KULT
Közzétette idei fesztivál-programját Azahriah. A fiatal előadóművész a koncertek sorát májusban nyitja és augusztus végén zárja.
KULT
A film, amiről már úgy el lehet kezdeni beszélgetni, hogy nem látta az ember. Annyi minden van a hátterében, amiről esszét lehetne írni. A 2023-as Jim Caviezel nevével fémjelzett mű csak egy átlagos, középszerű akció-dráma lenne, ha nem lenne mögötte egy erősen megkérdőjelezhető, megtévesztő és elítélendő fogyasztóbázis.
KULT
A gépészben csontvázvékonyra fogyott, a magánéletben őrjöngő, dühkezelési problémás figurának adták el, Oscar-díjas és zseniális. Elmesélünk róla pár titkot.
KULT
Megvan a Frankenstein? No, akkor a doktort helyettesítsük be egy szörnnyel, a szörnyet pedig egy kisgyermek lelkével rendelkező szépséges nővel. Furcsán hangzik? Furcsa is. Ezt senki nem felejti majd el egyhamar.
KULT
2015-ben, az amerikai Valejo városában egy olyan szörnyűség történt, amit senki nem hitt el az áldozatoknak. Az egész világ azt hitte, egy átverés. Az Igazi amerikai rémálom a Netflix legújabb igaz bűncselekményen alapuló dokumentumfilmje. Kritika.
KULT
Botrányelemekből és látványosságból ezúttal sem volt hiány. Ahogy nézőkből sem: a rapper teljesen megtöltötte a Papp László Sportarénát.
KULT
A művész hosszan tartó betegség után hunyt el. Pályafutása során számos klasszikus darabban játszott.
KULT
Életnagyságban nézheted meg az Altamira barlangrajzait a Nemzeti Múzeum új kiállításán. Az első rajzol 35 ezer, míg az utolsók 13 ezer évvel ezelőtt születtek.
KULT
Dugába dől – de mi az a duga? Cserbenhagy – de mi az a cser? Miért szidták a bokrot? És melyik kifejezésünk származik egy Petőfi versből? Művelődj velünk te is!
KULT
Mihalek Zsuzsa a Szegény párák látványtervezéséért kaphat Oscart március 10-én. A legtöbb jelölést az Oppenheimer kapta.
KULT
Nem akarták lefordítani a legújabb netflixes sci-fi címét magyarra, mert megijedtek, hogy mindenki azt hiszi, a Paprika tévére tévedt. Pedig egy korrekt családi dráma, sci-fi disztópiába oltva.
KULT
Az ország legismertebb és legkedveltebb nyelvésze 91 éves volt. Grétsyt országon ismertté és népszerűvé a Vágó Istvánnal közösen vezetett Álljunk meg egy szóra című nyelvművelő műsor tette híressé.
KULT
Rég versengtek a cápák ennyire, mint a chilei származású Ricardo ajánlatáért, Moldován András viszont szokás szerint sokszor vitába szállt kollégáival.
KULT
Sokan messziről érkeztek, de nem sikerült bejutniuk. A kiállított anyag a párizsi Pompidou Központból, a londoni Tate Modernből, a velencei Guggenheim Alapítványtól és magángyűjteményekből származik. Összértéke félmilliárd euró.
KULT
Éppen egy évtizeddel ezelőtt jelent meg Petruska András Metropolita című albuma, amely az akkor átadott 4-es metró állomásait énekelte meg. Most, a kerek évfordulón egy különleges újrakiadás is napvilágot lát, amit nálunk lehet először meghallgatni.
Népszerű
Ajánljuk