KULT
Kilencvenegy éve született Zenthe Ferenc, akire leginkább A Tenkes kapitányából vagy a Szomszédokból emlékezhetünk. Az alábbi írásban néhány videorészlettel idézzük fel alakját.
KULT
1768. április 19-én halt meg Velence festője, Giovanni Antonio Canal - ismertebb nevén Canaletto. A híres városképfestő Velencében hunyt el, 70 éves korában. A művész hírnevét a Velencéről készített rajzoknak és rézkarcoknak köszönhette.
KULT
1841. április 20. Publikálják az első detektívtörténetet. Edgar Allan Poe, az amerikai romantika egyik legnagyobb alakja a detektívregények előfutárának tekinthető. A Gyilkosság a Morgue utcában c. elbeszélése a manapság „krimi"-nek nevezett bűnügyi, illetve nyomozó regényt alapját jelentette.
KULT
Nemrég voltam a Teatro Surreal előadásán a Zöld Macska Diákpincében, a Szürke Váró című előadást néztem meg, Hedvig Montserrat Flores darabját. Az előadás után megkerestem Hédit, és ennek csak egyik oka az, hogy neki van a legszebb neve, amit valaha hallottam.
KULT
Szabó Győző eredetileg képzőművésznek indult, végül – micsoda szerencse – a színjátszásnál kötött ki. A Valami Amerikában vált kedvenccé, de amióta Beugróként is látjuk, egyenesen imádjuk. Azt mondja, filmezni mostanában nem fog, de ott a színház.
KULT
Nagyon durva mizu-őrület van kialakulóban. A minap az RTL következő X-Faktor szériájának válogatásába csöppentünk, és a pihenő telis-teli volt Flour Tomi-slágert éneklő tömegekkel. Nem utolsó sorban nyilván Erős Dávid minapi opera-feldolgozása miatt, ami hatalmas sikert aratott a Csillag Születikben.
KULT
Ma mindenhol verset lehet hallgatni: a hírportálok címoldalán, a közösségi oldalakon, a rádióban és a televízióban is. Aki szereti a verseket, annak azért ünnep a mai nap, a többiek pedig talán megkedvelik.
KULT
Ha az mondom, vers – te ma jó eséllyel azt mondod: József Attila. De gondolsz-e arra a költészet napján, hogy a vers ma is élő műfaj, sőt, bárki megpróbálkozhat a versalkotással. Hallottál-e már például a Gázrezsó-twistről?
KULT
Ma több millió néző előtt képviseli Wolf Kati Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon. Jók az esélyeink, drukkoljunk hát neki és persze Magyarország sikerének együtt!
KULT
Wolf Kati már javában készül az Eurovíziós Dalfesztiválra, ahol idén ő képviseli Magyarországot, és úgy tűnik, nagyon is jó esélyekkel indulunk. Drukkoljunk neki, és persze Magyarország sikerének együtt!
KULT
Szombaton Koncz Zsuzsa ismét nagyszerű koncertet adott a Sportarénában. Hihetetlen, hogy az énekesnő nemrég ünnepelte a 65. születésnapját, de ma is ugyanazt az energiát, ugyanazt a varázslatos szenvedélyt sugározza, mint évtizedekkel ezelőtt.
KULT
Péntektől adják a magyar mozik Fliegauf Benedek új filmjét, a Wombot. A film főszereplője Eva Green - de nem csak ezért érdemes megnézni.
KULT
Nagyszüleink kedvelt olvasmánya, a Munkácsy életét bemutató, 1934-ben írt, 1943-ig négy kiadást megérő Harsányi Zsolt: Ecce Homo címet viselő, sokáig hozzáférhetetlen regény most újra olvasóihoz került.
KULT
Elment mindannyiunk Lenke nénije, vagyis Komlós Juci színésznő. A nemzet színésze, a Jászai Mari-díjas és érdemes művész 93 éves volt. Tarts velünk egy kis időutazásban, és emlékezzünk rá együtt!
KULT
Kovács Ákos 87-ben kezdett zenélni, és - mindannyiunk szerencséjére - máig se hagyta abba. Az énekes-szövegíró-zeneszerző ma 43 éves. „Ákosológia” nem csak rajongóknak az ikon szülinapján.
KULT
Mellettem elférsz. Grecsó Krisztián új regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. Jó regény ez nagyon. Átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.
KULT
Még van néhány napotok, hogy megnézzetek egy rendkívüli kiállítást a Bálint házban. A "Budapest egy mozdulatban" címmel kiállított képek táncművészek és egy kiváló fotós közös munkájának eredményeképp születtek meg. Budapest úgy, ahogy még sohasem láttad.
Népszerű
Ajánljuk