KULT
Vecna kinézetén ugyanaz a csapat dolgozott, akik annak idején megalkották a Trónok harca karakterét, az Éjkirályt.
KULT
Hiphop alapokon nyugvó, klasszikus könnyűzenei stílussal született meg az öttagú, csupa kreatív szellemből álló AfterKrú.
KULT
A Zanox alapsztorijából egy végtelenül gagyi sci-fit is ki lehetett volna hozni, ehelyett az utóbbi idők egyik legkellemesebb csalódása lett belőle a magyar filmek között.
KULT
Leginkább azon akadtak ki, hogy az eredeti mesében fehér bőrű, szőke hajú Kék Tündért egy fekete színésznő, Cynthia Erivo fogja alakítani.
KULT
A népszerű szappanopera mellett újra ismétlik a Csillag születik, valamint a Mónika Show és a Balázs Show adásait is.
KULT
Súlyos tabu a gyereket nem akarni, nem szeretni – és ez a lefojtott bűntudat a horrorbébi alakjában ölt testet. Kritika.
KULT
A feldolgozás egy olyan hangkópiát is tartalmaz, amit korábban nem hallhatott a közönség, mégis szorosan kapcsolódik az ikonikus dalhoz.
KULT
A Vígszínház igazgatója beszélt arról is, miért kell népszínházat csinálni, hogy fér meg egymás mellett a Barátom Harvey és a Sirály, kell-e a színhháznak foglalkoznia a politikával, és mik a tervek a következő évadra.
KULT
Az idén 100. évfordulóját ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad különleges programokkal vár. Egyik ilyen a „100 év meséi – A városmajori színház sétái a Budasteppel”, ahol séta közben megismerkedhetsz a városmajori park és a színház történetével és titkával.
KULT
Hogyan vélekedtek nyolcvan éve a munkáról, az egészségről, vagy épp a gyermeknevelésről? A Walter Rózsi-villában nézelődve ez is kiderül.
KULT
Megkapja a magáét a VALMAR (Marics Peti és Valkusz Milán), a magyar popipar és Szikora Robi is.
KULT
A Disney Plusz bemutatta az új Star Wars-sorozatát, az Obi-Wan Kenobi első két részét. Megnéztük, milyen lett a legújabb darabja a Csillagok háborúja-univerzumnak.
KULT
Íme, az amerikai píszí- és woke-kultúra szatírája - méghozzá a Netflixtől, ami maga is szem ebben a láncban.
Népszerű
Ajánljuk