Anna és Tamás megvették a kedvenc kávézójukat, nehogy szolárium vagy ingatlaniroda legyen belőle

„Ideje gurulni” – villan fel a felirat Báder Richárd okosóráján, aki jelenleg nem egyedülállónak, hanem egyedül ülőnek definiálja magát. A kerekesszékes srácról nagyjából bármilyen szó előbb eszembe jut, mint a fogyatékkal élő, hiszen annyira pozitív a kisugárzása, tele van lendülettel, és egy igazi nagydumás. Annak ellenére, hogy az apja lelépett a születése előtt, amint értesült a rendellenességéről, Ricsi életszemlélete abszolút derűlátó, és igazán szerencsésnek tartja magát.

Egy ideje az ország vezető online élelmiszer-áruházának marketing részlegén dolgozik, és a kőbányai irodának ő az egyik mindent megoldó jolly jokere.

Amikor arról kérdezem, hogy mi a legnagyobb nehézsége a hétköznapokban, azt feleli, hogy „bár vannak fizikai határaim, de az akaratom szabad, úgyhogy mindig véghez viszem, amit elterveztem, ha kell, akkor segítséggel. Ha bejövök dolgozni, akkor ugyan le kell küzdenem néhány lépcsőt, de akkor egyszerűen csak megkérek valakit. Innentől kezdve a közlekedés számomra akadálymentes. Az életemben egyébként sincsen szerencsére semmiféle akadályom” – mosolyog Ricsi.

Arra is megkérem, hogy adjon tanácsot azoknak, akik szívesen segítenének egy mozgássérülten, de nem tudják, hogyan kell.

Ricsi alapvetően autóval jár munkába, amely speciálisan úgy van kialakítva, hogy egyedül is vezethesse. A mozgássérültek számára ugyanolyan a KRESZ-vizsga és a gyakorlat is, illetve ugyanazon szabályoknak kellett megfelelni, mint bárki másnak. Annyi volt a különbség, hogy át volt alakítva az autó, amin tanult, illetve elsősegély vizsgán a gyakorlati részt nem tudta elvégezni, ezért két tételt húzott. A jogsijában annyi szerepel, hogy csak automata váltós autót vezethet.

„Teljesen önellátóan vezetek, nem kell segítség, egyszerűen csak magam mellé teszem a kerekesszékemet az anyósülésre. Persze ha egy szép lányt ültetek az anyósülésre, akkor előtte megkérek valakit, hogy tegye be a hátsó ülésre a kocsimat”

– nevet fel cinkosan Ricsi, aki azonban némi keserű szájízzel beszél arról is, hogy milyen atrocitásokat élt át, amikor például szervizben volt a kocsija, és ezért másfél hónapig folyamatosan tömegközlekedésre kényszerült.

„Sokszor szembesülök azzal, hogy a sofőröknek milyen érzelmi hullámvölgyei vannak, amikor látom a fejükön, hogy nemár, megint ki kell szállnom a vezetőfülkéből, és leolvasom a szájukról, hogy b*sszameg, miközben forgatják a szemüket. Olyan is akad, hogy a kalauz rám szól, hogy miért nem szóltam 48 órával előre a MÁV ügyfélszolgálatán, hogy pontosan melyik vonattal jövök, mert nincsen nála a kulcs az emelőhöz, vagy mert külön kocsit kell hozzárendelni a kerekesszék miatt egy régebbi típusú vasúthoz, de sajnos nem mindig tudok ennyivel előre tervezni.

Megértem amúgy őket is, mert körülményes a rendszer, amiről nem ők tehetnek, de ha hibáznak, őket büntethetik meg, bár amúgy az emelés maga nettó 3 percet vesz igénybe. Nyilván tudom, hogy nem velem van bajuk a sofőröknek és kalauzoknak, és hogy ne csak negatív élményekről meséljek, gyakori ennek az ellenkezője is” – meséli Ricsi.

„Barátságok is kötődtek már buszvezetőkkel, akik nekem hajtották ki először a rámpát, sőt, egyszer éjszaka jöttem haza egy buliból, és a megállóban a garázsmenetes busz megállt csak nekem, és elvitt egy darabig.

Ricsi egyébként komoly sportmúlttal rendelkezik: 2008-ban kijutott a New York-i maratonra, ahol 320 indulóból a 65. helyet érte el, sokáig versenyszerűen úszott, és saját kategóriájában országos bajnok volt, illetve európai 4. helyezett. Sőt, még vívott is, amivel szintén nevezett európai bajnokságokon, de nem ért el helyezést. Mivel Ricsi jól úszik, idén nyáron kipróbálta a Balatonba ugratást is a kerekesszékével együtt, „egyszer élünk” jeligére. Manapság a fő sportja a bulizás, hiszen hatalmas partiarc hírében áll: nem ritka, hogy felemelteti magát a közönséggel, hogy a tömeg feje fölött csápoljon a koncerteken.

De a fesztiválozás sem mindig csak a partizásról szól számára, hiszen a Szigeten rendszerint önkéntes munkát is végez civil szervezetekkel karöltve, amelynek keretén belül bárki kipróbálhatja magát egy akadálypályán, hogy milyen kerekesszékkel közlekedni, míg mások vaklabirintusba kalauzolják el az érdeklődőket. Ezek a játékos érzékenyítő programok mindig nagy sikert aratnak.

A jótékonykodás eleve közel áll Ricsi szívéhez, ahogyan a szervezés és szereplés is.

„Voltam már konferáló a Nem adom fel alapítvánnyal együtt egy adománygyűjtő rendezvényen Szabó Simon színész mellett, most pedig megyek egy lakóotthonba konferálni a zenei világnap alkalmából” – sorolja a srác, aki nemrég befogadott a már meglévő macskája mellé egy dongalábú cicát, aki senkinek nem kellett.

Gyakori mondása, hogy „ez atom”, úgyhogy tervez bevezetni egy ruhamárkát A-tom névvel, hogy közvetítse ezt az életérzést. Egy biztos: aki ismeri, az tudja, hogy az a fajta, aki nem gurul könnyen dühbe…

Magyarország 5 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzérmet nyert a Szakmák Európa-bajnokságán, az EuroSkills versenyen, amelyet szeptemberben rendeztek a lengyelországi Gdańsk városában - írja a Telex.

A versenyt kétévente rendezik meg, idén 32 országból közel hatszáz 25 év alatti szakember vett rajta részt. Az indulók 42 különböző készség és szakma versenyein, valamint 1 bemutató szakmában mérthették össze a tudásukat.

Magyarországot 22 versenyszámban 26 versenyző képviselte, egy fő pedig a bemutató szakmában, a szoftverfejlesztési versenyben szerepelt.

Ezüstérmet kapott ipari robotika versenyszámban, a csapatversenyben Farkas Bálint és Kovács Erik. Bronzérmet nyert Kovács Márton és Ferenczi Krisztofer csapatversenyben, mechatronika szakmában, Stób Attila szárazépítő, Darabos Lili szépségápoló, valamint Pál Blanka ápolás és gondozás versenyszámban.

- írta a Telexnek Jasper Gábor, a magyar csapat egyik team leadere.

Egy mese következik az Unilad jóvoltából.

Margaret Lomax éppen most adta el kaliforniai otthonát, hogy Arizonába költözzön, és úgy döntött, hogy az eladásból származó bevétel egy részét átutalja a Farmers & Merchants Bank Citibanknál vezetett számlájára. 120 ezer dollárnyi pénzt (41,6 millió forint) utalt át, ami egy élet megtakarítása volt. De a dolgok rosszabbra fordultak, amikor egy bankkártyát használt, amely a Citibanknál vezetett számlájához volt kapcsolva.

Miután most átutalta a 120 000 dollárt, valószínűtlennek tűnik, hogy gondok lennének a legtöbb befizetéssel, amit szeretnének fizetni, kivéve, ha házat vagy autót vásárolnak.

Ám mikor Margaret vásárolni ment a kártyával, meglepődött, amikor a kártyát elutasították. Aggódva ellenőrizte a Citibank-számláját, hogy nincs-e probléma, de rémületére felfedezte, hogy

Miközben Margaret biztosan tudta, hogy a pénz átutalása sikeres volt, sem a Citibank, sem a Farmers and Merchants kezdetben nem tudták megtalálni a hiányzó pénzt. A nő úgy érezte, megőrül, fogalma sem volt, mitévő legyen. Nyugtatókon élt, s csak azon morfondírozott, hogy talán valami ismeretlennél landolt élete megtakarítása.

Szerencsére a helyzet végül megoldódott. A Citibank szóvivője ugyanis közölte, hogy

A szóvivő így nyilatkozott:

„Nagyra értékeljük ügyfeleink belénk vetett bizalmát a számláik biztonsága érdekében. A pénzügyi integritás megőrzése érdekében átmenetileg pénzeszközöket tarthatunk vissza, hogy ellenőrizzük a tranzakció hitelességét. Sajnáljuk az ügyfelünknek okozott kellemetlenségeket, és hálásak vagyunk, hogy megoldottuk az ügyet."

Itt a mese vége, Margaret meg nagyon örült, hogy visszakapta azt, ami az övé volt.

Szabó Gál Andrást a nagyközönség Villám Gézaként ismeri, ez volt a neve rádiósként úgy 30 éve. Őrült telefonjai tették feledhetetlenné a nevét. Feszegette a határokat akkor és azóta is. Eltűnt előlünk, mert Los Angelesben élt 20 évig, de egyéni kalandjai mindig voltak. A Budapest-Bamako Rally volt az újabb, tömegeket megmozgató ötlete. Öreg járművekkel Afrikát megjárni nagy kihívás, egyben olyan kaland, ahol nemcsak a vezetésről, hanem a világról is sokat lehet tanulni. András imádja a megpróbáltatásokat, de mindig olyasmit keres, amitől több, jobb lesz, és igyekszik rászorulóknak is segíteni. A természetért rajong, a környezetvédelemre nagyon figyel.

Grönland nem egy turistaközpont. Ide azok járnak kajakozni, akik alaposan felkészültek. A Jeges-tenger és az Atlanti-óceán között megbúvó távoli sarkvidéki vadon, a világ legnagyobb szigete a páratlan természeti szépségek országa. András pár hete harmadszor járt ott.

Azt mondja, neki ez a pihenés, nem az „all inclusive”, mindent kináló hotelek. Már régen is nagyon szeretett kajakozni, igaz, a 90-es években majdnem belefulladt a Dunába.

„Az egyik árvíznél besodródtam egy pontonhíd alá. Halálközeli élményem volt. Egy drótkötelet kaptam el, és azon másztam ki, mint egy pókember. A kajakom el is vesztettem, és úgy éreztem, be kell fejezni ezt a sportot, mert túl veszélyes” – emlékszik vissza.

Húsz évvel később viszont elkezdett fájni a térde. „Úgy gondoltam, a biciklizéssel és a gyaloglással óvatosabban kell bánnom, de a kajak még jó lehet. A tengerparton laktam, ami ideális hely evezni.”

Beiratkozott egy tanfolyamra, ahol megtanították, amit a tengeren tudni kell, leginkább azt, hogyan kell visszaszállni a kajakba. Hamar beszippantotta ez a hobbi.

Mindez 2016-ban történt. A következő évben már Grönland felé vette az irányt. „Olvastam, hogy ott találták fel a kajakot, úgyhogy ennél stílszerűbb és helyénvalóbb közlekedési eszköz nem létezik a sziget megismeréséhez.”

Kitett a Facebookra egy felhívást, hogy aki akar, csatlakozzon. Nagy csapat jött össze, 13-an indultak el. A második napra viszont kilencen lemorzsolódtak.

„A kalandvágy fontos, de kell a felkészülés fejben és testben is. Nem lehet keksszel, cigivel és kólával leevezni 250 kilométert a tengeren. Volt egy srác, aki egy rekesz sörrel indult el. A csapat többsége végül az alaptáborban élvezte az egy hetet. Palacsintát sütöttek, pecáztak, kirándultak, meg ismerkedtek a helyiekkel, mi pedig kajakoztunk.”

Együtt mentek 2018-ban is a déli részre, ahol a vikingek éltek egykor. Aztán jött a Covid, és idén tudtak újra visszatérni. Kóczán András és Gaál Péter most is ott volt, korábbi harmadik társuk, Beni Mahler helyett most Ősze Szilvia utazott. Nőként is sikerült a hosszú, nagy kitartást igénylő túrát megcsinálnia – úgy, hogy ők egy héttel tovább maradtak, mint András.

Most Kelet–Grönlandon jártak. A Magyarországnál 22-szer nagyobb szigeten mindössze annyian élnek, mint Sopronban. A sokat látott Andrásnak ez a kedvenc úticélja.

„Varázslatos hely. Ha akarom, semmit nem látok a civilizációból. Kint vagyok a természetben, és élvezem annak minden varázsát és báját.”

Az érintetlen területen persze leselkedhetnek rájuk veszélyek. Andrásról az a hír járja, hogy kockázatvállaló, de azt mondja, ez tévedés.

„Nem megyek bele hülye szituációkba, hogy lesz, ami lesz. Mindig alaposan végiggondolom, hogy mi történhet. Például mi van akkor, ha beleesek a vízbe. Legyen rajtam mentőmellény, legyen nálam tengeri rádió, és tudjam, hogyan kell visszamászni a kajakba.”

Grönlandon az időjárásra is mindig nagyon kell figyelni. Nagy szélben nem szabad vízre szállni. Felkészültek a jegesmedvetámadásokra is, bár kicsi volt az esélye, hogy összefutnak egy vadállattal. De András nem bízott a „kicsi esélyben”, még az első túrája előtt elment egy céllövő tanfolyamra, és mindig bérel puskát is a helyszínen.

Kelet-Grönland legnagyobb városából, Tasiilaqból indultak. Ott szerezték be az utazáshoz szükséges utolsó dolgokat. Ott volt az alaptábor, ahol otthagyhattak utcai ruhát, hátizsákot és minden mást, ami nem kell a kajakozáshoz.

A nem túl nagy kajakban ugyanis sok mindennek el kell férnie. Vinni kell tartalékevezőt, elsősegély csomagot, hálózsákot, mindennek meg kell lennie a kommunikációhoz és a főzéshez. András mindig visz olajat, fűszereket és kotyogós kávéfőzőt is.

„Emellett alapcucc a száraz ruha. Ez alá felvehetsz bármilyen meleg réteget, tökéletesen lezár, ha vizbe esel, akkor sem leszel vizes. Persze ehhez nagyon pontosan kell behúzni a cipzárakat.”

Kell a mentőmellény és több réteg meleg ruha. Andrásék útjakor jó idő volt, - 2 fok alá nem süllyedt a hőmérséklet, sőt volt, hogy 10 fokot is mértek.

„Kell egy kis naptej is. Mindennek meg kell találni a helyét. Én alapjában véve egy nagyon rendetlen ember vagyok, de a kempingezés, túrázás megtanított, hogy ha nem tudod pontosan, mi hol van, nem fogod jól érezni magad. Inkább szétszedem még egyszer a csomagot, mint hogy rossz helyre rakjam be mondjuk a fejlámpámat, és ne találjam, amikor a sötétben kell.”

Mostani felkészülésükbe egyetlen hiba csúszott: menet közben kifogyott a gázkészletük. Kénytelek voltak megtanulni, hogyan lehet mohát és tőzeget égetni, hogy legyen ebéd. András azt meséli,

„Ezekből nem lehet tudományos következtetéseket levonni, csak azt, hogy nagyobb darabok váltak le a gleccserből. Lehet, hogy azért, mert a mostani nyár szokatlanul meleg volt, de az is lehet, hogy már minden nyár melegebb lesz, és mindig nagyobb és nagyobb jéghegyek úsznak majd a tengerben.”

A látvány szinte lebénította. Bálnákat látott már máshol is, de azt mondja, a hatalmas jéghegyekkel együtt káprázatos volt az élmény.

András szerint lenyűgöző a természet azokon a helyeken, ahol nincsenek emberek, ahol nincs semmiféle ipari fejlesztés.

„Iszonyú harmóniában lehet élni a természettel, ahol nincs gyár, autókereskedés, luxusszállodák. Az a kevés ember, aki itt él, lerak egy darab faházat valahova, és elvezeti a csatornát, de nem erőszakolják meg a Földet olyan mértékben, mint a világ többi részén.”

„Az elmúlt években annyit emelkedett a tenger hőmérséklete, hogy a tőkehalak elköltöztek. Mivel ezeken a helyeken a halászat tartotta el az embereket, kénytelenek voltak ők is továbbállni oda, ahol találnak ennivalót. Ijesztő előjele ez annak, mi történik a világban mindenhol, ahol halászatból élnek.”

András szerint arrafelé szemetet csak a településeken lehet látni. Ott sem a műanyag a fő probléma.

„Sok boltban nincs is PET-palackos ital. Üveges vizet akartunk venni, de fejenként abból is csak hármat kaptunk egy hétre. Nagyobb gond ott, mi lesz a szétrozsdásodott hajómotorral vagy egy tönkrement motoros szánnal.”

Az utolsó napot András egy helyi férfivel töltötte. Elmentek egy elhagyott amerikai katonai bázisra, és vadászni is. Ott nem hobbiból ejtenek állatokat.

András vegetáriánus, utálja a vadászatot. „Sportként, kedvtelési időtöltésként nem fér össze a lelkivilágommal, meg a környezetvédelemmel. Ezeknél a természetközeli népeknél viszont ez a táplálkozás alappillére” – mondja.

„Itt évente kétszer kap árut a közért. Nincs semmi. A vitaminokat, az ásványi sókat leginkább a húsból tudják bevinni a helyiek. Ezzel a vadászattal nincs gondom.” Olyannyira, hogy most azt tervezi, jövőre kimondottan egy vadászatra megy Grönlandra, a világ legészakibb településére, Qaanaaq-ra.

Grönlandról csak néhány hete tért haza, de már tervezi a következő kalandját. A kajak mellett a bicikli a kedvence. Hamarosan el is indul egy 700 kilométeres belföldi túrára, az épülő Kék horizont kerékpárút mentén.

A természetért rajongó, környezetvédő András írt egy cikket a grönlandi útjáról a Földrajzi társaság magazinjában, és azt tervezi, gyerekeknek, fiataloknak tart előadásokat a természet szeretetéről.