KULT
A Rovatból

Ennyire buta sorozatbefejezést régen láttunk! Pedig milyen jól indult A True Detective negyedik szezonja

Amilyen hangulatos, olyan katasztrofálisan ért véget A törvény nevében negyedik évadja. A Night Countrynak nevezett szezon befejezése sok kívánnivalót hagy maga után. Pedig nagy potenciál volt benne…

Link másolása

Az új söprű jól seper? Mondhattuk volna az első rész után, ugyanis új showrunner vette át a stafétabotot a sorozat élén. A showrunner a fő döntéshozó, jelen esetben ő az író és a rendező is, tehát egyértelműen az ő „gyermeke” a sorozat.

Az első három évadot vezető Nic Pizzolatto-t Issa López váltotta, Pizzolatto maradt produceri szerepkörben.

Ez valószínűleg rosszul eshetett neki, a negyedik évad befejezése kapcsán ő indított el egy gyűlöletcunamit López irányában a Twitteren (nevezze X-nek mindenki, aki akarja, de nekem ez mindig Twitter marad). Nem tudni mekkora volt a feszültség a korábbi alkotó és az új között, de valószínűleg nem lettek barátok.

Márpedig a legnagyobb problémája a Night Country-nak a forgatókönyvvel van, ami Issa López tollából ered. A misztikus hangnemmel megpróbáltak az első évadhoz visszanyúlni. A sárga király és Carcossa kapcsán egyértelműen H.P. Lovecraft kozmikus horrorjainak a hangulata köszönt vissza, színesítve egy lápvidékkel és Louisiana söpredékével.

A legújabb szezon pedig az alaszkai helyszínnel kicsit az Őrület hegyei H.P. Lovecraft történethez és a John Carperter-féle A dologhoz próbál hasonlítani.

Márpedig ami legjobban működik itt, az a hangulat. Az atmoszféra egyértelműen a legerősebb eleme a fagyos és sötét északnak. Pont decemberben járunk, amikor a fiktív alaszkai kisváros, Ennis hosszabb ideig napfény nélkül marad, tehát még az állandó sötétség is főszereplővé válik a történetben.

A probléma, mint már említettem, egyértelműen a szövegkönyvben keresendő – mire is gondolok? Feldob rengeteg érdekes kérdést, behoz sok misztikus elemet, és nem kezd velük semmit. A spiritualitás irányába valamennyire elmegy, de igazából az egészet egy huszárvágással megoldja, mint Nagy Sándor a Gordiuszi csomót.

Ezzel csak annyi a baj, hogy a megoldásnak köszönhetően még több kérdésünk támad, mint amire választ ad a végecsavar.

Akkor miért volt ennyi „misztikus” elem és miért hallotta több karakter is azt a bizonyos hangot? Miért láttunk több esetben is a jövőbe? Még folytathatnám napestig a meg nem válaszolt kérdéseket.

Rossz volt a negyedik évad? Nem feltétlenül. Issa López eljátszotta egy szezonon belül, amit egy több évados sorozat éveken keresztül csinál. Az első fele nagyon jó és hangulatos volt, alig vártam, hogy válaszokat kapjak, amik szépen lassan meg is érkeztek. De úgy éreztem már a második-harmadik rész felé, hogy túl komótosan halad minden.

A negyedik-ötödik rész már erősen izzadságszagúra sikerült, és végül a befejezés teljes kudarc.

Ez megfigyelhető egy Trónok harca esetében nyolc év alatt, vagy egy Prison Break esetében négy alatt. Issa Lópeznek ezt sikerült 6 részen belül megvalósítania, ami elismerésre méltó.

Mi a helyzet a pozitívumokkal? Jodie Foster. Ő akkor is maradandót alkot, ha gyenge forgatókönyvet kap. Itt is hozta a minimumot, ami az ő esetében azért egy emlékezetes karakter. Rajta kívül Kali Reis is szerethető a maga módján, néha picit túltolta a Rhode Island-i színésznő a kívülről kemény, ámde lelkileg meggyötört archetípust. John Hawkes formálta a tőle elvárt, nyálkás szerepet, akiről nem tudja eldönteni a néző, hogy pozitív, vagy negatív karakter lesz-e.

Rajtuk kívül még epizódszerepben láthattuk Finn Bennettet, Fiona Shaw-t és Christopher Ecclestone-t is.

De lényegében ez Reis és Foster főszerepe. A szereplőkön kívül, amiben még kiemelkedő a sorozat, az a már említett nagybetűs hangulat. Közel első évados színvonallal találkozhatott a néző atmoszféra terén. Néha túl sok a CGI, de ma már nagyon bonyolult igazi állatokkal forgatni, így mindenki inkább a számítógéphez nyúl, mert könnyebb, olcsóbb és gyorsabb, még ha néha bénán néz is ki.

Egy dolog miatt tartom rosszabbnak a negyedik évadot az amúgy érdektelen, de jól felépített másodiknál és a rettenetesen unalmas harmadiknál: mert itt sokkal nagyobb volt a lehetőség az alkotók kezében. A horroros hangulat, a környezet, a groteszk gyilkosság és az egész indítás olyan reményeket ébresztett, hogy visszatérünk az első évad szintjére,

de ehelyett csak egy buta krimibe oltott, béna nyomozás szemtanúi lehetünk.

Nagyon szomorú. Mindenesetre a folytatást már most berendelték, biztosan lesz ötödik évad. Lehet, hogy még egy esélyt megérdemel a showrunner – de ahogy olvastam az interneten, ezzel a véleményemmel eléggé egyedül vagyok.

A törvény nevében teljes negyedik szezonja megtekinthető az HBO Max streamingszolgáltató műsorán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: