KULT
A Rovatból

Nagyobb, hosszabb és még jobb – A Dűne: Második rész lepipálja az elsőt, és utat mutat a blockbustereknek

Az év egyik legnagyobb filmes eseménye nem okoz csalódást, arra azonban készüljünk fel lelkileg, hogy olyasmit látunk, amihez nem vagyunk hozzászokva egy sok száz millió dolláros hollywoodi filmtől: történetet, karaktereket és lehengerlő atmoszférát.

Link másolása

Már egy ideje kering a filmvilágban, hogy Christopher Nolan mellett Denis Villeneuve lehet a hollywoodi blockbusterek megmentője, esetükben ugyanis a 100-200 millió dollárból kreált nagyszabású és valóban lehengerlő látványvilág mellé szellemiség, mélység, mondanivaló, jól megírt karakterek, vagyis kiváló forgatókönyvek is társulnak. A kanadai Villeneuve a Fogságbannal (2013), az Ellenséggel (2013) és a Sicario: A bérgyilkossal (2015) csodás hármas belépőt prezentált az álomgyárba, majd amikor már özönlöttek hozzá a nagyobb pénzek, rákanyarodott a sci-fi műfajára.

A 2016-os és csodás Érkezéssel a Legjobb film Oscar-kategóriájába is bekukkantott, majd húzott egy olyan merészet, amit nem sokan vállaltak volna be: megpróbált méltó folytatást készíteni Ridley Scott klasszikus, 1982-es Szárnyas fejvadászához.

Szerencsére sokadszorra sem hazudtolta meg önmagát: a főként Magyarországon forgatott Szárnyas fejvadász 2049 a 2017-es év egyik legjobb filmje lett. Hova tovább innen még? – kérdeztük akkor jogosan, de Villeneuve mindig képes meglepni az embert, és bejelentette, hogy újabb mozgóképes adaptációt készít Frank Herbert klasszikus sci-firegényéből, a Dűnéből. A könyvből, amely kifogott sok-sok rendezőn, produceren és stúdión, amit már régóta terveztek megfilmesíteni, és először végül David Lynch-nek sikerült 1984-ben – nem mondhatni, hogy sokak megelégedésére. A 2000-es sorozatverzióról pedig ne is beszéljünk!

Villeneuve azonban belevágott, és a Szárnyas fejvadász 2049 után ezt a projektet is elhozta hozzánk. Ráadásul mindjárt két epizódot jelentettek be, hiszen a regény összetett és bő cselekményét képtelenek lettek volna egy filmbe beleszuszakolni. Az első Dűne bemutatóját végül 2021 őszén tartották, vagyis abban az időben, amikor az emberiség éppen próbált feleszmélni a Covidból, a mozik csak néhány hónapja nyitottak ki újra, a nézők pedig csak nagyon lassan szivárogtak vissza a vásznak elé. Ráadásul a Warner stúdió akkori stratégiája szerint a filmjeiket egyszerre mutatták be a mozikban és a streamingfelületükön, ezzel szintén nem segítve a filmszínházak fellendülését. Na, ebben az ellenséges környezetben sikerült a Dűnének akkor összeszedni kb. 433 millió dollárt, majd a 2022-es Oscar-díjátadón hat darab díjat és további négy jelölést, köztük a Legjobb film kategóriájában is.

És mivel a Második rész elkészítését az első fogadtatásától tették függővé, így néhány héttel a 2021-es premier után jött a bejelentés: elkészül a folytatást is!

Ez már csak azért is volt jó hír, mivel az első filmnek nincs vége, nagyjából kettévágták a cselekményt, és igen szomorú lett volna, ha lezárás nélkül marad ez a fantasztikus és sokrétű történet.

A színészek 2023-as sztrájkja miatti néhány hónapos csúszás után azonban végre megérkezett az Arrakis bolygó történetének újabb fejezete, amelyben Paul (Timothée Chalamet) és Jessica (Rebecca Ferguson) a Harkonnenek aljas támadását túlélve már az őslakos fremeneknél vannak, és próbálnak beilleszkedni közéjük. Utóbbi tisztelendő anyaként, előbbi messiásként. Chanival (Zendaya), Stilgarral (Javier Bardem) és a többiekkel együtt forralnak bosszút a Harkonnen-ház ellen, és kisebb terrorcselekményekkel (a fűszerkitermelő egységek megtámadásával) gyengítik folyamatosan az elnyomóikat. Ehhez azonban Shaddam császárnak (Christopher Walken) is lesz egy-két szava…

Az első Dűne sem volt éppen egy rövidke alkotás, Villeneuve azonban még hosszabbra hangszerelte a folytatást, erre azonban megvolt minden oka. A Második rész ugyanis rengeteg karaktert mozgat, és közülük többnek van belső utazása is.

Paul, Jessica, Chani és a Harkonnenek (köztük is Stellan Skarsgård bárója és Dave Bautista Rabbanja mellett egy új karakter, az Austin Butler által életre keltett pszichopata Feyd-Rautha) is elegendő időt kapnak arra, hogy többek legyenek szimplán felskiccelt sakkbábuknál egy készülődő háború terepén. Talán csak a császár és a lánya, Irulan hercegnő (Florence Pugh) kapnak kevesebb feltűnési lehetőséget és megfelelő kibontást.

Az író-rendező ettől függetlenül ezúttal is hozta azt, amit megszokhattunk tőle, és amiért a jelenlegi hollywoodi rendezők egyik legjobbjaként tartjuk számon: a kifogástalan és ránk telepedően súlyos atmoszférát, a parádésan megkomponált és több mint látványos akciójeleneteket, valamint a motivált, árnyalt, szerethető, gyűlölhető, hús-vér karaktereket.

Sőt, olyan mozzanatok is akadnak itt, amelyek hiányoztak az eddigi megfilmesítésekből, sőt, akár az eredeti regényből is. Bekerült például a fremenek közötti széthúzás is a profécia és a messiás eljövetelének elfogadásával kapcsolatban, itt épp a hívő Stilgar és a kétkedő Chani testesítik meg a két végletet, utóbbi pedig sokkal erősebb, elszántabb és konokabb karakter itt, mint ahogy eddig láthattuk, s a Paullal való szerelmi kapcsolata is jóval összetettebb.

Az akciókra sem lesz panaszunk, Villeneuve ugyanis ügyes arányérzékkel veti be a megfelelő időben a sivatagi csinnadrattákat, egyedül talán amiatt lehet egy kis hiányérzetünk, hogy a végső csata talán túl gyorsan zajlik le, amíg viszont tart, bizton leviszi a fejünket.

Ráadásul kapunk utána egy parádés párbajt. Ehhez pedig megfelelően asszisztálnak Greig Fraser fantaszikus képei és Hans Zimmer újabb filmzenei mesterműve.

Azt azonban le kell szögezni, hogy a Dűne története itt nem ér véget, ezt már a mostanában egyre több hírben felbukkanó Villeneuve is alátámasztotta valamennyire azzal a nyilatkozatával, miszerint szívesen leforgatna egy harmadik filmet is A Dűne messiásából, amire vélhetően sor is fog kerülni, vagyis senki ne gondolja, hogy a Második részben minden szálat elvarrnak, és minden a helyére kerül. Így viszont létrejöhet egy trilógia, vagyis a Dűne: Második rész egyfajta A Birodalom visszavágként is funkcionál.

Fontos, hogy készüljenek ilyen, a közönséget nem hülyének néző, okos, súlyos (noha a PG-13-as korhatár-besorolás miatti vértelenség azért egy kicsit fájó egy ilyen durva sztoriban) és a tipikus hollywoodi blockbusterek kereteit kitágító alkotások, ne féljünk hát elmerülni benne!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk