KULT
A Rovatból

Petruska a 10 éves első lemezéről: Mostanáig csak távolodtak tőlem ezek a dalok, jól esik újra barátkozni velük

Éppen egy évtizeddel ezelőtt jelent meg Petruska András Metropolita című albuma, amely az akkor átadott 4-es metró állomásait énekelte meg. Most, a kerek évfordulón egy különleges újrakiadás is napvilágot lát, amit nálunk lehet először meghallgatni.


Petruska legelső nagylemeze 2024 tavaszán ünnepli 10. születésnapját. A dalszerző-előadó, gitárvirtuóz különleges koncepciót választott a bemutatkozáshoz: az akkor átadott 4-es metró állomásai ihlették a dalokat, amelyek szerzőtársa, Babarci Bulcsú segítségével születtek meg.

Ahogyan a 10 különböző történet egy hosszú úttá adódik össze, úgy formálnak a dalok egy klasszikus konceptalbumot, amely végigkalauzol bennünket a fővárosra való első rácsodálkozástól a valódi megérkezésig.

A Metropolita most kibővített formában újra megjelenik a streaming-felületeken. A 3 lemezes kiadványon az eredeti anyag mellett további Petruska-szerzemények szerepelnek ebből a korszakból, valamint eddig soha nem hallott otthoni demókon és stúdióváltozatokon keresztül, egyedülálló módon tekinthetünk be az alkotás folyamatába.

A teljes album itt hallgatható meg:

(Spotify-on ide kattintva érhető el.)

Ennek apropóján beszélgettünk a szerzővel, akinek aktuálisan futó egyéb projektjei – például a Petőfi-versmegzenésítésekre épülő Felül a gálya kamaradarab – is szóba kerültek.

– Hogyan emlékszel vissza egy évtized távlatából a Metropolita megjelenésének időszakára?

– Ha igazán őszinte vagyok magamhoz, kettős érzéseim vannak. Egyrészt nagyon fontos mérföldkő volt számomra, hogy elkészült az első lemezem. Amolyan diplomamunkaként tekintettem rá, ahol már nem az számít, hogy mit tudok felidézni az általam képviselt tudomány vagy szakma tananyagából, hanem az a fontos, hogy milyen saját meglátást, véleményt tudok hozzáfűzni.

Másfelől viszont minden addiginál jobban megmutatta magát a bennem rejlő megfelelési kényszer és elfogadásra vágyás – hagytam egy kitörölhetetlen nyomot magam után, innen nem volt újratervezés, elbújás vagy magyarázkodás, ez az én első komoly művészi termékem minden erősségével és vélt vagy valós hibájával.

Azt hiszem, fel kellett nőnöm önmagam elfogadásához, de talán ez pont így szép: az első lemezem kapcsán kezdtem el foglalkozni mélyebben az önismerettel - és kezdett egy csomó minden kitisztulni az életemben.

– Előtte egyáltalán nem voltak magyar nyelvű dalaid. Mennyire érezted akkor sötétbe ugrásnak ezt a váltást?

– Az újrakiadás kapcsán hallgattam most a dalokat, és azt kell mondjam, a vaksötétbe ugrottam. Teljesen máshogy képezzük a hangot magyarul, mint angolul, idő volt rátalálni a természetes mesélésre. Az viszont nagyon tetszett, hogy hirtelen egész máshogy kezdte el fogyasztani a közönség a dalaimat. Addig a megszólalási forma miatt kedveltek, most viszont megérkezett hozzá a tartalom is.

– Mit gondolsz, kiállta az idő próbáját az album? Minden számot ugyanolyan érvényesnek tartasz most róla?

– Ezt nem tudom megítélni. Művészként mindig az aktuális dolgok motiválnak, így egészen mostanáig csak távolodtak tőlem ezek a dalok. Jól esik újra barátkozni velük. Nem mondom, hogy egy-két akkori döntésem nem hoz zavarba, de számomra ez arról is szól, hogy megtanuljam szeretni és elfogadni a múltban lévő énemet úgy, ahogy akkor volt. Sokaknak egyébként a mai napig ez az album az igazi Petruska-élmény, én pedig csak annyiban vitatkozom velük, hogy időről időre újabb lemezt készítek.

– Hogy jött a 10. évfordulós újrakiadás ötlete, és miért teszed most közzé az otthoni demófelvételeket is? Mit adnak ezek hozzá az eredetihez?

– Ha már a belső "gyermek" megszeretgetésénél tartunk, rájöttem, hogy a megjelenéskor egy valamit felejtettünk el: ünnepelni. Elég gyorsan készült a lemez, aztán már turnéztattuk is. Elég sokat dolgoztunk rajta, de nem álltam meg, csak úgy örülni neki. Amúgy meg szerintem izgalmas időutazás lehet ez a hallgatóknak is. Összejövünk eljátszani, meghallgatni ugyanazokat a dalokat, csak közben eltelt 10 év. Szerintem ez egy szórakozással egybekötött önvizsgálat is lehet.

Ami pedig a demókat illeti, szerettem volna beavatni a hallgatókat a kulisszák mögötti világba. Ahol nem csak a dalok, de én magam is elég sérülékeny állapotban vagyok. Ez nem a fényesre polírozott stúdiófelvétel vagy a jólfésült színpadi kiállás (már akinek maradt mit megfésülni 10 évvel később...). Itt még az előadó is csak keresgél, a dal is csak próbálja kirúgni magát.

Szerintem fontos belelátni ebbe a világba is. Szeretném hinni, hogy a közösségi média világ közelebb hozhat egymáshoz minket, elérhetőbbé válunk egymás számára. A magam részéről egy ilyen felajánlást tudok tenni a barátkozás érdekében.

– Még a Covid előtt, illetve közvetlenül utána egy ideig zenekarral is felléptél. Mi lett ezzel a felállással, nem vált be?

– A Reláció című lemezhez bővült a produkció, amit végül a Covid és az azt követő piaci átrendeződés szét is zilált. Kedves emlék számomra ez az időszak, de nem bánom, hogy így alakult, az én szupererőm az egyszálgitár-ének felállás. Ha újra zenekaroznék – amit egyébként szívesen tennék –, akkor sem a saját nevem alatt tenném, hanem mondjuk egy több frontemberes produkció egyik tagjaként.

– Bő egy éve játszátok Maszkurával és Kathy Zsolttal a Felül a gálya című, Petőfi verseire épülő kamaradarabot. Mi fogott meg ezekben a szövegekben?

– Na, például ilyen formációkra gondolok. Ha Zsolt nem kér fel, talán nem kerülök ilyen közel Petőfihez. Muzsikusként természetesen könnyen megihletett Petőfi nagyon is zeneies verselése, ezen felül persze a közéletre érzékeny részemet is megszólította. Direkt olyan verseket választottunk, amik a ma is érvényesek lehetnek, összekacsinthatunk vagy épp vitatkozhatunk általuk.

– Hamarosan egy "Petőfivel közös" lemezed is megjelenik. Ezen a fenti darab anyaga szerepel majd, vagy nem teljes az átfedés?

– Amikor a darabhoz zenét írtam, picit megszaladt a tollam, így jó sok anyag született. Már korábban, például az Égi gangon esetében is megtanultam, hogy nem érdemes dobozban hagyni ezeket a saját szórakoztatásomra írt dalokat, annyira könnyedek és erőlködésmentesek, hogy mindig ezekből lesznek a közönségkedvencek. Most kb. az egész lemez ilyen laza lett.

– Dolgozol saját, vagyis nem versmegzenésítéseket tartalmazó anyagon is? Ha igen, mit lehet tudni erről?

– Már vagy 4 éve, csak mindig történik valami jó dolog, ami miatt elcsúszik a folyamat. Egészen mostanáig a Petőfi-dalok voltak fő fókuszban, de például amennyi energiát beletettem, nyugodtan hívhatnánk a coach-diplomámat és a hozzátanult módszereimet negyedik lemeznek – ugyanolyan kreativitást kíván, mint a zenélés. Ha minden jól megy, idén már érkezhet valami, az irány most egy teljesen szóló lemez, hangulatát tekintve pedig Tommy Emmanuel és Caroline Polachek szerelemgyereke.

– Milyen projektjeid és együttműködéseid futnak még jelenleg?

– Boggie-val tavaly Szöulban debütáltunk egy különleges népzenei projekttel, ezt szeretnénk végre itthon is megmutatni. Február 1-én lesz ugye a Metropolita lemezújrabemutató koncertje, aztán a Petruska egySzemélyes turné pörög tovább, a kora tavasszal megjelenő Petőfi-lemez dalaival kibővülve. A kollaborációkért mindig nagyon hálás vagyok, január 25-én az Örkény Színházban Für Anikóval, február 2-án Szentendrén Sergő Sárival lépek fel. Mindemellett folytatom a tavaly elkezdett Beatles-csatornámat (Instagramon itt, TikTokon itt érhető el), ahol az összes dalukat feldolgozom rövid, gitáros formában, real-time, csak 60 évvel később. Jól érzem magam.

– Elégedett vagy azzal, ahol most tartasz a zenei életben?

– Ez egy faramuci kérdés. Mindig lehetne feljebb lenni és több embernek játszani és általánosságban elmondható, hogy elég hullámzó ez út. Ameddig ebben elsősorban a motivációt és a kihívást látom, nem pedig a dimenziótlanságot, vagy ne adj isten, olyan tanulságot, amit meg tudok haladni, addig elégedett vagyok. Legfőképpen a kiegyensúlyozottságot keresem, és abban szerintem egész jól állok.

– Lassan a negyvenedik születésnapod is belátható közelségbe kerül. Milyen érzéseid vannak ezzel kapcsolatban, hogyan éled meg a harmincadikhoz képest, ami a Kapunyitó c. lemezedet ihlette?

– Szoktam ezen gondolkodni, de valahogy mindig arra jutok, hogy a koromat most nem érzem olyan nagy horderejűnek, mint akkor. Majd a Kapunyitó 10. évfordulóján elbeszélgetek a 30 éves énemmel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Megszólalt Krasznahorkai László: Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni
A Nobel-díjas író pár mondatban reagált ma a díjra, az azt követő jókívánságokra, és meg is köszönte az olvasóinak őket. Záporoznak is a kommentek a poszt alá.


Néhány napja jelentették be, hogy Krasznahorkai László kapta a 2025-ös irodalmi Nobel-díjat, akkor volt egy rövid nyilatkozata, de azóta nemigen szólalt meg az író. Most a közösségi média oldalán írt pár sort a követőinek a maga fanyar humorával:

„Krasznahorkai László hálás az Elkerülhetetlen Véletlennek, hogy ennyi embernek okozott örömöt. Köszöni a jókívánságokat. Ha néhány pillanat úgy telt el Magyarországon, hogy sokan boldognak érezték magukat, talán még meg is lehet szokni”
– írta a Facebookon.

A kommentek túlnyomó része pozitív reakciókat tartalmaz, köszönik a könyveket, az olvasás élményét, és gratulálnak a frissen díjazott írónak:

"Pont a mester kötetét olvasva kaptam a híreket. Hát persze hogy boldogság."

"Itt Erdélyben is nagy volt az öröm. Egy könyves kávézóban dolgozom, jó volt elsőnek két német egyetemi hallgatónak elújságolni a hírt, hallottak a szerzőről!"

"Mikor évekkel ezelőtt egy brit könyvtárban dolgoztam karbantartóként, mindig megpróbáltam becsempészni a Wenckheim báró hazatér angol nyelvű, keménykötésű kiadását az ajánlott irodalom polcra, de valaki mindig észrevette és visszatették. Végig nekem volt igazam. Gratulálok a díjhoz!"

"Igen, végre önfeledten lehetett örülni, egy időre ki lehetett lépni a nyomasztó, nehezen elviselhető mindennapjainkból. Köszönjük!"

"Hatalmas öröm és boldogság,hogy egy magyar ember ismét feltette hazámat a kultúra felső polcára.Szívből gratulálok,jó egészséget és kreatív energiákat kívánok az elkövetkezendő időkre is!"


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Aktnaptárt készít Tóth Enikő új főszerepében - egy pikáns darab a Játékszín színpadán
A darab a bátorságról és egy női közösség erejéről szól, és a világ számos helyén színpadra állították már. De Tóth Enikő egy másik tabudöntögető színdarabban is játszik, ami a menopauzáról szól.


Tóth Enikő nagy dobásra készül: a Játékszín Naptárlányok című előadásának egyik főszerepét viszi, amelyben egy kisvárosi női közösség aktnaptárt készít egy nemes ügyért. „Van egy női közösség, amelynek tagjai egy nemes ügy mellett elindítanak valamit, és rendkívül bátor döntést hoznak a kissé színtelen kis életükben.” – mondta erről a Blikknek.

A Naptárlányok Tim Firth műve, amelyet egy valós történet ihletett: Angliában, Yorkshire-ben egy női klub tagjai jótékonysági aktnaptárt készítettek, hogy pénzt gyűjtsenek egy barátnőjük férje emlékére és a leukémiakutatás támogatására.

A darab a barátságról, a közösség erejéről, az önelfogadásról és a veszteség feldolgozásáról mesél, sok humorral és megható pillanattal.

A színpadi jelenetek a pikáns szituációkat játékosan, ízléssel oldják meg: a szereplők a „kényes” pillanatokban hétköznapi tárgyakkal – teáskannákkal, süteményekkel, virágokkal – takarják el magukat, miközben egyre nagyobb önbizalommal állnak ki az ügyük mellett. A történet a 2000-es évek elején bemutatott, nagy sikerű film után került színpadra a 2000-es évek végén, és azóta világszerte számos színház műsorán szerepelt.

A mi kis falunk című sorozatban Zömbiknét alakít Tóth Enikő a Menopauza című darabban is brillírozik, és erős visszajelzéseket kap a nézőktől.

„Nagyon sok nőnek hozott megkönnyebbülést, hogy például a menopauzáról beszélünk a színpadon, ráadásul humorral, öniróniával, de közben úgy, hogy belefacsarodhat az emberek szíve.

Sok hölgy mondta, hogy az előadás után a férje már jobban érti, miért volt olyan a változókorban, amilyen. A nők szemében meg azt a boldogságot látom, hogy megértve érzik magukat, van bennük egy felszabadult érzés” - fogalmazott Tóth Enikő a Blikknek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Színészlegendák és legendás szerepek kísérték Diane Keaton életét – galéria
A 79 éves korában elhunyt színésznő a szakma krémjével dolgozott együtt. Néhány munkakapcsolata párkapcsolattá is alakult, bár sosem ment férjhez. Egy élet és karrier képekben.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, szombaton Los Angelesben elhunyt Diane Keaton amerikai színész, rendező és producer.

Az Oscar- és Golden Globe-díjas művész pályafutása során olyan nagy sztárokkal dolgozott számos filmben, mint Woody Allen, Al Pacino, Richard Gere, Warren Beatty, Jack Nicholson, Mia Farrow vagy Jane Fonda.

Megannyi filmes szerepéből olykor romantikus kapcsolat is szövődött kollégáival, bár férjhez soha nem ment. Két örökbe fogadott gyereke Dexter (1996) és Duke (2000).

Filmes szerepeiből, pár- és munkakapcsolataiból készítettünk válogatást (a képekre kattintva galéria nyílik):


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Nem egy árváról, hanem az egész elárvult országról szól Nemes Jeles László új filmje
Az Oscar-díjas rendező (ezúttal Nemes László néven) új filmjében saját családja történetén keresztül mutatja be, hogy próbált magára találni az ország 56' után. Az Árvában a nagyszerű főszereplők mellett Iványi Gábor is feltűnik egy kameo erejéig.


(A CIKK KISEBB SPOILEREKET TARTALMAZHAT)

Rögtön az elején szeretném tisztázni a film címét, mert már látni, hogy rengeteg helyen rosszul szerepel.

Tehát helyesen: Árva – így, névelő nélkül.

Nemes Jeles László életművében kiemelt szerepe van a most bemutatott Andornak, hiszen saját családja, egészen pontosan édesapja történetét vitte filmvászonra. Jeles Andrást is foglalkoztatta a megfilmesítés lehetősége, de ő végül nem tudta elkészíteni a saját változatát. Fia szerint kellett az egy generációnyi távolság a történtektől ahhoz, hogy fel lehessen dolgozni.

A film története szerint Andor (Barabás Bojtorján) a második világháború urán négy éves koráig egy árvaházban élt, amit azonban az államosítások során bezárnak. Andornak szerencséje van társaihoz képest, akik állami otthonokba kerülnek át: ő csak félárva, és édesanyja, Klára (Waskovics Andrea) eljön érte, hogy magához vegye. Andor úgy tudja, apja egy Hirsch nevű zsidó jegyügynök volt, de koncentrációs táborba hurcolták. Miután a férfi haláláról nem győződhettek meg minden kétséget kizáróan, Andor egyre csak várja édesapja visszatérését.

Klára és Andor kapcsolata nem szokványos anya-fia viszony. A háború árnyékában annyira nem egyedi eset, hogy egy nő árvaházba adja gyermekét, de érezzük, hogy itt nem a nélkülözés az elsődleges ok. Klára próbál helytállni anyaként, rendesen bánni Andorral, de kettejük interakcióiból hiányzik az igazi anyai gyöngédség.

Csak lassan értjük meg ennek vérfagyasztó okait…

Közben telik az idő. Az 56'-os forradalom utáni hónapokban járunk. Rendkívül feszült a légkör, a város romokban, a hatóságok bárkit, bármiért vegzálhatnak. Akárki lehet besúgó, az emberek kétszer is meggondolják, kinyissák-e a szájukat.

Andornak csupán két igazán közeli barátja van. Iskolatársa, Sári (Szabó Elíz), akinek a bátyja, Tamás (Soma Sándor) részt vett a forradalomban és most egy pincében bujkál a hatóságok elől, illetve a pantomimes Géza (a Nemes-Jeles mindhárom filmjében szereplő Marcin Czarnik), aki Hirsch legjobb barátjaként szárnya alá veszi a félárvát.

Andor élete fenekestül felfordul, amikor megjelenik Klára múltjából Berend, a hentes (Grégory Gadebois egészen hihetetlen alakítása), akiről az anyja sokáig nem mondja meg az igazat. A könnyen dühbe guruló férfi egyre nagyobb részt követel magának Klára és Andor életéből. Bár Berend tud kedves és figyelmes lenni, de ha elönti a düh, senki és semmi nincs biztonságban tőle. Andor fél tőle, és elhatározza, hogy bármi áron megszabadítja tőle a családját. Miközben kamaszos dühe egye szélsőségesebb tettekre viszi, apránként fény derül a múlt nyomasztó titkaira, amiben az a legfélelmetesebb, hogy teljesen átírja Andor identitását és jövőjét.

A film tulajdonképpen Andor személyes forradalmát mutatja be 56' árnyékában, és ily módon a forradalom metaforájává válik. Elgondolkoztatja az embert, mit is jelent pontosan a bukás és a győzelem.

Talán ezért is lett a film címe Árva, névelő nélkül, mert nem egy árváról szól, hanem az egész elárvult országról.

A filmet Nemes Lászlóként jegyző rendező mesterien bánik a fényekkel és a plánokkal, a beszűkített terekkel, hogy megteremtse az ötvenes évek fojtogató miliőjét. A korfestésben nem csak a jelmezek és a technika segítségével feljavított díszletek segítenek, hanem a műgonddal kidolgozott, apró részletek is. Ily módon pedig a film arra is alkalmas, hogy kicsit megismerjük az akkori mindennapokat. A tujázás, az 56'-ban szétlőtt házak romjain játszó gyerekek, a mozi nézőterén dohányzó emberek és a szünet, amikor mutatványosok szórakoztatják az embert csak néhány apróság abból, amit az alkotók felvillantottak 1957 miliőjéből. A rendező és Erdély Mátyás operatőr precízen megkoreografált, hosszú snittekkel teszi még életszerűbbé, még átélhetőbbé a történetet.

Barabás Bojtorjánt több hónapnyi intenzív casting során találták meg Andor szerepére. Bojtorján a sajtótájékoztatón azt mondta, nem készült sohasem színészi pályára, de a film gyökeresen megváltoztatta az elképzeléseit.

Nemes-Jeles szerint Bojtorján igazi őstehetség, akivel nagyon könnyű volt együtt dolgozni, mert ahogy elindult a kamera, rögtön Andorrá változott.

Waskovics Andrea azon színésznők közé tartozik, akik teljesen fel tudnak oldódni a szerepben. Ha meg akartok győződni róla, nézzék meg a Vígszínház előadásaiban. A Letargiában például tökéletes gimnazistává változik, bármelyik középiskolában be tudna olvadni és az embernek eszébe sem jut, hogy egy érett, felnőtt nőt lát. A filmben nagyon érzékenyen hozza a szerencsétlen sorsú anyát, aki a háborúban elvesztette férjét, élete szerelmét, és az anyaságot sem képes a maga teljes gyönyörűségében megélni, mert fia a traumák élő mementója.

A film egyik nagy meglepetése a Sára nagypapáját alakító Iványi Gábor, aki kiválóan alakítja a bölcs zsidó öregembert.

Alighanem Iványi saját, személyes hitelessége és kisugárzása az, ami több mint alkalmassá teszi erre a szerepre.

(Iványi szerepeltetéséről bővebben is mesélt nekem a rendező, a vele készült interjút is hamarosan olvashatják majd a Szeretlek Magyarországon.)

Végére hagytam a Berendet alakító Grégory Gadebois-t, aki egészen elképesztő teljesítményt nyújt. Először is szenzációsan hozza a durva hentes alakját. Az efféle figurák a filmekben nagyon könnyen válnak egydimenzióssá: narcisztikus, brutális állatok, akiknek egyetlen jellemvonása az erőszakosság. De Berend nem ilyen, sokszor elhisszük neki, hogy őszintén vágyik a fiú szeretetére, elfogadására, és bizonyosan pillanatokban, amikor azt várnánk, hogy robban, a leggyöngébb oldalát mutatja. Ehhez nyilván szükséges a remek forgatókönyv is, de Gadebois alakítása is.

A legnagyobb fegyvertény azonban mégsem ez, hanem az, hogy a francia színész a szerep kedvéért megtanult magyarul. Igen, a filmben nem szinkronhangot hallunk, Gadebois maga beszél tökéletes, akcentusmentes magyarsággal, ami valami egészen egyedülálló teljesítmény.

Nincs tökéletes film, így az Árva sem az, lehet találni benne apró koszokat. Bennem például hiányérzetet hagyott, hogy nem tudjuk meg, pontosan mi volt Klára motivációja arra, hogy mégis magához vegye a fiát. De fölöslegesnek érzem a szőrszálhasogatást. Ha vannak is apró szépséghibák, azok csak még inkább kiemelik a nagy egész értékeit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk