„Ez a zenekar a mi játékunk vagy gumiszobánk” – Reményhal kislemez- és klippremier + interjú
Hallásszabadság címmel készült el a Reményhal zenekar legújabb kislemeze, amelyen három dal kapott helyet, közülük az egyikhez klipet is forgattak. A csapat dobosa és egyben menedzsere nem más, mint Váradi Marci, aki májusi feloszlásukig a Ricsárdgír mellett is dolgozott, vadabbnál vadabb kéréseiket teljesítve. Az alábbi interjúban ez is szóba kerül, ahogy az is, minek köszönhetően lehetnek rendre teltházasak a koncertjeik, és terveznek-e többször fellépni a jelenlegi évi 3-4 alkalomnál.
– Mióta működik a zenekar, hogy állt össze a tagsága?
Szabó Márk (gitár): 2014-ben alakult a csapat. Családi zenélgetésekből indultunk, Kristóf, az első énekesünk az unokaöcsém (pedig idősebb, mint én). A forró nyarakon játszottunk Kispált a családnak, közepesen jól, de hát szerettek minket így is. Aztán csatlakozott a már akkor is öreg Wollner Peti, aki Kristóf apukájának volt egyetemi évfolyamtársa valamikor a múlt században. Azóta is szomszédok voltak. Aztán igazán akkor vált egységessé a csapat, amikor Marci is csatlakozott dobosként.
Váradi Marci (dob): Amikor bekerültem a zenekarba 2015 környékén, akkor már egy pár éve “működött” a Hal. Ez azt jelenti, hogy próbáltak, volt egy pár koncert, meg egy pár saját dal és egy pár olyan dal, amiről azt hitte a Wollner, hogy saját, de kiderült, hogy azt már valahol, valaki megírta. Jogász a faszi, bármit kimagyaráz és a végén természetesen neki lesz igaza. Szóval azok is Reményhal dalok lettek.
– Hány saját számotok van most és hogy dőlt el, milyen feldolgozásokat játszotok ezeken túl?
Marci: Ez alatt a közel 10 év alatt kb 30-35 dalt írhattunk, ebből mondjuk 15-20-at játszunk vetésforgóban, mikor mit. Ez elsőre nem tűnik egy Guinness-rekordnak, de ahhoz képest, hogy ez egy szuper hobbi apurock zenekar, nagyon kinőttük magunkat és a jelenlegi működésünk is szerintem már a csodával határos. Igazából imádjuk egymást, ez egy nagy baráti társaság, szeretünk időt tölteni egymással. A zenélés, bár véresen komolyan vesszük, teljesen másodlagos. Mondjuk a koncertjeink kib*szott jók!
Ja, meg a feldolgozások. Ebben a zenekarban két generáció találkozik, de a zenei ízlésünk nagyjából azonos. A rendszerváltás előtti, közbeni és mondjuk a 2000-es évekig bezárólag szeretünk minden olyan alternatív, vagy alternatívnak mondott, underground szájízű zenét, ami akkor volt. Ezek közül magyar előadók dalait szoktuk játszani, mert azokat szeretjük. Van egy mondás a zenekaron belül, hogy ami “halas dal, vagy halasnak érezzük”, azt megpróbáljuk eljátszani. 4-ből 3-szor sikerül. Konkrét előadókat nem szeretnék mondani, mert nagyon béna lenne, gyertek el egy konyóra és ha ott felismeritek, akkor már nyertünk.
– A koncertjeitek hangulata alapján elég komoly rajongótáborotok van, mit gondoltok, mivel fogtátok meg őket?
Marci: Számomra, mint gyakorló menedzser, ez a legmegdöbbentőbb dolog a világon, a kvantumfizika mellett. Egyrészt fantasztikus érzés.
És amíg nem vesszük magunkat igazán komolyan, addig lesz ez Reményhal. Sok barátunk van, ők már egy ideje hozzák a barátaikat is, nagy a család (egyszer lesz majd egy kérésünk nekünk is...) sok jó ember szokott eljönni a koncertjeinkre szórakozni. Meglepő, de érthető!
– Igaz, hogy egyszer a Carson Coma volt az előzenekarotok?
Marci: Ez nagyon vicces sztori, és az a durva, hogy igaz! Volt egy borzasztó koncertünk a Műszaki Egyetem egyik kolijában. Az egész nagyon fura volt... Én ahhoz vagyok szokva, és úgy is szeretek dolgozni, hogy minden pontosan ki van találva, ha tetszik, stílszerűen: mérnöki pontossággal meg van minden tervezve.
A hangtechnikához sajnos senki nem értett, az egyeztetett cucc háromnegyede szerintem soha nem is volt ott abban a koliban, de aznap este tuti nem. Na, ilyen körülmények között játszottunk kb 3-5 embernek és előttünk lépett fel, szerintem akkor még nem hivatalosan, a Carson Coma. Órákig ment a bénázás a helyi “erővel”, hogy mi hogy legyen, és 12-15 percenként megjelent az akkor még fiatalabb Giorgio, hogy “akkor most mi van?”, “miért húzzuk az időt?” Nem húztuk az időt, senki nem volt, aki ott tudta volna, hogy mi a dolga. Pár órával később már sokkal feszültebb volt ez a párbeszéd. Aztán fellépett a Carson Coma és már akkor úgy hallgattam őket, hogy baszki, ez nagyon jó.
Ezek az akkor még kisfiúk, a nagyszüleik ruhájában, nagyon tudatosan és baromi jól zenéltek. Tényleg szórakoztató volt. És ugye mi lett belőlük?! Ügyes srácok nagyon, őszintén ezt gondolom! Szóval, azt hiszem, akkor követtem el az egyik nagy szakmai hibám, hogy nem mentem oda hozzájuk beszélgetni, mert a már akkor is bajszos Giorgio annyira sok kellemetlen kérdést tett fel aznap este, hogy végül úgy döntöttem, nem megyek oda. Lehet, hogy hiba volt, de ugye a remény hal meg utoljára…
– Mit kell tudni a most megjelenő új dalokról?
Marci: Hogy nagyon jók, zseni dalok, a 80-as, 90-es években tuti underground hősök lennénk, de ugye 2023 van.
Azt hiszem a dalokat is így érdemes hallgatni, hogy ezek nekünk szólnak és ha tetszik valakinek, akkor megkérdezzük, hogy “DE BIZTOS?”. És persze nagyon örülünk neki, ha mégis. Úgy tűnik egyébként, hogy tetszik az embereknek, sőt egyre többen járkálnak a koncertjeinkre. Itt félretenném a viccet egy pillanatra, baromi megtisztelő és nagyon köszi nekik ezúton is, tényleg!!!
Hangerő klip:
Hallásszabadság EP:
A Hallásszabadság kislemezen három dal található. Az egyiket a Wollner énekli, ez a Mozi. A másik kettő klasszikus Reményhal dal. (Már klasszicizálom magunkat... hahaha). A Wollner egyébként zseni és szerintem baromi jó szövegeket is ír. Most először streaming felületekre is felkerülnek a dalok (szeptember 15-től), azt hiszem, mostanra érett meg a zenekar erre. Ráadásul a korábbi kislemezünk, a Kacsákra is megtalálható lesz Spotify-on és a többi a felületen. Valamint készült egy igazi klipünk is, a Hangerő c. dalunkhoz. Itt egyetlen koncepció volt, hogy a lehetőségeinkhez képest legjobban próbáljuk bemutatni, milyen is egy Reményhal koncert és miért veszít valaki nagyon sokat, ha mégis úgy dönt, hogy nem vesz részt ezeken az összejöveteleken. A Tanúból idézve így tudnám jellemezni: “kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk”. Asszem, ez a Reményhal ars poétikája.
– A Ricsárdgír feloszlása mekkora űrt hagyott benned, milyen zenekarokkal dolgozol most menedzserként?
Marci: Ha tudod, hogy működnek a fekete lyukak, körülbelül akkorát. Ahogy hallottam, mások is hasonlóan vannak vele.
Együtt dolgozom a Péterfy Bori & Love Banddel és a Pál Utcai Fiúkkal, szeptembertől még szorosabb lesz a kapcsolatunk, mint eddig. Tökre várom. A cimboráimmal, azt gondolom és nagyon büszkén állítom, szépen építjük a Mertez Menedzsmentet (a Gír is ide tartozott, R.I.P. Koala).
Az Abigéllel évek óta együtt dolgozom, nagy elvárásaim vannak a srácokkal szemben, akikkel azóta szerintem nagyon jó barátok is lettük. Most frissen csatlakozott hozzánk 2 produkció, ahol én leszek a menedzser, a Damara zenekar (fiatal, nagyon ügyes és tudatos csapat), illetve Pénzes Máté eszméletlenül menő és nagyon komoly zenei projektje a Pénzes Máté és a Zseb (Pénzes Máté, Heilig Tomi, Boros Levi, Kiss Peti, Nagy Barni), ami gyakorlatilag egy underground szupergroup. Itt az a sztori, hogy a legendás LGT Bummm! lemezét jól átgondolták, megrágták, újra felvették, persze Presser Gábor rábólintott, sőt hallottam olyat is, hogy tetszik neki az újragondolt album. Szóval ez egy tisztelgés a Legenda előtt, emellett nagyon komoly zenélés. Hálás projekt, nagyon más, mint a Ricsárdgír, de ettől izgalmas a zeneipar. (Utálom ezt a szót, hahaha.)
– A Reményhalra mennyire tekintesz ugyanolyan szemlélettel, mint a többi általad menedzselt zenekarra?
Marci: Most próbálok nem viccelni, teljesen. Szerintem 1-2 év múlva reálisan egy Papp Laci összejöhet, aztán MVM dome. Van rá esély. Tehát, nem tekintek rá úgy, nem is szeretnék, nem is tudnék. Ez egy szerelem projekt, egy igaz baráti társaság, itt nem szeretnék “menedzserúr lenni”. Persze, én sem tudok kibújni a bőrömből, az “ügyeket” én intézem. De ennyi. Azt meg szívesen.
Azt hiszem, ez az esszenciája a Reményhalnak: a lehető legkomalytalanabbul, de azt nagyon komolyan! Talán ezt láthatják rajtunk azok, az a pár ezer ember, akik eljönnek a koncertjeinkre és egyszerűen átveszik ezt. A koncertjeink végén az valahol gyönyörű, és ez most nem egy giccs kép lesz, ez így van a Hal bulikon, hogy gyerekek, középkorú bankárok, és néha nyugdíjasok orrukról csöpögő izzadsággal üvöltenek vagy pogóznak. Várj, lehet hogy ez már egy szekta?! Hallásszaszabság. A következő skandináv pszichothrillernek, majd mi írjuk a zenéjét. Piaci rés! Hahahhaha
– Nem léptek fel túl gyakran, a jövőben is ezt az évi 3-4 koncertes szintet tervezitek tartani?
Marci: Hát nézd, már ez is bőven túl van azon, ami normális. Gyakorlatilag minden egyes koncerttel átlépjük a saját komfortzónánkat. Persze ez így van jól. A kevesebb nem lenne jó, mert akkor én őrülnék meg, hogy “deéndobolniakarok”, ha több lenne, az meg kontraproduktív lenne. Így mindenkinek elmúlik a fülzúgása, elmúlik az izomláza, beforrnak a csontok, már nem fog émelyegni és nem hasogat a feje… Tudod, ez már idő a mi korunkban. Ez az évi 3-4-5 buli pont elegendő szerintem mindenkinek és ebben van egyfajta közmegegyezés. Nekem nem is férne bele több szerintem, hiszen állandóan turnébuszokban ücsörgök, vagy az ország valamelyik színpada mellett állok a fent említett öt zenekar valamelyikével.
Egyébként, most pont lesz koncertünk szeptember 22-én a Gödör klubban a remek Visszaesők és a pompás Zebra Eats Lion zenekarokkal együtt. Ez lesz méretét tekintve az eddigi legnagyobb bulink! Biztos vagyok benne, hogy aznap a város legvadabb élőzenés házibuliját mi fogjuk csinálni, szóval várunk mindenkit nagy szeretettel, szerintem fasza lesz és nyilván sold out!
Jegyvásárlás itt, esemény itt, a Reményhal Facebook-oldala pedig itt található.
A zenekar tagjai
Szabó Márk – gitár, szólógitár
Wollner Péter 'Papa' – billentyű, szinti
Bardócz Iván – basszusgitár, hitman
Weisz Péter 'Weiszi' – ének, IT
Tőke Zoltán 'Töki' – trombita, security
Váradi Marci – dob, főként menedzser
