A pillanat, amikor rájössz, hogy egyetlen döntéssel megelőzhettél volna egy gyilkosságot
Misi átlagos gimnazista fiú, az ideálisnál kevesebb önbizalommal és jó adag szorongással, amire egy kísérleti gyógyszert szed. Amikor megismerjük, épp az érettségi reggelén tömi magába a nagymamája által készített bundáskenyeret, majd elindul az iskolába, ahol természetesen nem lesz szerencséje a húzott tétellel. Utána ráadásul még arra is nemet mond, amikor bulizni hívja a lány, aki titokban régóta tetszik neki.
Egyrészt szinte kizárólag a nagyközönség előtt eddig ismeretlen színészek kaptak szerepet benne, közülük többen határon túli magyarok: a főszereplő Bálint Előd és a kezelőorvosát játszó Hatházi András erdélyiek, a kórházban megismert alkoholista férfi szerepében pedig a felvidéki Dráfi Mátyást láthatjuk.
Mindannyian emlékezetes alakítást nyújtanak, remek érzékkel választották ki őket, ráadásul – érdemeik elismerése mellett – külön felüdülés, hogy végre nem ugyanazt az 5-6 arcot látjuk, akiket a legtöbb populáris magyar filmben és sorozatban foglalkoztatnak. De mindenki más, még a kocsmai statiszták is hitelesen hozzák a saját figurájukat.
Nagy dicséret jár a formabontó zeneválasztásért: Ricsárdgírt nem sok nagyjátékfilmben hallhattunk eddig, és ide tökéletesen passzol is a fésületlenségük (a nyitójelenetben ráadásul egy interjúrészletet is bevágnak a frontemberüktől – aki látott vagy olvasott már ilyet, tudhatja, hogy Márton Dani minden megszólalása instant röhögőgörcsöt okoz).
Hasonlóan meglepő fordulat, amikor a végzősök bulijában a Tankcsapda hirtelen átcsap Groovehouse-ba, de a Belmondo Mikor című slágere is elég rég eltűnt már a mainstreamből, itt viszont az egyik kulcsjelenet aláfestéseként fontos szerep jut neki.
A helyszínek szintén újszerű benyomást keltenek, a filmet ugyanis Dunaújvárosban és Komlón forgatták. Ezzel egyrészt túlléptek az unalomig bejáratott Budapest-kliséken, másrészt az egykori szocialista iparvárosok komor képi világa is fokozza a hangulatot, amibe a Zanox berántja a nézőt.
Ebből az összevetésből viszont teljesen jól jön ki: az időben való visszautazás módja (házipálinkát inni a kísérleti gyógyszerre) pont eléggé meghökkentő ahhoz, hogy eszünkbe se jusson koppintásra gondolni. Az időugrás előtt önkéntelenül rángatózni kezdő szereplők ugyan kissé megmosolyogtatóak, de összességében ez is inkább vicces, mint gagyi.
Ráadásul a film nem tolja túl az időhurkos koncepciót: az érettségi napját Misi összesen kétszer éli újra, mire elkezdhetnénk megunni a dolgot, máris jön az első komolyabb fordulat. Kiderül ugyanis, hogy a házipálinka mindig az utolsó bevett Zanox tabletta időpontjába repít vissza.
És amikor a főhős azután is bevesz egyet, hogy a körülmények szerencsétlen összjátéka miatt már súlyos testi sértés vádjával körözik a rendőrök, búcsút mondhat annak a kényelmes elképzelésnek, hogy végtelen számú esélye van helyrehozni, ha valamit elrontott.
Ezen a ponton a film végleg elválik az Idétlen időkig alapsztorijától, és egyben innentől lesz igazán lebilincselő, mivel hirtelen eltűnik a tétnélkülisége. Ezt dramaturgiailag is szépen oldották meg: amikor Misi fejében összeáll a kép, mi történik pontosan, miért nem újra az érettségi reggelére tért vissza, hanem csak 10 perccel korábbra, ennek egy ízes „a picsába!” felkiáltással is hangot ad.
Itt kezdődik az igazi versenyfutás az idővel: a fiúnak ugyan sikerült megakadályoznia egy gyilkosságot, de most mindenki őt hiszi agresszív állatnak, akire jó eséllyel börtön vár, ha elkapják.
A kétségbeesés határán eszébe jut, hogy a kezelőorvosa korábban említette neki, hogy évekkel ezelőtt ő is szedte a gyógyszert. Ennek nyomán áll össze a mesterterv, aminek a kivitelezése a lehetetlennel határos. Misi mégis megpróbálja beleimádkozni az éppen rendelő dokiba a pálinkát, amit az pont annyira fogad lelkesen, mint bármelyik orvos tenné, akitől azt kérik, hogy munkaidőben igyon meg egy felest.
A végén természetesen minden jóra fordul, ráadásul van még egy csattanó, amit nem árulunk el, de alighanem mindenkinek megfordult már a fejében, amikor arról gondolkodott, mihez kezdene, ha előre láthatná a jövőt.
A Zanox egyszerre nagyon szórakoztató, és villant meg olyan mélységeket, amit a rövid leírása és előzetese alapján valószínűleg senki nem gondolna róla. Ráadásul önkéntelenül is gondolkodásra késztet: biztos mindenki fel tud idézni olyan történéseket az életéből, amelyek gyökeresen máshogy alakulhattak volna, ha egy adott pillanatban máshogy dönt. A film pont ezeket hozza elő, és már csak emiatt az önismereti vetülete miatt is érdemes megnézni.
