KULT
A Rovatból

Mi lenne, ha az összes szegény embert egy kerületbe költöztetnénk? – The Kitchen megmutatja, de nem mert keményebb lenni

Nem akarták lefordítani a legújabb netflixes sci-fi címét magyarra, mert megijedtek, hogy mindenki azt hiszi, a Paprika tévére tévedt. Pedig egy korrekt családi dráma, sci-fi disztópiába oltva.


A Netflix legújabb nagy dobása a The Kitchen a londoni film fesztiválon debütált és ez Daniel Kaluuya első rendezése.

Eddig az ő nevével főleg színészként találkozhattunk, de mint kiderült multitalentumhoz van szerencsénk, még a forgatókönyvbe is besegített.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Jordan Peele kedvenc színésze társrendezővel dolgozott Kibwe Tavares személyében, és a forgatókönyvet is a gyakorlottabb Joe Murtagh-val együtt írta. De ez nem vesz el semmit az érdemeiből. The Kitchen egy meglepően visszafogott, személyes történet egy közeljövőben játszódó disztópikus sci-fibe oltva.

Történetünk szerint Izi (Kane Robinson) London egyik legszegényebb negyedében éli mindennapjait, és keményen spórol, hogy kitörhessen a nyomorból. Jó munkája van, de a lakhelye megbélyegzi az életét. Egy temetkezési vállalkozásnál dolgozik, akik az elhunytak hamvait kapszulába helyezik, és facsemetét ültetnek a hamvakból. Egyik alkalommal Izi meglátja egy korábbi szerelmét az elhunytak névsorában és elmegy a temetésére, ahol találkozik a hölgy tizenéves fiával, Benjivel (Jedaiah Bannerman).

A fiú rögtön meglátja főszereplőnkben a nem létező apa képét és megpróbál közelebb kerülni a férfihez, hiszen neki már senkije nem maradt.

Az állam – jó disztópiához híven – nem gondoskodik a fiatal Benjiről, amikor hazamegy, elektromosság nélkül van a lakása, mert nincs ki fizesse az áramszámlát. Ekkor elindul megkeresni Izit a hírhedt Kitchen negyedbe, mert úgy gondolja ő lehet az édesapja.

A címet adó negyed maga, több félig elkészült megakomlexumból áll, mintha a Dreddből szabadult óriás nyomortanya lenne. Több hatalmas épület, amit nem tudtak befejezni a befektetők, és a szegények beköltöztek. A rendőrök nem akarják őket kilakoltatni, mert akkor ez a társaság rászabadulna a társadalom többi részére, igazából egy megtűrt nyomortelep, amit kívülről próbálnak kordában tartani, rendőri razziákkal és drónokkal. A lakók néha víz, néha áram nélkül tengetik az életüket.

Ebbe a számára teljesen ismeretlen világba kerül önként Benji, aki külső szemlélőként ismeri meg ezt az koszos, sötét negyedet, aminek azért megvan a maga szépsége, ha erősen figyelünk.

Természetesen Benji rögtön egy nem túl törvénytisztelő társaságba botlik, akik beveszik a bandájukba, de amikor újra találkozik Izivel, elkezdődik a kötelező apa-fiú ismerkedés.

Mi tetszett? Kezdjük a pozitívumokkal. Nagyon ügyes döntés volt, hogy nem mondják ki a film alatt egyszer se, hogy Izi Benji apja. Inkább úgy látszik a szülők nélkül felnőtt férfi megpróbál gondoskodni az elesett fiatalabb társán. A kapcsolatuk szép és teljesen hihető, az amúgy magányos Izi önmagát látja az apátlan-anyátlan árvában. A disztópikus jövő kép szintén nagyon reális, el tudom képzelni, hogy ha ilyen lehetőség lenne a jövőben Angliában, a gazdagok inkább hagynának egy ilyen „vadnyugati” részt a városban, minthogy segítsenek a szegényeken. Néha túl reális a szociális háló és állami intézmények hiánya.

Érdekesen indít a sztori, egy rablást is látunk, ahol egy motorosbanda kirabol egy élelmiszer-szállító kocsit, hogy legyen étel a Kitchenben.

A vizuális effektek korrektek, nem azt mondom, hogy álleejtő CGI-ban lesz részünk, de tisztességes a megvalósítás, mintha egy közepes költségvetésű Black Mirror epizód lenne. A realisztikus sci-fi rész és a negatív utópia működik, teljesen el tudom hinni, hogy egy pár éven belül ilyen technológia lesz és ekkora önkényuralmi rendszer. A szegények csak szegényebbek lesznek, míg a gazdagok csak tovább gyarapodnak. A film ezen részébe nem lehet belekötni.

Mi volt a baj? Na ez a lista sajnos hosszabb. Ahhoz képest, hogy egy nyomortanya a Kitchen, mindennemű erőszakos atrocitás nélkül jól működik. Egy ilyen törvénytelen hely sokkal kegyetlenebb lenne, már most egy Nyugati aluljáró veszélyesebb helynek tűnik, mint a Kitchen az egész játékidő alatt. Mindenki tiszteli egymást, és próbálnak egymásnak segíteni az emberek. Ha a való életben ilyen vízhiány lenne, már egy hosszabb zuhanyért megkéselnék az embert, az erősebb bandák pedig egyeduralmat alakítanának ki. Nagyon visszavettek az erőszakból, nem akarták a kegyetlenségeket a képernyőn, valószínűleg a korhatár miatt, pedig lett volna helye a történetben. Az sem volt az igazi, hogy ennek világnak csak a szegényebb rétegét mutatták be, semmit nem tudtunk meg a másik oldalról.

A jó kezdés után egyébként erős visszaesés következik, nagyon lelassul a történet.

Az előzetes senkit ne tévesszen meg, ez nem egy akciófilm, sci-fi vagy mozgalmasabb történet, ez egy családi apa-fia dráma. Felnövés-történet, ahogy Izi felnő az apaság szerepére, és Benji elfogadja, hogy már csak ők vannak egymásnak, pedig nem tudjuk igazából, hogy vérrokonok-e. Az első órában az első akciójeleneten kívül szinte semmi nem történik, nagyon lassú a cselekmény, így kicsit elveszik az érdekes jövőkép a művészi koncepcióban.

Az ismeretlenebb brit színészek alapvetően ügyesek, a probléma inkább a karaktereikkel van. Nincs igazán olyan szereplő, akiért drukkolni lehet. Nincs egy főszereplő, aki mögé be lehet állni. Valószínűleg ez volt a cél is, hogy itt mindenki a maga sorsának kovácsa, önző, és nincs egy pozitív hős, aki majd jól megmutatja a rendszernek. Sőt, az egész film kicsit érdektelenül ér véget. Ezt is meg lehet magyarázni, miért van, de nem egy felemelő érzés a film vége. Nem spoilerezni akarok, de akit zavar a befejezetlenség érzése, annak nem tudom ajánlani a The Kitchent. Egy korrekt elsőfilm Kaluuya legújabb dobása.

Hiába tűnik úgy, hogy a negatívumok listája hosszabb, mint a pozitívumoké, de a végére egyértelműen a jó oldalra billen a mérce.

Nem kiemelkedő alkotás, de a készítők büszkék lehetnek arra, amit letettek az asztalra. Nem ajánlható mindenkinek, de egy esti filmezést megér. The Kitchen megtekinthető, magyar szinkronnal a Netflix műsorán.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
„Nem látok jönni egy szebbik világot, itt ti loptátok el tőlünk a jövőt” – újabb rendszerkritikus dalt írt Mehringer Marci, Puzsér Róbert is szerepel a klipben
A kritikus egy közmédiás szerkesztőt alakít a klipben. A dalhoz Petőfi klasszikusa adta az ihletet a fiatal zenésznek.


Új dallal jelentkezett Mehringer Marci. A fiatal zenész néhány hónapja adta ki a Szar az élet című, rendszerkritikus dalát, ami hatalmas visszhangot váltott ki.

Mehringer ezúttal is hasonló szerzeménnyel állt elő. A Szeptember végén (stressz) című dal szintén a mai fiatalok gondolatairól szól, és a zenész azt szerette volna, hogy a magyar valóságot tükrözze egy olyan szemszögből, ami minden korosztálynak ismerős lehet.

„Petőfi Sándor Szeptember végén című költeménye volt a kiindulópont, mert vannak érzések és gondolatok, amik évszázadokon át is relevánsak maradnak. Ezek azok, amik összekötnek minket, akár fiatalok vagyunk, akár idősebbek, egyszerűen generációkon keresztül összeköt mindenkit”

– mondja Mehringer a dalról, melynek klipjében Puzsér Róbert, Dietz Gusztáv és Füsti Molnár Éva is közreműködött.

Puzsérék a klipben a propaganda hatására egymástól egyre jobban eltávolodó családot alakítanak. Az énekes szerint a szám allegorikus látomás a mai Magyarországról: „a közmédia egyik szerkesztőjének történetén keresztül, aki a saját lelkiismeretével küzd, majd végül angyallá válik, hogy a magasból tekinthessen le az országra, amelyet addig a képernyő mögül formált.”

A dalban például ilyen sorok hallhatóak:

„itt összeomlik minden,

piros-fehér-zöld az ingem

forog a világ, elfolyik minden,

nekem tényleg senkim sincsen”

A refrén pedig így szól:

„nem nyílnak a völgyben a kerti virágok

nem zöldell a nyárfa az ablak előtt

nem látok jönni egy szebbik világot

itt ti loptátok el tőlünk a jövőt”

Mehringer Marcival a Szar az élet című száma után interjúztunk is. Akkor azt mondta, a pozitív fogadtatáson túl, sok negatív kommentet, sőt még fenyegető üzenetet is kapott a dal miatt.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KULT
A Rovatból
Tarr Béla Krasznahorkai Nobel-díjáról: A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű
Az író és a filmrendező sokáig dolgozott együtt. Tarr Béla nagyon örül, hogy Krasznahorkai László megkapta a Nobel-díjat.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. október 09.



A Népszava telefonon érte utol Tarr Bélát, miután csütörtökön irodalmi Nobel-díjat kapott Krasznahorkai László. Tarr több Krasznahorkai-regényből is filmet készített, hosszú ideig dolgoztak együtt.

Tarr így fogalmazott:

„Nagyon örülök, hogy nyert, úgyhogy egyelőre mást nem tudok mondani. Hosszú éveken keresztül együtt dolgoztunk, és hogy nyert, hihetetlen nagy öröm.”

A rendező a Sátántangót és Az ellenállás melankóliáját is vászonra vitte, utóbbi Werckmeister harmóniák címen került a mozikba. Alkotótársi kapcsolatuk A torinói lóig (2011) tartott.

Arra a kérdésre, miként hatottak az író szövegei a filmekre, Tarr ezt mondta: „Nem konkrét szöveg segített, hanem az a pozíció, ahonnan a világot nézi, mert az univerzális. Abban tudott nagyon segíteni. De hát ez két külön nyelv, az irodalom és a film. A Sátántangót egy éjszaka alatt olvastam el, és rögtön tudtam, hogy ez egy remekmű.”

A magyar kormány és a hazai művészeti élet több szereplője is gratulált a friss Nobel-díjas írónak:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KULT
A Rovatból
Sorra érkeznek a gratulációk a friss Nobel-díjas Krasznahorkainak: Karácsony, Orbán is posztolt
Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter szűkszavúan gratulált. Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.


Nyáry Krisztián elsőként reagált a Facebookon, és az Aprómunka egy palotáért című műből idézett egy hosszabb részletet:

(…) a művészet, ennyit még én is tudok, az nem az anyagi vagy szellemi tárgyakban megjelenő báj, a nagy szart, már bocsánat, a művészet, az nem valami tárgyban van, az nem esztétikai kijelentés, nem valami message, nincs message, meg egyáltalán, a művészet az csak kapcsolatban van a szépséggel, de nem azonos vele, és főleg nem korlátozódik a bájra, sőt, a maga rendkívüli módján elüldözi azt, tehát nem a könyvben, a szoborban, a festményben, a táncban, a zenében kell keresni, mivel nem is kell keresni, hisz azonnal felismerhető, ha ott van (…)

Hankó Balázs, a kultúráért és innovációért felelős miniszter a bejelentés idején még a magyar felsőoktatásról posztolt, negyedórával később már szűkszavúan gratulált.

Rövidesen Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is megszólalt: „Krasznahorkai Lászlónál tökéletes, nagyon is kiérdemelt helyen van” a díj.

Közel negyven perc elteltével Orbán Viktor miniszterelnök is nyilvánosan gratulált, Magyarország büszkeségének, és egyben az első gyulai Nobel-díjasnak nevezve az írót.

Bödőcs Tibor is posztolt, 2017-ben megjelent könyve, az Addig se iszik egyik bekezdését idézte.

A Svéd Akadémia csütörtökön közölte, hogy idén Krasznahorkai László veheti át az elismerést.

A fogadóirodák az utóbbi napokban második legesélyesebb „jelöltként” jegyezték Krasznahorkait; az esélyek alapján olyan neveket előzött meg, mint Murakami Haruki, Salman Rushdie vagy Thomas Pynchon.

Az írót korábban Kossuth-díjjal, Nemzetközi Man Booker-díjjal, valamint számos hazai és külföldi elismeréssel tüntették ki.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Így ír a Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról a világsajtó: Végtelennek tűnő mondatok, könyörtelen intenzitás
A legnevesebb médiumok is beszámoltak arról, hogy Kertész Imre után ismét magyar író nyerte az irodalmi Nobel-díjat. A BBC, a Guardian vagy a CNN is fő helyen hozta a hírt.


Mint megírtuk, csütörtök délután kiderült, hogy 2025-ben magyar író, Krasznahorkai László kapja az irodalmi Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia közleményében megjelent hivatalos indoklás szerint a magyar író a díjat „lebilincselő és vizionárius életművéért” kapta, amely „az apokaliptikus terror közepette megerősíti a művészet erejét”.

A hírről természetesen a világ legnevesebb médiumai is beszámoltak online felületükön. A BBC azt hangsúlyozza, hogy Krasznahorkai Kertész Imre után a második magyar szerző, aki elnyerte ezt a rangos díjat. Megemlítik, hogy öt regényt írt, melyek közül kettőt emeltek ki: az 1985-ben kiadott Sátántangót, amelyből 1994-ben hétórás fekete-fehér film is készült Tarr Béla rendezésében; illetve a 2021-es Herscht 07769 című kötetet, amelyet nagyszerű kortárs német regényként jellemeztek a kritikusok.

A Guardian arról is ír, hogy Krasznahorkai számos más neves irodalmi díjat is elnyert már, köztük a Nemzeti Könyvdíjat (2019-ben), amely az Amerikai Egyesült Államok egyik legismertebb irodalmi díja, vagy a Nemzetközi Man Booker irodalmi díjat (2015-ben). Cikkük szerint a magyar szerző hosszú körmondatairól és "könyörtelen intenzitásáról" ismert, amely miatt a kritikusok Gogolhoz, Melville-hez és Kafkához hasonlítják. Azt is megemlítik, hogy Krasznahorkai karrierjét nagyban meghatározták az utazások is, hiszen a világ számos helyén járt: élt Németországban, Kelet-Ázsiában és az Egyesült Államokban is.

A CNN azt az érdekességet említette meg, hogy

amikor még Krasznahorkai műveiből csupán néhányat fordítottak le angol nyelvre, James Wood irodalomkritikus szerint ezek a kötetek olyanok voltak, mint a "ritka pénznemek".

Ebben a cikkben is szerepel, hogy Krasznahorkait a hosszú, kígyózó mondatok jellemzik, amelyek eredménye Szirtes György műfordító szerint „az elbeszélés lassú lávafolyama”.

A New York Times felidézte, a magyar szerző 2014-ben azt nyilatkozta a lapnak, hogy egy „abszolút eredeti” stílust próbált kialakítani:

„El akartam távolodni irodalmi őseimtől, nem szerettem volna Kafka, Dosztojevszkij vagy Faulkner valamiféle új verziója lenni.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: