KULT
A Rovatból

Gyermekagy felnőtt testben: Emma Stone mindent megmutat az év legbizarrabb remekművében – Szegény párák-kritika

Megvan a Frankenstein? No, akkor a doktort helyettesítsük be egy szörnnyel, a szörnyet pedig egy kisgyermek lelkével rendelkező szépséges nővel. Furcsán hangzik? Furcsa is. Ezt senki nem felejti majd el egyhamar.

Link másolása

Nem semmi karriert járt már be eddig is Yorgos Lanthimos Szegény párák című filmje. Itthon először akkor lehetett hallani róla, amikor jöttek a híradások arról, hogy Emma Stone, Mark Ruffalo és Willem Dafoe Magyarországon forgatnak egy filmet, nagyrészt a budapesti Origo Filmstúdióban. Majd kiderült, hogy ez a bizonyos film a Poor Things címet viseli, Alasdair Gray Poor Things: Episodes from the Early Life of Archibald McCandless M.D., Scottish Public Health Officer című könyvén alapul, és hogy a Kutyafog (2009), az Alpok (2011), A homár (2015), az Egy szent szarvas meggyilkolása (2017) és A kedvenc (2018) igen egyedi látásmódú rendezője, Yorgos Lanthimos ül a direktori székben.

Majd következett a 2023-as Velencei Nemzetközi Filmfesztivál, amelyről kijöttek a film első kritikái, Lanthimostól megszokott módon az egekbe magasztalva azt, és ahol meg is kapta a legjobb filmnek járó Arany Oroszlánt.

Ezután bukkant fel Magyarországon is a film, a tavalyi CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, ahol az alkotást megtekintő szerencsések már négy hónappal a magyar mozipremier előtt láthatták Lanthimos következő agymenését. Majd nem kevés további fesztiválsiker és filmes díjözön (pl. két Golden Globe: egy a filmnek, egy Emma Stone-nak) után érkezett a 11 Oscar-jelölés, aminél idén csak az Oppenheimer kapott többet (13-at).

S bár ezek után minden bizonnyal sokan kíváncsiak a filmre, azoknak, akik még sosem láttak Lanthimos-filmet, álljon itt egy aprócska figyelmeztetés: a Szegény párák nem való mindenkinek. Persze egyetlen mozgóképre sem mondható el, hogy mindenkinek való lenne, Lanthimos azonban valóban annyira egyedi filmes, hogy sokan vannak/lesznek, akik nem tudják majd befogadni azt, amit ő egyébként parádés eszközökkel szokott a vásznakra festeni. A homár például az egyik leggonoszabb film, ami valaha készült, és kegyetlenül megviseli az ember lelkét, s ez elmondható a Kutyafogról és az Egy szent szarvas meggyilkolásáról is.

A kedvenc volt talán az első, nagyon idézőjelesen „populárisabb” próbálkozás Lanthimostól, amit már talán egy szélesebb közönség is be tudott fogadni, a Szegény párákat látva pedig elmondhatjuk, hogy továbbra is ezen az úton jár: beteg, kemény, bizarr, vicces, undorító, meghökkentő, felháborító, amit látunk, és hogy elfelejteni nem fogjuk, az fix.

A Szegény párák története szerint egy, a valóságtól elemelt világban járunk, ami egyszerre múlt és jövő: az eltorzult arcú sebész/tudós, Dr. Godwin Baxter (Willem Dafoe) egy fiatal, terhes, öngyilkos nőbe (Emma Stone) lehel új életet úgy, hogy a magzata agyát beleoperálja a fejébe, s némi elektromos segítséggel visszahozza a halálból. Így azonban Bella (mert ezt a nevet adta neki) valójában egy felnőtt női testbe zárt gyermek, aki sokkal gyorsabban fejlődik agyilag, mint egy igazi gyerek. A doktor lányaként szereti és neveli Bellát, a segédjével, Max McCandlesszel (Yami Roussef) folyamatosan tanulmányozzák a fejlődését, és elzárják őt a külvilág elől. Egy nap azonban egy élvhajhász ügyvéd, Duncan Wedderburn (Mark Ruffalo) kerül a kúriába, akinek Bella felkelti az érdeklődését, és ráveszi, hogy tartson vele világot látni. Több országot érintő kalandjaikon (eljutnak pl. Lisszabonba, egy tengeri hajóútra, Alexandriába és Párizsba is) aztán Bella a maga módján reagál a világra és a világ is Bellára, miközben a naiv lény felfedezi többek között a szexualitást, a férfiakat, a társadalmi különbségeket és az emberi gonoszságot.

A Szegény párák egy sokrétű film, telis-tele rétegekkel, amelyeket szépen lassan fejthetünk le a nagy egészről, miközben mi is végigkísérjük Bella fejlődését és ráeszmélését a világra. E fenti történetből pedig minden bizonnyal sokaknak ugrik be (a film ezt nem is titkolja) Mary Shelley Frankensteinje.

Igen, egyértelműen a klasszikus mű érdekes megközelítésű és kifacsarású átiratáról van szó, amelyben például a holtat életre keltő doktor néz ki úgy, mint Frankenstein szörnye, a lény pedig szépséges, bár hasonlóan naiv... eleinte.

Rá azonban nem a külleme miatt néznek ferde szemmel az emberek, hanem a gyermeki gondolkodásából fakadó viselkedése okán, és nemhogy elutasítják, a férfiak valósággal megőrülnek érte, kívánják, uralni akarják. S bár eleinte Bella jóleső játéknak tekinti a szexet, s egy ponton pénzkereseti lehetőségnek is, később, ahogy egyre többet tanul a világból, kezd átlátni a szitán.

Kétségtelen, hogy Emma Stone teljesen alárendelte magát a szerepnek, lelkileg és fizikailag is. A kedvenc előtt például sosem dobta le a textilt (abban is csupán néhány másodperc erejéig), itt azonban Lanthimos teljesen kivetkőzteti önmagából, minden létező szempontból. Karrierje talán legjobb alakítását mutatja be itt a konvenciókra fittyet hányó, magabiztos és az élete feletti irányítást egyre inkább magához ragadó Bellaként a (Kaliforniai álomnak köszönhetően) már amúgy is Oscar-díjas Emma Stone, akit tökéletesen kiegészít Mark Ruffalo egy tőle teljesen szokatlan, már-már ripacskodó szerepben, a kívülről ijesztő, belülről csupaszív Willem Dafoe vagy a hősszerelmes Ramy Youssef.

Lanthimos a csodás színészvezetés mellett odafigyelt a Szegény párák küllemére is, egészen lenyűgöző díszletek, jelmezek és operatőri munka közt elevenedik meg ez az álom- és festményszerű, abszurd, eleinte fekete-fehér, majd színekkel teli, groteszk világ, s ezért bizony hatalmas dicséret illeti a magyar stábot, nem is véletlen, hogy James Price és Shona Heath látványtervezők mellett a berendező Mihalek Zsuzsát is Oscar-díjra jelölték.

A Szegény párák 18-as karikája abszolút megalapozott, mivel bővelkedik vérben, kendőzetlen szexben és káromkodásokban, és bár az alapsztorija (ahogy a Frankensteiné is) egy félelmetes drámát sugall, egyértelműen ez Lanthimos eddigi legviccesebb és legkönnyedebb filmje, amely persze még így is sokakat fog megbotránkoztatni. Aki viszont képes átengedni magát neki (mondjuk nem lehet nem odafigyelni mindarra, ami a vásznon zajlik), az egy elgondolkodtató és mással össze sem hasonlítható, hatásos élménnyel gazdagodik majd, amit az elméje bizton nem töröl majd ki az évek során. Nevetünk, elborzadunk, félrenézünk, bedühödünk, meghatódunk. Szeretjük, ha időnként így ki tudnak minket billenteni a komfortzónánkból, nem mellesleg pedig jól is szórakozunk közben.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: