KULT
A Rovatból

Megéri megnézni az Avatár – Az utolsó léghajlítót? Egyértelműen! Hibátlan? Korántsem

Szükségünk volt erre? Egyáltalán nem. Az eredeti Avatár – Az utolsó léghajlító sorozat a mai napig klasszikus. Viszont, aki nem ismeri az eredetit és nem szereti a rajzfilmeket, annak tökéletes arra, hogy megismerjen egy fantasy világot, tele varázslattal, barátsággal és kedvességgel.

Link másolása

Az Avatár – Az utolsó léghajlító 2005-ben indult útjára a Nickelodeonon és Michael Dante DiMartino és Bryan Konietzko műve rögtön modern klasszikussá vált. Stílusában hasonlít az animékhez, de nem japán animációról van szó. A három évadot ért meg a sorozat és egy tökéletes, kerek egész mesét kaptunk ez alatt a 62 rész alatt erről a háború sújtotta fantasy-világról. Még egy méltatlanul elfeledett folytatás sorozatot is szült a Nickelodeonon, a Korra legendája képében.

Majd 2010-ben megtörtént az, amire minden rajongó számított számított.

A Paramount felkarolta a szériát és készítettek egy borzalmas filmet, amiben mindent elrontottak, amit lehetett. A rendezésre felkért M. Night Shyamalan legrosszabb filmje Az utolsó léghajlító, ami hatalmas tett, ismerve az úriember filmográfiáját.

Innen gyakorlatilag nyert helyzetből indult a Netflix, amikor eldöntötték, hogy élőszereplős sorozat képében adaptálják a Nickelodeon legjobb meséjét.

Annyira rossz úgy sem lehet, mint a Shyamalan-rémtett volt.

Ez igaz is, mert a netflixes változat egészen jól sikerült. Nem cserélném el egy pillanatra se a rajzfilmre, mert közel sem annyira kidolgozott és szerethető, de ahhoz képest, hogy mekkora kihívás állt az alkotók előtt az, amit letettek az asztalra, az elismerésre méltó.

Mintha a rajzfilmet néznénk? Közel sem. Nagyon próbáltak közel maradni az eredeti alapanyaghoz, de érezték, hogy meg kell húzni azt. Nekik csupán nyolc 50 perces részbe kellett besűríteniük, az első évad 20 epizódját. Hozzá kell tenni, hogy a rajzfilm húsz perces volt, de így is meg kellett kurtítani a tartalmat a játékidő miatt. Mit sikerült átvinni és mit nem? A sorozat alaphangulatát száz százalékosan sikerült átadni, csillagos ötös, amit Albert Kim showrunner és csapata alkotott.

A jelmezek, a díszletek, a karakterek, mind-mind hibátlanok.

Így képzeltem el Omashu városát, Koh rémálomszerű megjelenését és Agna Qel’a ostromát. A CGI teljesen korrekt, érhető, ha néha billeg a kinézet, de itt minden mágikus, epikus és elképesztő távlatok vannak. Még az utazás a repülő bölényen, Appán is eszi a vizuális effekt büdzsét. Megpróbáltak mindent belezsúfolni a nyolc részbe, így érthető, hogy sok dolgot átstrukturáltak, és néhány dolgot azért megváltoztattak. Sajnos viszont egy dolgot elveszítettek a nagy adaptáció folyamán, amit a mese hibátlanul tudott: valahogy a szív és a könnyed szórakozás kimaradt a kalandból.

Az eredeti Avatár történet egy hatalmas kaland volt, egy felnövés történet, ahol az Avatárnak, Aangnak (Gordon Cormier) helyt kell állnia, miközben az egész világ háborúban áll, és ő kiesett 100 évnyi történelemből. Minden ismerős meghalt körülötte, egy barátja se maradt, miközben mindenki számít rá, hogy felnő az Avatár legendájához, és megállítja a Tűz népének terjeszkedését.

Annak, aki nem ismerni az alapanyagot, az Avatár világában négy nemzet van, a négy elemi erő.

Tűz népe, egy kegyetlen harcos Japánhoz hasonló klán, az inuit beütésű víz népe békés és természetközeli, a levegő mesterei egy magának való, már-már buddhista szerzetesrend, a föld urai pedig egy indiaihoz hasonló kemény, de barátságos társaság. Minden népnek vannak idomárai, akik a saját elemi erejüket tudják irányítani. Minden generációnak van egy Avatára, aki az egyensúlyt tartja az népek között, ő mind a négy elemet uralja és egy különleges spirituális vezető. Ha meghal, reinkarnálódik egy másik nép tagjaként és ősei tudásával újra megszerzi hatalmát. Ez egy örök körforgás.

Tehát, ha meghal egy tűzidomárok között született Avatár, a következő egy léghajlító lesz. Történetünk ott kezdődik, amikor a légidomároknál újjászületett Avatar, Aang még fiatal, és ezt kihasználva a Tűz éppen aktuális ura támadást indít, hogy elpusztítsa a fiú népét, természetesen vele együtt.

Egy véletlennek köszönhetően azonban az Avatár eltűnik 100 évre, így nem volt új kiválasztott, hiszen nem halt meg és innen indul hőseink kalandja.

Aangre jégbe fagyva talál rá két déli víztörzsből származó fiatal, Katara (Kiawentiio) és testvére Sokka (Ian Ousley). Barátság alakul ki közöttük és együtt kell menekülniük a gonoszok elől, akik Aanget üldözik. El kell érniük, hogy az Avatár újra egyensúlyt teremtsen az elemek között és béke lehessen a világban.

Nem kell félni. Ezzel nem mondtam el semmit a sorozat eseményeiből, ugyan is ez tiszta háttértörténet volt. Ennyire kidolgozott és gazdag világba csöppenünk bele, ha elindítjuk Aang és csapatának kalandjait. Ami azoknak, akik nem ismerték az eredetit, elég is lehet. Mint rajongónak, nekem hiányzik kicsit a humor, a szív és a kedvesség a feldolgozásból. Aanget játszó Gordon Cormier sajnos nagyon gyengécske, főleg a sorozat elején.

A végére, mintha belenőne a szerepébe, de nagyon sok volt a fiatal színész vállán, amit nem igazán sikerült cipelnie, sokszor erőtlen a szerepben.

Szerencsére a Katarát játszó Kiawentiio teljesen rendben van, Ian Ousley-vel mint Sokkával is inkább csak forgatókönyvileg van baj. Kár, hogy nem kapott több játékidőt, bár szegény színésznek olyan állszerkezete van, amin egyszerűen nem tudtam túltenni magam és amikor a képernyőn volt, mindig azt figyeltem, hogy az álla külön életet él a testétől.

A gonoszok terén viszont hibátlan a casting. Dallas Liu mint Zuko koronaherceg elsőrangú, jól megírt gonosz, zseniálisan előadva. De a csúcs, a rajzfilm legjobb karakterét, Iroh admirálist alakító Paul Sun-Hyung Lee – ő az egyértelmű győztese az Avatárnak. Minden pillanata tökéletes, a színésznek sikerült eltalálnia azt az egyensúlyt, amit a többi szereplőnél is vártam. A melegszívű, bölcs és szeretetre méltó öreg, aki nagyon humoros, de nem akarsz ujjat húzni vele, mert pillanatok alatt szétszed.

Nagyon vártam Azulát, Zukko testévérét, akit kicsit korábban beleírtak az élőszereplős változatba, mert igazi közönség kedvenc a rajzfilmben.

Itt Grey Griffin kelti életre, alapvetően jól, de még nem látom magam előtt a dörzsölt, erejétől elvakult pszichopatát, akit úgy imádtam a Nickelodeonon. Vicces látni két ex-Lost-os színészt újra együtt, Daniel Dae Kim alakítja a Tűz urát, Ozai-t, és Ken Leung Zhao parancsnokot. Mindketten ügyesek, bár én jobban örültem volna, hogy a főellenséget a Lord Ozai-t csak a legvégén látjuk teljes valójában, ahogy a rajzfilmben. Ott mindig elrejtették előlünk és csak Mark Hamill mély, dörgő hangját hallottuk. Amikor végre megpillantottuk, igazi csemege volt.

Igazából, ha fegyvert tartanának a fejemhez se tudnék mondani több problémát a sorozattal. Nem rontották el mindenféle „netflix betegséggel”, nem váltott színt, nemet és rasszt egy karakter se. Nem tették tele LMBTQ-jelenettel. A benne lévő cseppnyi feminista fennhang az eredetiben is megvolt, és teljesen működik, sőt még visszább is vették. Sokka például sokkal nagyobb hímsoviniszta volt a rajzfilmben, amíg meg nem tanulta a leckét, hogy nem lehet mindig ő az erős és tökéletes. Itt alapvetően visszafogottabban indul a karakter. Ilyen téren, tehát nem lehet semmi okunk a panaszra.

Az, hogy a főszereplő gyengébb, mint vártuk az nagy probléma, de szerencsére a többi színész orvosolja.

Köszönjük még egyszer Iroh admirális! A legjobb pedig egyértelműen a hatodik rész, amikor megismerjük Zuko háttértörténetét, és szinte csúcsára ér a sorozat. A hangnem és szív hiánya pedig tényleg csak a rajongóknak fog feltűnni. Nem egy One Piece-szintű adaptáció, de akinek ez az első kapcsolata az Avatár világával, és unja a kék macskákat, azoknak nagyon szórakoztató és mesés történet lesz Aang és bandája kalandja. Az Avatár – Az utolsó léghajlító teljes első évadja megtekinthető a Netflix műsorán. Reméljük még lesz legalább két szezon, mire befejezik ezt a csodálatos mesét!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: