KULT
A Rovatból

Mi lenne, ha az összes szegény embert egy kerületbe költöztetnénk? – The Kitchen megmutatja, de nem mert keményebb lenni

Nem akarták lefordítani a legújabb netflixes sci-fi címét magyarra, mert megijedtek, hogy mindenki azt hiszi, a Paprika tévére tévedt. Pedig egy korrekt családi dráma, sci-fi disztópiába oltva.

Link másolása

A Netflix legújabb nagy dobása a The Kitchen a londoni film fesztiválon debütált és ez Daniel Kaluuya első rendezése.

Eddig az ő nevével főleg színészként találkozhattunk, de mint kiderült multitalentumhoz van szerencsénk, még a forgatókönyvbe is besegített.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Jordan Peele kedvenc színésze társrendezővel dolgozott Kibwe Tavares személyében, és a forgatókönyvet is a gyakorlottabb Joe Murtagh-val együtt írta. De ez nem vesz el semmit az érdemeiből. The Kitchen egy meglepően visszafogott, személyes történet egy közeljövőben játszódó disztópikus sci-fibe oltva.

Történetünk szerint Izi (Kane Robinson) London egyik legszegényebb negyedében éli mindennapjait, és keményen spórol, hogy kitörhessen a nyomorból. Jó munkája van, de a lakhelye megbélyegzi az életét. Egy temetkezési vállalkozásnál dolgozik, akik az elhunytak hamvait kapszulába helyezik, és facsemetét ültetnek a hamvakból. Egyik alkalommal Izi meglátja egy korábbi szerelmét az elhunytak névsorában és elmegy a temetésére, ahol találkozik a hölgy tizenéves fiával, Benjivel (Jedaiah Bannerman).

A fiú rögtön meglátja főszereplőnkben a nem létező apa képét és megpróbál közelebb kerülni a férfihez, hiszen neki már senkije nem maradt.

Az állam – jó disztópiához híven – nem gondoskodik a fiatal Benjiről, amikor hazamegy, elektromosság nélkül van a lakása, mert nincs ki fizesse az áramszámlát. Ekkor elindul megkeresni Izit a hírhedt Kitchen negyedbe, mert úgy gondolja ő lehet az édesapja.

A címet adó negyed maga, több félig elkészült megakomlexumból áll, mintha a Dreddből szabadult óriás nyomortanya lenne. Több hatalmas épület, amit nem tudtak befejezni a befektetők, és a szegények beköltöztek. A rendőrök nem akarják őket kilakoltatni, mert akkor ez a társaság rászabadulna a társadalom többi részére, igazából egy megtűrt nyomortelep, amit kívülről próbálnak kordában tartani, rendőri razziákkal és drónokkal. A lakók néha víz, néha áram nélkül tengetik az életüket.

Ebbe a számára teljesen ismeretlen világba kerül önként Benji, aki külső szemlélőként ismeri meg ezt az koszos, sötét negyedet, aminek azért megvan a maga szépsége, ha erősen figyelünk.

Természetesen Benji rögtön egy nem túl törvénytisztelő társaságba botlik, akik beveszik a bandájukba, de amikor újra találkozik Izivel, elkezdődik a kötelező apa-fiú ismerkedés.

Mi tetszett? Kezdjük a pozitívumokkal. Nagyon ügyes döntés volt, hogy nem mondják ki a film alatt egyszer se, hogy Izi Benji apja. Inkább úgy látszik a szülők nélkül felnőtt férfi megpróbál gondoskodni az elesett fiatalabb társán. A kapcsolatuk szép és teljesen hihető, az amúgy magányos Izi önmagát látja az apátlan-anyátlan árvában. A disztópikus jövő kép szintén nagyon reális, el tudom képzelni, hogy ha ilyen lehetőség lenne a jövőben Angliában, a gazdagok inkább hagynának egy ilyen „vadnyugati” részt a városban, minthogy segítsenek a szegényeken. Néha túl reális a szociális háló és állami intézmények hiánya.

Érdekesen indít a sztori, egy rablást is látunk, ahol egy motorosbanda kirabol egy élelmiszer-szállító kocsit, hogy legyen étel a Kitchenben.

A vizuális effektek korrektek, nem azt mondom, hogy álleejtő CGI-ban lesz részünk, de tisztességes a megvalósítás, mintha egy közepes költségvetésű Black Mirror epizód lenne. A realisztikus sci-fi rész és a negatív utópia működik, teljesen el tudom hinni, hogy egy pár éven belül ilyen technológia lesz és ekkora önkényuralmi rendszer. A szegények csak szegényebbek lesznek, míg a gazdagok csak tovább gyarapodnak. A film ezen részébe nem lehet belekötni.

Mi volt a baj? Na ez a lista sajnos hosszabb. Ahhoz képest, hogy egy nyomortanya a Kitchen, mindennemű erőszakos atrocitás nélkül jól működik. Egy ilyen törvénytelen hely sokkal kegyetlenebb lenne, már most egy Nyugati aluljáró veszélyesebb helynek tűnik, mint a Kitchen az egész játékidő alatt. Mindenki tiszteli egymást, és próbálnak egymásnak segíteni az emberek. Ha a való életben ilyen vízhiány lenne, már egy hosszabb zuhanyért megkéselnék az embert, az erősebb bandák pedig egyeduralmat alakítanának ki. Nagyon visszavettek az erőszakból, nem akarták a kegyetlenségeket a képernyőn, valószínűleg a korhatár miatt, pedig lett volna helye a történetben. Az sem volt az igazi, hogy ennek világnak csak a szegényebb rétegét mutatták be, semmit nem tudtunk meg a másik oldalról.

A jó kezdés után egyébként erős visszaesés következik, nagyon lelassul a történet.

Az előzetes senkit ne tévesszen meg, ez nem egy akciófilm, sci-fi vagy mozgalmasabb történet, ez egy családi apa-fia dráma. Felnövés-történet, ahogy Izi felnő az apaság szerepére, és Benji elfogadja, hogy már csak ők vannak egymásnak, pedig nem tudjuk igazából, hogy vérrokonok-e. Az első órában az első akciójeleneten kívül szinte semmi nem történik, nagyon lassú a cselekmény, így kicsit elveszik az érdekes jövőkép a művészi koncepcióban.

Az ismeretlenebb brit színészek alapvetően ügyesek, a probléma inkább a karaktereikkel van. Nincs igazán olyan szereplő, akiért drukkolni lehet. Nincs egy főszereplő, aki mögé be lehet állni. Valószínűleg ez volt a cél is, hogy itt mindenki a maga sorsának kovácsa, önző, és nincs egy pozitív hős, aki majd jól megmutatja a rendszernek. Sőt, az egész film kicsit érdektelenül ér véget. Ezt is meg lehet magyarázni, miért van, de nem egy felemelő érzés a film vége. Nem spoilerezni akarok, de akit zavar a befejezetlenség érzése, annak nem tudom ajánlani a The Kitchent. Egy korrekt elsőfilm Kaluuya legújabb dobása.

Hiába tűnik úgy, hogy a negatívumok listája hosszabb, mint a pozitívumoké, de a végére egyértelműen a jó oldalra billen a mérce.

Nem kiemelkedő alkotás, de a készítők büszkék lehetnek arra, amit letettek az asztalra. Nem ajánlható mindenkinek, de egy esti filmezést megér. The Kitchen megtekinthető, magyar szinkronnal a Netflix műsorán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Így tovább nem lehet élni” – Újabb zseniális Bödőcs-kisfilm készült, Csákányi Eszter és Znamenák István is remek benne
Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással. Egy kis Örkény, egy kis Wes Anderson négy és fél percben.

Link másolása

Új kisfilm került fel Bödőcs Tibor YouTube-oldalára: a mintegy 4 és fél perces alkotás két főszereplője Znamenák István és Csákányi Eszter.

A kérvény című opus egy Wes Anderson-szerű miliőben játszódik, és lényegében egy kérvény felolvasásából áll, na meg a hangos csattanóból. De az egészben benne van az „elmúthatvanév” Magyarországa, persze a megfelelően vicces, ironikus körítéssel. A kérvény című kispróza egyébként Bödőcs Prímszámok hóesésben című kötetének egyik fejezete.

Amolyan igazi Bödőcs-humor, két lazán odapakolt nagyszerű színészi alakítással.

De felesleges is ennél több, nézzük a kisfilmet:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét Luca Guadagnino a Challengersben
Április 25-től játsszák a hazai mozik a Challengerst. Zendaya eddigi pályafutásának talán legfontosabb filmjét készítette el, és mindent meg is mutatott a cél érdekében.

Link másolása

FIGYELEM: A CIKK APRÓ SPOILEREKET TARTALMAZ!

Napok óta azon töprengek, miért is tetszett ennyire a Challengers. Hiszen ha az ember nagy vonalakban elmondja a sztorit, talán fel sem kelti a figyelmet. Szerelmi háromszög, a tenisz, mint az emberi kapcsolatok, játszmák metaforája, bla-bla-bla. De ahogy sokszor hangsúlyozzuk, a művészet fő kérdése a nem a „mit”, hanem a „hogyan”.

Luca Guadagnino rendező az egyszerű hozzávalókat mesterien elegyíti, a romantikus drámából már-már lélektani thrillert csinál. Az első pillanatban megalapozza az egész filmen átívelő feszültséget. Két férfi teniszezik. Izmosak, leharcoltak, feszültek. Már-már mitikus alakok. Csatájukat a nézőtérről figyeli egy szépséges nő.

A három szempárt látjuk egymás mellé vágva, és rögtön tudjuk, miről van szó, mi is lehet a valódi tétje ennek az összecsapásnak.

Ezután a film ügyesen ugrálva az idősíkokon azt mutatja be, hogy jutottak el a szereplők eddig a pontig.

Tashi (Zendaya) ígéretes teniszcsillagnak indult, ám egy sérülés miatt le kellett mondani az álmairól. Manapság férje, Art Donaldson (Mike Faist) teniszcsillag edzője és menedzsere, akivel van egy közös lányuk is. Art rossz passzban van, sorra veszti a meccseit, szíve legmélyén már szívesen visszavonulna, de fél, hogy elveszti felesége megbecsülését, ha feladja. Ám mindannyiuk életét felrázza, amikor egy kisebb rangú versenyen Art szembe találja magát Patrickkal (Josh O’Connor), aki egykor a legjobb barátja volt, egészen addig, amíg meg nem ismerkedtek Tashival.

Mindenképpen ki kell emelni még Trent Reznor és Atticus Ross zenéjét. Mert bármennyire jó is a rendező és a szereplőgárda, voltak olyan helyek a filmben, ahol egyedül a lüktető soundtrack biztosította a feszültséget, anélkül túl hosszú és lapos lett volna egy-egy snitt.

Bámulatos a fényképezés, minden beállítás talál, olykor egyenesen a száguldó labda szemszögéből látjuk a meccseket. Bár a filmben végig erős az erotikus túlfűtöttség, Luca Guadagnino remek ízléssel bánik a kérdéssel. Nem Zendaya cicijével próbálja eladni a filmjét, sosem látszik több, mint ami indokolt, és ami szükséges ahhoz, hogy plusz töltetet adjon egy-egy jelenetnek. Egyébként is túl sok a történés, amit követni kell ahhoz, hogy a szemünket legeltessük. Kimondottan szokatlan módon ebben a filmben sokkal többet vetkőznek a pasik.

Nem is emlékszem, láttam-e valaha olyan mainstream amerikai (vagy bármilyen) filmet, ahol a férfi öltözőt mutatják a maga természetes valóságában.

Itt ez is megtörtént. Sőt, Guadagnino attól sem fél, hogy kicsit behozza a képbe a látens homoszexualitás kérdését. Mindezt kellő lazasággal és humorral teszi.

Félreértés ne essen, a Challengers nem a szexről, és még csak nem is a teniszről szól. Ahogy maga Tashi ki is mondja valahol a film elején: a tenisz nem sport, hanem emberi kapcsolat. Akkor lesz jó egy meccs, ha a pályán lévő két ember szinte eggyé válik, tökéletesen érti egymást.

A Challengers három zseniális színész és egy nem kevésbé nagyszerű rendező összmunkájától lett az, ami, de ez mégiscsak Zendaya filmje, ő a csúcstámadó, a többiek az alaptábort biztosítják neki. A még mindig nagyon fiatal színésznő nem is választhatott volna jobb filmet, hogy megmutassa tehetségét azok számára, akik eddig legfeljebb a Pókember-filmekben és a Dűnében találkoztak vele.

A szép színésznők sokszor úgy próbálnak kitörni a skatulyából, hogy csúnya, vagy legalábbis a nőiességüket háttérbe szorító női karakterek bőrébe bújnak. Zendaya más utat választott: maximálisan kihasználja előnyös külsejét, erotikus kisugárzását, sőt, maga a szerep is arról szól részben, hogy egy vonzereje tudatában lévő fiatal nő miként manipulálja az életében lévő férfiakat. De közben láthatjuk fiatal lányként, anyukaként, femme fatale-ként, üzletasszonyként és tehetetlenül szerelmes nőként is. A színészi sokoldalúság olyan skáláját vonultatja fel, amire kevés szerep nyújt lehetőséget.

Kisujjában van a színész és a nő egész eszköztára, és így könnyedén az ujja köré csavar mindenkit.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


A Rovatból
Több mint száz év után került elő egy eddig ismeretlen írás Agatha Christie-től
Az első Poirot-regénye környékén írhatta az első világháború alatt.

Link másolása

Váratlan szerzőre bukkantak egy, a Brit Pszichoanalitikus Társaság archívumában talált magazin hasábjain: minden idők legtöbb könyvet eladott regényírójára, Agatha Christie-re.

A magazint Sylvia Payne, a psziszhoanalízis brit úttörőjének papírjai között találták meg, aki még az első világháborúban, nővérként ismerkedett meg a krimi későbbi koronázatlan királynőjével.

A Mit csináltunk a Nagy Háborúban című, hatvanoldalas, saját készítésű szatirikus magazin is ebből az időből származik és Christie, Payne, illetve kolléganőik különböző írásait tartalmazza: novellákat, verseket, színdarabokat – és egy képregényt is egy mérgezéses esetről, amit Christie és szintén nővér barátnői „követtek el”.

Christie a magazinban elsősorban a kérdezz-felelek rovat vezetőjeként szerepel, ahol képzeletbeli olvasók kérdéseire válaszol, válaszait Agatha néni néven szignózva,

de rejtvényoldalt is szerkesztett, továbbá írt egy bírósági álhíreket tartalmazó rovatot.

A belsős nővérmagazint könnyed, pozitív hangvétele miatt minden bizonnyal saját maguk lelkesítésére készítették a nővérek, akik nap mint nap szembesültek a világháború borzalmaival a Franciaországból hazatért brit háborús sebesültek révén.

Christie nagyjából a magazin keletkezésekor írhatta első regényét is, A titokzatos stylesi esetet, a később legendássá vált Hercule Poirot detektív főszereplésével, de ekkor még senki sem sejthette, hogy az írónő könyveinek eladását csak Shakespeare és a Biblia tudja majd megelőzni, ugyanis első regényének kéziratát három éven át hat különböző kiadó utasította vissza.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Meghalt András Ferenc
A nemzet művészének rendezőként olyan filmek fűzödnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét vagy a Dögkeselyű. 81 éves volt.

Link másolása

Nyolcvanegy éves korában elhunyt András Ferenc Kossuth- és Balázs Béla-díjas filmrendező, forgatókönyvíró, producer, érdemes művész, a nemzet művésze – jelentette be csütörtökön Szombathelyen Kollarik Tamás, a Nemzeti Média-és Hírközlési Hatóság elnöki főtanácsadója és Lovass Tibor, a Savaria Filmakadémia elnöke a 11. Savaria Filmszemle keretében rendezett médiakonferencián.

András Ferenc, a Savaria Filmszemle életműdíjas zsűritagja emléke előtt a konferencia résztvevői néma felállással tisztelegtek.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az intézmény harmadéves filmrendező osztályának osztályvezető tanára csütörtökön hajnalban hunyt el.

András Ferenc 1942. november 24-én született Budapesten, 1973-ban szerzett rendezői diplomát a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Életében mindvégig jelentős szerepet játszott a film és a televízió. Pályáját 1962-ben kezdte a Magyar Televízióban, majd dolgozott a filmiparban is, ahol a korszak legnagyobb rendezőivel működött együtt, köztük Ranódy Lászlóval és Makk Károllyal.

Rendezőként és forgatókönyvíróként olyan rendkívüli alkotások kötődnek a nevéhez, mint a Veri az ördög a feleségét, a Dögkeselyű, A kárókatonák még nem jöttek vissza, a Családi kör vagy a Törvénytelen című film – olvasható az SZFE méltatásban.

Mint írták, András Ferenc 1977-ben aláírta a Demokratikus Chartát, kifejezve tiltakozását a csehszlovákiai diktatúra intézkedései ellen, a politikai nyilatkozat támogatása miatt hosszú ideig nem forgathatott újabb játékfilmet.

A nyolcvanas években a MAFILM színésztársulatának vezetője volt, majd később a Dialóg Filmstúdiót irányította. Produceri tevékenysége mellett meghatározó szerepet vállalt a szinkronszakma alakításában, valamint a Duna Televízió szinkronműhelyének korszakos vezetője volt. Szerteágazó tudása és tapasztalata ellenére viszonylag későn kezdett tanítani: 2021-től volt az Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező osztályának osztályvezető oktatója, aranydiplomáját pedig 2023-ban vehette át ugyanitt - emelik ki a közleményben.

András Ferenc halálával a magyar film világa kiváló alkotót veszített el, emlékét a filmjein és oktatói munkáján keresztül őrzi a Színház- és Filmművészeti Egyetem

– írták.

Link másolása
KÖVESS MINKET: