KULT
A Lóci játszik frontembere egyszerű, letisztult hangszerelést választott a dalhoz, hogy a hallgatók úgy érezzék, mintha valaki csak leülne melléjük és eljátszaná nekik a verset.
KULT
A Harry Potter-rajongók legnagyobb örömére október 10-én egy újabb könyv érkezik, a világ számos országában egyszerre debütál majd a Varázsalmanach. A világpremier napján egy elvarázsolt könyvbemutatón is részt vehetnek, akik elsők között szeretnék kézbe venni a mágikus kiadványt, és Tóth Tamás Boldizsárral, a könyvek fordítójával is lehet találkozni.
KULT
Három napba sűrítve megkaptunk szinte mindent, amiért a Művészetek Völgyét is szeretjük, emellett pedig több tucatnyi, jobbnál jobb helyi pincészet kínálatát kóstolhattuk végig.
KULT
Meglepő élmény, mintha egy sci-fi világba csöppennél bele, ahol fura módon utazhatsz, gondolkodhatsz, csodálkozhatsz, szemkápráztathatsz.
KULT
Majdnem cirkuszi sztár lett, az utcán kereste a kenyerét, és imád gonoszkodni – Jeremy Irons 75 éves
A legtöbben talán a Die Hard harmadik részének „Simon mondja” főgonoszaként ismerik, pedig már több mint 110 színészi kreditje van. Ráadásul nem is ebbe a szakmába vágyott eleinte. Portré egy vérbeli filmlegendáról.
KULT
Bezsenyi Tamás kriminológus-bűnözéstörténésszel próbáltunk a végére járni olyan kérdéseknek, mint hogy mit jelentett az olajszőkítés, miért kellett meghalnia Fenyő Jánosnak, és miért volt az évtized egyik legszimpatikusabb figurája egy egyszerű bankrabló.
KULT
A TV2 új reality-show-jának üzenete egyszerű: a gazdag fiatalok buták, felszínesek és kulturálatlanok, és meg sem kísérli, hogy árnyalja a képet.
KULT
Az Apple-széria harmadik évada szokás szerint a jelenünk aktuális kérdéseivel foglalkozik. Először küldenek fel médiaszemélyiséget a Kármán-vonalhoz.
KULT
Először kapta magyar alkotó a Velencei Filmfesztivál Orrizonti szekciójának fődíját, Reisz Gábor pedig eddigi legjobb filmjével érdemelte ki az elismerést. Politika, botrány, dumaparti, van itt minden!
KULT
A Konyhafőnök után összeomlik a csatorna nézettsége. A mi kis falunkat küldik harcba a hétfőn kezdődő, gazdag gyerekes reality ellen.
KULT
Köllő Babett megszólalni sem bírt Solymár Matyi produkciója után, a TV2 kijátszotta az ukrán menekült kártyát, és kiderült, hogy néha a közönségben jobb énekesek vannak, mint a színpadon.
KULT
Trokán Nóra szigorú volt, Miklósa Erika anyáskodó, a legtöbb jelentkező viszont Curtist és Manuelt választotta.
KULT
A rövid, négysoros, erős zeneiségű versek a kisgyermekek által kedvelt állatokat jelenítenek meg népzenei stíluselemeket is felhasználva.
KULT
Új dalokkal jelentkezik a szó legjobb értelmében hobbiként felfogott „apurock” együttes, melynek koncertjeire ennek ellenére tömegek járnak. Vajon mi a titkuk, és igaz-e, hogy egyszer a Carson Coma volt az előzenekaruk? Most ez is kiderül!
Népszerű
Ajánljuk