Megéri megnézni az Avatár – Az utolsó léghajlítót? Egyértelműen! Hibátlan? Korántsem
Az Avatár – Az utolsó léghajlító 2005-ben indult útjára a Nickelodeonon és Michael Dante DiMartino és Bryan Konietzko műve rögtön modern klasszikussá vált. Stílusában hasonlít az animékhez, de nem japán animációról van szó. A három évadot ért meg a sorozat és egy tökéletes, kerek egész mesét kaptunk ez alatt a 62 rész alatt erről a háború sújtotta fantasy-világról. Még egy méltatlanul elfeledett folytatás sorozatot is szült a Nickelodeonon, a Korra legendája képében.
A Paramount felkarolta a szériát és készítettek egy borzalmas filmet, amiben mindent elrontottak, amit lehetett. A rendezésre felkért M. Night Shyamalan legrosszabb filmje Az utolsó léghajlító, ami hatalmas tett, ismerve az úriember filmográfiáját.
Innen gyakorlatilag nyert helyzetből indult a Netflix, amikor eldöntötték, hogy élőszereplős sorozat képében adaptálják a Nickelodeon legjobb meséjét.
Ez igaz is, mert a netflixes változat egészen jól sikerült. Nem cserélném el egy pillanatra se a rajzfilmre, mert közel sem annyira kidolgozott és szerethető, de ahhoz képest, hogy mekkora kihívás állt az alkotók előtt az, amit letettek az asztalra, az elismerésre méltó.
Mintha a rajzfilmet néznénk? Közel sem. Nagyon próbáltak közel maradni az eredeti alapanyaghoz, de érezték, hogy meg kell húzni azt. Nekik csupán nyolc 50 perces részbe kellett besűríteniük, az első évad 20 epizódját. Hozzá kell tenni, hogy a rajzfilm húsz perces volt, de így is meg kellett kurtítani a tartalmat a játékidő miatt. Mit sikerült átvinni és mit nem? A sorozat alaphangulatát száz százalékosan sikerült átadni, csillagos ötös, amit Albert Kim showrunner és csapata alkotott.
Így képzeltem el Omashu városát, Koh rémálomszerű megjelenését és Agna Qel’a ostromát. A CGI teljesen korrekt, érhető, ha néha billeg a kinézet, de itt minden mágikus, epikus és elképesztő távlatok vannak. Még az utazás a repülő bölényen, Appán is eszi a vizuális effekt büdzsét. Megpróbáltak mindent belezsúfolni a nyolc részbe, így érthető, hogy sok dolgot átstrukturáltak, és néhány dolgot azért megváltoztattak. Sajnos viszont egy dolgot elveszítettek a nagy adaptáció folyamán, amit a mese hibátlanul tudott: valahogy a szív és a könnyed szórakozás kimaradt a kalandból.
Az eredeti Avatár történet egy hatalmas kaland volt, egy felnövés történet, ahol az Avatárnak, Aangnak (Gordon Cormier) helyt kell állnia, miközben az egész világ háborúban áll, és ő kiesett 100 évnyi történelemből. Minden ismerős meghalt körülötte, egy barátja se maradt, miközben mindenki számít rá, hogy felnő az Avatár legendájához, és megállítja a Tűz népének terjeszkedését.
Tűz népe, egy kegyetlen harcos Japánhoz hasonló klán, az inuit beütésű víz népe békés és természetközeli, a levegő mesterei egy magának való, már-már buddhista szerzetesrend, a föld urai pedig egy indiaihoz hasonló kemény, de barátságos társaság. Minden népnek vannak idomárai, akik a saját elemi erejüket tudják irányítani. Minden generációnak van egy Avatára, aki az egyensúlyt tartja az népek között, ő mind a négy elemet uralja és egy különleges spirituális vezető. Ha meghal, reinkarnálódik egy másik nép tagjaként és ősei tudásával újra megszerzi hatalmát. Ez egy örök körforgás.
Tehát, ha meghal egy tűzidomárok között született Avatár, a következő egy léghajlító lesz. Történetünk ott kezdődik, amikor a légidomároknál újjászületett Avatar, Aang még fiatal, és ezt kihasználva a Tűz éppen aktuális ura támadást indít, hogy elpusztítsa a fiú népét, természetesen vele együtt.
Aangre jégbe fagyva talál rá két déli víztörzsből származó fiatal, Katara (Kiawentiio) és testvére Sokka (Ian Ousley). Barátság alakul ki közöttük és együtt kell menekülniük a gonoszok elől, akik Aanget üldözik. El kell érniük, hogy az Avatár újra egyensúlyt teremtsen az elemek között és béke lehessen a világban.
Nem kell félni. Ezzel nem mondtam el semmit a sorozat eseményeiből, ugyan is ez tiszta háttértörténet volt. Ennyire kidolgozott és gazdag világba csöppenünk bele, ha elindítjuk Aang és csapatának kalandjait. Ami azoknak, akik nem ismerték az eredetit, elég is lehet. Mint rajongónak, nekem hiányzik kicsit a humor, a szív és a kedvesség a feldolgozásból. Aanget játszó Gordon Cormier sajnos nagyon gyengécske, főleg a sorozat elején.
Szerencsére a Katarát játszó Kiawentiio teljesen rendben van, Ian Ousley-vel mint Sokkával is inkább csak forgatókönyvileg van baj. Kár, hogy nem kapott több játékidőt, bár szegény színésznek olyan állszerkezete van, amin egyszerűen nem tudtam túltenni magam és amikor a képernyőn volt, mindig azt figyeltem, hogy az álla külön életet él a testétől.
A gonoszok terén viszont hibátlan a casting. Dallas Liu mint Zuko koronaherceg elsőrangú, jól megírt gonosz, zseniálisan előadva. De a csúcs, a rajzfilm legjobb karakterét, Iroh admirálist alakító Paul Sun-Hyung Lee – ő az egyértelmű győztese az Avatárnak. Minden pillanata tökéletes, a színésznek sikerült eltalálnia azt az egyensúlyt, amit a többi szereplőnél is vártam. A melegszívű, bölcs és szeretetre méltó öreg, aki nagyon humoros, de nem akarsz ujjat húzni vele, mert pillanatok alatt szétszed.
Itt Grey Griffin kelti életre, alapvetően jól, de még nem látom magam előtt a dörzsölt, erejétől elvakult pszichopatát, akit úgy imádtam a Nickelodeonon. Vicces látni két ex-Lost-os színészt újra együtt, Daniel Dae Kim alakítja a Tűz urát, Ozai-t, és Ken Leung Zhao parancsnokot. Mindketten ügyesek, bár én jobban örültem volna, hogy a főellenséget a Lord Ozai-t csak a legvégén látjuk teljes valójában, ahogy a rajzfilmben. Ott mindig elrejtették előlünk és csak Mark Hamill mély, dörgő hangját hallottuk. Amikor végre megpillantottuk, igazi csemege volt.
Igazából, ha fegyvert tartanának a fejemhez se tudnék mondani több problémát a sorozattal. Nem rontották el mindenféle „netflix betegséggel”, nem váltott színt, nemet és rasszt egy karakter se. Nem tették tele LMBTQ-jelenettel. A benne lévő cseppnyi feminista fennhang az eredetiben is megvolt, és teljesen működik, sőt még visszább is vették. Sokka például sokkal nagyobb hímsoviniszta volt a rajzfilmben, amíg meg nem tanulta a leckét, hogy nem lehet mindig ő az erős és tökéletes. Itt alapvetően visszafogottabban indul a karakter. Ilyen téren, tehát nem lehet semmi okunk a panaszra.
Köszönjük még egyszer Iroh admirális! A legjobb pedig egyértelműen a hatodik rész, amikor megismerjük Zuko háttértörténetét, és szinte csúcsára ér a sorozat. A hangnem és szív hiánya pedig tényleg csak a rajongóknak fog feltűnni. Nem egy One Piece-szintű adaptáció, de akinek ez az első kapcsolata az Avatár világával, és unja a kék macskákat, azoknak nagyon szórakoztató és mesés történet lesz Aang és bandája kalandja. Az Avatár – Az utolsó léghajlító teljes első évadja megtekinthető a Netflix műsorán. Reméljük még lesz legalább két szezon, mire befejezik ezt a csodálatos mesét!
