazai, vidéki környezetbe.

Hogyan fogtál neki a portál felépítésének, melyek voltak az első lépések és nehézségek?

A céget 2010-ben alapítottuk testvéremmel, Dániellel, ekkor ő 19 éves volt, én pedig 26. A fejlesztésen kívül eleinte mindent mi csináltunk, az ügyfélszolgálati feladatoktól kezdve az adminisztráción át egészen a grafikai munkákig.

hirdetés
A Falatozz.hu felépítése minden szabad energiánkat lekötötte: diszpécserkedtünk reggeltől késő estig az év 365 napján, autóból (utasként), strandon, a főállású munkahelyemen ebédszünetben, sőt, az öcsém még az egyetemen, vizsga közben is. Mindezt anyagi motiváció nélkül, ugyanis minden fillért visszaforgattunk a vállalkozásba éveken át.

Nem is tudom, miért csináltuk, talán a látványos fejlődés vitt minket előre.

Mennyiben volt előny vagy hátrány, hogy tősgyökeres miskolci cégről van szó, illetve hogy onnan kerültek ki az első ügyfelek és megrendelők?

Szerencsés helyen indultunk el, az egyik legnagyobb vidéki városként Miskolcon óriási piaci potenciállal szembesültünk. A szűkös erőforrásainkból itt meg tudtuk oldani az éttermekkel a személyes kapcsolatfelvételt, valamint a lokális marketing-kampányokat is finanszírozni tudtunk.

A miskolci gyökerek úgy érzem most is előnyt jelentenek, hiszen sokkal jobb kapcsolatot tudunk ápolni az éttermekkel, mint egy multi képviselője.

Akik ismerik a hátterünket, értékelik, hogy vidéki és családi vállalkozásként jutottunk el az évi többmilliárdos kereskedelmi forgalomig.

Mi volt a fordulópont, mikor nőtte ki magát országos lefedettségű portállá a Falatozz.hu?

Az országos terjeszkedés a harmadik tulajdonostársunk érkezésével indult el. Vizi Balázzsal egy hipermarket marketing-osztályán dolgoztunk együtt. Annyira szimpatikus volt neki a Falatozz.hu, hogy egy nagyon jó pozíciót hagyott ott azért, hogy elkezdje körbeutazni az országot és beszervezni az éttermeket a portálra. Ez a vízválasztó döntés egyébként előbb-utóbb mindhármunknál bekövetkezett: Dániel visszautasított egy kecsegtető fejlesztői állást, és nekem is ott kellett hagynom a stabil hátteret biztosító főállásomat. Ekkor még csak három éve működött a cég.

Az ételrendelő piacon állandó a változás, kisebb cégek jönnek-mennek, vagy felvásárolják őket a nagy multik. Mi a siker kulcsa, hogy még mindig teljes mértékben magyar vállalkozásról beszélhetünk, az eredeti tulajdonosokkal?

Az elektronikus kereskedelem ezen szegmensében borzasztó költséges már a piacra lépés. Ahhoz, hogy valaki életképes szereplőként megmaradjon a piacon, ezres nagyságrendben kell szerződnie éttermekkel, és a felhasználók bizalmának megnyerése hatalmas marketingköltést emészt fel, mivel rutinszerű újravásárlásról van szó, lojálisak egy-egy portálhoz.

Valóban sokan próbálkoznak a semmiből betörni erre a területre, évente több ilyen vállalkozás elbukik. Multit is láttunk már kivonulni a magyar piacról. Mi időben indultunk és az elmúlt 11 évben kellően “nagyra” nőttünk ahhoz, hogy stabil szereplőként legyünk jelen.

A külföldi cégek magyarországi felvásárlásaival és az ezekkel párhuzamos, konkurenciánál megjelenő tőkeinjekciókkal olyan versenytársak jelentek meg a piacon, akik lényegesen nagyobb erőforrással gazdálkodnak, mint mi. De igyekszünk ebben a helyzetben is meglátni a lehetőséget, inspirálóan hat a környezet a fejlődésünkre. Jó érzés hazai vállalkozásként multinacionális cégekkel egy ringben állni.

Az évek során egyébként mi is több megkeresést kaptunk vételi szándékkal, de egyik ajánlat sem volt annyira komoly, amely versenyezni tudott volna azzal a fejlődési tartalékkal, amit még a Falatozz.hu-ban látunk.

A covid-járvány felülírta a létező összes szabályt a vendéglátásban, a kényszerűség rugalmasságot és újdonságokat is hozott. Hogyan kezelte a krízist a Falatozz.hu, és hogyan érintette a változás?

Sokakkal ellentétben nekünk egy kellemes problémával kellett megküzdenünk, nevezetesen azzal, hogy az új megrendelők száma 59%-kal, az újonnan jelentkező éttermek száma pedig 150%-kal növekedett rögtön az első hullám alatt. A legnehezebb feladat az adminisztrációs csapat újraszervezése és gyors bővítése, képzése volt. Mindezt ráadásul úgy, hogy pont az egyik erősségünk a jól áttekinthető és logikusan felépített étlap-megjelenítés, tehát tartanunk kellett a korábbi színvolanat.

2018 végén elindult a Falatozz Zölden! Program, amelynek lényege, hogy a megrendelő a programban résztvevő éttermektől 100%-ban lebomló dobozokban és kiegészítőkkel kapja meg a rendelését. Mindezt akkor indítottátok útjára, amikor még nem volt kötelező kivonni az egyszer használatos műanyagokat a piacról. Hogyan került képbe akkoriban a környezetbarát szemlélet, és melyek azóta a visszajelzések?

Talán furcsán hangzik, de nem volt tudatos a zöld hullám meglovaglása. A Falatozz Zölden! programot a cég környezetvédelem iránti attitűdje alapozta meg. Látva a forgalmi mutatóinkat, egyszerűen lelkiismeretfurdalást okozott – és okoz ma is – az, hogy az ételkiszállítás számának emelkedésével a kiszállított hulladék mennyisége is nő.

Megoldást kerestünk arra, hogy milyen módon tudjuk csökkenteni az ökológiai lábnyomunkat, ezek közül azt választottuk, amely nagyobb közönség számára alkalmazható, és nem feltételez jelentős változtatást a fogyasztói magatartásban. Első lépésben csak annyit, hogy a megfelelő szelektív gyűjtőbe dobja a megrendelő a csomagolást, mi pedig arra ösztönözzük az éttermeket, hogy csak újrahasznosítható anyagokba csomagoljon.

A pandémia még jobban kitermelte az igényt a kiszállításra, miközben futárhiánnyal küzdenek az éttermek. Erre hogy reagál a Falatozz.hu, készül saját futárszolgálat felállítására?

A futárhiány és az online rendelések számának hirtelen növekedése miatt egyre több étterem tart igényt arra, hogy az ételrendelő platformok ki is szállítsák a közvetített rendeléseket. Eleinte szerettünk volna kimaradni ezen szolgáltatók köréből, mivel a rentábilis modell – amelyben egyéni vállalkozókat foglalkoztatnak a saját járműveikkel – nem garantálta azt a színvonalat, amelyet mi megkövetelünk. Szerencsére viszont már vannak olyan futárcégek, amelyek saját flottát működtetve, szabályozott keretek között hajlandóak kiszállítani a Falatozz.hu rendeléseit. Velük dolgozunk együtt, egyelőre csak néhány vidéki városban, de amennyiben beválik ez a megoldás, minden településen igyekszünk majd megtalálni azt a kiszállító partnert, akivel elégedett lehet a megrendelő és az étterem is.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Bicikligumiból övet, teherautó-abroncsból aranyat érő port készít két magyar vállalkozás

Szabó László és Vékony Miklós vállalkozása is azon dolgozik, hogy újrahasznosítsák a gumiabroncsokat, és megoldásukkal bevezessék azt a körforgásos gazdaság szemléletébe.

Link másolása

hirdetés

A Deutsche Welle magyar szerkesztőségének riportjában mutattak be két magyar vállalkozást, akik a gumiabroncsok újrahasznosítására találtak ki egy-egy új megoldást.

A videó egyik főszereplője Szabó László, aki bicikligumikból készít dizájntermékeket.

Övet, pénztárcát, sőt bicikliláncból még kulcstartót is csinált. Munkájuk során évente több ezer abroncsnak adnak új formát, és a maradék gumikat is újrahasznosítják. Vevőik pedig a világ minden tájáról keresik a termékeiket.

A riportban bemutattak egy eljárást is, amelyet Vékony Miklós és csapata fejlesztett ki Tiszalökön. A kísérleteik arról szólnak, hogyan tudnak magas nyomású víz segítségével szétrobbantani gumiabroncsokat. Ezt a folyamatot szeretnék egyre hatékonyabbá és mobillá tenni, miközben az eljárás maga igyekszik minden ponton környezetbarát maradni.

A Deutsche Welle riportja:

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Egy bajba került majomról készült a világ idei legviccesebb természetfotója

A verseny döntőjébe a magyar Kránitz Roland két képe is bejutott.

Link másolása

hirdetés

A brit BBC One tévécsatornán hirdették ki kedd este a legviccesebb természetfotókat kereső Comedy Wildlife Photography Awards verseny eredményét – írja a Sokszínű vidék.

Az idén hetedik alkalommal kiírt pályázatra több ezer nevezés érkezett, volt köztük például kuncogó fóka, zsiráfon lovagló majom és nevető kígyó is.

A magyar vonatkozást pedig az adta, hogy a tavalyi közönségdíjas, Kránitz Roland ezúttal két, ürgékről készült fotójával is döntőbe jutott, így esélyes volt a végső győzelemre.

Ez volt az említett két kép:

Fotó: Kránitz Roland

Fotó: Kránitz Roland

hirdetés

Végül most nem sikerült a bravúr, de az is nagyon szép eredmény, hogy felkerültek a fotók a szűkített listára. A versenyt idén Ken Jensen nyerte egy bajba került majmot ábrázoló fotóval, ami itt látható:

Fotó: Ken Jensen

A fényképész szerint állat arckifejezése valójában agressziót közvetít, a pillanatképen azonban úgy tűnik, mintha fájdalmai lennének.

Az összes idei díjazottat ezen a linken lehet böngészni.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

150 autó, napi 4500 megrendelés 75 településen – mi a Kifli sikerének titka?

A cseh cég alig két év alatt olyan fejlődést és növekedést tudott felmutatni, amit csak kevesen.

Link másolása

hirdetés

2019. december 15-én lesz két éve, hogy belépett a magyar piacra a nálunk Kiflire keresztelt, cseh anyavállalattal rendelkező cég. Akkor még 10 autóból állt a flottájuk, és mindössze párszáz címre szállítottak. Mára 150 autójuk napi 4500 megrendelést teljesít, és 75 településen vannak jelen.

De miért más ez a cég, mint a többi? Mi a Kifli titka? Vásárlói oldalról közelítettük meg a kérdést.

Emlékszem az első találkozásomra egy Kifli hirdetéssel. Valami ilyesmit gondoltam akkor: “Egy újabb cég, ami leírva jónak tűnik, amit akár ki is tudnék használni, de úgyse lesznek ezek sem jobbak a többinél.” Az előítéletességem pedig abból fakadt, hogy az összes házhozszállítós céggel volt már dolgom, és mindegyikben csalódtam. Sok esetben küldtek hozzám sérült, romlott árut, és ha éppen nem volt az, amit rendeltem, teljesen random helyettesítő termékekkel küldték ki a futárt, akivel aztán lehetett jókat vitatkozni, hogy miért nem fogadom el a spagetti helyett a pennét, vagy a kedvenc jeges teám helyett a sajátmárkásat… Ha egyáltalán időre odaért hozzám, vagy hajlandó volt feljönni az ötödikre...

A Kifli első ránézésre nem tud sokkal többet, mint a konkurens márkák: online bevásárlást kínálnak egyszerűen, nagyjából olyan kínálattal, amit egy szupermarketben talál az ember.

De ha megnézzük közelebbről, könnyen rájövünk, hogy egy átlagos élelmiszerüzletnél azért jóval bővebb kínálattal rendelkeznek. Ha pedig megtapasztaljuk a velük való vásárlás élményét, nehéz lesz szabadulni tőlük, vagy másra váltani.

A marketingszöveg helyett elmondom, hogy én mit tapasztaltam. Én, aki magánemberként, lassan másfél éve vásárolok tőlük.

Én, aki a normál boltba járásomat abszolút megszüntettem miattuk. Én, aki azonnal váltottam prémiumra, mert meg vagyok győződve róla, hogy náluk éri meg a legjobban VIP-nak lenni.

hirdetés

A Kifli előnyei egy mezei vásárló szemszögéből

Az online felület jól használható. Mindenhez van kép, megfelelő leírás. Nagyon sok termék van, és nagyon sok olyan tétel, ami csak gourmet- vagy bioboltokban lenne fellelhető.

Mindig van egy csomó izgalmas újdonság, és sokszor jár ajándék is a vásárláshoz. És vannak kategóriák, amikben kifejezetten élvezet válogatni.

Az olcsóbban elhozható, szavidős áruk, vagy az újdonságok, esetleg a csak náluk fellelhető Marks & Spencer termékek engem például mindig kattintásra csábítanak.

Bizonyos termékek talán drágábbak, mint a sarki boltban, de a különbség nem számottevő, és itt valóban friss és minőségi portékát kap az ember. Ez húsoknál, zöldségeknél és gyümölcsöknél nagyon nem mindegy.

Ha pedig valami nem stimmel, nem megfelelő állapotú, pár kattintással vissza lehet igényelni az árát, és nem fog veled egy morcos ügyintéző sem vitatkozni miatta.

A kiszállítási idősávokat is jobban oldották meg, mint a konkurencia. Nem fél napokat várod otthon a futárt, hanem csak egy adott órán belül kell otthon lenned. Sőt! Ha előfizetsz prémiumra, akkor 15 perces idősávok közül választhatsz. És ha délután 4-ig leadod a rendelésed, garantálják, hogy még aznap meg is kapod. Na ezért vagyok én is prémiumos!

Az ügyfélszolgálatosok és futárok kedvessége is meglepő. Köszönnek, mosolyognak, normális hangon kommunikálnak veled, készséggel oda teszik-viszik a szatyrot, ahova kéred. Én más cégnél ezt az állandó korrekt és kedves hozzáállást még nem tapasztaltam!

És bár a Kifli egy cseh anyacéghez tartozik, mindig az adott országhoz igazodnak. Így Magyarországon is rengeteg helyi márkával és gazdasággal állnak kapcsolatban. Mondok pár példát.

A ráckeresztúri Martontej finomságai például a személyes kedvenceim. A Martontej Kft. közel 1000 állatot számláló Holstein-fríz marhaállománya első osztályú tejet termel, köszönhetően a monodietikus, GMO-mentes takarmányozásnak. A takarmány 80%-át maguk termelik és állítják elő. Sajátosságuk, hogy a növénytermesztéstől az állattenyésztésig, a feldolgozástól a termék boltokba juttatásáig mindent saját kézben tartanak. A Martontej alapelve a termékek gyártásánál, hogy mesterséges adalékanyag, színezék és ízesítőanyag-mentesek legyenek, ezáltal kizárólag gondosan tesztelt és bevizsgált összetevők kerülhetnek termékeikbe. Mennyivel jobb ilyen tejet és joghurtot rendelni nap mint nap, ugye?

De ha a gyümölcsök vagy zöldségek között keresgélünk, akkor is rengeteg magyar terméket találunk, és ez jól láthatóan megjelenik a leírásokban is. Csak hogy egy szezonális példánál maradjak, sütőtököt venni például iszonyat nagy lutri. De nem a Kiflinél! A tök az Ortofrutta névre hallgató magyar cégtől érkezik, és sütés után minden darab édes és krémes! (Saját tapasztalat!)

Ráadásul az oldalon az alapanyagok mellett találunk recepteket is, így azonnal össze is dobhatunk egy bevásárlólistát egy jó sütőtök krémleveshez.

Ha tojást szeretnénk, könnyedén találunk náluk szabadtartású tyúkoktól származót. Ha friss húsra vagyunk, ott vannak például a Pro-Duck termékei. Ez is egy magyar cég, aminek a fő profilja a prémium minőségű hízott kacsa és liba húsok.

Nekem fontos, hogy minőségi alkoholt is be tudok tőlük szerezni. Mióta a Kifliről rendelek, nem is nagyon járok más borboltba vagy alkoholszaküzletbe.

És hogy ide is konkrét példát hozzak, a jóáras bor éppúgy a raktárkészlet részét képezi, mint a magasabb kategóriás. Frittmannból például van Cserszegi Fűszeres, ami 1300 forintba kerül, de elérhető a Gold Ezerjó pezsgőjük is, ami 5000 forintba kerül, és szerintem maximálisan meg is éri az árát.

Érzem, hogy fontos vagyok

Sok helyen találkozik hasonló mottóval az ember, csak aztán ez a valóságot nem tükrözi. A Kifli számára tényleg fontos a vevő és az ő véleménye, és ezt pár hónap alatt meg is tapasztalja az ember.

Mivel ez a cég fejlődni szeretne, és meg szeretné változtatni a házhoz szállítás piacát, ezért tényleg fontos nekik az, hogy te mit rendelsz, mivel vagy elégedett és mivel nem, és hogy mire vágysz még.

Nem gyűlölnek azért, ha elmondod a véleményedet, kritikádat, javaslatodat, hanem kifejezetten örülnek neki, és tanulni próbálnak belőle, fejlődni általa.

Számos kérdőívet töltöttem ki nekik én is mezei vásárlóként, majd pár hónap múlva tapasztaltam a változást, amit a beérkező válaszok alapján eszközöltek. Így lett például egyre szélesebb a pékáruk palettája, vagy a jó boroké.

Szóval a Kifli könnyedén válik a hétköznapok szerves részévé, és a bevásárlással, étkezéssel kapcsolatos stresszes helyzeteket üti ki.

Két év alatt olyan fejlődést és növekedést tudtak felmutatni, amit kevesen. A jövőjük pedig elég fényes, mert a visszajelzések alapján az emberek szívesen fizetik meg a minőséget, a gyorsaságot és a kiemelten pozitív élményt hagyó kommunikációt.

Te fizetnél azért egy kicsivel többet, hogy a bevásárlás ilyen élmény legyen? Akkor ajánlom a Kiflit!

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
SIKERSZTORIK
A Rovatból
hirdetés

Bejárta a világot és még Új-Zélandon is szüretelt Homoky Dorka negyedik generációs borász

Szülei, nagyszülei, dédszülei is a szőlőnek és a bornak szentelték az életüket, ám nem sokon múlt, hogy Dorka ne folytassa a családi hagyományokat.
Tomka Tivadar - szmo.hu
2021. november 22.


Link másolása

hirdetés

Homoky Dorka szülei, nagyszülei, dédszülei is a szőlőnek és a bornak szentelték az életüket. Dorka bejárta a világot, kezdetben filmelméletet és filozófiát tanult, és nem sokon múlt, hogy ne folytassa a családi hagyományokat.

– Miért nem azonnal lettél borász?

