Náci édenkertben élt a család a haláltábor mellett – Az Érdekvédelmi terület rémisztő hangjai örökre belénk ivódnak
Még egy holokausztfilm? Igen. Láttunk már ilyet? Aligha! Jonathan Glazer Oscar-jelölt filmje ugyanis ezúttal Auschwitz parancsokát és annak családját mutatja be, akiknek aranyélete van csupán néhány méterre a kb. 340 ezer ember halálát jelentő koncentrációs tábortól.
Érdekes módon az idei Oscar-gálán a Legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában versenyez a díjért az Érdekvédelmi terület, amely az Egyesült Királyság küldöttje. Az angol Jonathan Glazer filmje azért vehet részt itt, mivel a filmben, bár főként brit pénzből készült, nem angolul beszélnek, hanem németül, illetve hallható benne némi lengyel és jiddis nyelv is. Nem egyedülálló ez az Oscar-átadók történetében, hiszen az Egyesült Királyság színeiben indult az 1993-as Egy walesi bárd, valamint az 1999-es Solomon és Gaenor is, amelyek szintén jelöltek voltak ebben a kategóriában, igaz, akkor még Legjobb idegen nyelvű filmnek hívták. S bár a korábbi két nominált nem tudott győzedelmeskedni, ráadásul mindkettő elől egy-egy spanyol alkotás (Belle Epoque, Mindent anyámról) happolta el a hőn áhított szobrocskát, az Érdekvédelmi területnek idén abszolút van esélye a díjra, még úgy is, hogy ezúttal is akad a legjobb öt között spanyol rivális (A hó társadalma).
S hogy miért van nagyobb esélye a többi filmnél? Nos, mivel Jonathan Glazer (Szexi dög, Születés, A felszín alatt) rendezését összesen öt kategóriában is jelölték idén az Oscar-szavazók, köztük pedig nemcsak a Legjobb nemzetközi játékfilmében, hanem a Legjobb filmében is. Ilyen korábbi esetekben pedig, ha az utóbbit nem is, az előbbit mindenképp bezsebelte az adott alkotás (eddig csupán a dél-koreai Élősködők tudta mindkét díjat behúzni). Ilyenkor persze kevésbé lehet izgulni e kategória kapcsán, az Érdekvédelmi terület azonban rászolgált a kitüntető figyelemre.
Ha azt halljuk, olvassuk egy új film szinopszisában, hogy holokausztfilm, vagy koncentrációs táborban játszódik a II. világháború idején, sokaknak az ugrik be, hogy „de hiszen már száz ilyet is láttunk, minek még egy?”
Nos, egyrészt egy ilyen súlyos történelmi és társadalmi traumára időnként emlékeztetni kell az emberiséget, hogy ne történhessen meg újra, másrészt pedig az Érdekvédelmi terület minden, csak nem egy tipikus holokausztfilm.
A filmesek időről időre próbálják más, addig nem látott szempontból bemutatni ezt a mindennél sötétebb időszakot: Roberto Benigni például mert humort is belevenni Az élet szépben (1998), A csíkos pizsamás fiú (2008) alkotói egy náci parancsnok fiának szemszögét választották az események felvázolására, az Oscar-díjas Saul fiában (2015) pedig a kamera egyetlen emberre szorosan rátapadva követte nyomon egy koncentrációs tábor borzalmait.
Az Érdekvédelmi területben az SS-alezredes Rudolf Höss (Christian Friedel), a felesége, Hedwig (Sandra Hüller) és a gyerekeik mindennapjait követjük nyomon, Höss ugyanis 1940 és 1943 között három és fél év át volt az auschwitzi tábor parancsnoka. A család villája ott volt közvetlenül a tábor falai mellett, ahol Hedwig egy kis földi édenkertet rendezett be az udvaron növényekkel, melegházzal, kerttel, padocskákkal, csúszdás úszómedencével.
Itt éldegéltek boldogan, látszólag felhőtlenül, az idillbe „csupán” a ház melletti fal túloldaláról beszűrődő fegyverropogások, sikolyok és kiáltások, a tábor folyamatosan dübörgő gépeinek komor zajai, vagyis a létező leghorrorisztikusabb hangok piszkítanak bele, amelyeket Hössék mintha nem is hallanának.
Megtanulták látszólag ignorálni mindezt, de az embert már csak úgy találták ki, hogy a szemével ellentétben a fülét nem tudja becsukni, így minden egyes nap szembesülniük kell tetteik következményeivel.
Az Érdekvédelmi terület nem adja könnyen magát, Jonathan Glazer időnként elidegenítő eszközökkel mutatja be a család hétköznapjait, de épp ebben a hétköznapiságban rejlik az igazi borzalom. A fentiek tükrében a film A csíkos pizsamás fiúhoz áll a legközelebb, ám ezúttal egy pillanatra sem lesünk át a fal és a szögesdrótos kerítések túloldalára, megmaradunk mindvégig Hössék villájában és az udvarán, ahol Glazer lassú, komótos tempóban tárja elénk a napi rutint:
a megfélemlített lengyel szolgálólányok tüsténkedéseit, hogy Hedwig időnként csomagot kap, s egy nap egy drága bunda, a zsebében egy használt rúzzsal érkezik, hogy az idősebb fiú este az ágyában aranyfogakkal játszik.
Időnként csobbannak egyet a közeli folyóban, vendégeket fogadnak, például a többi tisztet a táborból, vagy partit tartanak a csodaszép udvaron. Hedwig pedig annyira boldog ezen a helyen, hogy még a férjét sem hajlandó követni, amikor leváltják a tábor parancsnoki posztjáról, és áthelyezik máshova.
Hösséket egyébként egy teljesen átlagos családként mutatja be a film. Rudolf sem az az ordibáló, bármikor robbanó szadista pszichopata, akihez hasonlót sokszor láttunk már (pl. Ralph Fiennes Amon Goeth-je a Schindler listájában), hanem egy teljesen nyugodt, a munkáját végző, a családját és a gyerekeit szerető, a feleségét abszolút egyenrangú félként kezelő férfi, akin időnként úgy jön ki ez az egész borzalom és feszültség, hogy öklendezni kezd.
Vagyis Jonathan Glazer bekukkant a család intimebb pillanataiba is, de a filmjében érezhetően nem akar hatásvadász módon érzelmeket kicsikarni a nézőkből. A tábor borzalmai így is tisztán érezhetőek, s mindez szembeállítva a család közönyével (a gyerekeknél azért még érezhető némi természetes empátia) és életkörülményeivel, ugyanúgy eléri a kívánt hatást. Anélkül lesz megterhelő az élmény, hogy nem is látjuk direkten a horrort, csupán hangokat hallunk, és el-elcsípünk dolgokat, amelyek a fal túloldalán történő iszonyatra utalnak. Ilyen holokausztfilmet még biztosan nem láttunk – és nem is felejtjük el egyhamar!
Érdekes módon az idei Oscar-gálán a Legjobb nemzetközi játékfilm kategóriában versenyez a díjért az Érdekvédelmi terület, amely az Egyesült Királyság küldöttje. Az angol Jonathan Glazer filmje azért vehet részt itt, mivel a filmben, bár főként brit pénzből készült, nem angolul beszélnek, hanem németül, illetve hallható benne némi lengyel és jiddis nyelv is. Nem egyedülálló ez az Oscar-átadók történetében, hiszen az Egyesült Királyság színeiben indult az 1993-as Egy walesi bárd, valamint az 1999-es Solomon és Gaenor is, amelyek szintén jelöltek voltak ebben a kategóriában, igaz, akkor még Legjobb idegen nyelvű filmnek hívták. S bár a korábbi két nominált nem tudott győzedelmeskedni, ráadásul mindkettő elől egy-egy spanyol alkotás (Belle Epoque, Mindent anyámról) happolta el a hőn áhított szobrocskát, az Érdekvédelmi területnek idén abszolút van esélye a díjra, még úgy is, hogy ezúttal is akad a legjobb öt között spanyol rivális (A hó társadalma).
S hogy miért van nagyobb esélye a többi filmnél? Nos, mivel Jonathan Glazer (Szexi dög, Születés, A felszín alatt) rendezését összesen öt kategóriában is jelölték idén az Oscar-szavazók, köztük pedig nemcsak a Legjobb nemzetközi játékfilmében, hanem a Legjobb filmében is. Ilyen korábbi esetekben pedig, ha az utóbbit nem is, az előbbit mindenképp bezsebelte az adott alkotás (eddig csupán a dél-koreai Élősködők tudta mindkét díjat behúzni). Ilyenkor persze kevésbé lehet izgulni e kategória kapcsán, az Érdekvédelmi terület azonban rászolgált a kitüntető figyelemre.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Egyszerűen nem halhatok meg, és ezt nagyon komolyan mondom.”
Ezt a szívszorító vallomást adta Bajor Imre a Best magazinnak nem sokkal a halála előtt.
„Volt idő, amikor gyakran változott a hangulatom, és nemegyszer szinte vágytam a halálra. Az igazság azonban, hogy rettegek tőle.
Úgy képzelem, hogy rám nem vár a halál előtt hosszú szenvedés, egy pillanat lesz, és vége.
Vagy néha abba a hiú ábrándba ringatom magam, és bízom abban, hogy heteken belül a tudósok feltalálnak egy kapszulát, amit ha beveszek, meggyógyulok.”
Ma, március 9-én lenne 69 éves a nemzet komikusa, akinek pályája egy pesti lokálból indult, és a legnagyobbak közé emelte.
Minden a Balettcipőben kezdődött, ahol Verebes István felfigyelt a közönséget szórakoztató tehetséges fiatalemberre.
„Nagyon fiatal, ismeretlen fiú voltam, és már akkor is én szórakoztattam az ott lévő társaságot. Pista kérdezte, mivel foglalkozom, mert ez hihetetlen, amit ott előadok”
– emlékezett vissza később Bajor Imre.
A színész 1976-ban, 19 évesen az Állami Déryné Színházban kezdte pályáját. Majd Verebes István ajánlására szerepet kapott a Játékszínben. Innen egyenes út vezetett az országos ismertségig:
a Szomszédok című teleregényben 77 epizódon át alakította a „Csóközön”-nel köszönő Oli urat, a Rádiókabaréban pedig az „én, a Gyula meg az Ottó, a Tóth Ottó” refrénnel vált halhatatlanná.
Később a Heti Hetes oszlopos tagja lett, és olyan filmekben szerepelt, mint a Pasik, a Meseautó remake-je, vagy a 2005-ben bemutatott Le a fejjel! című vígjáték.
A közönség a mindig vidám, viccelődő sztárt látta, de a felszín alatt egészen más zajlott.
„Persze mindig is tudtam, ha valaki állandó stresszben él, abból előbb-utóbb baj lesz, az nem úszhatja meg. Én tizennyolc éves korom óta, amióta színész lettem, örök stresszben élek. Ilyenkor görcsbe rándul a gyomrom, izgulok, félek”
„Reálisan gondolkodom, tudom, hogy csak pár évem van, nem több. 48 éves elmúltam, fizikailag nem bírom már az őrült tempót.”
A figyelmeztető jelek ellenére sem vett vissza a tempóból, játszott, fellépett, kisebb falvakba is elment, ha ott várták. A megállás nélkül végzett munka azonban lassan felőrölte a szervezetét.
52 évesen bokatörést szenvedett, majd idegkimerüléssel került kórházba, végül mély depresszióba zuhant. Egy időre teljesen eltűnt a nyilvánosság elől.
„Nem tudom, ezt az óriási pofont miért kaptam, mert egész életemben igyekeztem jó lenni, senkit nem bántani. Mi, színészek, más tésztából vagyunk gyúrva, mint a hétköznapi emberek. Az örökös túlhajszoltság és a megfelelési kényszer felemészti az összes idegszálunkat.”
