Feltárulnak a Városmajor rejtett kincsei
A fennállásának 100. évfordulóját ünneplő Városmajori Szabadtéri Színpad különleges programok sorát kínálja az érdeklődőknek. Ezek egyike az a mozi- és színházélménnyel egybekötött tematikus sétasorozat, amelyet a fővárosban évek óta népszerű Budasteppel együttműködve szerveznek ezen a nyáron. A „100 év meséi – A városmajori színház sétái a Budasteppel” elnevezést viselő program résztvevői egy-egy kellemes nyáresti sétán megismerkedhetnek a városmajori park és a színház megannyi történetével és titkával, majd pedig beülhetnek egy-egy általuk kiválasztott kertmozi-előadásra, netán színházi főpróbára. A Városmajor titkainak tudója és a séták szervezője, a Budastep vezetője, Csillag Zsófia adott nekünk ízelítőt ezekből a titkokból, amelyekből kiderül az is, miért a legszebb ruhájukat vették fel a nők anno, amikor a Városmajorba látogattak...
– A Budastep-séták idén nyáron felbukkannak a Városmajori Szabadtéri Színpad programjai közt is, de nem árulunk el titkot, ha azt mondjuk: nem ma kezdődtek.
– Már közel hét éve tart vezetett sétákat a Budastep. Többgenerációs idegenvezető-család vagyunk – én is az lettem –, így érthető módon számottevő tudás és információ halmozódott fel nálunk a városról, annak rejtett kincseiről. De, ami talán ennél a tudásnál is fontosabb volt, az a kíváncsiság és az érdeklődés ezek iránt. A családunk gondozásában működik a Molnár C. Pál Műterem-Múzeum – a festőművész a dédnagypapám volt –, így adódott az ötlet, hogy a múzeumhoz kapcsolódóan a Gellért-hegyen tartsunk tematikus sétákat, a kevésbé vagy addig nem ismert információk mentén. Hamar kiderült, hogy ezek a séták nagyon népszerűek. Sok pozitív visszajelzést kaptunk olyanoktól is, akik évek vagy évtizedek óta a Gellért-hegyen laknak, és a sétákon rádöbbentek, hogy mennyi mindent nem tudtak a saját közvetlen környezetükről. Lassan már nem csak a múzeumhoz kapcsolódóan szerveztünk sétákat, elhagytuk a Gellért-hegyet, nyitottunk a Városmajor, Óbuda, Zugliget, a Tabán felé. Ahogy a nevünk is mutatja, elsősorban „Budában” gondolkodtunk és nincs ez másként ma sem, de már Pesten is tartunk sétákat. Hiszen – tudjuk – Buda mindig is kicsit titokzatosabb volt Pesthez képest.

– Üzleti vállalkozás a Budastep, vagy inkább az idegenvezető-dinasztia egyik sarjának missziójáról van szó?
– Mivel nem nagyon voltak a Budastep előtt ilyen jellegű séták Budán, így egyfajta missziónk is volt, hogy behozzuk a köztudatba: milyen sok remek hely van Budán is, micsoda kivételes rejtett kincs, kulturális érték, örökség halmozódott itt fel az évszázadok során. Igen, felelősségünknek is érezzük, hogy ebből adjunk valamit az érdeklődőknek – örömmel tölt el, ha a városlakók a közreműködésünkkel megismerhetik saját környezetüket.
– Miből áll egy-egy tematikus séta?
– Ahogy a neve is mutatja: minden sétának megvan a témája, ebben eltér egy klasszikus idegenvezetéstől. Egy-egy csoportunk legfeljebb 25 főből áll, akikkel „besétáljuk” a környék nevezetességeit, érdekességeit.
A vezetés magyar nyelvű, de maga a tematika is elsősorban magyarok – gyakran budapestiek – érdeklődésére tart számot. Egy városmajori sétán például lehetséges, hogy olyanok is részt vesznek, akik a környéken laknak. A sétákon ilyenkor gyakran kiderül, hogy valaki rácsodálkozik dolgokra, például arra, hogy egy utcában akár napjában többször is elmegy, de még sosem nézett fel egy épületre, amelynek pedig milyen gyönyörű homlokzata van... Vagy soha nem gondolta, hogy egy-egy épületben milyen lépcsőház, vagy milyen csodálatos kert van. Igazi „aha-élményeket” okozunk a sétálóknak. Van persze, akit a szabadtéri kulturális élmény vonz a sétáinkban, vagy maga a tematikus program – például mert a szecesszió vagy az irodalom szerelmese. Összességében úgy látom, egyre inkább trenddé válik a városi séta. Ráadásul nagyon sok fiatal érdeklődik a saját hazája iránt, így közülük is egyre többet köszönthetünk a sétáinkon – ami nagy öröm számunkra.

– Hogyan kapcsolódtak össze ezek a séták a Városmajori Szabadtéri Színpad idei programjaival?
– A Városmajori Színpad fennállása 100. évfordulója alkalmából különleges és méltó programsorozattal készült. A színpad szervezőinek ötlete volt, hogy a centenárium alkalmából jó lenne igazán megismertetni a közönséggel a városmajori parkot, a színházat. Nekünk ebben már meglehetős gyakorlatunk van, így hát megkerestek.
– Érdemes ilyen jellegű „mélyfúrásokat” tenni a Városmajorban? Van miről mesélni?
– A Városmajor bővelkedik a rejtett kincsekben. Az emberek nagy része nem ismeri az igazi Városmajort, csupán egy nem túlságosan népszerű parkot lát, a János Kórház közelsége miatt a rengeteg szirénázó mentőautóval. Ehhez képest a park és az egész városrész nagyon-nagyon sok érdekességet rejt! Sokan nem tudják, hogy valaha üdülőhely volt, kirándulni, friss levegőt szívni jártak oda a pesti polgárok. Működött egy gyógyvízintézet is a Városmajor utcában, így volt, aki gyógykúrát venni érkezett az omnibuszon. A hölgyek ott mutatták be a legújabb ruháikat, hiszen társasági találkozóhelyként is funkcionált a park vasárnaponként. A városmajori park volt ráadásul az első közpark, ahol már nem németül, hanem magyar nyelven beszélgettek egymással az emberek. A Városmajor – német nevén Stadtmerhof – teljes egészében rejtett kincse a városnak, különleges történelmi-kulturális helyszín.
Egyszóval bőven van látnivaló a Városmajorban, elbeszélnivaló pedig még inkább. Biztos vagyok benne, hogy egy-egy sétánk után mindenki élményekkel és új ismeretekkel gazdagon, a Városmajor igazi szellemiségével áthatva ül majd be a színház nézőterére, egy újabb produkcióra készen.
A „100 év meséi - A városmajori színház sétái a Budasteppel” alkalmaira jegyek már online is kaphatók.