KULT
Öt hét után a hétvégén először állt színpadra Pintér Béla darabjában. A közönség meghatóan fogadta, ami nagyon jól esett neki.
KULT
Mindjárt két Flasht is kapunk egy mozijegy áráért, plusz több Batmant, Supergirlt és sok-sok meglepetésvendéget. Nem mellékesen pedig egy valamirevaló DC-filmet. Kritika.
KULT
A zenész alapötlete volt a hét évvel ezelőtt alapított elismerés. Ezért is fájhat neki különösen, hogy Tóth Gabi és az Ismerős Arcok is díjat kapott.
KULT
Ennek a filmnek a nagyvásznon lenne a helye a látványvilága és az akciójelenetei miatt. Chris Hemsworth végigpusztítja az Extraction 2 két óráját.
KULT
Tudtad, hogy Oscar díja is van? Számos tragédia és fordulat árnyalja az életét a dalszerző zenésznek, akinek a Hey Jude-ot, a Yesterdayt és részben a The Beatlest köszönhetjük.
KULT
Az Ismerős arcok az „Év zenekara”, Csík János pedig az „Év férfi előadója”. Díjat kapott még Sárik Péter, Ferenczi György és Szarka Tamás is.
KULT
A 2011-es formabontó antológia-sorozat végre folytatást kapott! Lehet ez jó hír is, és rossz is. Hiszen, ha megnézzük a nagyreményű antalógia széria múltját, érdekes dolgokra lehetünk figyelmesek.
KULT
A 21 éves énekes ősszel európai turnéra indul, ennek első állomásán Ausztria fővárosában zenél majd november másodikán.
KULT
A dal azt szeretné megmutatni, hogy az autizmus spektrumzavarral élők akár egészen másként is láthatják a világot, különbözőségeink ellenére azonban megérthetjük és elfogadhatjuk egymást.
KULT
Miért a fényfestés a nyolcadik művészet, és mit köszönhet a művészeti ágazat a magyaroknak? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaptam a nemzetközileg elismert képzőművésztől.
KULT
Nő létére Lear királyként hatalmas sikert aratott 25 évnyi színpadi távollét után. II. Erzsébet királynő 1978-ban a Brit Birodalom Rendje parancsnoki fokozatával tüntette ki.
KULT
Eddig sehol nem kapott állandó kiállítást a világ legismertebb haditudósítója, akinek a képei Steven Spielberget is inspirálták. Ezt az adósságot törlesztették most a tárlattal, ahol az is kiderült, hogyan lett Friedmann Endréből Robert Capa.
KULT
A készítők azt is elárulták, miről szól a mozi: Jack Sparrow kapitány visszatér egy újabb kalandra! Angelica, Jack és a brit flotta parancsnoka, Robert Maynard eszeveszett hajszát vívnak a Titkos Lámpás mágikus erejéért.
KULT
89 éves korában, természetes halállal halt meg az otthonában. Sokan az Egyesült Államok egyik legnagyobb regényírójaként tartják számon.
Népszerű
Ajánljuk