A gödörből felesége, Ildikó segítette ki, akivel egy Szulák Andrea-féle házibuliban ismerkedett meg. Mellette álltak gyermekei, Lili lánya és Marci fia, valamint közeli barátai, köztük Hernádi Judit, Gálvölgyi János és Koós János is. „Magam előtt is be kellett ismernem, hogy a feleségem nélkül semmire nem mennék, mivel még egy olyan alapvető dolgot, mint egy sms-küldés, sem tudok önállóan megoldani” – mondta róla önironikusan. Önmagával és a szakmával szemben is kíméletlenül őszinte volt, még a legkényesebb témákban is. „A régi nagy színészkollégák is állandóan ittak, csak letagadták. Azt válaszoltam: a büfé és a pénztár. Én voltam az első Magyarországon, aki ezt be merte vállalni! Kaptam is érte egy fegyelmit.”
A lassítás az őrült tempón már későn jött. 2014 elején agydaganatot diagnosztizáltak nála.
Kínába utazott egy különleges kezelés reményében, de már nem kaphatta meg. Utolsó televíziós interjúját Rónai Egonnak adta az ATV-ben.
2014. augusztus 6-án, 57 évesen hunyt el. A Karinthy-gyűrűvel és a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével is kitüntetett színészt a Farkasréti temető művészparcellájában helyezték örök nyugalomra.
„Egyszerűen nem halhatok meg, és ezt nagyon komolyan mondom.”
Ezt a szívszorító vallomást adta Bajor Imre a Best magazinnak nem sokkal a halála előtt.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A Bankrupt az elmúlt években sorra ontotta magából a kormánykritikus közéleti slágereket, amelyek közül nem egy a több százezres hallgatottságot is elérte a különféle streaming oldalakon. Legutóbb, novemberben a MÁV-ot vették elő, most pedig a közelgő választásokra készülve búcsúdallal lepték meg a kormányt.
„Közeledik a NER utolsó évadának fináléja, és örök optimistaként a Szopóroller című számunkkal megelőlegezzük a happy endet, ami a sorozat főgonoszai számára természetesen egyáltalán nem lesz happy”
– vezeti fel a most megjelenő új dalt a zenekar frontembere, Sarkadi Balázs. A számhoz ezúttal élőszereplős klipet forgattak. „Ha látott valaki mostanában rollerező zebrát a Fővám téren, azok mi voltunk” – teszik hozzá.
A zenekar március 28-án egy várhatóan teltházas koncerttel ünnepli majd 30. születésnapját az Instantban, és emellett folytatódik a Fish! és a Kozmosz együttesekkel közös turnéjuk, amivel Sopronba, Hajdúszoboszlóra és Egerbe is eljutnak. Év elejétől olasz gitárosukat, Salvatorét Alex váltotta, aki már sikeresen be is mutatkozott a februári koncerteken.
Spotify-ra és társaira március 18-án érkezik a Szopóroller, amiből angol változat kivételesen nem készült. A klip operatőrei Bremer Miki és Kovács Zoltán voltak, a felvétel Botlik Matyinál készült a Grenma Studióban, a borítógrafika pedig Vass Richárd műve volt ezúttal is.
A Bankrupt az elmúlt években sorra ontotta magából a kormánykritikus közéleti slágereket, amelyek közül nem egy a több százezres hallgatottságot is elérte a különféle streaming oldalakon. Legutóbb, novemberben a MÁV-ot vették elő, most pedig a közelgő választásokra készülve búcsúdallal lepték meg a kormányt.
„Közeledik a NER utolsó évadának fináléja, és örök optimistaként a Szopóroller című számunkkal megelőlegezzük a happy endet, ami a sorozat főgonoszai számára természetesen egyáltalán nem lesz happy”
– vezeti fel a most megjelenő új dalt a zenekar frontembere, Sarkadi Balázs. A számhoz ezúttal élőszereplős klipet forgattak. „Ha látott valaki mostanában rollerező zebrát a Fővám téren, azok mi voltunk” – teszik hozzá.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
„Minden évszázadban csak egyszer születik ilyen csoda” – ma lenne 80 éves Venczel Vera, az ország Vicuskája
A Jászai Mari-díjas színművésznő 2021-ben hunyt el Budapesten. Pályatársai és a közönség is a magyar színjátszás egyik legtisztább alakjaként emlékezik rá.
Március 10-én lenne 80 éves az ország Vicuskája: Venczel Vera, a törékeny fény, amely több mint ötven évig beragyogta a hazai színpadokat és a filmvásznat, és akinek csendes jelenléte még ma is elevenen él bennünk.
Személye egyet jelentett a nemes tisztasággal, de ez a törékenység acélos szakmai fegyelemmel és mély alázattal párosult.
Generációs kedvenc volt, akinek alakításai – Cecey Éva az Egri csillagokban, Tót Ágika az Isten hozta, őrnagy úr!-ban vagy Zsuzsika a Pillangóban – kulturális mérföldkövekké váltak.
Venczel Vera Budapesten született 1946. március 10-én, és a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Pártos Géza osztályában végzett. Tehetségére már a felvételin felfigyelt Várkonyi Zoltán, aki nem várt a diplomaosztóig: másodévesen szerepet ajánlott neki, ezzel pedig elindította egy rendkívüli pályán.
1968-tól haláláig, több mint ötven éven át a Vígszínház társulatának hűséges és meghatározó tagja maradt, ahol klasszikus és modern darabokban egyaránt bizonyította sokoldalúságát.
Az intézmény, amely otthona volt, gyászközleményében saját halottjának tekintette a 2021. október 22-én, 75 éves korában elhunyt színésznőt.
Pályáját a hatvanas évek nagy filmjei alapozták meg, amelyek egy csapásra országosan ismertté tették.
Várkonyi Zoltán 1968-as, nagyszabású Gárdonyi-adaptációja, az Egri csillagok nemcsak a magyar filmtörténet egyik legnézettebb alkotása lett, de Venczel Verát végérvényesen azonosította Cecey Éva, azaz Vicuska alakjával.
Az ő áttetsző tisztasága és finom játéka adta meg a nemzeti filmeposz emberi tengelyét, a Bornemissza Gergelyt alakító Kovács Istvánnal pedig az „ország szerelmespárjaként” emlegették őket.
Egy évvel később Fábri Zoltán legendás Örkény-filmjében, az Isten hozta, őrnagy úr!-ban formálta meg Tót Ágikát. A groteszk és tragikus világban az ő karaktere képviselte az ártatlanságot, alakítása pedig Latinovits Zoltán és Sinkovits Imre mellett is felejthetetlenné vált.
A hetvenes évek elején a televízió is felfedezte: a Móricz Zsigmond művéből készült Pillangó című tévéjátékban nyújtott Zsuzsika-alakításáért a Monte-Carlói Televíziós Fesztiválon Arany Nimfa-díjjal jutalmazták.
Szintén a korszak kiemelkedő teljesítménye volt Rozáli szerepe Zsurzs Éva Mikszáth-adaptációjában, A fekete városban.
A Vígszínház nekrológja egy korabeli kritikát idézve fogalmazta meg a lényeget: „valami belsőséges, áttetsző tisztaságról, a tehetség naiv sugárzásáról van szó nála”.
„Törékeny, filigrán, légies tünemény. Minden évszázadban ilyen csoda csak egyszer születik!” – fogalmazott róla Felvidéki Judit tévéfilmrendező.
Megkapta a Jászai Mari-díjat, a Kazinczy-díjat, a Ruttkai Éva-emlékgyűrűt, 2008-ban pedig a közönség a Halhatatlanok Társulatának örökös tagjává választotta. 2010-ben Érdemes Művész címmel tüntették ki, utolsó éveiben pedig a Magyar Művészeti Akadémia is díjával ismerte el életművét.
Örökségét a Vígszínház rendszeres megemlékezésekkel, a mohorai Tolnay Klári Emlékház pedig életmű-kiállítással ápolja.
Március 10-én lenne 80 éves az ország Vicuskája: Venczel Vera, a törékeny fény, amely több mint ötven évig beragyogta a hazai színpadokat és a filmvásznat, és akinek csendes jelenléte még ma is elevenen él bennünk.
Személye egyet jelentett a nemes tisztasággal, de ez a törékenység acélos szakmai fegyelemmel és mély alázattal párosult.
Generációs kedvenc volt, akinek alakításai – Cecey Éva az Egri csillagokban, Tót Ágika az Isten hozta, őrnagy úr!-ban vagy Zsuzsika a Pillangóban – kulturális mérföldkövekké váltak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Keith Rupert Murdoch néven született 1931. március 11-én, az ausztráliai Melbourne-ben. Négy gyermek közül a második volt s egyben az egyetlen fiú. Apja, Sir Keith Murdoch újságíró, anyja, Elizabeth Greene (később Dame Elizabeth Murdoch) pedig jótékonysági tevékenységet folytató személyiség volt. Keith az I. világháborúról tudósítva tett szert újságíróként hírnévre, majd a Sydney Sun és a Melbourne Herald által működtetett londoni székhelyű távírószolgálat főszerkesztője lett. Az ausztrál miniszterelnöknek írt levelével vált híressé, amelyben elítélte a brit hadsereg hajlandóságát arra, hogy ausztrál katonákat áldozzon fel a gallipoli hadjárat során. A levél kiszivárgott a brit sajtóba is, a sajtómágnás Lord Northcliffe pedig felerősítette a hatását, így Murdochnak ott is és otthon is nagy befolyású barátai lettek.
Rupert születésekor a családja már Melbourne felső-középosztályához tartozott. A fiú a közeli Geelong Grammar bentlakásos iskolába járt, ahol a társai gúnyolódtak rajta, mivel a családja újgazdagnak számított.
Az apja nevelése alatt Rupert korán érdeklődni kezdett az újságok és a politikai viták iránt, Keith-szel ellentétben viszont – aki konzervatív volt – Rupertet eleinte a baloldali eszmék vonzották. Rövid gyakornoki idő után apja lapjánál, a Melbourne Heraldnál rendőrségi és bírósági ügyekről írt. 1950-ben, 19 évesen aztán beiratkozott az Oxfordi Egyetem Worcester College-ába, és az Egyesült Királyságba költözött.
22 évesen már újságot irányított
Az oxfordi tanulmányai alatt Murdoch nyíltan szocialista politikai nézetei miatt, és mert Lenin mellszobrát tette ki a kandallópolcra, a „Vörös Rupert” becenevet kapta. A kezdeti idealizmusa azonban az egyetemi évei alatt apja egészségi állapotának romlásával együtt megcsappant kissé. Keith Murdoch 1952-ben hunyt el rákban, ami után Rupert anyja, Elizabeth jótékonysági munkát végzett a melbourne-i Royal Women's Hospital élethosszig tartó vezetőjeként, és megalapította a Murdoch Children's Research Institute-ot; 102 éves korában hunyt el 2011-ben, és 74 leszármazottja volt. Egyértelmű, kitől örökölte Rupert a hosszú élet génjeit…
1953-ra, nem sokkal azután, hogy lediplomázott Oxfordban, rövid távú szerkesztői állást vállalt a londoni Daily Expressnél, ahol Lord Beaverbrook, egy konzervatív mentor mellett tanulta meg a „újságírás fekete művészetét”. Beaverbrook bulvárlapja nagy példányszámban jelent meg, és szenzációhajhász, pikáns riportokra specializálódott. Rupertnek anyagi gondjai már akkor sem nagyon voltak, mivel apja a családra hagyta az Adelaide News nevű újság többségi részesedését, így az örökös 22 évesen tért vissza Nagy-Britanniából Ausztráliába, hogy vezesse az újságot. Gyorsan kibővítette az üzletet: megvásárolta Ausztrália és Új-Zéland több más újságját, és a brit bulvársajtó technikáit alkalmazva növelte azok példányszámát. Ismert volt arról, hogy ő maga találta ki a cikkek címeit, sőt, az oldalakat is áttervezte, bár állítása szerint nagy szabadságot adott a szerkesztőknek.
A valódi Aranypolgár
Murdoch ambíciói azonban nem csak a kontinensre terjedtek ki, abszolút globálisak voltak. 1968-ban megvette a brit News of the Worldöt, és egy éven belül felvásárolta a gyengélkedő Sun nevű lapot is, amelyet szenzációhajhász bulvárlapként indított újra. A szexszel és celebbotrányokkal teli lap példányszáma az egekbe szökött, s hamarosan Nagy-Britannia legnagyobb napilapjává vált. Murdochot ekkor már gyakran vádolták politikai manipulációval, a kritikusai pedig cinikusnak nevezték, aki a szenzációra éhes közönségnek való behódolással rontotta az újságírás színvonalát.