– Alapvetően, mert számomra mindig természetes volt, hogy a családom ezzel foglalkozik. Eszembe sem jutott eleinte, magamnak kellett végigjárni az utat, eltávolodni a famíliától, hogy újra érdekes legyen a számomra és más aspektusból közelítsek a birtokhoz, tudatosabb legyek és hasznos tapasztalatokat szerezzek másutt. Más szemmel nézni arra, mi van Tokajban és mit lehet másképp csinálni, mint eddig. Amíg távol voltam, addig a bölcsészkarra jártam, ahol filmelméletet és filozófiát tanultam. Ha már beszéltem a szemléletről, a kisfilmek készítése a gasztronómiáról, borászatról, szőlőről az egyetemi évek alatt is szerves része volt az életemnek.

– Amikor visszatértél a családhoz, szüleid mit szóltak mindehhez?

– Természetesen nagyon örültek, mert éppen azon gondolkodtak, hogy mi lesz a birtokkal, ha a hagyomány megszakad. Eladják? Megtartsák? Amikor hazatértem, mindez egy csapásra megoldódott. Soha nem tették kötelezővé sem nekem, sem a húgomnak, hogy ezzel kell foglalkoznunk, mi dönthettük el, hogy mi érdekel bennünket. Gyermekkoromban besegítettünk a szüretelésbe, ám akkor sem határozták meg, mikor és mennyit dolgozzunk.

hirdetés
A visszatérésemet követően kezdetben édesapám adott néhány parcellát, és azzal indított utamra, hogy gondozzam a szőlőt, készüljön el a bor, aztán legyen értékesítve.

Csupán ennyi volt a kérés... Miután jól debütáltam, egyre több területet adott át nekem évről-évre, tehát a bizalom a részéről töretlen volt már akkor is. Egyébként itt hadd jegyezzem meg, hogy kevés a jó generációváltás a borászoknál, magunkról elmondhatom, ez sikeresen megtörtént.

– Laikusként kérdezem: mit jelent a natúr bor kifejezés?

– Ha egy mondattal kellene válaszolnom, akkor azt mondom, semmit nem veszünk el belőle és semmit sem teszünk hozzá. Organikus a művelés, és minden természetes, ami a pincében van. Sokat tanultam a családtól, de szakmailag én is folyamatosan képeztem magam, így kerültem fél évre Lyonba is egy Erasmus-ösztöndíjjal, ott szőlészet és borászat szakra jártam.

Számtalan kóstoláson vettem részt, és figyeltem, mik az újdonságok a világban. 2019-ben még Új-Zélandon is voltam egy szüreten. Idehaza is megismertem sok borászt.

Mindezek olyan élményeket adtak, amiket most a családi borászatunkba integrálhatok.

– Mik a közeli és távoli integrációs terveid?

– A közeljövőben Balogh Leventével, a Szentkirályi Magyarország elnök-tulajdonosával közösen, aki befektetésével támogat, - megkezdjük Tállyán a borászat kiépítését, újítását, fejlesztését. A legfontosabb, hogy az ott élő embereknek lehetőséget adjunk, legyen miért ott maradni, és hogy szakképzett munkaerőt képezzünk.

Ha hosszú távra tekintek előre, akkor Tokaj formálása a célom, arculat, kommunikáció és infrastruktúra szinten is. Lassan haladnak a fejlesztések, ami a borászoknak is nehézséget jelent. A másik, hogy a vásárlóknak ne csak az édes borok, hanem a száraz borok is eszükbe jussanak, ha meghallják a település nevét.

Egyébként egyre nagyobb az igény világszinten a natúr borok iránt.

– A nap minden percében dolgozol?

– Nem unatkozom. Főleg az őszi időszakban, mert akkor a hétvégéim is foglaltak. Rengeteg kóstolót tartunk több borászattal közösen. Kitaláltunk egy eseménysorozatot is programokkal teletűzdelve, amelynek Zsendülés a neve. Szeretnénk felpezsdíteni az itteni mindennapokat az itt lakók és a turisták számára is.

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: