Gázrezsó-twist
A költészet napja alkalmából rendszerint klasszikusok, kedvenc költők verseit idézzük fel, nem is beszélve József Attila műveiről.
Ezen a jeles napon mi most modern költeményeket ajánlunk figyelmetekbe és egy új, közösségi kezdeményezést, amely épp arra akarja ráirányítani a figyelmet, hogy a versírás, az alkotás folyamata is mennyire kreatív tevékenység.
A Gázrezsó-twist Lackfi János alkotása, és igencsak rendhagyó módon született. Az Országos Széchényi Könyvtár által meghirdetett „Közös költemény” projekt keretén belül bárki küldhetett be szavakat a program weboldalára, amelyekről azt gondolta, hogy szívesen viszontlátná őket egy versben.
Lackfi János költőre várt a feladat, hogy az összegyűlt közel 1200 szóból véletlenszerűen kiválasztott tíz szó felhasználásával egy verset írjon – ami ilyen formán egy „közös költeménnyé” válhatott.
Lackfi János mindjárt négy költeményt alkotott, ugyanazon szavak felhasználásával, hogy ezzel is bizonyítsa, milyen találékony, játékos a magyar nyelv, s hogy ezerféleképpen viszonyulhatunk ugyanazokhoz a szavakhoz.
A program külön érdekessége, hogy lelkes amatőrök is megpróbálkozhattak a versírással és közzé tehették alkotásaikat a projekt honlapján. Az így beküldött versekből válogatás kötet készült, a szerzők pedig elismerésben részesülhettek.
Íme a Lackfi János által írt közös költemények:
HŐSÉG
Búvárszivattyú most az ég,
Átzakatol rajta a kék.
A napfény mézsör, jó habos,
Szőlőzsírral bebalzsamoz.
Hajad csapzott hóbelevanc,
Gázrezsó-lángba így zuhansz.
Fenn felsrófolt, izzó kazán,
Otthonka csüng rajtad lazán.
Az izzás körbesündörög,
Fonnyadsz, akár a sült tökök.
Szájzár van, nincs mismásolás
Eltemet eleven parázs!
A VESZTES
Gázrezsón alád gyújtanak,
Búvárszivattyú megszivat,
Sok hóbelevanc kiszorít,
Lakásodban terpeszkedik.
Szőlőzsírt kennek be veled,
Ne legyen már cserepesebb.
A mézsör téged megiszik,
Üvegében ülsz – árucikk.
Otthonkának jól állsz nagyon,
Sün sündörög az ágyadon,
Felsrófol, lám, a benzinár,
Hajaddal fest a pemzli már.
Szájzárad vicsorrá reped,
Elmismásoltak tégedet.
SERTEPERTÉLŐK
Vendel vedelvén rendeli mézsörét,
Irmuska foltoz hóbelevancokat,
Búvárszivattyút búgat Ernő,
Sündörög Isti a lányszobáknál.
Otthonka mélyén Eszti pocaklakó,
Ül gázrezsónál Rózsika, nem vacog,
Zsigmond szöszölget könyvelőként,
Néma Levente, ha gyötri szájzár.
Felsrófol Ottó ócskavas-árakat,
Szőlőzsirokhoz már csücsörít Kata,
Mismásol Anti, lóg a pénzzel,
Mind, aki él, biza sertepertél.
GÁZREZSÓ-TWIST
Búvárszivattyú szívta ki a fél eszem,
A káposztát a gázrezsóra felteszem.
Eszelősre srófolom a lángokat,
A két lábam meg körbe-körbe járogat.
Twist, twist, ez a gázrezsó-twist,
Twist, twist, ez a gázrezsó-twist,
Gond egy szál se, égjen az a kék tűz!
A szájzáradat csókkirályként feltöröm,
A mismásolást, cicababa, nem türöm!
Bitang jól áll neked ez az otthonka,
De hol ennek a hóbelevancnak a gombja?
Twist, twist, ez a gázrezsó-twist,
Twist, twist, ez a gázrezsó-twist,
Gond egy szál se, égjen az a kék láng!
A haverom ha tekörötted sündörög,
Egy szőlőzsírral a képébe dörgölök!
Egész nap a mézsörömet szürcsölöm,
Az öregem is azért csapott fültövön!
Twist, twist, ez a gázrezsó-twist,
Twist, twist, ez a gázrezsó-twist,
Gond egy szál se, égjen az a kék láng!