1986-ban, amikor már ő volt a tulajdonosa a brit Times és Sunday Times újságoknak is, mind a négy nagy lapját egy hatalmas londoni nyomdába költöztette, és kirúgott 5000 alkalmazottat.
A régi munkamódszerek eltűntek az újságírásból miatta, ezt pedig nem sokkal később a televíziós forradalom követte, amikor Murdoch elindította a Sky nevű műholdas tévészolgáltatást Nagy-Britanniában. A benne lévő műsorok gyakori kritizálása ellenére a műholdvevő antennák hamarosan mindennapossá váltak a brit otthonokban, a Sky pedig felvásárolta a riválisát, a BSB-t, így hatalmas nyereségre tett szert. Többek között megszerezte az 1992-ben újonnan alakult angol labdarúgó-bajnokság, a Premier League közvetítési jogait is.
Murdoch azonban még nagyobb célokra vágyott, és elkezdett az Egyesült Államokra koncentrálni, ahol 1976-ban a New York Post nevű bulvárlap révén már megvetette a lábát.
1985-ben a News Corp megvásárolta a 20th Century Foxot, létrehozva Amerika 4. legnagyobb televíziós hálózatát, a Foxot, Murdoch pedig ezzel megszerzett egy hollywoodi filmstúdiót is.
A Fox olyan műsorai, mint pl. A Simpson család, világszerte eladhatók voltak, míg a Fox News hálózat az amerikai tévés hírműsorokban egy populista, jobboldali szemlélet megjelenését hozta magával.
Túl nagy hatalom?
Az 1980-as évek végére Murdoch birodalma szinte végzetes adósságokat halmozott fel, de még ezt is túlélte. A HarperCollinst vezető könyvkiadóvá tette, valamint megvásárolta a Star TV-t Hongkongban, amely egész Ázsiában sugároz. Ezzel a sok felvásárlással azonban egyre nagyobb aggodalmak merültek fel a monopóliummal kapcsolatban. „ Az emberek azt mondják, hogy versenyellenesek vagyunk, amikor olyasmit teszünk, amit bárki más is megtehet a világon” – mondta egyszer Murdoch ezzel kapcsolatban.
Murdoch 2011-ben újabb kritikákkal szembesült, amikor kiderült, hogy brit újságja, a News of the World újságírói számtalan híresség telefonját feltörték. A botrány miatt kénytelen volt bezárni az újságot, és megalázó bocsánatkérésre kötelezték. Ez az eset egy rövid időre megakadályozta az üzleti terjeszkedési terveit, bár nem sokkal később már újabb üzleteket kötött, még a kilencvenes éveiben is.
93 évesen az oltár előtt
Murdoch összesen ötször nősült. Először 1956-ban vette el Patricia Bookert, egy melbourne-i eladót és stewardesst, akivel egy közös gyermekük született: Prudence. 1967-ben váltak el, Rupert pedig még abban az évben újranősült. Anna Torvtól viszont csak 32 év után vált el 1999-ben, három közös gyermek (1968: Elisabeth, 1971: Lachlan, 1972: James) világrajövetele után. A harmadik nejét, a televíziós vezetőt, Wendi Denget két héttel a Torvtól való válásának kimondása után vette el, vele egészen 2013-ig volt házas, ez idő alatt pedig két gyermekük született: Grace 2001-ben és Chloe 2003-ban (Murdoch ekkor már 72 éves volt).
A médiamogul ezt követően 2016-ban, 85 évesen vette feleségül a nála 25 évvel fiatalabb egykori modellt, Jerry Hallt, de öt éven belül el is váltak.
A szerelmi ügyeknek azonban korántsincs még vége… 2023-ban a 92 éves milliárdos hirtelen felbontotta az eljegyzését az akkor 67 éves rádiós műsorvezetővel, Ann Lesley Smith-szel, hogy aztán 2024-ben, 93 évesen ötödszörre is kimondhassa az igent, ezúttal a 67 éves nyugalmazott orosz biológusnak, Elena Zhukovának, akit az előző évben ismert meg.
Idén, június 1-én ünneplik a 2. házassági évfordulójukat.
Az Utódlás valóra vált
Rupert 2023-ban lemondott a Fox és a News Corp elnöki posztjáról, ami látszólag a világ egyik legbefolyásosabb médiamágnása karrierjének végét jelentette. Megpróbálta azonban ezután megváltoztatni a családi vagyonkezelői alapot, hogy a halála után a News Corp és a Fox News irányítását legidősebb fiára, Lachlanre ruházza át. S bár elvesztette a bírósági csatát három másik gyermeke – Prudence, Elisabeth és James – ellen, amit az Utódlás című sikersorozat való életbeli verziójának neveztek, ez is egy újabb példája volt Murdoch üzleti könyörtelenségének.
A mogul egyébként a bírósági perekig szoros kapcsolatban állt a gyermekeivel. A lánya, Elisabeth és a fia, James vezető pozíciókat töltöttek be apjuk birodalmában, bár James 2020-ban lemondott a News Corp igazgatói posztjáról a vállalat hírügynökségei által közzétett bizonyos szerkesztői tartalmak és egyéb stratégiai döntésekkel kapcsolatos nézeteltérések miatt. Lachlan nevű fia lett így a trónörökös, aki 2023-ban átvette a Fox és a News Corp üzleti tevékenységét. Murdoch a halála után neki akarja átadni a legtöbb szavazati jogot és a legnagyobb hatalmat. Lachlant konzervatívabbnak tartják a testvéreinél, így ő őrizné meg a Murdoch-médiamárkák örökségét.
Az elmúlt évek újságipari hanyatlása egyébként néhány Murdoch-kiadványt is súlyosan érintett. A 20th Century Foxot a Disney-nek adták el („csak” a filmes részleget, a hírműsorok maradtak), a Sky-t pedig a Comcastnek. Murdoch úgy érezte, ezzel a vállalat megszabadulhat azoktól az üzletágaktól, amelyek veszteségesek voltak.
E hónapban pedig ő maga is egy film főszereplője lett, március 13-án kerül fel ugyanis a Netflix kínálatába a Dinaszta: A Murdoch család című dokumentumfilm, amely főként az apa és a gyerekei örökösödési harcáról szól.
A Forbes magazin a Murdoch család nettó vagyonát jelenleg 22,5 milliárd dollárra (kb. 7,5 billió forintra) becsüli.
Keith Rupert Murdoch néven született 1931. március 11-én, az ausztráliai Melbourne-ben. Négy gyermek közül a második volt s egyben az egyetlen fiú. Apja, Sir Keith Murdoch újságíró, anyja, Elizabeth Greene (később Dame Elizabeth Murdoch) pedig jótékonysági tevékenységet folytató személyiség volt. Keith az I. világháborúról tudósítva tett szert újságíróként hírnévre, majd a Sydney Sun és a Melbourne Herald által működtetett londoni székhelyű távírószolgálat főszerkesztője lett. Az ausztrál miniszterelnöknek írt levelével vált híressé, amelyben elítélte a brit hadsereg hajlandóságát arra, hogy ausztrál katonákat áldozzon fel a gallipoli hadjárat során. A levél kiszivárgott a brit sajtóba is, a sajtómágnás Lord Northcliffe pedig felerősítette a hatását, így Murdochnak ott is és otthon is nagy befolyású barátai lettek.
Rupert születésekor a családja már Melbourne felső-középosztályához tartozott. A fiú a közeli Geelong Grammar bentlakásos iskolába járt, ahol a társai gúnyolódtak rajta, mivel a családja újgazdagnak számított.
Az apja nevelése alatt Rupert korán érdeklődni kezdett az újságok és a politikai viták iránt, Keith-szel ellentétben viszont – aki konzervatív volt – Rupertet eleinte a baloldali eszmék vonzották. Rövid gyakornoki idő után apja lapjánál, a Melbourne Heraldnál rendőrségi és bírósági ügyekről írt. 1950-ben, 19 évesen aztán beiratkozott az Oxfordi Egyetem Worcester College-ába, és az Egyesült Királyságba költözött.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
